Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-07 / 4. szám
KÖZÉLET 2021. január 7. | www.ujszo.com RÖVIDEN Akár 5 millió teszt is érkezhet Pozsony. Csütörtökön 2,6 millió antigénteszt érkezik az Állami Tartalékalapba -jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a kormány tegnapi ülése után. Elmondása szerint a gazdasági minisztériumnak emellett lehetősége van további 2,6 millió teszt megvásárlására, ehhez már csak alá kell írni a szerződéseket. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben akár már 5 millió antigéntesztet is raktározhat az állam. Az oktatási miniszter arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy Nyitra és Trencsén városához hasonlóan mindenki szervezzen tömeges mintavételt. A tesztekről az utóbbi hetekben heves vita folyt a koalíción belül, mivel Richard Sulik gazdasági miniszter nem teljesítette időben Igor Matovic miniszterelnök közbeszerzéssel kapcsolatos kérését. (nar) Az oltást lényegesen felgyorsíthatja a Moderna vakcinájának engedélyezése NAGY ROLAND Nyitra/ Pozsony. A kormány tegnap a lockdown szigorúbb formáját vezette be a Nyitrai járásban, mivel az ottani egyetemi kórház csaknem megtelt. A járvány viszont nemcsak Nyitra környékén, hanem országos viszonylatban is súlyos, a rendőrség ezért ellenőrizni fogja a járások határait. A helyzetet tovább nehezítheti, hogy már nálunk is felbukkant a koronavírus új változata. A NAP KÉPE A lockdown ellenére sem tilos a járáson belül kimenni a szabadba, épp ellenkezőleg, a szakértők szerint minden, friss levegőn eltöltött tevékenység erősíti az immunitást. Csak arra ügyeljünk, hogy betartsuk a kétméteres távolságot és kint is rajtunk legyen a szájmaszk. (TASR-feivétei) A súlyosbodó vírusadatokra való tekintettel a szlovák rendőrség szigorúbb ellenőrzéseket ígért. A közösségi oldalukon arról tájékoztattak, hogy január 6-tól szúrópróbaszerűen igazoltathatnak a járási határokon. Emellett azokat a helyeket is ellenőrzik majd, ahol több ember találkozik egymással (például élelmiszerboltokban, drogériákban vagy akár a mintavételi pontok előtt), valamint a vonaton utazók is számíthatnak igazoltatásra. A rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. Továbbá felhívták a figyelmet, hogy ha valaki dolgozni megy, akkor a rendőrök elkérhetik a munkáltató által kiállított igazolványt. Ezenkívül a higiéniai előírásokra is oda fognak figyelni, tehát a kültéri maszkviseletre, a karanténkötelezettség betartására, valamint a boltok és a vendéglátóipari egységek szigorított működésére. „Az előírások megszegése esetén minden egyes ügyet egyénileg bírál el a rendőrség. A pénzbírság nagysága marad a régiben, vagyis helyszíni bírságként 1000, közigazgatási eljárás esetén viszont akár 1650 euró is lehet” - üzente a rendőrség. Mutáció keleten A járványhelyzet súlyosságát fokozhatja, hogy már Szlovákiában is felbukkant a koronavírus új mutáA kórházak és a mentőszolgálatok is túlterheltek, ha nem balesethez vagy akut páciensekhez sietnek a mentők, akkor a túlterhelt kórházakból szállítják el a pácienseket azokba, amelyekben még van hely vagy szabad lélegeztetőgép (TASR-feivétei) ciója, amelyet nemrégiben Dél- Angliában regisztráltak. Az úgynevezett brit törzs megjelenéséről Marek Krajcí (OEaNO) egészségügyi miniszter számolt be a közösségi oldalán. A tárcavezető szerint ez azért is probléma, mert a koronavírus új változata sokkal fertőzőbb, mint a korábbi. A becslések szerint ez a koronavírustörzs 70 százalékkal gyorsabban terjed, a reprodukciós szám (amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány további személynek adja át a vírust) pedig 0,4-gyel magasabb. További gondot okozhat, hogy a mutáció a gyerekek körében is intenzívebben terjed. „A magas reprodukciós szám miatt világossá vált, hogy az új mutáció ellen mintegy 40 százalékkal nehezebb küzdeni, mint a korábbi típusú vírus ellen. Kemény intézkedésekre van szükség, a mobilitás teljes lecsökkentésére és a szociális kapcsolatok teljes kizárására, vagyis olyan állapotra, amely jelenleg is érvényben van Szlovákiában” - üzente Krajcí, aki azt is megjegyezte, hogy az új mutáció az eddigi adatok alapján szerencsére nem tűnik halálosabbnak, mint a régi. Mellékhatások A vírus új törzsét a Nagymihályi járásban vett néhány mintában mutatták ki. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) arról tájékoztatott, hogy a laboratóriumok fel vannak készülve a mutáció felbukkanására, a tesztek segítségével pedig a továbbiakban is képesek lesznek kimutatni a fertőzést. Az ÚVZ SR regionális hivatalainak szakemberei egyúttal növelik a Nagy-Britanniából hazaérkező személyek ellenőrzését, lóként a kötelező karantén betartását, valamint a tesztelésen való részvételt. A közegészségügyi hivatal és az egészségügyi miniszter is hangsúlyozta, hogy még mindig a védőoltás jelenti a reményt, hiszen a Pfizer és a BioNTech tanulmányai egyelőre azt mutatják, hogy a vakcina az új mutáció ellen is hatásos lehet. Ugyanezt igazolják a brit tudósok elemzései az Astra Zeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagánál is. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Szlovákiában január 4- ig összesen 7201 személyt oltottak be a koronavírus ellen. Jana Jezíková, a tárca államtitkára a TA3 kérdéseire elmondta, hogy Szlovákiában eddig 6 személynél jelentkeztek mellékhatások. „Mindegyik esetben olyan elhanyagolható tünetekről volt szó, amelyeket az oltás csomagolásán is feltüntetnek. Az oltás után néhány órával a szúrás helye környékén éreztek fájdalmat vagy viszketést, de idővel minden egyes személynél eltűntek a tünetek” - közölte az államtitkár. Újabb oltóanyag Szlovákiában továbbra is zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása, a tárca már több mint 10 ezer kérvényt regisztrált. Egyelőre tíz oltási központ működik, a tárca tervei szerint azonban néhány napon belül már 51-re növelik a számukat. Erre azért is van szükség, mert a napokban várhatóan újabb 76 ezer oltóanyag érkezik az országba. Emellett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bizottság is jóváhagyta a Moderna gyógyszergyártó cég oltóanyagát, így a Pfizer és a BioNTech mellett egy újabb lehetséges beszállítóval bővült a vakcinát szolgáltató cégek listája. A Moderna vakcináját mintegy 30 ezer önkéntesen tesztelték, és az oltóanyag 94,1 százalékos hatékonyságot mutat. Ezt a vakcinát szintén két adagban adják be, a két oltás között 28 napnak kell eltelnie.