Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)
2021-02-05 / 29. szám
161 KITEKINTŐ - HIRDETÉS 2021. február 5.1 www.ujszo.com Felülvizsgálják a Dante ellen hozott ítéletet MTI-JELENTÉS Firenze. Utódai indítványozására felülvizsgálják a Dante Alighieri (1265-1321) ellen 700 éve Firenzében hozott halálos ítéletet. Az olasz nemzeti költő leszármazottja, Sperello di Serego Alighieri szeretné felgöngyölni az ügyet. Nem jogi értelemben vett, valódi perről van szó, sokkal inkább az ítélet „szellemi felülvizsgálatáról” - mondta Alessandro Traversi ügyész, a felülvizsgálat előkészítője. A színpadi előadás keretében megvalósuló „eljárást” a firenzei ügyvédi kamara tanácsának támogatásával tartják a tervek szerint május 21-én. Felszólal Sperello di Serego Alighieri, valamint a Dante elítélésében részt vett Cante dei Gabrielli leszármazottja, Cante de Gabrielli da Gubbio is. Dantét, aki az akkori firenzei hatalmi harcokban a vesztes oldalon találta magát, 1302 körül államellenes tevékenységgel vádolták meg. Az Isteni színjáték szerzőjét pénzbírság megfizetésére és kétévnyi száműzetésre ítélték. Mivel Dante ezt nem teljesítette, az ítéletet máglyahalálra változtatták. A költő családját hátrahagyva elmenekült Firenzéből és sohasem tért vissza a városba. 1321. szeptember 14-én halt meg Ravennában. Traversi kiemelte, Dante halálának idei 700. évfordulója jó alkalmat jelent a felülbírálatra. Az a fő kérdés, hogy az ítélet az akkori tör-A Dante háza nevű múzeum Firenzében, a via Dante Alighieri utcában áll. A költő idejében ebben az utcában álltak a család házai, amelyeket a 20. század elején restauráltak. (Fotó: ug) vények fényében korrekt volt-e, vagy politikai okok miatt hozták, hogy eltávolítsák Dantét. Dante Alighieri Isteni színjátéka a világirodalom egyik legjelentősebb müve, amely jelentős hatással volt az olasz nyelv fejlődésére. Dante halálának 700. évfordulójára Olaszországban idén ünnepségsorozattal emlékeznek. Életrajzi filmet is forgatnak az olasz nemzeti költőről. Pupi Avati, a 82 éves olasz filmrendező az olasz kulturális minisztériumtól kérte az évfordulóra szánt produkció támogatását. Avati egyébként 17 éve tervezi a Dantefilmet. Olasz fa kaphatja a legtöbb szavazatot Az eddig leadott voksok alapján egy csaknem ezer- 6ves olasz platánfa vezeti az idei Európai év fája versenyt, csaknem 10 ezer szavazattal. A verseny 14 jelöltjére, köztük a Magyarországot képviselő mélykúti júdásfára és a szlovákiai Demőben álló ősi tölgyre február 28-ig lehet szavazni. Egy-egy ország minden évben megrendezi a saját Év fája versenyét. A hazai jelöltek közül négytagú zsűri választja ki azt a 10-12 fát, amelyek a döntőbejutnak. Ezt követően júniustól október közepéig lehet ezekre a fákra szavazni, a nyertes pedig megkapja a Magyarországi, illetve a Szlovákiai év fája címet, februárban pedig a kiválasztott fa elindulhat az európai versenyen. A magyar versenyező, a mélykúti júdásfa tavaly októberben 5091 szavazattal lett a magyarországi Év fája cím birtokosa. A legenda szerint a 250 éves júdásfát Szabadkáról érkezett, Mélykúton szolgálatot teljesítő ferences rendi szerzetesek hozták magukkal, és ültették el a településen az 1760-as években. Érdekesség, hogy a júdásfát Mélykút mértani középpontján ültették el. A szlovákiai döntős, a csaknem 700 éves kocsányos tölgy Andrássy gróf híres demői vasüzemének egykori területe mellett áll. Az 1940-es években itt öntötték a híres budapesti Lánchíd szerkezeti részeit, amelyekért a falu elnyerte a „Kis Pest” becenevet. A vaskos tölgyről már 1670- ben említést tesznek a községi krónikában. Ma a régi kereskedelmi útvonalon lévő tanösvény egyik állomása, Curinga platánja szokatlan helyen áll: egy kis patak mellől néz a Tirrén-tengerre és több generáció óta a falu szerves szimbóluma. A döntősök között szerepel egy ezeréves spanyol fa is, amelynek a törzse körül még „boszorkányok” táncoltak. A jelenlegi eredmények szerint egy szintén ezeréves olasz platánfa vezeti a versenyt, csaknem 10 ezer vokssal, de több mint 9 ezer szavazatot kapott a spanyol és a lengyel „versenyző” is. Az európai megmérettetésben a hagyományok szerint két fára szavazhat mindenki. A szavazatok számának alakulását folyamatosan lehet követni, de az utolsó héten a szavazás titkossá válik, az eredményt a március közepén esedékes brüsszeli díjátadón hozzák nyilvánosságra a szervezők. A jelöltekre a https://www.treeoftheyear.org/vote internetes oldalon voksolhatnak a résztvevők. (MTI, ú) GYÁSZJELENTÉS A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem. Szomorú szívvel tudatja a család, hogy LECZKÉSI JÓZSEF 2021. január 31-én, életének 83. évében itt hagyott bennünket. Felejthetetlen halottunk hamvasztás előtti búcsúztatója 2021. február 9-én 10 órakor a dunaszerdahelyi kisudvamoki úti temető ravatalozójában lesz. Drága emléke örökké szívünkben él! A gyászoló család DPR2010068 A ADÁSVÉTEL ♦ AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR201468 Topol’nicai baromfifarm: 8-20 hetes tojójércék, több színben. Tel: 0905 551 499,031 781 1563, 0905 450 432. Szállítás bebiztosítva. DPR201474 Megrendelhetők holland gyökeres krizantémdugványok. Kéije fajtalistánkat! Minimális rendelés 65 db/fajta. AGROCENTRUM Nyárasd. Tel.: 031 55 82 664. DPR210028 ♦ Kemény tűzifa eladó, 1 m3-es kalodákban. Szállítást biztosítunk. 0944 267 336. DPR210014 VEGYES FALSZIGETELÉS! HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS (TERMOIZOLÁCIA) GYÁRI ÁRAKON ÁLLVÁNYOZÁSSAL! REFERENCIÁKKAL, GARANCIÁVAL, MINŐSÉGI ANYAGOKKAL! INGYENES FELMÉRÉS! ÓRIÁSI 30%-OS KEDVEZMÉNY! www.pannonszig.hu TEL.: 0915/115 448. DPR210015 ♦ Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.: 0905 983 602. DPR210030 ♦ Extra erős riasztók egerekre, patkányokra, vakondokra és madarakra. Katalógus ingyen. www.elektronic-odpudzovace.sk Tel.: 041 5661 666. DPR210046 TETŐKLINIKA! PALA-, CSERÉP-, LAPOS TETŐK BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA MINTÁS BITUMENZSINDELLYEL, VAGY CSEREPES (PLÉH) LEMEZZEL! ÓRIÁSI 30%-OS KEDVEZMÉNY! GARANCIA. www.tetoklinika.hu TEL.: 0907/266 923. DPR210016 Hirdessen SMS-ben az Új Szóban! MIT KELL TENNIE7 Küldjön SMS-t a 6667-es számra a következő módon: INZ szóköz UJS szóköz a hirdetés szövege (ékezetek nélkül). A szöveg a fenti kulcsszavakat és a helyközöket is beszámítva nem lehet hosszabb 160 betűhelynél. Ha helyesen járt el, SMS-ben visszajelzünk Önnek. Ellenkező esetben visszaküldjük a hibás SMS-t, melyet kijavítva újra elküldhet. A szolgáltatás ára. A díj az SMS-ben feladott hirdetés betűhelyének mennyiségétől függ: ► 50 és kevesebb 1,20 € ► 51-100 2,40 C ► 101-160 3,60 € (áfás árakat tüntettünk fel). A szolgáltatást a válasz SMS díjában számlázza ki a mobilszoigáltató.(T-Mobile, Orange és az 02 ügyfelek számára is egységes) Az SMS-hirdetést a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban keresse. Egy hétig elérhető az ujszo.com/borze oldalon is. Általános üzleti feltételek: A hétfőn 17 óráig helyesen feladón hirdetések a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban jelennek meg. • A hirdetések 1 hétig elérhetők lesznek az ujszo.com/borze oldalon is. • A szerkesztőség jogot formál a közerkölcsöt sértő, illetve a reklámtörvénnyel ellentétben álló hirdetések visszatartására. Ez a jeligés, illetve a hirdető telefonszámát nem tartalmazó hirdetésekre is vonatkozik. • A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza tel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Rokoczay Móric, a I Amerika!! BEIKTATÁS ÉS ízárva VI [kólában, iskolától Még kapható a Vasárnap legújabb SZÁMA, BENNE VaSÁRNAPLÉLEKÍ VasarnapLelek- Az abortuszról - melléklet + 16 oldalon Ya 54. évf. 5- szám , A VAKCINA FÉL SIKER ” ' Aki részt vett a fejlesztésben Sörparadicsom jy (is) Pozsonyban^! \ap ItJtv 16 BŐRÖNDBEN NEW YORKBÓL 1 SZERDAHELYRE | A tartalomból: . Szabó Gábor Tamás, a koronavírus elleni oltást is kifejlesztő BioNTech cég kutatója a vakcináról is • Perzsa piláf, olasz osztriga, magyar mangalica. Farsangi kalandok Pozsony legnagyobb „etetőjében” Sztárunk Jaskó Bálint, vagyis Rokoczay Móric, a Bátrak földje vonzó megjelenésű, ám romlott lelkű arisztokratája Tizenöt év tizenhat bőröndben. New Yorkból költöztek HjLMfeálaJaBlHKJfl Dunaszerdahelyre 53 EVE JO LAPOT KÍNÁL UNK! VasarnapLelek + 16 oldalon Az abortusz lelki hatásairól