Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)
2021-02-27 / 48. szám
■__________________________________________PRESSZÓ ■ 2021. FEBRUÁR 27.______________________MW^ESUC] Az elzártságban még fontosabb a segítség A Szenchez tartozó Malomszugla negyedben 2012-ben épült Nefelejcs Ház testileg, szellemileg sérült gyermekeknek nyitott kaput megalakulásával. Az igazság az, hogy nem csak nekik. Az intézményi ellátás óriási segítséget jelent a sérült gyermeket nevelő szülőknek, családoknak is, mert ők napközben biztonságban tudhatják hozzátartozóikat, akik ráadásul a megfelelő fejlesztő és szinten tartó foglalkozásokban részesülnek, hogy legalább az élet alapvető dolgaira megtanítsák őket. Az elmúlt esztendőben náluk is felborította a rendet a világjárvány. A sérült gyerekek, felnőttek nem értik, miért van az elzártság emiatt fizikailag romlik az állapotuk, s ezáltal a családi légkör is. intézményvezetője, Popáleny Ildikó decemberben ezt írta a honlapjukon: .Annak ellenére, hogy a Covid hozzánk is behatolt, több embernek pozitív lett a tesztje, s a Ház 95%-a karanténban volt, nem adjuk fel.” „Az ismételt tesztelés után bezártuk az intézményt, a tisztiorvos tíznapos karantént rendelt el. Mindenki elvonult, csak én maradtam, mert elkülönített az irodám. Nem lehetett teljesen lezárni az intézményt, tartani kellett a várat - magyarázza az igazgatónő. - A karantén alatt öt alkalmazott és egy kliens szervezetében kimutatták a vírust, sőt két tanárnő, akik a speciális iskolából járnak hozzánk, szintén megbetegedett.” A járvány legelején, tavaly márciusban szinte az egész országot központilag lezárták, így a Nefelejcs Ház, amely nem bendakásos, három hónapra ugyancsak becsukta kapuit. De az élet nem állt meg: „A személyes kapcsolat tiltva volt, így próbáltunk másfajta segítséget nyújtani - például telefonsegélyt -, maszkokat varrtunk, azokat osztottuk ki családoknak, s egyben tartani igyekeztünk bennük a lelket, mert az is nagyon fontos. Amióta beütött a járvány, mindenki bizonytalanságban él, a félelem megmaradt az emberekben, s most mutatkozik a hosszúra nyúló, belső, lélektani hatása. A kolléganőkön is ezt látom” - Ildikó hangja határozottan cseng, s azonnal felidézi bennem egy kitűnő pszichológus barátom szavait, hogy a járvány nemcsak az emberek testét gyötri meg, hanem óriási károkat tesz a lelkekben, akár a gyerekekében is, s hónapok, de talán még évek múlva is nyögjük majd a következményeit. „Három hónapon át videón keresztül láttuk el tanácsokkal azon kliensek szüleit, akiknek szükségük volt segélyintézésre. Rengeteget te-Popáleny Ildikó, a Nefelejcs Ház vezetője lefonáltunk összevissza, különböző projekteket készítettünk, egyebek mellett meseolvasást az egyik közösségi hálón. Bár eleinte ódzkodtunk tőle, nem voltunk benne biztosak, hogy egy ápolónő megfelel-e ilyen videós szereplésre, jelenleg azonban már a 135. résznél tartunk.” Az igazgatónő ödete abból indult ki, hogy az alkalmazottakat az öszszes gyerek ismeri, ha nem is lámák rendesen, - mert gyengén látók és halmozottan sérültek is vannak -, a megszokott hangot, Ildikóét, Juliskáét, Rékáét felismerik, s nyugtatóan hat rájuk. Főleg amiatt aggódtak, hogy ezek a sérült gyerekek képesek-e figyelni a mesevideókra. Mégis nekivágtak. Vannak olyan klienseik, akik kommunikatívak, tudnak velük beszélgetni, ők meg is mondják, melyik mese tetszett neki. A komolyabb sérülteknél inkább a szülő figyeli, hogyan hat a viselkedésükre a mese. Magam is megkérdeztem néhány szülőt, s a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, azt mondták: a gyerekek várták, mikor lesz a következő mese. Az egyik sérült kislány nem tud beszélni, és nem jó alvó, de az anyukája örömmel újságolta: ha megnézte az esti meséket, sokkal jobban aludt. A figyelemzavaros Ármint azonban nem tudták „odaszögezni” a videóhoz. „A veszély- és válsághelyzet kihozza az emberekből a kreativitást - summázza Ildikó. - Ez volt az első hullám, majd májusban újra beindult az élet. Augusztusig úgy tűnt, hogy a helyzet javul, s bár kevesebb klienssel, biztosítva a távolságtartást, működhettünk tovább. Szeptembertől azonban megint jöttek a szigorítások, a minisztériumtól megkaptuk a szociális intézményekre vonatkozó határozatot, amely szerint csak abban az esetben zárhatunk be, ha teljesen lehetedenné válik a működésünk. Egész decemberig kihúztuk vírus nélkül. A kliensek közül néhányan megjelentek, aztán egyesek megint bezárkóztak, s most nem jönnek. Főleg a felnőtt fiatalokat tartják otthon, az idősebb szülők félnek a közösségtől. Velük azóta is keveset találkozunk, telefonon és videón keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ősztől azonban másféle segítséget is nyújthattunk - pályázatoknak köszönhetően élelmiszercsomagokat mdunk szétosztani a családoknak.” Vajon ezek a lépések ahhoz is hozzájárulnak, hogy a kiesés következményei ne legyenek annyira súlyosak az intézmény számára? Ne kerüljön veszélybe a Nefelejcs Ház léte? A válasz meglepő: „Nem került. Nem vonták meg tőlünk a támogatást, amiért kevesebb kliens jár hozzánk, a finanszírozás attól függ, hogy hány gyermeknek, fiatalnak nyújtunk szolgáltatást. A higiéniai, epidemiológiai szabályok sokkal szigorúbbak, nagyon figyelünk arra, hogy ne legyen zsúfoltság.” Az intézmény alkalmazottai közül senki nem veszítette el az állását: jelenleg az igazgatónővel együtt 14 munkatársa van, 13-an naponta bejárnak, 11-en törődnek a gyerekekkel, a volt igazgatónő, Madarász Ildikó szociális tanácsadó. A többiek szerződéses alapon dolgoznak. A pedagógusokkal bonyolult volt a helyzet, szeptembertől jártak, aztán megint nem, attól függően, hogyan alakult a tanítás. A speciális intézményben nehéz az online oktatás, a legtöbb sérült gyermeket nem lehet odaültetni a számítógép elé. „Kijelenthetem, hogy ez a fajta oktatás nem nagyon működik a sérült gyerekeknél. Akárhogy igyekszik a pedagógus, ezeknek a gyerekeknek sokkal nagyohb szükségük van a személyes kapcsolatra, és még ebben az esetben is csak kis lépésekben tudunk haladni. A rendelet szerint a tízévesnél nagyobbaknál a speciális iskolákban is online oktatást kell alkalmazni, de ezt ők nem értik. A nevelőnőink, pedagógusaink tapasztalata szerint az első hullám során a lehető legrosszabb a három hónapos kiesés volt. Személyes kapcsolat hiányában nagyon visszaesett a gyerekek tudása, a tisztálkodási szokásoktól kezdve minden egyébben. Hiányzott a mindennapi rutin.” Erre is igyekeznek megoldást találni a Gyakorlati tanácsok nevű projekttel. Van, ami az egészséges embereknél természetes, a sérülteknél azonban a legegyszerűbb teendők sem azok. A személyes kapcsolat hiányában videófelvételen magyarázzák el nekik, hogyan kell felöltözni, felvenni és befűzni a cipőt, szalvétát, evőeszközt használni, kezet mosni ebéd előtt, valamint most azt is, miképpen védekezzenek a vírus ellen. Ez a járvány előtt is a munkájuk része volt, csak épp akkor személyesen magyarázták el, mit kell tenni, a válsághelyzetben más megoldáshoz kellett nyúlni. Nemcsak az intézmény alkalmazottai, hanem a sérült gyermekeket nevelő szülők is sok kihívással álltak szemben az elmúlt időben. A legnehezebb a elszigeteltség volt. Az olyan intézmények, mint a Nefelejcs, épp az ilyen sérült gyermekek elzártságát tudják részben feloldani. A világjárvány idején a szülőkben megerősödött az étzés, hogy magukra maradtak - figyelmeztet Ildikó. „Náluk jóval erősebb ez az érzés, mint az ádagemberekben, akik most érzik, milyen kellemeden, hogy hónapokig nincs kapcsolatuk a külvilággal. A sérült gyermekeket nevelő szülők egész életükben ezt tapasztalják, most még hatványozottabban. Az egészségeseknek, ha nehezen is, de meg lehet magyarázni, mi miért van, de a sérült gyerekek, fiatalok nem értik, miért van az elzártság, emiatt fizikailag romlik az állapotuk, ezáltal a családi légkör is, s ha a szülők ezt ellensúlyozni szeretnék, rengeteg energiát kell kifejteniük.” Ráadásul, amíg a sérült gyermek vagy felnőtt - akár háromtól ötvenéves korig - egész nap bent lehetett az intézményben, a szülők nyugodtan járhattak munkába, végezhették a dolgukat. A járvány idején ezt nem tehetik meg, mert egy testileg vagy szellemileg sérült egyént nem lehet magára hagyni. „Nem bizony, a szülőnek azzal a tudattal kell élnie, hogy egész életében, akkor is, ha megöregszik, ha már nem lesz energiája, a gyereknek szüksége lesz a felügyeletére. Ők sosem lesznek önállóak. Ez egyfajta kilátástalanságot okoz.” A Nefelejcs Ház vezetője e-mailben és telefonon próbálja feltérképezni az érintett családok szükségleteit, nehézségeit, figyelik a gyerekeket, kinek mire van szüksége, és ennek alapján igyekeznek felkínálni a hiányzó dolgokat. És nem csak ezzel élnek a szülők: egymáson is megpróbálnak segíteni. Természetesen, mint Ildikó megjegyzi, ez egyénfüggő: valaki nyitott a kapcsolatra, más kevésbé vagy egyáltalán nem. „A fáradt, idősebb szülők jobban igényük, ha felkínálunk nekik valamit, a még kisebb gyerekeket nevelő fiatalabbakban több az energia, esetenként képesek maguk is megoldani a nehéz helyzeteket.” Napjainkban kötelező az arcmaszk viselete - néhány kivétellel. A sérült gyerekeknek sem kell hordaniuk, mert nem tudnák elviselni magukon. A Nefelejcs vezetése minden új rendeletet megbeszél a szülőkkel, akik reggel hozzák a gyerekeket, este pedig jönnek értük, így az intézmény munkatársai állandó veszélyben végzik a munkájukat. Kéthetente tesztelték az alkalmazottakat, amióta romlott a helyzet, azóta gyakrabban, s a szülőnek is fel kell mutatnia a negatív tesztet. Amint fellép a családban a fertőzés, jelentik az intézetnek. Ilyenkor a gyereket hazaküldik karanténba, az intézmény viszont működik tovább. De figyelik a helyzetet, s ha a gyereknél jelentkeznének a járvány tünetei a tíznapi elzártság alatt, karanténba kell menniük azoknak is, akik még nem vészelték át a Covid-fertőzést. Urbán Klára A sérült gyerekeknek sokkal nagyobb szükségük van a személyes kapcsolatra, és még ebben az esetben is csak kis lépésekben tudnak haladni
