Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-08 / 5. szám
www.ujszo.com | 2021. január 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Az új Jánosík Van valami nagyon nyugtalanító a Lucansky-ügy lecsapódásában MARTIN VANÖO Sok ezren emlékeztek gyertyagyújtással a napokban Milan Lucansky volt országos rendőrfőkapitányra, és a halála az egyik legtöbbet ragozott ügy lett az interneten és egyes médiákban. Mindez azonban csak az összeesküvés-elméletekkel megtámogatott lockdown miatti elkeseredés és a kormányellenes indulatok felkorbácsolásának eredménye. Őrület. Nincs ugyanis semmiféle bizonyíték, hogy Lucansky ügyében bármilyen mulasztást elkövettek volna a hatóságok. Annak ellenére, hogy a megvádolt volt főrendőr saját kezével vetett véget az életének, az ellenzék politikai fogolynak és a kormány áldozatának állítja be. Egyebek számára a hatalom és a kormánnyal szembeni ellenállás szimbóluma lett, ami furcsa paradoxon, hiszen Lucanskyt az a politikai korszak és garnitúra termelte ki, amelyet a jelenlegi kormány hatalomra kerülése előtt az emberek nagy része ugyanúgy elutasított és megvetett. Magyarázhatnánk ezt az egészet a kormányfő iránti növekvő bizalmatlansággal és a járvány intézkedések miatt egyre növekvő ellenszenvvel - de van valami nagyon nyugtalanító ebben az egészben. Az emberek nem a koronavírus 2700 áldozata vagy a kórházakban haldoklók miatt tiltakoznak, a korrupcióval és jogköri visszaéléssel gyanúsított volt rendőrfőkapitányt választották szimbolikus alaknak. Az ártatlanság vélelme őt is megilleti, így nem tekinthetjük bűnösnek, de normális országban egy ilyen súlyos meggyanúsítás is tökéletesen elegendő ok, hogy ne kiáltsanak ki valakit a nemzet mártírjává. Ugyanakkor nagyon is jellemző a szlovák társadalomra, hogy Lucansky valamiféle nemzeti ellenállás szinte mitikus alakjává válik, ha egy kicsit dolgoznak rajta azok, akik ilyen figurát akarnak faragni belőle. Hiszen ugyanarról a népről beszélünk, amely évszázadokon át nemzeti hősként tisztelte Jánosíkot. Az ő mítosza nagyon is hasonló: azonnal hajlandók vagyunk szemet hunyni afelett, hogy tolvaj rabló, ezt rögtön elhomályosítja a kép, hogy az igazságtalanság ellen lázadt és ezért az életével fizetett. Lucanskyról is azt halljuk, férfi volt a talpán, sokat tett értünk, csak hát sajnos felzabálta a korrupt rendszer (ha egyáltalán felzabálta és igaz, amit a többi meggyanúsított prominens vall róla). De persze pozitív tettei mindenképp messze meghaladják esetleges bűneit, amelyekért ráadásul az életével fizetett. Nagyon hasonló helyzet alakult ki néhány hónapja a politikusok diplomamunkái és titulusai kapcsán. Amíg Dankóról meg Kollárról volt szó, mindenkiben csak úgy fortyogott a saját igazságérzete, de amikor kiderült, hogy szinte az egész politikai elit érintett, szóval a „mieink” is, gyorsan megváltozott a közhangulat, és ez lett az új minőségi szint. A politikusok azzal védekeztek, túl sok komoly kihívás és nagy feladat vár még rájuk, hogy ilyen csip-csup ügy miatt lemondjanak, mi több, az emberek az újságírókat kezdték szidni, mert, .komolyabb problémái is vannak az országnak egy vacak diplomamunkánál”. Megint megszólalt a nemzeti mítoszok által jobbra-balra csavargatott DNS-spirál, hogy a magasztosabb ügyek érdekében szemet kell hunyni az apró-cseprő dolgok felett. A Smer és a Hlas persze kihasználja a mostani helyzetet, hiszen már korábban is igyekezett úgymond politikai síkra terelni a letartóztatási hullámot. De Milan Lucansky az ő jelöltjük, az ő emberük volt, csakúgy, mint a többiek, akik most rács mögött vátják a bírósági tárgyalást. Kézenfekvő stratégia egy népszerűtlen kormány politikai áldozataként feltüntetni őket, hogy valahogy tisztára mossák saját magukat. A Lucansky-ügy azonban megváltoztathatja azt a szemléletet, hogy a NAKA-nak megint sikerült bevinnie egy volt fejest, oligarchát vagy korrupt hivatalnokot. Ha a 2020-as év a megtisztulás kezdete volt, akkor 2021 az ebből való kijózanodás éve lehet.Talán a bűnök felett való szemhunyás olyan mélyen van kódolva a szlovákok DNS-ében, hogy nem lehet felülírni. Persze mindenkit dühít a burjánzó korrupció, de az is kizökkenti az embereket, ha fel akarják számolni, főleg ha ennyire következetesen. Már az sem számít, ha valaki lopott, ha közben valami jót is tett. Ha ez igaz, örökös körforgásra van ítélve a társadalom. A szerző a Trend kommentátora (TASR-felvétel) I 7 Buborék FINTAMÁRK A washingtoni Capitolium, az amerikai demokrácia szimbólumának megtámadását tekinthetjük egyszeri, megismételhetetlen furcsaságnak, felhergelt bolondok és szélsőjobbos félőrültek ámokfutásának, az amerikai álom South Parkepizódba illő önparódiájának. Szomorkodhatunk rajta, rajongva egyetérthetünk, vagy megvonhatjuk a vállunkat - azzal a tudattal, hogy azért az ország, amit a többség csak virtuálisan vagy a tévéből ismer, igenis messze van, biztos távolságban, mi pedig megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ismét, ezredszer-milliomodszor is eljátsszuk a fotelspecialistát, mert nincs következménye annak, ha véleményt alkotunk a dologról. De ez a világ már elmúlt. Az USA bizonyos értelemben egyfajta Petri-csészéje a világnak. Egy olyan kommunikációs nagyhatalom, amely folyamatosan fortyog, bugyborékol, mint az üst a boszorkányok konyhájában. A Rambo 3 és a Chicago Bulls feliratú széldzseki mellett pedig átszivárognak a világ társadalmi folyamataiba az ottani, sajátos zárványokból és mikroközegekből származó változások, viták, ellentétek. A világ átveszi és saját magára alkalmazza ezeket, közvetve és közvetlenül is. Az például, hogy George Floyd nyakán nyolc percig térdelt egy rendőr, nem a felvétel nyers brutalitásáért lett világraszóló ügy, és nem is azért, mert a világon mindenki tisztában van az amerikai rendszerszintű rasszizmus problémakörével. Hanem azért, mert az emberek rájöttek: az ügy által feltett és felvetett kérdéseket bizony a saját társadalmuk kapcsán is fel lehet vetni. így lett a Black Lives Matter világméretű mozgalom, és generált óriási vitákat nemcsak mondjuk az Upper West Side-i kávézókban vagy egy amerikai középnyugati krimóban, hanem mondjuk egy felső-csallóközi kocsmában is. Donald Trump és a most az érte síkra szálló, holdkórosokból álló QAnon mozgalom pedig ugyanezen az úton jár. Ott tartunk, hogy a nagy amerikai társadalmi vita és konfliktus Trump tevékenységével kapcsolatban, a hatalomra jutása mögött álló társadalmi folyamatok és az amerikai zárványokban, elborult közösségekben és az internet legsötétebb bugyraiban megszülető elmebetegségek kifröcsköltek Európára, Szlovákiára, immár nálunk is rezonálnak, összemosódva az itt meglévő társadalmi sajátosságokkal, folyamatokkal, és természetesen a futóbolondok szunnyadó összeesküvés-elméleteivel, katalizálva azokat, felerősítve a hangjukat. így jön létre az a disszonáns állapot, amelyben a szlovákiai, alapvetően ruszofil és erősen Amerika-ellenes szélsőjobb-konteós közeg tapsikolva örült az Amerika elsőbbségét hirdető Trumpnak, és ugyanígy tapsikol most a QAnon őrültségeinek, valamint a demokrácia és az amerikai intézményrendszer egyik legfontosabb alappillérét jelentő Capitolium megtámadásának. És ahogy az lenni szokott, mindezt magáévá is teszi. Az Egyesült Államokban a düh buborékját már akkorára fújták, hogy bármelyik percben kidurranhat. Ezt a buborékot nálunk is fújják szorgos szájak, melyek nem tudnak belenyugodni, hogy a társadalom sokkal bonyolultabb és érzékenyebb szerkezet annál, mint ahogy ők azt hagymázas álmaikban elképzelik, és csak úgy működhet és szolgálhatja az emberek javát, ha betartjuk a demokrácia szabályait. A kérdés csak az, hogy ha ez a lufi nálunk is kidurran egyszer, lesz-e még, aki összetakarítson. FIGYELŐ Trump megtámadta Amerikát Donald Trump önmagához méltóan fejezi be elnökségét: megtámadta a demokratikus intézményrendszert - úja a Sme kommentárja. , Azt akarja, hogy az emberek a Capitolium ostromára emlékezzenek, ne a legyőzött Trumpra, aki engedelmesen kiköltözik a Fehér Házból. A minimális politikai felelősség is hiányzik belőle. Ül a foteljében és tapsol a zavargásoknak, múlt a tiszteletére rendezett tűzijátéknak. Figyelmeztetés ez mindenkinek: a személyiségzavaros, sérült populisták feladják a leckét a fejlett demokráciáknak is, nem ismernek szabályt, és nem érdekli őket, mi lesz ennek az ára. ”(ú) Robbantás, gyújtogatás és volt már a Capitoliumban Nem ez volt ez első eset, hogy támadás érte ez amerikai demokrácia egyik jelképét, a Capitoliumot. Az épületben többször robbantottak, lövöldöztek, és egy képviselő kis hijén megölt egy másikat. A törvényhozást 1814-ben, alig 14 évvel a megnyitása után a brit erők megpróbálták felégetni. A Capitoliumot kifosztották, felgyújtották a déli és az északi szárnyát, porrá égetve a kongresszus könyvtárát. Az épületet csak egy hirtelen felhőszakadás mentette meg a teljes pusztulástól. Az azóta eltelt több múlt kétszáz évben is többször tették nevetség tárgyává az elnöki emelvényen olvasható feliratot: Egység, Igazság, Tolerancia, Szabadság és Béke. A leghírhedtebb eset 1954-ben történt, amikor négy, Puerto Rico függetlenségéért tüntető nacionalista kiterítette a szigetország zászlaját a képviselőházban, és több lövést adott le a galériáról. Öt képviselő megsebesült, közülük egy súlyosan. Robbanták ás túszejtők 1915-ben egy német-amerikai aktivista azzal a céllal, hogy véget vessen az első világháborúnak, három rúd dinamitot helyezett el a szenátus verekedés is fogadószobájában. Éjfélkor robbantak fel, amikor senki sem volt a helyszínen. A férfi azt is tervezte, hogy megsemmisít több hajót, amely lőszert szállított a háborús Európába, de ebben kudarcot vallott. Émellett megpróbálta túszul ejteni J. P. Morgan családját, hogy a bankárt a lőszergyártás leállítására kényszerítse, de végül lefegyverezték. Az incidens során meglőtte Morgan fiát, végül öngyilkos lett a börtönben. 1971-ben a Weather Underground radikális baloldali szervezet robbantott - Laosz amerikai bombázása ellen tiltakozva. Ezután 1983-ban a Május 19. Kommunista Mozgalom célpontjává vált a szenátus. Egyik támadásnak sem voltak áldozatai, de mindkettő több százezer dolláros károkat okozott. A legvéresebb támadás 1988-ban történt, amikor egy pszichiátriai beteg férfi lövéseket adott le egy ellenőrzőponton, és a capitoliumi rendőrség két tisztjével végzett. John C. Calhoun alelnök közeli szobrán máig látni az incidens nyomait. Fogj egy sátapálcát A 19. században is történtek sokat emlegetett támadások. 1835-ben egy zavart szobafestő rálőtt Andrew Jackson akkori elnökre a Capitolium mellett. Jackson nem ijedt meg, sőt, a sétabotjával jó néhány ütést mért a támadójára, akit végül sikerült lefegyverezni. Ugyancsak a sétapálca volt a főszereplője egy 1856-os csetepaténak, amikor Preston Brooks képviselő rátámadt Charles Sumner szenátorra, aki felszólalásában keményen bírálta a rabszolgaságot. Brooks annyira helybenhagyta Sumnert, hogy három évig tartott, míg az felépült és visszatérhetett a kongresszusba. Az incidens után Brooks lemondott képviselői tisztségéről, de azonnal újraválasztották. (mti)
