Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-25 / 46. szám

ISKOLA UTCA www.ujszo.com | 2021. február 25. 113 Megújult informatikai park várja a diákokat Napjaink iskoláját egy számítógépek, okostelefonok világában felnövő netgene­­ráció látogatja, ebből eredően egyre általánosabbá válik az információs-kommuni­kációs technológia alkalmazása az oktatásban. Egy-egy iskola tanulási környeze­tét, színvonalát tehát jelentős mér­tékben meghatározza a rendelkezés­re álló IKT-eszközök száma és mi­nősége, illetve azok hatékony alkal­mazása a tanításban és a tanulásban. Iskolánk, a Nagymegyeri Kereske­delmi Akadémia mindig is korszerű számítógépparkkal büszkélkedhe­tett, ugyanis az állandó fejlesztés ezen a téren számunkra korparancs. Az utóbbi hónapokban életünket keserítő koronavírus-járvány oda vezetett, hogy szinte egyik napról a másikra kellett átállnunk a jelenléti oktatásról a távoktatásra. Ez tanára­inkat és diákjainkat is komoly feladat elé állította, hiszen számos új elmé­leti ismeretet és gyakorlati készséget, oktatási módszert és tanulási straté­giát kellett elsajátítaniuk a zavartalan és hatékony online oktatásért. A kez­deti nehézségeken azonban sikerült felülkerekednünk, tanulóink és pe­dagógusaink mára sokkal hatéko­nyabban használják az IKT-esz­közöket, mint korábban, az oktatás pedig egy egységes platformon zaj­lik. Mindenki megértette, hogy a cé­lok elérése végett más üzemmódban kell dolgoznunk, amely sokban eltér az iskolában korábban megszokot­tól. Nagy örömünkre szolgál, hogy valamennyi tanárunk teljesen új vagy felújított laptoppal végezheti a távoktatást. Az elavultakat iskolánk rendszergazdája látta el új kompo­nensekkel (memóriabővítés, SSD meghajtó), felzárkóztatva azokat csaknem az új gépek szintjére. A tanári notebookok felújítása mellett teljes erőbedobással folyik az online oktatás miatt árván maradt tantermek számítógépparkjának fejlesztése is. Jelenleg két közgaz­daságtani szaktanteremben cserél­jük ki a számítógépeket. Az új gépek teljesítményben, illetve megbízha­tóságban nagyságrendekkel múlják felül az eddig használtakat. A fel­újítás természetesen a programter­mékeket is érinti, az új gépekre a legújabb Windows 10-es operációs rendszer mellett irodai programcso­mag, vírusellenőrző, könyvelő­­programok stb. kerülnek. A fejlesztés a kereskedelmi és in­formatikai tanulmányi szakon tanu­ló diákokat is érinti, hiszen a szá­mukra kialakított szaktanterembe új és nagyobb méretű monitorok, illet­ve grafikus tabletek kerülnek, meg­könnyítve ezzel a grafikus alkalma­zások használatának oktatását. Ter­mészetesen itt is a Windows 10-es operációs rendszer és a használt al­kalmazások legújabb változata kerül a gépekre. Mindemellett megvaló­sul a régi projektorok cseréje is. Egy további szaktanteremben is komoly innováció zajlik, az itt levő számítógépek memóriáját 4-ről 10 gigabájtra bővítjük, előkészítve ez­zel az átállást az elavultnak tekint­hető Windows 7 operációs rend­szerről a legújabb Windows 10-esre. Természetesen ebben az esetben is teljes újratelepítésről van szó, vagy­is minden alkalmazásból a legújabb kerül a gépekre. 2020 decemberében internetkap­csolatunk is megújult: a meglévő 100 Mb/s-os optikai kapcsolatunk mellett az Edunet.sk proj ekt keretében egy 75 Mb/s-os mikrohullámú kapcsolatot vettünk át, mely az időközben meg­szüntetett „infovekes” vonal sebes­ségének háromszorosát teljesíti. Alig várjuk, hogy iskolánk diákjai birtokukba vegyék a felújított gép­parkot, mely azt jelentené, hogy végre újraindult izgalmakkal és él­ményekkel teli sulis életünk. Horváth Erzsébet iskolaigazgató Gogh Péter rendszergazda A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia számára az állandó fejlesztés korparancs (Fotó: NKA) Szép sikerek a némettanításban A komáromi Selye János Gimnázium ismét szép sikereket könyvelhet el a némettanítás terén. A németolimpia járási fordulóját a járványhelyzet és a kedvezőtlen in­tézkedések ellenére is megrendezte a Iuventa. Az online versenyre 2021. január 20-án került sor. A megmé­rettetésen a komáromi Selye János Gimnázium négy tehetséges diákja vett részt két kategóriában. Mind a négyen továbbjutottak a kerületi for­dulóba. 2A kategória: Kovarcík Beáta (VI. N) - 1. hely Mészáros Ádám (I. A) - 2. hely 2B kategória: Tóth Borbála (VIII. N) -1. hely Szabó Alexandra (III. B) - 2. hely A járási fordulóban ezúttal csak írásbeli rész volt, amely hallott és olvasott szöveg értelmezéséből állt. A kerületi online versenyre február 9-én került sor. Mind a négy tehet-Zentralstelle für das Aiisiandsgchulwesen Fachberater für Deutsch Hiermit wird bestätigt, dass die Sdvuje Haris Selye Gymnázium Biskupa Királya 5, 945 Ol Kornámo eine vom Zentralen Ausschuss für das Deutsche Sprachdiplont der Kultusministerkonferenz der BRD anerkannte Prüfungsscjiuleist. t‘ . Li. . Heinrich Heihrichsen Fachberater für Deutsch séges diákunk eredményes megol­dó lett: 2A kategória: Kovarcík Beáta (VI. N)-2. hely Mészáros Ádám (I. A) - 4. hely 2B kategória: Tóth Borbála (VIII. N)-3. hely Szabó Alexandra (III.B) - ered­ményes. Időközben megérkeztek a DSD- nyelvvizsga-oklevelek is a német­­országi Kölnből. Kilenc diákunk szerezte meg az elmúlt iskolaévben ezt a tanúsítványt, amely jó kiegé­szítésként szolgál az életrajzban is. A nyelvvizsgára felkészítő prog­ram 22 éve zajlik iskolánkban. En­nek keretében eddig több száz diá­kunk részesült emelt óraszámú né­metoktatásban, illetve tette le a nyelvvizsgát Cl és B1 szinten. Kö­zülük sokan ma már németországi és ausztriai tanulmányokat folytat­nak, többen a németnyelv-tudásuk által jutottak munkához vagy né­metországi ösztöndíjhoz. A sikeres versenyzőinknek és nyelvvizsgázóinknak szívből gra­tulálunk, és további kitűnő teljesít­ményt kívánunk! Felkészítő tanáraik: Szénássy Edit és Fekete Judit Idén is a (virtuális) döntőben a selyések Sok minden másképp ala­kult a 2020/21-es tanév­ben, sok - az évek folya mén mér rutinná vélt - iskolán kívüli tevékeny­séget kellett feladnunk. Éppen ezért nagy örömmel ér­tesültünk arról, hogy az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny idén sem marad el - al­kalmazkodva a helyzethez, online formában rendezik meg. A helyesírási verseny szervező­je immár 33. éve a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, a verseny támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az online forma ellenére a verseny a megszokott korcsoportos kategó­riákban és a hagyományos ver­senyrészekből épült fel: a diákok­nak tollbamondást kellett írniuk, illetve egy feladatlapot kellett megoldaniuk. A komáromi Selye János Gim­názium minden évben részt vesz ezen a rangos megmérettetésen, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, mindig szép sikereket értünk el nemcsak a szlovákiai országos fordulóban, hanem a gyulai Kárpát-medencei döntőben is. Idén iskolánkat három tanulónk képviselte: Bakos Orsolya Virág (II. B, felkészítő tanára Farkas Ad­­rianna), Zalka Virág (III. C, felké­szítő tanára Mézes Zsuzsanna) és Simonies Réka (II. A, felkészítő tanára Spátay Adriana). A lányok nagyszerűen helytáll-Simonics Réka a Kárpát-medencei döntő részvevőjeként virtuálisan Gyulán folytatja a versenyt (Fotó SJG) tak a versenyben a nehezített kö­rülmények ellenére: Zalka Virág a 6., Bakos Orsolya Virág a 9. he­lyen végzett. Simonies Réka a szlovákiai or­szágos forduló megosztott 1. he­lyezettje lett, így a február 26-ai gyulai Kárpát-medencei döntő részvevőjeként virtuálisan Gyulán folytatja a versenyt. Versenyzőinknek gratulálunk, Simonies Rékának további ered­ményes felkészülést, a döntőben sok sikert, szerencsét kívánunk! Spátay Adriana, a Selye Gimnázium tanára Virtuális séta a szlovák hírügynökségben Február negyedikén a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tan­székének szerkesztő és fordító szakos diákjai rendhagyó tanul­mányi kiránduláson vettek részt a TASR (Szlovák Köztársaság Hír­­ügynöksége) szerkesztőségében. A járványügyi intézkedések kö­vetkeztében az ott dolgozók be­számolóit egy videóhívás révén hallgathattuk meg, de ez nem volt le az előadás értékéből. Először is megtudhattuk, hogy a TASR hazai, külpolitikai, gazda­sági, sport, fotó, hangfájl, színes és export kategóriákon belül szol­gáltatja a híreket szlovák, magyar és angol nyelven (évente körülbe­lül 250 000 hírt). Ä hírszerzés mel­lett különböző események évfor­dulóit is dokumentálják. Fontos megemlíteni, hogy a TASR füg­getlen intézmény, tehát nem foglal állást politikai, etnikai, vallási, il­letve egyéb kérdésekben. A beszélgetés második felében egy új munkatársat szólaltattak meg, aki megosztotta tapasztala­tait. A szerkesztőségben dolgozók hozzáállását, munkakedvét pozi­tívan értékelte, a munkát pedig iz­galmas kihívásnak tartja. Közel egy óra alatt átfogó képet kaptunk az ott dolgozók munkájáról, ne­hézségeiről és motivációjáról. Ugyan online zajlott, nem volt unalmas, mert több ember is meg­szólalt, valamint kérdéseket is in­téztek hozzánk, ezzel interaktí­vabbá téve az előadást. Az ügynökségnél dolgozók ki­emelték, nagyon szívesen látnak gyakornokokat, főként olyan egyéneket, akik szorgalmasan dolgoznak, sokat kérdeznek, és nem tántorítja őket el, ha hibáz­nak. Összességében nagyon hasz­nosnak és érdekesnek találtam a virtuális látogatást, és örülök, hogy betekinthettem a szlovák hírügy­nökség mindennapjaiba. Kuszala Klára, másodéves kiadványszerkesztő szakos hallgató ■ 13 SP • A pozsonyi bölcsészek videóhfvás révén hallgatták meg a TASR dolgozó­inak beszámolóit (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents