Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)
2021-01-11 / 7. szám
181 Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Házasság vagy hosszú távú elkötelezettség is elképzelhető a közeljövőben. Ebben az esetben kivételesen a szívére hallgasson! Ne törődjön semmi mással, csak az érzéseivel, akkor nem fog csalódni. Bika (IV. 21.-V. 21.) Komoly problémának vethet véget. Sőt néhány eddig elhanyagolt ügyét is sikerülhet rendeznie, s véglegesen lezárnia. Ma szerencsés, mert sok mindent lesz ideje és energiája elvégezni. Az estét viszont töltse kettesben kedvesével! Ikrek (V.22.-VI. 21.) Egyik barátja érdekes programra invitálja munka után. Ezen a rendezvényen önben is felébredhet az alkotási vágy, bár tisztában van azzal is, hogy ehhez az akarat kevés. Ennek ellenére adjon esélyt magának. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Elképzelhető, hogy a kapcsolatát már nem lehet helyrehozni. Talán kedvesének éppúgy elege van a kapcsolatukból, mint önnek. Éppen ezért alaposan gondolja meg, érdemes-e lenne ismét lángra lobbantam a szerelmüket. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Minden gondolatát egy adott probléma köti le. Nem kellene annyira felíújnia az ügyet! Sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani, ne akarja túlkomplikálni. Gondolja át nyugodtan az egészet, és meg fogja kapni a helyes megoldást. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Régi barátja, akire mindig számíthat, ma egy különleges meglepetésben részesítheti. Talán azért, mert tudja, hogy ön is mindig a rendelkezésére áll. Egy szép, őszinte és tiszta barátság az önöké. Ne hagyja, hogy bárki elrontsa! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ma kimondottan célra- és lényegre törő. Nincs semmi mellébeszélés, rögtön a lényegre tér. Talán éppen emiatt érezheti magát sikeresnek és eredményesnek, s ebben munkatársai is szinte naponta megerősítik önt. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha egészségileg nem érzi magát jól, sőt, romlik az állapota, menjen orvoshoz! Ráadásul, ha állandóan fáradt, okosabb, ha kivesz pár nap szabadságot! Bár az is megtörténhet, hogy az orvos küldi kényszerpihenőre! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Egy különös levelet kaphat délután. Egy régi kedves barátja, akiről már rég nem hallott, most hirtelen megjelenhet. Sajnos, ön úgy érzi, ezt a kapcsolatot már nem tudják felújítani, így útjaik véglegesen elválnak. Bak (XII. 22.-1.20.) Barátja hajlandó megosztani önnel egy titkot, de csak akkor, ha megígéri, hogy nem adja tovább. Szerencsésnek érezheti magát, mert egy kis leleményességgel sikerülhet megoldania néhány régóta húzódó nehéz helyzetet. Mihamarabb lépjen a tettek mezejére. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Egy régi ügyben kellene óvatosan eljárnia, s azt mielőbb megoldania. Előbb tervezze meg, mit fog mondani az illetőnek, s mivel tudná meggyőzni őt igazáról, de próbálja végiggondolni beszélgetőpartnerének a várható reakcióit is. Halak (II. 20.-III. 20.) Ma fokozottan vigyázzon a gépek és tűz közelében, mert könnyen balesetet szenvedhet. Minden utasítást maradéktalanul tartson be! A döntések terén is legyen körültekintő és ne siessen el semmit! PIHENŐ 2021. január 11. | www.ujszo.com A sztárok fényűző élete annyira elvakít bennünket, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, velük mindig minden rendben van. Jó hajuk, sminkjük, szép partnerük, szép családjuk van, na meg rengeteg pénzük. Pedig őket sem kerülik el a betegségek, balesetek. A Walking Dead sztárja, Norman Reedus 2005- ben szenvedett súlyos autóbalesetet, melynek következtében elveszítette bal szemét, s arcának bal fele is súlyosan összetört. Norman arcába műtéti úton több fémkapcsot is kellett építeni, szó szerint összedrótozták az arcát. Képünkön párjával, Diane Kruger színésznővel, akivel együtt nevelik 2018 novemberében született kislányukat. (Fotó: Shutterstock) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: NASS NASSAU NAZE NEHE NÉMA NEMBRALA NÉMEDISZŐLŐ NEMESDÉD NEMESMEDVES NEMESMILITICS NEMESNÉP NEMESÓCSA Előző feladványunk megfejtése: Nagycserkesz. Mai receptünk Fűszeres kelkáposztaleves Hozzávalók: 1 közepes fej kelkáposzta, 1 szál füstölt kolbász, 3 sárgarépa, 4 db burgonya, 3 g fokhagyma, 4 mk őrölt köménymag, ételízesítő, bors, só A rántáshoz: 3 ek olaj, 3 ek liszt, 1 ek zsír, 4 mk pirospaprika, 2 mk őrölt köménymag, csilipaprika Elkészítés: A káposzta torzsáját és vastagabb ereit kivágjuk, majd feldaraboljuk. Felrakjuk 1,5-2 liter vízben a kockára_vágott krumplit és a felkarikázott répát. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és a fűszerekkel ízesítjük. Amíg fő, elkészítjük a rántást, a köményt is belepirítjuk, s ha kihűlt, beleteszszük a pirospaprikát és a csilit. Mielőtt kész lenne, belekarikázzuk a kolbászt a levesbe, majd berántjuk és átforraljuk. Jó étvágyat kívánunk! (recepttár) Mai időjárás Enyhén felhős, napos idő várható, reggel azonban még köd is előfordulhat. A nappali hőmérséklet -3 és 3 fok között alakul. TRENCSÉN 1°C LOSONC 2<*C 7;: ' POZSONY ^______________ 0,C ,,,7. I-............ÉRSEKÚJVÁR r 2»C Nappali hőmérséklet 3°C -3 °C Előrejelzés Hétfő Kedd Gyűgy_____________ 2 °C -Rozsnyó______________2fC 2°C________-9°C Dunaszerdahely_______2 °C Szene _______* 2°C Változóan felhős ég, helyenként Komárom ______j 2 °C Csórható_____________-5 °C kisebb havazás is várható.___ Ógyalla __ ______2 °C Párkány______________2 °C Pozsony_________ar 1 °C Léva_________________1 °C Nagyszombat_________1 °C Érsekújvár_______a.- 1°C Nagymihály_______ 3 °C Losonc_____________ 2 °C Losonc_______________2 °C Nagyrőce____________1 °C Tőketerebes__________2 °C Kassa________________0°C Szélirány: Északkeleti szél, 20 km/ó-s széllökésekkel. Éjszakai hőmérséklet ■3 °C Európai nagyvárosok időjárása 1°C ■9 °C Vízállás Duna Pozsony - 285 cm Komárom - 155 cm Medve - 100 cm Párkány - 100 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 720 cm Szerda Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken-fc~3°C ^--iO'C Velká Raóa_____________-5°C Öómany______________ -3°C Borult ég, az ország nagy részén Csorbató __ -5°C Malinö Brdo ____ __^“C havazásra számíthatunk. Bachledovadolina_ -5°C Kubínska hofa ____ -6 °C Pozsony__________-SZ 2 °C Myto pod Dumbierom -2 °C Pezinská Baba__________-4°C Érsekújvár_______2 °C Martinské hole______________-6°C Jahodná________ -3°C Losonc___________w 2 °C Krahule________________-3°C Drienica________________-2°C Kassa_____________a- 1 °C Donovaly Záhradiáte -4 °C Pofana_________________-5°C