Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-03 / 280. szám

Utazási ajándékok karácsonyra Jövő héten 2020. december 3., csütörtök, 13. évfolyam, 38. szám A korábbi napi 25 ezer helyett a lezárás előtt már csak napi alig 2500 látogatót fogadott a torony (Fotó: Shutterstock) Újra látogatható lesz az Eiffel-torony ecember 16-tól ismét látogatható lesz az Eiffel­­torony, amely a koronavírus­­járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén október 30-i kezdete óta tart zárva -jelentették be kedden Párizsban. „Örömmel várom önöket ismét december 16-tól 10.30 és 18.30 között (belépés 17.15-ig)!” - ol­vasható a világ egyik leglátogatot­tabb nevezetességének Twitter­­oldalán. A 131 éves Eiffel-tornyot naponta ádagosan 25 ezer turista keresi fel. Az idén azonban a koronavírus­­járvány miatt a látogatottság az előző évhez képest 80 százalékkal, a forgalom pedig 70 százalékkal esett vissza — jelezte még október végén a látványosságot üzemeltető vállalat, a SETE. A járvány tavaszi hullámakor az Eiffel-torony csak­nem három hónapig volt zárva. Jean-Francois Martins, a SETE vezetője szerint már a lezárás előtt is napi alig 2500 látogatót fogadott a torony. A kötelező távolságtartás miatt a lifteket csak félig lehet megtölteni embe­rekkel, és a karantént megelőző éjszakai kijárási korlátozás miatt a nyitvatartási idő is lecsökkent. A forgalomcsökkenést azonban első­sorban a külföldi turisták hiánya okozza, miután az Eiffel-torony látogatóinak 80-85 százaléka külföldi. A látogatottság csökkenésének viszont egyik nagy előnye, hogy megszűnt a várakozás a feljutás­hoz, és más múzeumokhoz hason­lóan kellemesebb és nyugodtabb körülmények között lehet élvezni a városnézést a francia fővárosban. Franciaországban szombaton megkezdődött az október 30-án kihirdetett általános karantén fokozatos feloldása: a bezárásra kényszerült üzletek újranyithat­tak. A következő lazítás december 15-én a színházak, a mozik és a múzeumok újrányitása lesz, aznaptól már csak este 9 és reggel 7 óra között lesz érvényben lak­helyelhagyási tilalom. (MTI) Kihirdették a World Travel Awards 2020 győzteseit Nagyon olcsón repülhetnénk, ha... A LEGOLCSÓBB REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2021. JANUÁR Amszterdam KLM Bécs__________nincs_________4/3 nincs______996 42 6 11 € 13% Athén___________Ryanair________Becs__________nincs________4/3 nincs 15 €______36 6 -2 € -12% Bangkok KLM Bécs Amszterdam_______7/6_______igen_____390€ 460 € -7 € -2% Barcelona Ryanair________Bécs______ nincs_________4/3 nincs______15€______43 € -6€ -29% Berlin WizzAir______Budapest_________nincs_________4/3 nincs______136______26€ - 6 0% Brüsszel____________Ryanair________Bécs___________nincs_________4/3 nincs 15 €______20 € - € 0% Cancún __________Lufthansa Bécs Frankfurt 7/6 igen_____507 € 623 € 178 € 54% Den pa sár (Bali) Qatar Airways Budapest_________Doha_________7/6^ igen______587 €_____588 € 45 € 8% Delhi KLM Bécs Amszterdam_______7/6 igen 390 € 435 € 24 € 6% Duhaj___________Turkish Airlines Bécs_________Isztambul_______5/4 igen______327 6 309 € 39 6 14% Edinburgh Ryanair______Budapest_________nincs__________3/4 nincs______416______36 6 16 6 64% Havanna KLM Budapest Amszterdam 7/6_ nincs_____554 6 _____714 € 102 € 23% Honolulu KLM Budapest Angeles 7/6 nincs 592 € 837 € 6€ 1% Hongkong____________KLM Budapest Amszterdam_______7/6 igen_____423 6 _ 473 6 -19 6 -4% Isztambul Pegasus Airlines Bécs___________nincs_________4/3_______igen 89 € 175 € -28 € -24% Kuala Lumpur KLM Bécs Amszterdam 7/6 igen 476 6 5166 -28 € -6% Koppenhága Ryanair Budapest nincs T 4/3^ nincs_______566 35 € 22 6 65% Lisszabon Ryanair Bécs nincs______4/3 nincs______216______45 6 0 6 0% London Ryanair Budapest nincs 4/3 nincs______15 6 20 6 -3 6 -17% Madrid Ryanair Bécs nincs 4/3 nincs______216______446 -16 -5% Miami Iberia Bécs Madrid______8/7 nincs 324 6 360 6 -25 6 -7% Melbourne KLM Budapest Amszterdam, Abu-Dzabi 8/7_____igen 1 217 6 1 025 6 256 6 27% München KLM Budapest Amszterdam 4/3 nincs_____134 6______116 6 34 6 35% New York LOT Budapest Varsó_______ 6/5 _ nincs_____2616______341 6 -46 -2% Párizs_________Ryanair______Budapest _______nine__________4/3 nincs______19 6 336 -66 -24% Phuket________ KLM_______Budapest Amszterdam, Bangkok __8/7 igen 498 6 509 6 -67 6 -12% Peking SAS Bécs Koppenhága_______8/7 igen_____860 6 474 6 423 6 97% Rio de Janeiro KLM Budapest Amszterdam_______8/7 'igen_____456 6_____545 6_____16 0% Róma ___________Wizz Air________Bee___________nine__________4/3 nine______17 6 44 6 2 6 13% Szingapúr Air France Béé Párizs_________8/7_______igen______466 6 551 6 -15 6 -3% Tokió KLM Budapest Amszterdam_______8/7 igen_____466 6 482 6 48 6 11% San Francisco________KLM________Budapest______Amszterdam_______6/5^__ nine 456 6 436 6 133 6 41% Sydney_____________KLM________Budapest Amszterdam, Abu-Dzabi 10/8 igen 963 6 1 031 6 -2586 -21% * Az árak nem minden esetben tartalmazzák a feladott poggyász diját, mely 40-100 euró lehet egy oda-vissza útra, légitársaság, szezon és távolság függvényében. Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési Időszak: 2021. január 15-30. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is. • Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtőoldalak. Idén Moszkvában hozták nyilvánosságra a World Travel Awards globális kategóriagyőzteseinek listáját. Egy éven ke­resztül lehetett szavazni minden kategóriában a jelöltekre. A Világ vezető desztinációja címet idén első ízben a Maldív-szigetek kapta, Madeira lett a világ vezető szigete. A Világ vezető City Break úti célja címet Lisszabon kapta, Algarve pedig a Világ vezető tengerparti úti célja lett. A Világ vezető kulturális desztinációja címet Oroszország érdemelte ki, a legjobb nemzeti turisztikai hivatal címét a Görög Turisztikai Minisz­térium / Hivatal nyerte el. A szállodai szektorban a dubaji Armani Hotel lett a világ vezető szállodája, míg a világ vezető üdülőközpontja címet a szardíniái Forte Village Resort érdemelte ki. A világ vezető zöld üdülőközpontja a vietnámi InterContinental Danang Sun Peninsula Resort lett. A világ vezető új szállodájává a dubaji Address Sky View-t választották, míg az Emerald Maldives Resort & Spa-t a világ vezető új üdülőközpontjává nyilvánították. A világ veze­tő luxushotelmárkája a Four Seasons Hotels and Resorts, a világ vezető all inclusive cége a Sandals, míg a Frasers Hospitality a világ vezető apart­­manszálloda-márkája lett. A világ vezető légitársasága címet az Etihad Airways, míg a Világ vezető repülőtere a Dubai International Airport érdemelte ki. A világ vezető légitársasága a turistaosztály vonatkozásában az Emirates. A világ vezető konfe­renciavárosa címet Madrid, míg a Világ vezető autókölcsönzője címet a Sixt nyerte el. A szervezők tájékoztatása szerint egy éven keresztül lehetett szavazni minden kategóriában a jelöltekre, és azoknak ítélték oda a díjakat, akik a legtöbb szavazatot kapták. A WTA díjait 1993 óta osztják ki minden évben, az egyes földrészeken és globálisan is. A díjak átadására általában nagy­szabású gálaesteken kerül sor, ezt idén online platformon rendezték meg. (Turizmus) K ilenc olyan európai város van, ahova januárban 15-21 euró közötti áron tudnánk repülni, ha addig feloldanák, vagy enyhí­tenék a karanténszabályokat. Erre most csekély az esély, ám januárban várhatóan egyre több ország kezdi meg a fokozatos lazításokat; hogy ez a beutazásra milyen hatással lesz, egyelőre nem tudni. Azok, akik már átestek a fertőzésen, kicsit sza­badabban utazhatnak, egyre több országban teszik karanténmentessé számukra a beutazást - legutóbb Izland hozott ilyen döntést -, és hazatérve sem kell tesztet felmu­tatni, karanténba se kell vonulni, ha a fertőzésről van orvosi igazolás (a negatív teszt nem lehet régebbi 3 hónapnál). Tavaly január volt az utolsó előtti, békeidőbeli hónap, amikor még minden a maga rendjén műkö­dött, így, hogy lássuk a trende­ket, most is összehasonlítottuk a tavalyi árakat a 2021. januári jegyárakkal. Ahogy a táblázatból is látszik, szinte minden célál­lomás sokkal olcsóbb, mint egy éve, a legolcsóbb retúrjegyek 15 eurónál kezdődnek. Csak ott van némi drágulás, ahol jelentősen csökkent a kapacitás, így sokkal kevesebb járat üzemel. Érdekes­ség, hogy csak pár légitársaság jelenik meg a listán, ennek oka, hogy sok fuvarozó felfüggesztette a bécsi, budapesti járatait. Ezért is fordulhat elő, hogy a legtöbb ak­ciós jegyet a KLM kínálja, amely még ma is napi két járattal viszi­­hozza az utasokat, illetve meg kell említeni a Ryanairt is, amely sok helyre 15 eurós áron viszi az utast, oda-vissza. Ha a konkrét jegyárakat nézzük, akkor látható, hogy Európa rendkívül olcsó, felé­re csökkent az isztambuli jegyár is (Törökországba még mindig teszt és karantén nélkül utazhatunk). A távolabbi célállomásoknál pe­dig a Miamiba, New Yorkba és a Hawan-szigetekre szóló jegyárak csökkentek jelentősen. Ha valaki a jegyárak láttán jegyet foglal, és ked­­veződenül alakul a helyzet, akkor a jegyet díjmentesen lemondhatja, módosíthatja. Szabó Laci A Világ vezető desztinációja címet idén első ízben a Maldív-szigetek kapta

Next

/
Thumbnails
Contents