Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-26 / 20. szám
nr OLASZ FOCI FOCITIPP ■ 2021. JANUAR 26. www.ujszo.com Serie A: fényes múlt - fényes jelen? A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szerint az olasz Serie A volt a világ legerősebb bajnoksága tavaly. Az olasz bajnokság 14 év után végzett az élen ismét az IFFHS-nél. Mögötte az angol Premier League zárt másodikként, a brazil élvonal küzdelemsorozata pedig harmadikként. H _ azóta, Hogy a Serie A-t a világ legjobb bajnokságaként emlegették - talán vitatható is, hogy tényleg visszatért-e a csúcsra az olasz foci, de azért mindenképp érdekes történeti távlatba helyezni a híreket. Az első csúcs Az 1996-os Bajnokok Ligája döntőjében a Juventus büntetőpárbaj után győzött az Ajax ellen. Ez fordulópontnak bizonyult az európai labdarúgás történetében, hiszen ettől fogva a holland dominanciát az olasz befolyás váltotta fel. Az előző kiírást még megnyerte az Ajax, de ebben az évben a holland együttes már nem tudta tartani a lépést a Juve gyors támadóival - az olaszok akár már a félidőre lezárhatták volna a meccset. Az Ajaxnak nem maga a vereség jelentette a legnagyobb problémát, hanem annak a beismerése, hogy az elveszett finálé egy korszak végét jelentette a számukra. Az 1995/1996- as szezonban bevezetésre kerülő Bosman-szabály két jelentős újítást hozott, amely alapjaiban forgatta fel a labdarúgó átigazolási piacot. Az első azt foglalta magába, hogy innentől kezdve a játékosok kivárhatják a szerződésük végét, és azt követően szabadon igazolhatnak bárhová átigazolási díj megfizetése nélkül. Emellett a három külföldi foglalkoztatására irányuló szabályt eltörölték, és az európai klubok annyi európai nemzetiségű játékost küldhették pályára, amennyit csak szerettek volna. Ezeket a változtatásokat egyeden klub sem szenvedte meg annyira, mint az Ajax. Európa egyik legelismertebb középpályása akkoriban Edgar Davids volt, aki az 1995/1996-os szezon végén ingyen távozott az AC Milan csapatához. Korábban az Ajax jelentős összeget kapott volna az olaszoktól Davids játékjogáért cserébe, amit a csapat megerősítésére fordíthattak volna, de ezt a Bosman-szabály megváltoztatta. Emellett megnövekedett a külföldi kereslet a holland csapat játékosai iránt, hiszen ettől kezdve a klubokban helyet kapó külföldi játékosok számát nem lehetett korlátozni. Ennek következtében három éven belül a Bajnokok Ligáját nyerő csapat jelentős része távozott az Ajaxtól. Davids, Winston Bogarde, Edwin van der Sár, Michael Reiziger, Nwankwo Kanu és Patrick Kluivert is a Seria A-ba igazolt, ami jól szemlélteti, miként változott az erőviszony Európában. Bosman miatt a játékosok és az európai elit ligák is sokkal erősebbé váltak, aminek az lett a következménye, hogy az Ajax nem tartozott többé Európa legrangosabb csapatai közé. A hét nővér Miközben a holland labdarúgás jó hírneve csorbát szenvedett, Olaszország vált az európai foci központjává. Már az 1990-es években is a Serie A volt Európa legerősebb bajnoksága, amire jó példa, hogy az olasz csapatok miként dominálták a nemzetközi kupaküzdelmeket. Azzal, hogy a kreatív támadófocit játszó Ajax kikerült a képből, az olasz foci hegemóniája megkérdőjelezhetedenné vált. Míg az Ajax a saját utánpódásától, addig az olasz klubok a pénzügyi lehetőségeiktől függtek. Az ország legnagyobb klubjait irreálisan gazdag vállalkozók tulajdonolták - akik közül a későbbiekben sokan találták magukat csődközeli helyzetben -, akik egymással versenyeztek a világ legtehetségesebb játékosainak a leigazolásáért. Az olasz foci úgynevezett „hét nővére” - Juventus, Milan, Inter, Roma, Lazio, Parma, Fiorentina - telis-tele volt világklasszis játékosokkal, és minden csapatnak egyenlő esélye volt a végső győzelemre. Ami a bajnokság erősségét és versenyképességét illeti, talán sosem volt jobb liga, mint a Serie A az 1990-es évek közepén és végén. Stílusában a Serie A egy különös hely volt akkoriban. Az olasz focit mindig is defenzív stílusúnak tartották, mivel az 1960-as években hírhedté vált catenacrío még ekkoriban is befolyásolta a taktikai gondolkodást. Azonban a Milán edzője, a támadó felfogásáról ismertté vált Arrigo Sacchi az 1980-as évek végén forradalmasította a labdarúgást azzal, hogy teljesen átdolgozta a catenacciót, és bevezette a letámadást, mint taktikai eszközt az olasz fociba. A kilencvenes évek közepén aztán tarolt az olasz taktikai képzettség, az olasz edzői gárda - ennek a korszaknak a három legelis-1. (4.) Serie A 1026 (olasz) pont 2. (1.) Premier 1003 League (angol) 3. (2.) Campeonato 964 Brasileiro (brazil) 4. (3.) La Liga 954 (spanyol) 5. (10.) Bundesliga 864 (német) (zárójelben az előző évi helyezés) mértebb olasz edzője egy hiheteden triplát én el az 1996/1997-es szezonban: Marcelo Lippi a Serie A-t nyerte meg a Juventusszal, Fabio Capello a La Ligát a Real Madriddal, Giovanni Trapattoni pedig a Bundesligát a Bayern Münchennel. Sztárok mindenhol Az 1990-es években a Serie A olyan világklasszis támadókkal volt tele, mint soha egyeden másik ország bajnoksága sem. Mivel a milliárdos tulajdonosok hatalmas pénzeket fektettek a különböző topklubokba, a világ legjobb futballistái elkeriilhetedenül is a Serie A felé vették az irányt. De még a rengeteg egyéni klasszis között is akadt egy támadó, aki mindenkinél jobban reprezentálta az olasz futballt. Roberto Baggio legendás, sokoldalú csatár volt, aki mindent tudott a labdával; ha kellett, megverte az emberét, máskor remek kiugratásokat adott, emellett pedig szinte minden szögből képes volt gólt szerezni. Baggio teljesítménye láttán a Juventus világrekordot jelentő összeget fizetett legnagyobb riválisának, a Fiorentinának Baggio szolgálataiért, akinek átigazolása miatt zavargások törtek ki Firenzében, és többtucatnyian megsérültek. A liga erejét remekül mutatja, hogy a világ egyik legjobb játékosának távozása sem igen vetette vissza a klubot: az évtized végén Giovanni Trapattoni foglalta el a kispadot, a támadósorban pedig olyan játékosok szerepeltek, mint Gabriel Baristuta, a kor legkomplexebb csatára, vagy a gyors, kédábas Enrico Chiesa (akinek fia, a gyors, kédábas Federico Chiesa jelenleg a Juventus játékosa), de szintén a Fiorentinában futballozott Rui Costa is. A Pannában olyan nevekkel találkozhattunk, mint Juan Verőn, Ariel Ortega vagy Hernán Crespo. A Romában ott volt Capello vezetése alatt Totti, Cafit és később Baristuta, a Juventusban Zidane és Del Piero, az Interben Ronaldo, Christian Vieri, Iván Zamorano vagy Álvaro Recoba, a Milánban Rijkaard, Gullit, Van Basten, Sevcsenko, Boban, Savicsevics, Desailly, de a Lazio is olyan nevekkel büszkélkedhetett, mint Pavel Nedved, Inzaghi, Marcelo Salas, Alen Boksic, Fabrizio Ravanelli vagy Roberto Mancini. Az őrségváltás A ’90-es években tehát a Serie A számított az európai labdarúgás legerősebb bajnokságának, de ez jelentősen megváltozott a 21. század beköszöntővel. SERIE A Az 1998-ban Franciaország diadalával záruló, hazai rendezésű világbajnokságon a francia válogatott játékstílusa még erősen hasonlított az olasz csapatokéra. ,A kapusuk, a négy védő és Zinédine Zidane miatt győztek” — harsogta a Marseille különc edzője, Rolland Courbis, akinek a szavai általánosságban hűen leírták a csapat teljesítményét: a franciák tornán mutatott játéka nagyban hasonlított a Juventus stílusára. Franciaország, ugyan sokkal tehetségesebb játékosokkal, de egyértelműen olaszos focit játszott. A ’98-as világbajnokság negyeddöntőjében találkozott egymással az olasz és a francia válogatott - a végeredmény 0-0 lett. A World Soccer magazin úgy titulálta a találkozót, mint „Egy mérkőzés a Seria A-ból” - a francia kezdőtizenegyből heten is az olasz bajnokságban szerepeltek. Mindazonáltal a francia játékosok gyakran az olasz foci rájuk gyakorolt befolyásának tulajdonították sikereiket. Didier Deschamps, a francia csapat kapitánya szerint „a generációnk mindent az olasz focinak köszönhet”. A Deschamps-pal együtt a pálya közepén játszó Zidane azt nyilatkozta, hogy azután tanulta meg a győzelem fontosságát, hogy a Serie A-ba igazolt. Ezzel szemben Franciaország diadalát Olaszország felett a 2000-es Európa-bajnokságon már úgy jellemezték, mint a jó győzelmét a gonosz felett. ,A stílusőrök és a francia szurkolók is megrémültek volna, ha Olaszország győz” - volt olvasható a Dialy Telegraph hasábjain. „Ha megvizsgáljuk, hogy a 2000 és 2002 között a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott csapatok mely országok bajnokságaiban játszottak, akkor máris nyilvánvalóvá válik a változás mértéke. A 24 lehetséges helyből kilencet spanyol, hetet angol, négyet német, és egyet-egyet portugál, olasz, görög és török csapatok foglaltak el. A Serie A egykoron a legjobbnak számított, ekkor azonban már csak Európa másodvonalához tartozott. Olaszország már nem büszkélkedhetett sikereivel, és nem is számított stílusmeghatározó erőnek. A fordulópontot a 2000-es Európa-bajnoki döntő jelentette, melytől kezdve Franciaország vette át Olaszország vezető szerepét az európai labdarúgásban” - fogalmaz Michael Cox a Stílusok csatája című könyvében. Következő írásunkban azt tekintjük majd át, hogyan lábalt ki a hosszú gödörből az olasz foci, és hogyan működnek jelenleg a Serie A élcsapatai. Pincési László Újra a milánói csapatok vezetik az olasz foci átalakulását, de kiélezett a versenyfutás a bajnoki címért - ezt mutatja az Atalanta győzelme is az AC Milan felett (Fotó: tasr/ap)
