Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-15 / 37. szám

RÉGIÓ www.ujszo.com I 2021. február 15. 3 Érsekújvárban nem szűr többet az önkormányzat Érsekújvárban az alapiskolákban tesztelik majd az óvodás és iskolás gyere­kek szüleit (A szerző illusztrációs felvétele) SZÁZ ILDIKÓ A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának érsekújvári, párkányi és nagysurányi régiójának polgármesterei felhívást intéztek a kormányhoz a pénteki tanácskozásukat követően. ERSEKUJVAR/KAMOCSA/ KÜRT/SZÍMO B Az önkormányzati képviselők a koronavírus-helyzettel kapcsolatban jobbnak látnák, ha az állam, tehát az egészségügyi minisztérium és a bel­ügyminisztérium szervezésében működnének a közeljövőben a tesz­telőpontok. Ugyanakkor szeretnék, ha végre megnyitnák az óvodákat, is­kolákat, a boltokat, és a továbbiakban nem lehetetlenítenék el a különféle szektorokban vállalkozókat sem. Az önkormányzatok szeretnének végre azzal foglalkozni, amire hivatottak, eleget tenni a pályázati felhívások­nak, fejlesztési programoknak. Ér­sekújvár önkormányzata ezt követő­en arról tájékoztatta a lakosokat, hogy február 15-től a város területén már nem nyitnak további tesztelőponto­kat. Javasolják az érsekújváriaknak, keressék fel az egész héten működő más tesztelőhelyeket. Az óvodás és alsó tagozatos gyermekek szülei a városban található alapiskolákban vehetnek részt szűrővizsgálaton. Ér­sekújvárban szombaton 5 039 anti­gén tesztet végeztek el, 19 esetben lett az eredmény pozitív, ami 0,38 szá­zalékos fertőzöttséget jelent. Egy héttel ezelőtt szombaton 0,66 száza­lékos pozitivitást észleltek. Kürtön ezen a hétvégén 803 tesztet végeztek el, 7 személy tesztje lett pozitív, ami 0,87 százalékot jelent, a múlt hetinél jóval biztatóbb eredmény született. Szímőn 891 személyt teszteltek le szombaton, ebből 4-nek lett pozitív teszteredménye, ami 0,45 százalé­kos fertőzöttséget jelent, egy héttel ezelőtt még 0,64 százalékos volt a fertőzöttségi arány a községben. Kamocsán ezen a szombaton 465 tesztet végeztek el, ebből csak egy személyé lett pozitív, a múlt heti fer­tőzöttségi arány még meghaladta az egy százalékot. Elkezdődött a pedagógusok koronavírus elleni oltása a hétvégén. Egyelőre csak a megyeközpontok oltó­pontjain lehet beadatni az AstraZeneca vakcináját. KASSA Az oltást az 55 év alatti pedagó­gusok kaphatták meg, regisztráció után. Az AstraZeneca vakcinájából 22 ezret kapott az oktatási tárca, eb­ből mintegy kétezer oltóanyag ér­kezett a kassai egyetemi kórházban kialakított oltópontra. Itt valószí­nűleg már a hétvégén elfogyott az oltóanyag, óriási volt az érdeklődés iránta. Jóval az oltás kezdete előtt sorban álltak a pedagógusok az ol­tópont előtt. A második vakcinát 4-12 héten 12 ezer pedagógus kapta meg az oltást Többen arra panaszkodtak, hogy nem tudtak regisztrálni (Németi Róbert felvétele) belül kell beadni, az oltás időpont­járól sms-ben értesítik a pedagógu­sokat. Hétfőtől az 55 év feletti ta­nárok oltására készülnek Kassán, őket a Modema oltóanyagával olt­ják be. (ú) Kihasználták a várakozási időt TORNYAI BIANKA Amíg a tesztelés eredményé­re vértak, a nópszámlélással kapcsolatos informéciékat tartalmazó videókat nézhettek a lakosok a szombati tesztelésen. nromrei Királyrévben hétről hétre a kul­­túrházban végzik a tömeges tesz­telést. Hogy az embereknek ne kelljen a hidegben várakozniuk a szűrés eredményére, a mozite­remben alakítottak ki helyet erre a célra. „Az előző teszteléseken többször elhangzott amolyan po­énként, hogy vetíthetnénk vala­mit. Innen jött az ötlet, hogy mivel hétfőn kezdődik a népszámlálás, vetítsünk róla szóló kisfdmeket a várakozóknak” - tájékoztatott Agócs Gergely, Királyrév pol­gármestere. A lakosok három fel­vételt láthattak, a statisztikai hi­vatal szlovák nyelvű videóját, va­lamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Rákóczi Szö­vetség által készített magyar nyelvű videót. A teszteredményre várakozók elmondták, szerintük jó ötlet a filmvetítés, addig is gyorsabban telik az idő. „Min­denképpen kitöltőm a kérdőívet, fontos, hogy magyarnak valljuk magunkat, egyszerűen azért, mert magyarok vagyunk” - fogalma­zott egy helyi lakos. Királyrévben csak szombaton volt tesztelés, amelyen 472-en vettek részt, kö­zülük 3 lett pozitív, ami 0,63 szá­zalékot tesz ki. Minden helyi la­kos egy FFP2-es típusú maszkot kapott a mintavételen. Tájékoztató videókat vetítettek a teszteredményre váróknak (Képarchívum) RÖVIDEN Halálos hótvége a Tátrában Három embert temetett maga alá a lavina a Tátrában, ketten meghal­tak. A tragédia szombaton, a késő esti órákban történt a Tátra vonu­latának nyugati részén, a Liptói­havasokban. A három lengyel síal­pinista közül az egyiküknek sike­rült kiásnia magát a hó alól, majd segítséget kért a lengyel hegyi­mentőktől. Ezt követően azonban a rossz térerő miatt nem sikerült fel­venni vele telefonon a kapcsolatot. A szlovák mentők is a segítségére siettek, ám a megadott GPS- koordináták alapján már nem ta­lálták ott a férfit, ellenben a hótö­meg alatt rátaláltak a másik két személy holttestére. A lengyel mentőszolgálat ezután értesítette a szlovák egységet arról, hogy a ke­resett férfi időközben átkelt a hegygerincen, és már a Tátra len­gyel térfelén tartózkodik egy hét­végi házban. A túlélő férfi nem szenvedett nagyobb sérüléseket, teste azonban jelentősen lehűlt. (ú) FIGYELEM: A kérdőívet online lehet kitölteni február 15-től. A részvétel nem esek kötelező, de fejlesztési forrásokat is biztosíthat lakóhelyünk számára. Fontos, hogy a magyarok magyar nemzetiségüket kizárólag az első helyen jelöljék! A népszámlálás eredményein múlik kultúránk fenntartása, iskoláink jövője és jogaink biztosítása. DP210099

Next

/
Thumbnails
Contents