Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-22 / 296. szám
10 SPANYOL FOCI FOCITIPP ■ 2020. DECEMBER 22. www.ujszo.com A Real Madrid a pocsék kezdés ellenére is csoportelsőként jutott tovább a BL-ben (Fotó: TASR/AP) A spanyol korszaknak vége, de a spanyolok még dominánsak Európában A spanyol futball nagy korszaka 2012-ben véget ért, a spanyolok azonban azóta is dominálják az európai kupasorozatokat. Idén a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában továbbjutott hét spanyol csapat közül csak kettő, a Real Madrid és a Villarreal lett csoportelső, de az elmúlt évtized tapasztalatai alapján még így is esélyesként kell számolni velük - különösen igaz ez Zinédine Zidane Real Madridjára. 1992-t tartják a modern európai futball kiindulópontjának. Ekkor törölték el a hazaadást, ekkor váltotta fel a Bajnokcsapatok Európa-kupáját a Bajnokok Ligája, és ekkor alakult a Premier League. Ettől a ponttól kezdve mind a hét nagy európai futballnemzetnek - holland, olasz, francia, portugál, spanyol, német, angol - volt egy négyéves sikerkorszaka. A korszakok kezdetét és végét mindig valamilyen jelentős, emlékezetes esemény formálta, ám természetesen a korszakok között voltak átfedések. A nagy spanyol korszak például a 2008 és 2012 közötti időszakra datálódik a futballtörténelemben. A Luis Aragonés vezette spanyol válogatott Európa-bajnoki győzelmével kezdődött, és az Európa-bajnoki címvédéssel, valamint a Real Madrid-Barcelona, a Cristiano Ronaldo-Lionel Messi és a Jósé Mourinho-Pep Guardiola párharc kiéleződésével ért véget. Ebben a négyéves ciklusban a spanyol válogatott megnyert két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot, a Barcelona kétszer győzött a Bajnokok Ligájában, az Adético Madrid pedig kétszer az Európa-ligában - 2012-ben ráadásul egy másik spanyol csapat, az Athletic Bilbao ellen. A spanyol korszak véget ért, de közben mégsem 2012-ben aztán beköszöntött a német korszak. A 2011/2012-es idényben a Bayern München BL- döntőbe jutott, míg otthon Jürgen Klopp Borussia Dortmundja sorozatban másodszor is megnyerte a Bundesligát. Egy évvel később hivatalosan is megtörtént az őrségváltás. A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Bayern 7—0-s öszszesítéssel ütött ki a Barcelonát, míg a Dortmund 4—3-ra győzött a Real ellen. A döntőt tehát két német csapat vívta, melynek végén a Bayern győzött. Egy évvel később a 2014-es világbajnokságon a spanyolok már a csoportkörben kiestek, a németek viszont meg sem álltak a végső győzelemig. Időközben Guardiola is megérkezett Németországba, és bár az európai porondon nem .sikerült megismételnie a Barcelonával elért sikereit, a Bundesligára és a német stílusra rendkívüli hatással volt. A német korszak 2016-ig tartott, amikor is a Premier League élcsapatai összegyűjtötték a világ legjobb edzőit, akik új szintre emelték az angol futball minőségét. Az európai futball csúcsmeccsének innentől kezdve Klopp Liverpooljának és Guardiola Manchester Cityjének az összecsapása számított. 2017-ben a Manchester United megnyerte az Európa-ligát, 2018-ban a Liverpool BL- döntőt játszott, 2019-ben pedig a BL-ben Liverpool—Tottenham, az Európa-ligában Chelsea-Arsenal angol házidöntőt rendeztek. Papíron ekkor már hét éve nem beszélhettünk spanyol korszakról, de a spanyol korszak valójában soha nem ért véget, legalábbis ami a nemzetközi kupákban mutatott dominanciát illeti. Sőt. A 2010 óta létező Európa-ligában eddig 11 döntőt rendeztek, ebből hetet spanyol csapat nyert (2012 óta, vagyis a spanyol korszak vége óta 7/5 a mérleg), míg a BL-ben 2012 óta nyolc döntőt játszottak, amiből ötöt nyert spanyol csapat, kétszer ráadásul spanyol házi döntő volt. Az már csak pluszadalék, hogy a BL-ben a Real volt az első csapat, amelynek sikerült megvédenie a címét - sőt, sorozatban háromszor ért fel a csúcsra, amire korábban a Bayern volt képes 1974 és 1976 között a BEK-ben -, míg az Európa-ligában a Sevilla győzött három egymást követő évben. A 2001-es Bayern-Valencia BL-döntő óta pedig nem volt olyan BL- vagy UEFA Kupa/Európa-liga-döntő, amelyet spanyol csapat elveszített volna - kivéve persze azokat, ahol két spanyol csapat játszott egymással. A Barcelona morálisan összeomlott Tény azonban, hogy 2018 óta (amikor a BL-t a Real, az Európaiigát az Adético nyerte) már nem csillog úgy a spanyol csapatok csillaga. A Barcelona az AS Roma és a Liverpool ellen háromgólos előnyről esett ki, a legutóbbi idényben pedig a koronavírus-járvány okozta rendkívüli lebonyolítás miatt az egymeccses negyeddöntőben 8-2-re kapott ki a Bayerntől. A Real 2019-ben az Ajax ellen búcsúzott a nyolcaddöntőben, míg az Atléticót idén augusztusban az RB Leipzig győzte le a negyeddöntőben. Az Európa-liga 2018/2019-es idényében a sorozat legsikeresebb csapata, a Sevilla a cseh Slavia Prahától szenvedett vereséget a nyol-LaLiga caddöntőben, míg a Valencia öszszesítésben 7-3-ra kapott ki az Arsenaltól az elődöntőben. Mivel a spanyol futball első számú képviselői a Real és a Barcelona, így érdemes az ő helyzetüket megvizsgálni. A két csapat már a hazai porondon is a gyengeség jeleit mutatja régóta, és ez akkor is igaz, ha 2014 óta ők kerten osztoztak a spanyol bajnoki címeken. A Barcelona esetében jól beazonosítható, szakmai problémákról van szó. A 2017-ben vezetőedzőnek kinevezett Ernesto Valverde, majd a 2020 elején őt váltó Quique Setién is szakmai kútnak bizonyult, nem is elsősorban a taktikai tudásuk, hanem a személyük miatt. Egyiküknek sem sikerült kivívniuk a játékosok tiszteletét, sem vezérként funkcionálniuk a legfontosabb pillanatokban - a három BL-kiesés körülményei tökéletes összefoglalója ennek a jelenségnek. A nyáron kinevezett Ronald Koemannak valamiféle emberi kapcsolatot sikerült kialakítania a kerettel ebben az ínséges időben, de gyakran ő is csak magatehetedenül üldögél egyedül a kispadon. Persze a klubot körülvevő légkör és bizonytalanság sohasem az aktuális edző felelőssége volt, hanem a Josep María Bartomeu vezette elnökségé, amely előbb elpazarolta a Neymarért kapott 222 millió eu-Zidane vállán ott a teher, hogy levezényeljen egy generációváltást, de minimum elindítsa azt. tót, majd szakmaiságot nélkülöző játékosvásárlásokkal és -eladásokkal, valamint a saját futballistái ellen indított lejáratókampánnyal teljesen elveszítette a csapat bizalmát és lojalitását. A Barcelona így most jelenleg minden szinten totális káosz, a modern európai topcsapatok csődje. Paradoxonban a Real Madrid A Real már akkoriban sem volt a BL egyértelmű esélyese, amikor egymás után háromszor nyerte meg a sorozatot. 2016 elején Zidane egy zúgolódó szupersztárokkal teli csapatot vett át, amelynek nem volt játéka. O azonban már az első pillanattól kezdve azt szajkózta, hogy minden rendben van, nincs szükség drasztikus változtatásokra. És igaza volt; a Reálnak nem egy megrögzött taktikusra volt szüksége, hanem egy vezetőre, akire a futball legnagyobb egói is hallgatnak. Ez a képessége tette naggyá Zidane-t, aki munkába állása után négy hónappal megnyerte a BL-t, majd a következő évben megint, majd egy évvel később megint. A Liverpool ellen vívott 2018-as BL-döntőben nyolc olyan játékos volt a Real kezdőcsapatában, aki már a 2014-es siker idején is a keret tagja volt. A döntő előtt Rio Ferdinand, a BT Sport szakértője azt nyilatkozta, hogy ha Zidane nem talál ki valamit, akkor a Liverpool „darabajaira szedi és megsemmisíti a Reált”, ami jól jelzi az akkori esélyeket és az erőviszonyokat. A Real viszont úgy futott ki arra a döntőre, hogy a játékosainak összesen 40 BL-érme volt, miközben a liverpooli játékosoknak nemhogy érmük nem volt, de még csak döntőt sem játszottak soha. Végül a rutin döntött, ahogy mindig; 2016. február 17. és 2018. május 27. között a Real tizenkét párharcot vívott a BL egyenes kieséses szakaszában, szinte kivétel nélkül Európa legjobb csapatai ellen, és mind a tizenkettőt megnyerte. Öt nappal a Liverpool elleni BL- győzelem után Zidane lemondott, de 284 nappal később vissza is tért. A 2019/2020-as idényben ugyan összejött a spanyol bajnoki cím - amely Zidane számára mindig is óriási prioritással bírt -, de a Real már messze nem tündökölt úgy, mint Zidane első korszakában, és a vezetőedzőt is egyre több kritika érte. A 2020/2021-es szezon pocsékul indult, a madridiak a Cádiztól, az Alavéstől és oda-vissza a Sahtar Donyecktől is kikaptak, és 1992 óta először reális esély volt arra, hogy nem jutnak tovább a BL-csoportból. Az eredménykényszer mellett ráadásul Zidane vállán ott a teher, hogy levezényeljen egy generációváltást, de minimum elindítsa azt. Nem véletlenül; amikor a Real december 12-én 2-0-ra legyőzte az Atléticót, hét olyan játékos volt a kezdőcsapatban (Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphael Varane, Casemiro, Luka Modric, Toni Kroos, Karim Benzema), aki 2018. május 27-én a Liverpool elleni BL- döntőben is kezdő volt. Ezek a játékosok már mindent megnyertek, érhető, ha a Cádiz vagy az Alavés ellen nem kellően motiváltak, és előfordulnak kellemetlen pontvesztések - pláne, hogy mindig is a motiváltság adta ennek a csapatnak az erejét. Az érem másik oldalán ott van viszont, hogy a Real a Barcelonát, a Sevillát, az Intett oda-viszsza, sorsdöntő meccsen a Borussia Mönchengladbachot, valamint azt az Atléticót is legyőzte, amely utoljára február 1-jén kapott ki bajnokin - akkor is a Reáltól. Ez a kettősség és kiszámíthatatlanság az oka, hogy a Real egyszerre esélyes és esélytelen az újabb BL-győzelemre. Jelenleg vannak a spanyoloknál sokkal jobb csapatok a BL-ben - és ez igaz az Európa-ligára is -, de az elmúlt egy évtized megmutatta, hogy a spanyolokkal mindig számolni kell, mindegy, hogy mik az esélyek, vagy hogy melyik korszakot írjuk éppen. Kovács Gábor
