Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-29 / 299. szám
4 I RÉGIÓ 2020. december 29. | www.ujszo.com Nem a kaszinókra POZSONY Néhány éven belül eltűnhetnek a játéktermek és kaszinók a fővárosból. Pozsony képviselő-testülete jóváhagyta a hazárdjátékok betiltásáról szóló általános érvényű rendeletet. Evek óta folyó harc végére tett pontot a főváros képviselőtestülete a rendelet elfogadásával. Pozsonyban már néhány évvel korábban is hasonló döntést hozott a testület, azt azonban érvénytelenítették, mivel a képviselők kétszer szavaztak ugyanarról a beadványról. Azóta lecserélődött az önkormányzat, de a város új vezetése is zászlajára tűzte a hazárdjátékok elleni harcot. Matús Valló főpolgármester a városrészek vezetőivel és az önkormányzat képviselőivel közösen egy éve kijelentették, hogy mindent megtesznek azért, hogy eleget tegyenek a lakosok kérésének. A fővárosban korábban hetvenezer aláírást gyűjtöttek össze a hazárdjátékok betiltásáért. 2023-ig, illetve 2024-ig érvényesek az engedélyek, újakat már nem adnak a hazárdjátékok üzemeltetőinek. A testület még szeptemberben megbízta a magisztrátust, hogy dolgozza ki a hazárdjátékok korlátozásának alapelveit, a szabályozás alól csak a sportfogadások és a lottózás jelent kivételt. A szavazás alapján eredményes volt a kezdeményezés, a képviselők ugyanis elfogadták azt a rendeletet, amely értelmében felszámolják a város területén működő kaszinókat és játéktermeket. Nem azonnal zárnak be a kaszinók, a korábban kiadott engedélyek ugyanis érvényesek maradnak, vagyis még két-három évig maradnak a meglévő játéktermek. Újak megnyitását már nem engedélyezik Pozsonyban, és a korábban kiadott engedélyeket sem hosszabbítják már meg. (béva) Nem adnak ki újabb engedélyt Pozsonyban (Képarchívum) , Amióta az eszemet tudom, mindig orvos szerettem volna lenni” (Somogyi Tibor felvétele) KOVÁCS ILONA Az időpont egyeztetésekor arra kért, lehetőleg akkor menjek, hogy még el tudja kerülni a dugót. Naponta ingázik Dunaszerdahely és Pozsony között. Ha egyszer otthagyja a fővárost, valószínűleg a Csallóközbe tér vissza. Dr. Kása Zsoltot, a pozsony-ruzinovi egyetemi kórház tüdőgyógyászát az Új Szó szerkesztősége az óv emberének választotta. POZSONY Megéri télen-nyáron ingázni? Igen. Évekkel ezelőtt Dunaszerdahelyen dolgoztam, de mivel tüdőgyógyászatból van a szakvizsgám, logikus, hogy tüdőosztályon kellett dolgoznom. Egy hónapot töltöttem a ruzinovi kórházban, amikor megkérdezte az osztályvezető orvos, hogy nincs-e kedvem náluk maradni. Osztottunk-szoroztunk a családdal, és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy ha előbbre akarok lépni, akkor el kell fogadnom az ajánlatot. Ennek 12 éve. Azóta napontautazom... Nem lehet kellemes egy fárasztó ügyelet után útra kelni... Már megszoktam. Bár mindig szerettem és ma is szeretek gépkocsit vezetni, volt egy időszak, amikor vonatoztam. Ott legalább szundikálhattam egy kicsit. Viszont a koronavírus-járvány óta - epidemiológiai meggondolásból - megint autózom. Az orvosi pályát tudatosan, vagy valakinek a biztatására választotta? Amióta az eszemet tudom, mindig orvos szerettem volna lenni. Az általános iskola alsó tagozatán arról álmodoztam,' hogy állatorvos leszek, de később fokozatosan a humán gyógyítás felé fordultam. Bár édesapám fogtechnikusként az egészségügyben dolgozott, ennek ellenére sem engem, sem a testvéremet nem terelt az egészségügy irányába. Szüleim mindig azt mondták: azt tanuljuk, amit szeretnénk, azt tegyük, amihez kedvünk van, mindenben támogatni fognak, persze csak akkor, ha teljes erőbedobással, szeretettel végezzük majd a munkánkat. Nem volt gond magyar iskolából megcélozni és elvégezni az orvosegyetemet? A gimnázium után két évig vegyészetet tanultam. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de vallom, hogy aki magyar iskolából kerül főiskolára és be is fejezi, azt ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon, ha kidobják az ablakon, visszamászik a kéményen, vagyis aki akarja, befejezi a tanulmányait. Persze voltak kellemetlen pillanatok, beszólások, de túltettem magam rajtuk. Nem túl hálás feladat Szlovákiában ma az egészségügyben dolgozni. A kórházakban uralkodó állapotokról naponta elképesztő híreket hallunk, a páciensek - joggal - várják el, hogy a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. Kása Zsolt A személyzet pedig két tűz között próbál lavírozni. Mi ennek az oka? Ahhoz, hogy feltárjam e probléma gyökerét, a Covid-járvány előtti „békeidőkhöz” kell visszatérnem. A kórházak személyzeti állománya csak annyira volt elegendő, hogy a napi teendőket el tudja végezni. Ha hirtelen 10 beteggel többet kell ellátniuk, ez már nem megy simán. Ha ennek a kisszámú személyzetnek a fele kiesik, mert esetleg Covid- vagy más fertőzést kapott, akkor az osztály még rosszabb helyzetbe kerül. Ez okoz válsághelyzetet az egészségügyben. Nálunk is előfordult, hogy 10 nővérből 5 kiesett, a vezetőség és a betegek így is elvárták, hogy a maximumot nyújtsuk. Fele személyzettel viszont ez képtelenség. Mivel más betegségek is vannak, meg kell oldanunk azt is, hogy a covidosok (pirosak), a nem covidosok (fehérek) és azok, akiknél még nem biztos, hogy fertőzöttek-e (rózsaszínűek), ne találkozzanak. Ez azt jelenti, hogy a megmaradt személyzetet három csoportra kell osztani. Az lenne az ideális, ha a három csoportba osztott személyzet nem találkozna egymással. Azért dolgoznak kevesen az egészségügyben, mert külföldre mentek vagy mert nem olyan vonzó ez a pálya, mint gondolnánk? Szerintem a mostani helyzet az elmúlt évek gyakorlatának a következménye, amikor az egészségügyi dolgozókba minden oldalról belerúgtak. Szerintem aki ma az egészségügyet választja, az mazochista. Ugyanis két oldalról kapja az ütést: a vezetők és a biztosítók, valamint a páciensek felől. A mostani helyzet hosszú távon nem tartható. Az ember könnyen belefárad és egy idő után azt mondja, inkább kávét fog főzni egy presszóban, mint hogy ezt csinálja. ÉV EMBEREI Sosem fordult meg a fejében, hogy több kollégájához hasonlóan külföldön próbáljon szerencsét? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De én mindig lokálpatrióta voltam. A szerdahelyi kórházat sem szívesen hagytam ott, és szerintem, ha Pozsonyból elmegyek, Dunaszerdahelyre térek vissza. Meglátjuk... Említette, hogy tavasszal karanténban volt... Igen, az első hullám idején, amikor még csak tanultuk, hogyan kellene viszonyulnunk a koronavírusfertőzéshez, hogyan kellene diagnosztizálnunk a betegséget, és az epidemiológiai intézkedések sem voltak kielégítőek. Volt egy kétoldali tüdőgyulladással kezelt betegem, akinél kimutattuk a fertőzést. Nem tudtam volna élni azzal a tudattal, hogy megfertőzöm a családomat, esetleg másokat, de az otthoni vagy más karantén nem jöhetett szóba. Ráadásul klinikánk munkájában egy ember kiesése is óriási problémát jelent, így minden epidemiológiai előírást betartva 21 napig a munkahelyemen maradtam. Tulajdonképpen az egész húsvéti ünnepeket ott töltöttem. Nagyon nehéz volt a családom nélkül, de túléltük. Mit gondol, szakmai szempontból hol lesz 10-15 év múlva? Ez nagyon nehéz kérdés. Rengeteg tervem van: könnyen és nehezebben megvalósítható. Az egyetemi kórház tüdőklinikáján nagyon jól működő intenzív osztály volt, ami most romokban hever, mert minden energiánkat a Covid elleni harc köti le. Úgy érzem, hosszabb időszak fog eltelni, míg folytatni tudjuk a megkezdett munkát, és alkalmazkodni tudunk a megváltozott körülményekhez, amelyeket a Covid gördített elénk. Körülbelül egy éve vettem át és kezdtem bővíteni - újabb és újabb kollégák bevonásával - klinikánk alvásdiagnosztikai laboratóriumát. Ezt a munkát a járvány, sajnos, teljesen leállította. A műszerek, a számítógépek a raktárban állnak. Ha belegondolok, lesz munka bőven. Mi az a három dolog, amivel szabadidejét a legszívesebben tölti? Mi az a szabadidő? No, de félre a tréfával: nálam az első helyen a család áll. Van 4 gyermekem, szeretnék jó édesapjuk lenni. Beismerem, néha sikerül, néha nem. De javulok. A második és a harmadik helyen a sport van. Mindig szerettem sportolni, mert közben kikapcsolok, s nem a munka, a megoldandó feladatok járnak a fejemben. Körülbelül 15 éve aikidózom, 2015 óta pedig a terepakadály-fútással (Spartan race) ismerkedem. Mivel komplex mozgásformáról van szó, nagyon hamar kiderültek a hiányosságaim, ezeken fokozatosan próbálok javítani. így jutottam el a kettlebell edzéshez. Csakis egy célból jelentkezem versenyre: azért, hogy amikor hazaérek a munkából és nincs kedvem semmihez, ne mondhassam: most nem edzem. Ugyanis tudom, hogy közeleg a verseny, és ott teljesítenem kell. 5 perc edzés után viszont fáradságom teljesen elmúlik. Az Év embere címhez egyéves Új Szó-előfizetés is jár. Ön az édesanyjának ajándékozta... Igen, mert időhiányban szenvedek, nagyon kevés időm marad az olvasásra. Régebben többet olvastam, az Új Szót is. A nagyszüleim és a szüleim viszont előfizetői voltak a lapnak. Édesanyám biztosan örülni fog az ajándéknak.
