Új Szó, 2021. január (74. évfolyam, 1-24. szám)

2021-01-09 / 6. szám

www.ujszo.com | 2021. január 9. KÖZÉLET 3 A járványhelyzetet jelenleg nagyban nehezíti az új, brit mutáció felbukkanása Péntekig összesen 19 727 személyt oltottak be Szlovákiában, 20 személynél jelentkeztek mellékhatások, de csak háromnál súlyosak (TASR-feivétei) NAGYROLAND Pozsony. A járványgörbe alakulása eddig sem volt kedvező, és a koronavírus új mutációja tovább nehezíti a helyzetet - jelentette ki Marek Krajőf (OLaNO) egészségügyi miniszter. A legkritikusabb állapotban lévő járásokban a hétvégén tömeges mintavételt szerveztek. Krajcí a hét elején megerősítette, hogy a Nagymihályi járásban vett minták között felbukkant a korona­vírus új mutációja, amelyet nemré­giben Nagy-Britanniában azonosí­tottak. Tegnap kiderült, hogy az úgynevezett brit törzset már a Nyit­­rai járásban is megtalálták. Az egészségügyi miniszter szerint az új mutáció is közrejátszik abban, hogy a járvány ilyen gyorsan terjed, hi­szen a koronavírus ezen típusa jóval fertőzőbb, mint a korábbi. Krajcí to­vábbá elmondta, hogy már a kará­csonyi találkozások is meglátszanak az új adatokban. Újabb kórházi átalakítás A vírus terjedése szempontjából két fontos mutatót kell figyelembe venni: egyik a mobilitás, másik a reprodukciós szám. Az egészség­­ügyi miniszter elmondta, hogy saj­nos egyik sem alakul jól. Az embe­rek mozgását a szigorú lockdown el­lenére sem sikerült olyannyira le­csökkenteni, mint az országos tesz­telés előtti időszakban, a reproduk­ciós szám pedig 1,0 és 1,1 között mozog, ami Krajcí szerint még min­dig túl magas. Ennek a két mutató­nak az eredménye, hogy a kórház­ban fekvő betegek száma továbbra is folyamatosan nő (a legújabb adatok szerint már 3142 beteget tartanak bent). A tárcavezető hozzátette, ha a vírus ilyen tempóban terjed tovább, akkor két héten belül újabb kórhá­zakat kell átalakítani úgynevezett vörös intézménnyé (olyan kórház, amelyben csak koronavírussal fer­tőzött betegeket ápolnak). Eddig két ilyen kórház működik nálunk, Ga­­lántán és Vágújhelyen. Jön a következő vakcina Krajcí azonban kiemelte: a szlo­vák egészségügyben jelenleg nem a kórházak kapacitásbeli problémái jelentik a legnagyobb gondot, ha­nem az egészségügyi dolgozók hiá­nya. Jelenleg 2582 egészségügyi dolgozó van karanténban, ami az előző héthez képest ugyan némi ja­vulást jelent, de még így is rendkívül magas szám. A megoldást az jelentheti, hogy immár 55 kórházban oltják az egészségügyi dolgozókat. A folya­mat szerencsére egyre gyorsabban zajlik, hiszen Szlovákiába újabb oltóanyag-szállítmány érkezett a hét elején. Összesen 76 ezer vakcinát hoztak a BioNTech és a Pfizer gyógyszergyártó cégektől, az egészségügyi miniszter információi szerint pedig a jövő héten megérke­zik az első 5 ezer oltás a Modemától is, amelyet ezen a héten engedélye­zett az Európai Gyógyszerügynök­ség (EMA) és az Európai Bizottság (EB). Krajcí azt is elmondta, hogy pén­tekig összesen 19 727 személyt ol­tottak be Szlovákiában. Közülük 20 személynél tapasztaltak mellékha­tásokat, 3-nál súlyosakat, 17-nél enyhe lefolyású mellékhatást ész­leltek. A 3 súlyos esetből 1 személy kapott anafilaxiás sokkot, 1-nek tar­tósan magas lett a vérnyomása, egy pedig ájulásközeli állapotba került. A többiek esetében fájdalom jelent­kezett a szúrás helyén, valamint láz és fejfájás alakult ki, ám ezek a tü­netek hamar elmúltak. A tárcaveze­tő hangsúlyozta, hogy a tünetek az eddig beoltottak kevesebb mint 0,1 százalékánál jelentkeztek, ami azt bizonyítja, hogy az oltás valóban biztonságos. Az egészségügyi miniszter továb­bá elmondta: az EMA jóváhagyta, hogy a Pzifer és a BioNTech vakci­nája esetében 1 ampullából már nemcsak 5, hanem 6 személyt is be lehet oltani. „Ennek eredményeként tulajdonképpen 20 százalékkal több vakcinához jutottunk” - fogalma­zott Krajcí. Nyitrán már tesztelnek A szlovák tudósoknak Pavol Cekan biokémikus vezetésével si­került olyan PCR-tesztet gyártani­uk, amely képes kimutatni a koro­navírus új típusú mutációját is. Cekan beszámolója alapján ugyan még elképzelhető, hogy a tesztet to­vábbfejlesztik, ám az első verziójá­nál már így is sikerült elérni a 90 szá­zalékos érzékenységet. A biokémi­kus úgy véli, a közeljövőben már az összes szlovákiai laboratóriumba eljuttathatják ezeket a PCR-teszteket, ami jelen helyzetben kü­lönösen fontos lehet, hiszen az új koronavírustörzsnél a reproduckiós szám 0,4-gyel magasabb, mint a ko­rábbi típusnál. Krajcí nem tartja kizártnak, hogy a nyitrai helyzet éppen az új típusú ko­ronavírus miatt vált súlyossá. A Nyitrai járásban péntek délután megkezdődött a tömeges szűrés, összesen 37 mintavételi pontot nyi­tottak, amelyek az egész hétvégén nyitva tartanak. Sajtóinformációk szerint a helyszínen hatalmas az ér­deklődés a tesztelés iránt, ami nem meglepő, hiszen a jövő héttől már csak azok a személyek mehetnek dolgozni, akik fel tudnak mutatni egy negatív teszteredményről szóló ta­núsítványt. A járáson belül található Jaguar Land Rover'gyárban külön tesztelték az alkalmazottakat, össze­sen mintegy 5000 személyről van szó. Pénteken a helyszínre látogatott Igor Matovic (OEaNO) miniszterel­nök is, aki megköszönte a cég veze­tőségének, hogy ilyen hamar képe­sek voltak megszervezni a tömeges szűrést. „Ez egy nagy segítség a tel­jes Nyitrai járásnak, és jó példa arra, hogy a cégek és az állam képesek fe­lelősségteljesen együttműködni” - mondta a kormányfő. Felkészül: Pozsony A súlyos járványhelyzet miatt el­képzelhető, hogy a következő he­tekben további járásokban is szer­veznek tömeges mintavételt. Matús Valló, Pozsony főpolgármestere például pénteken jelezte, hogy a fő­város készen áll egy nyitraihoz ha­sonló tömeges szűrésre, és erről ha­marosan a kormánnyal is egyeztet­ni fog. Valló továbbá elmondta, hogy szeretnék megerősíteni a mintavételi pontok működését, hi­szen az utóbbi hetekben rendkívül hosszú sorok alakultak ki előttük. A polgármester szerint a fővárosban további 20-25 mintavételi pont ki­alakítása szükséges, hogy az embe­reknek ne kelljen órákat várakoz­niuk, és akár hétvégén is teszteltet­hessék magukat. Ezeket az állomá­sokat továbbá akkor is felhasznál­hatnák, ha az oktatási minisztérium visszaengedi a diákokat az iskolák­ba. „Amíg Pozsony lakosságának legalább 70-80 százalékát nem olt­ják be, ami biztosan eltart még né­hány hónapig, addig fontos, hogy elérhető legyen a tesztelés” - hang­súlyozta Valló. Ennek érdekében tárgyalást kezdeményeztek az egészségügyi minisztériummal, hogy változtassanak néhány felté­telen. Az önkormányzat például azt kéri, hogy egy üzemeltető egyszer­re több mintavételi pontot is működtethessen. Krajcí ezzel kapcsolatban elmond­ta, hogy hajlandók együttműködni a fővárossal, és hamarosan kiírják az újabb pályázatokat. Visszaesett az új állásajánlatok száma MOLNÁR IVÁN A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt Szlovákiában tavaly emberek tízezrei veszítették el az állásukat, új munkát találni ugyanakkor egyre nehezebb. Az állásajánlatok száma évek óta nem látott mélypontra zuhant. Pozsony. A koronavírus-járvány első és második hulláma a munka­piaci portálok ajánlatára is rányomta a bélyegét. A legnagyobb szlovákiai munkapiaci portál, a Profesia.sk ada­tai szerint tavaly 190 ezer állást hir­dettek meg a honlapjukon, 28 száza­lékkal, vagyis több mint a negyedé­vel kevesebbet az egy évvel koráb­binál. „Ilyen alacsony számra leg­utóbb hét évvel ezelőtt, 2014-ben volt példa, amikor 160 ezer ajánlat jelent meg a rendszerünkben. Az azt köve­tő években azonban látványos növe-Az új állásajánlatok terén a pincérek a virágárusokkal, az idegenvezetőkkel, a hoszteszekkel és a szobalányokkal együtt az elmúlt év vesztesei közé tar­toznak (TASR-felvétel) kedésnek lehettünk tanúi, és az eddi­gi rekordot 2017-ben értük el, 275 ezer ajánlattal. A cégeknek így ak­koriban jelentős problémát okozott az új munkaerő toborzása” - nyilatkoz­ta Nikola Richternvá, a Profesia.sk szóvivője. Az ezt követő években ugyan már nem sikerült megdönteni a 2017-es rekordot, azonban még 2019-ben is 262 ezer ajánlat jelent meg a munkapiaci portálon, és csak a világjárvány tavalyi megjelenése ho­zott látványos zuhanást. Míg a munkapiaci portálok által ajánlott álláslehetőségek szálna csökkent, a tavalyi elbocsátások miatt megugrott az egy-egy ajánlat iránt érdeklődők száma. „Egy aján­latra tavaly átlagosan 26-an reagál­tak, ami öt éve nem látott csúcsnak számít. így azon sem szabadna cso­dálkoznunk, hogy a munkáltatók egyre gyakrabban szigorítanak az új alkalmazottakkal szemben támasz­tott elvárásokon. Az egy évvel ko­rábbi 64 százalékról például csak­nem 68 százalékra nőtt azon állás­ajánlatok száma, amelyeknél meg­követelték az előzetes szakmai gya­korlatot” - mondta el Richterová. Regionális lebontásban termé­szetesen továbbra is Pozsonyban kí­nálják a legtöbb új állást, azonban itt mérték a legnagyobb visszaesést is. A Profesia.sk Pozsony megyében tavaly 75 ezer állást hirdetett meg, 3 5 ezerrel kevesebbet az egy évvel ko­rábbinál. Az ágazatok közül az ipar­ban, a kereskedelemben és az IT- ágazatban regisztrálták a legtöbb új ajánlatot, a munkáltatók főként sza­lagmunkásokat, elárusítókat és ad­minisztratív munkaerőt kerestek. Richterová szerint a szállodaipar­ban, a vendéglátásban és turizmus­ban vállalkozók által közzétett ál­lásajánlatok tavaly ugyanakkor több mint 40 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest. „Az elmúlt év legnagyobb vesztesei a hoszteszek, a virágárusok, az ide­genvezetők, a pincérek és a szoba­lányok voltak” - tette hozzá a Pro­­fesia.sk szóvivője.

Next

/
Thumbnails
Contents