Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)
2021-02-27 / 48. szám
www.ujszo.com | 2021. február 27. SPORT 121 Menetelnek a Ferencváros korábbi ellenfelei az EL-ben A Slavia Praha ellen Jamie Vardy is tehetetlen volt (Fotó: Lcfc.com) Alaposan megszenvedett a nyolcaddöntőbe jutásért az AC Milan és az Arsenal, míg a Leicester, a Hoffenheim és a Leverkusen nagy meglepetésre hazai pályán bukta el a továbbjutást a labdarúgó Európa-ligában. Kevesen számítottak arra, hogy egyetlen német csapat sem jut be a legjobb 16 közé a második számú európai kupasorozatban: a Leverkusent nagy meglepetésre kettős győzelemmel búcsúztatta a Young Boys Bem (összesítésben 3:6), míg a Hoffenheim ennél is nagyobb szenzációt okozva maradt alul a norvég Molde ellen (összesítésben 3:5). A2019-es norvég bajnok ezzel klubtörténelme legjobb nemzetközi szereplését érte el, mivel korábban még sohasem jutott be a nyolcaddöntőbe. A Molde továbbjutása azért is érdekes, mert így a Ferencváros idei nemzetközi ellenfelei közül három is ott lesz a legjobb 16 között, miután a norvégok mellett a Dinamo Kijev és a Dinamo Zagreb is továbbjutott. Bravúros Slavia 21 éve nem látott bravúrt mutatott be a Slavia Praha, a csehek ennyi idő után tudtak ismét diadalmaskodni angol csapat felett. Ráadásul nem is akárki ellen, a hazai 0:0 után a Slavia idegenben győzte le 2:0-ra a Leicester Cityt, amely remek szezont futva a harmadik helyen áll a Premier League-ben. „Ez a Leicester 2016-os bajnoki címéhez hasonlítható csoda. Az angol és a cseh futball között minden téren óriási a szakadék, de lenyűgöző volt, ahogy a csapatunk hozzáállt ehhez a párharchoz” - értékelt lelkesen Jindrich Trpisovsky, a Slavia vezetőedzője. A 44 éves cseh trénernek ennek ellenére nem ez a legnagyobb bravúrja a Slavia kispadján: csapata két évvel ezelőtt az FC Sevillát is kiejtette az Európaiigából, a tavalyi kiírásban pedig a Barcelona és az Inter ellen is döntetlent ért el a BL csoportkörében. Megizzadt az Arsenal A Rómában l:l-re végződött Benfica-Arsenal meccs után az „Ágyúsok” lépéselőnyből várhatták a visszavágót, de ahogy a Benfica, úgy ők sem élvezhették a hazai pálya előnyét. A koronavírusjárvány miatt Pireuszban megrendezett mérkőzés igazán fordulatos volt: Aubameyang vezető gólja után fordított a Benfica, de a hátrányra az Arsenal is két góllal tudott válaszolni és 3:2-re megnyerte a meccset. Az utolsó percekben, főleg Mikel Arteta menedzser két rendkívül defenzív cseréjének köszönhetően nagyon beszorultak az Ágyúsok, de végül megtartották a továbbjutást érő eredményt. Az AC Milan szurkolói sem lehetnek elragadtatva csapatuk teljesítményétől. Ibrahimovicsék az idegenbeli 2:2 után hazai pályán csak l:l-es döntetlent értek el a Crvena zvezda ellen, így csak a több idegenben lőtt gólnak köszönhetőenjutottak tovább. „Őszintén, nem a legjobb a formánk, nagyon hiányoznak az önbizalmat adó győzel-A nyolcaddöntő párosítása ► Ajax-Young Boys Bern ► ASRoma-SahtarDonyeck ► Dinamo Kijev—Villarreal ► Dinamo Zagreb- Tottenham ► Granada-Molde ► Manchester United- AC Milan ► Olimpiakosz-Arsenal ► Slavia Praha-Glasgow Rangers A nyolcaddöntők első mérkőzéseit március 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. mek. Ezen a mérkőzésen is dominálnunk kellett volna, de nem voltunk elég precízek. A lényeg, hogy továbbjutottunk” - értékelt kritikusan Stefano Pioli, az AC mestere. A története első Európa-liga-szezonját futó Granada 2:0-s előnnyel utazhatott a nápolyi visszavágóra, és bár korán gólt kapott, de a 25. percben egyenlíteni tudott, és ezután hiába került ismét hátrányba, a továbbjutása már nem forgott igazán veszélyben. „Amikor kisorsolták nekünk a Napolit, mindenki leírt minket. De a fiúk mindent beleadtak, így történelmi tettet vittünk véghez” - méltatta csapatát Diego Martinez, a Granada trénere. A Granada (vagy a Molde) álma ráadásul tovább folytatódhat: a két meglepetéscsapat egymás ellen játszik a negyeddöntőbejutásért. (Iz, TASR) Sportos Covid-szemafor ■ ■ SPORTMENU Minél hamarabb szeretné életbe léptemi a Covid-szemafor sportos verzióját Ivan Húsár sportért felelős államtitkár. A pénteken felvázolt dokumentum három csoportba sorolja a sportágakat aszerint, milyen mértékben vannak kitéve a sportolók a koronavírus-fertőzés veszélyének - a legfőbb szempont a testi kontaktusok jellege és gyakorisága. Ugyanakkor egyéb specifikumokat is figyelembe vettek, így összesen hét halmazt, ún. matricát alakítottak ki. „A sportos szemafor aktiválása nem jelenti azt, hogy bármilyen módon is eltérnénk a kormány Covid-automatájában foglaltaktól, a rossz helyzet miatt csak nagyon korlátozottan lehet sportolni - mondta Húsár, hozzátéve, azzal a rendszer egyetlen szintje sem számol, hogy a sportolás lehetővé válna az amatőrök számára is. - Ez inkább egy reménysugár, hogy lássuk a fényt az alagút végén.” (TASR) ■ Labdarúgás NB I, 23. forduló - szombat, 14.45: Budatok-Kisvárda. Puskás Akadémia-Budapest Honvéd; 19.30: MTK Budapest-Ferencváros. Vasárnap, 14.30: Paks-Újpest; 17.00: Zalaegerszeg-MOL Fehérvár FC. A DVTK-Mezőkövesd találkozó tegnap lapzárta után ért véget. 1. Ferencváros 22 16 5 1 45:12 53 2. Puskás Akadémia 22 1 2 3 7 32:28 39 3. Fehérvár 22 9 6 7 44:28 33 4. MTK 22 9 6 7 31:28 33 5. Paks 22 9 5 8 45:40 32 6. Kisvárda 22 8 7 7 22:28 31 7. Mezőkövesd 22 8 6 8 23:27 30 8. Zalaegerszeg 22 7 4 11 40:41 25 9. Újpest 22 7 4 11 26:48 28 10. Budafok 22 6 5 11 27:42 23 11. Honvéd 22 5 7 10 32:33 22 12. Diósgyőr 22 6 2 14 26:38 20 FORTUNA LIGA, 21. forduló - szombat, 14.00: DAC-Michalovce öv.: Kisé), Pohronie-Trencfn (Kráfovií), Ruzomberok-Senica (Glova), Nitra-Zlaté Moravce (Oőenás); 17.00: Trnava-Zilina (Marhefka). Vasárnap, 15.00: Seretf-Slovan (Ziemba). 1. Slovan 20 15 3 2 46:11 48 2. DAC 20 12 5 3 45:24 41 3. Zilina 20 10 4 6 45:29 34 4. Trnava 20 10 2 8 30:26 32 5. Zl. Moravce 20 7 6 7 36:29 27 6. Ruzomberok 20 5 8 7 27:31 23 7. Trenfiín 20 5 7 8 27:38 22 8. Sered1 20 5 7 8 22:33 22 9. Nitra 20 6 4 10 21:36 22 10. Pohronie 20 3 10 7 26:30 19 11. Mlchalovce 20 4 7 9 20:40 19 12. Senica 20 4 5 11 19:37 17 II. LIGA, 18. forduló - szombat, 13.00: Petrzalka-Zilina B (Suéka); 14.00: KFC Komámo-Poprad (Líbiák; a meccset Radaván játsszák), Bardejov-Púchov (Ochotnicky), Dubnica- Skalica (Malárik), Trebiéov-Banská Bystrica (Valent). Vasárnap, 10.30: Slovan B-Podbrezová (Gresko); 14.00: Samorín- Liptovsky Mikulás (Chromy; a M0L Akadémián játsszák). Szabadnapos:FC Koőice. 1. Banská Bystrica 16 12 2 2 48:22 38 2. Lipt. Mikulás 16 11 2 3 36:16 35 3. Skalica 16 9 4 3 34:18 31 4. Podbrezová 15 9 2 4 31:13 29 5. Kosice 16 8 2 6 21:17 26 6. Púchov 15 7 1 7 17:20 22 7.2ilina B 15 6 3 6 36:29 21 8. Trebisov 15 6 3 6 25:25 21 9. Petizalka 16 5 5 6 1 8:22 20 10. Samorín 16 6 2 8 18:23 20 11. Bardejov 16 4 6 6 14:19 18 12. Dubnica 16 4 5 7 15:19 17 13;Komámo 14 5 1 8 10:22 16 14. Slovan B 16 3 0 13 1 3:42 9 15. Poprad 16 3 0 13 1 6:45 3 A poprádiaktól 6 pontot levontak. ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 43. forduló - vasárnap, 16.00: Kosice-Nitra; 16.30: Detva-Slovan Bratislava: 17.00: Liptovsky Mikulás-Nővé Zámky, Poprad-Michalovce; 17.30: DVTK Jegesmedvék-Banská Bystrica; 10.30: Zvolen-Trenóín. IHL, rájátszás, alsóház - vasárnap, 17.30: Bratislava Capitals-Línz. ■ Kosárlabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 32. forduló - szombat, 16.00: Levice-Luíenec; 18.00: Spiéskí Rytieri-Svit; 20.00: Prievidza-Handlová. NŐI NIKÉ EXTRALIGA, rájátszás, 5. forduló, az 5-8. helyért - szombat, 14.00: Spiéská Nová Ves-UMB B. Bystrica; 17.30: Poprad-SKP Banská Bystrica. Az 1-4. helyért küzdő csapatok mérkőzéseit elhalasztották. ■ Kézilabda NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA. 8. forduló, pótolt mérkőzés - szombat, 18.00: HC Kosice-Nové Zámky. NŐI MOL LIGA, 22. forduló - szombat, 16.00: Hodonín- Poruba; 17.00: PIzefV-HC DAC; 18.00: Zlín-Preéov. Vasárnap, 13.00: Slavia Praha-Olomouc. A Most-Sata mérkőzést elhalasztották. LÉGIÓSOK ÍJ CSEHORSZÁG, 18. FORDULÓ Jakub Povaianec (J)_____90 perc W Jablonec-Slovácko 0:3 Ivan Schranz (J)__________a 80. percig _______________________________Patrik éimko (S)__________90 perc________ ... ,, „ , , „„ Marok Hlinka (Z) 90perc Zlln-Mladá Boleslav2:1 —-----------------------------------—-------------_________________________ Samuel Dániák (MB) 90 perc________ ED GÖRÖGORSZÁG, 8. FORDULÓ | Larissza-Lamia 0:1 | Nagy Gergely (Lar) 90 perc | Q HOLLANDIA, 21. FORDULÓ „ j ■ Tornái Suslov (G) a 65. percig Gronmgen-Feyenoord 0:0 ——------„ —-------~-----5 Róbert Boienlk F)______ a 81. perctől EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÚPA-LIGA, a 16 közé jutásért, visszavágók; Ajax- Lille 2:1, g.: Klaassen (15.), Neres (88.), ill. Yazici (78., 11 -esből) - az első mérkőzésen: 2:1, továbbjutott: Ajax; Sahtar Donyeck-Maccabí Tel-Aviv 1:0, g Moraes (67., 11-esből) - 2:0, tj.: Sahtar: Napoli-Granada 2:1, g.: Zielinski (3.), Ruiz (59.), ill. Montoro (25.) - 0:2, tj.: Granada; Hotfenheim-Molde 0:2, g.: Ulland-Andersen (20., 90.+5) - 3:3, tj.: Molde; Villarreal-Salzburg 2:1, g.: Moreno (40., 89., a másodikat 11-esből), ill. Berisha (17.) - 2:0, tj.: Villarreal; Glasgow Rangers-Antwerp 5:2, g.: Morelos (9.), Patterson (46.), Kent (55.), Barisic (79., 11-esből), Itten (90.+2, 11-esből), III. Refaelov (32.), Lamkel Ze (57.) - 4:3, tj.: Rangers: Arsenal-Benfica 3:2, g.: Aubameyang (21., 87.), Tierney (67.), ill. Goncalves (43.), Silva (61.) - 1:1, tj.: Arsenal; PSV Eindhoven-Ollmpiakosz 2:1, g.: Zahavi (23., 44.), ill. Koka (88.)-2:4, tj.: Olimpiakosz; Leverkusen- Young Boys Bern 0:2, g.: Siebatcheu (48), Fassnacht (86.) - 3:4, tj.: Bern; Dinamo Zagreb-FK Krasznodar 1:0, g.: Orsic (31.) - 3:2, tj.: Zagreb; AS Roma-Braga 3:1, g.: Dzeko (24), Pérez (75), Mayoral (90.+1), ill. Cristante (88., öngól) - 2:0, tj.: Roma; Leicester-Slavia Praha 0:2, g.: Provod (49), Sima (79.) - 0:0, tj.: Slavia; AC Milan-Crvena zvezda 1:1, g.: Kessie (9., 11-esből), ill. El Fardu (24.) - 2:2, tj.: AC Milan; Manchester United-Real Sociedad 0:0 - 4:0, tj.: Manchester; Club Brugge-Dinamo Kijev 0:1. g.: Bujalszkij (83.) - 1:1, tj.: Dinamo. ■ Jégkorong NHL: Buffalo-New Jersey 3:4 h. u„ Ottawa-Calgary 6:1, Columbus-Chicago 0:2, Florida-Dallas 3:2, Tampa Bay-Carolina 3:1, Washington-Pittsburgh 5:2, NY Isländers-Boston 7:2, Jaroslav Hálák (B) 37 lövésből 30-at fogott meg, Detroit-Nashville 5:2, Winnipeg- Montreal 6:3, Tomás Tatar (M) 1+0, Vancouver-Edmonton 0:3. IHL, rájátszás, alsóház: Dornbirn-Bratislava Capitals 2:1 (0:0,1:0, 0:1 - 1:0), a Capitals gólütője: Chovan (55). ■ Kosárlabda NBA: Philadelphia-Dallas 111:97, Brooklyn-Orlando 129:92, New York-Sacramento 140:121, Memphis-LA Clippers 122:94, Denver-Washington 110:112, Milwaukee-New Orleans 129:125. ■ Kézilabda FÉRFI BL, 13. forduló, A csoport: Szeged-Kielce 26:30 (14:14), legjobb szegedi góldobók: Gaber 5, Radivojevics 4/2, Sostaric 4/3. B csoport: PPD Zagreb-Veszprém 28:35 (11:17), legjobb veszprémi góldobók: Nilsson 6, Mahé 6/3, Moraes és Maqueda 4-4. NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA, pótolt mérkőzések - 9. forduló: Hlohovec-Koslce Crows 29:26 (12:10). legjobb góldobók: Rakús 10, ill. Hruscák 8. 15. forduló: Topotcany-Povazská Bystrica 20:40 (6:20), Tóth 6, ill. Bystricky 10. NŐI MOL LIGA, 8. forduló (pótolt meccs): Plzen-Presov 29:27 (16:14), legjobb góldobók: Patrnciaková 13/3, ill. Sutranová 6/3. ■ Síugrás VB, Oberstdorf, női normálsánc: 1. Erna Klinec (szlovén) 279,6 pont; 2. Maren Lundby (norvég) 276,5; 3. Takanasi Szara (japán) 276,3. ■ Északi összetett VB, Oberstdorf, férfiak: 1. Jarl Magnus Rüber (norvég) 23:01,2,2. Ilkka Herola (finn) +0,4,3. Jens Luraas Oftebro (norvég) +0,9. ■ Alpesi sí VK, Val di Fássá, női lesiklás: 1. Lara Gut-Behrami (svájci) 1:23,93; 2. Ramóna Siebenhofer (osztrák) +0,02; 3. Corinne Suter (svájci) +0,26;... 9. Petra VI- hová (szlovák)+1,12. A szakági vk állása (még 2 verseny van hátra): 1. Sofia Goggia (olasz) 480 pont, 2. Suter és Breezy Johnson (ameri kai) 330-330;... Az összetett vk állása (még 10 van bátra): 1. Gut- Behrami 1047 pont, 2. Vlhová 1018, 3. Michelle Gisin (svájci) 836. ■ Sportlövészet VK, Kairó - női skeet: 1. Danka Barteková (szlovák). ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 10,15,18, 26, 28, 29, 32, 42, 44, 45,51,55,61,68,69,70,72,73,79,80. Kenő Pluszszám: 79. KENŐ JOKER - csütörtök: 339451. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (100), 6. díj: 0,50 euró (1216). AKTUÁLIS ► Hétfői szívmegállása következtében pénteken 32 éves korában elhunyt Alfredo Quintana, az FC Porto és a portugál férfi kézilabda-válogatott kubai születésű kapusa, aki csapata alapembere volt.