Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-22 / 296. szám

8 MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. december 22. | www.ujszo.com Közös listán indulnak a magyar ellenzéki pártok RÖVIDEN Életfogytiglan a hallei merénylőnek Halle. Életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélték a németor­szági Halle zsinagógája elleni merénylet szélsőjobboldali ter­rorista elkövetőjét. A Szász- Anhalt tartományi felsőbíróság ítélete szerint a 28 éves férfinak a lehető legsúlyosabb büntetés, tényleges életfogytiglani sza­badságvesztésjár, amiért tavaly október 9-én a zsidó imahely el­leni „gyáva támadásával” kiol­totta két ember életét és megpró­bált megölni még 51 embert. (MTI) 900 milliárdos amerikai csomag Washington. Az amerikai kongresszus megállapodott a koronavírus-válság ellensúlyo­zására hivatott gazdaságösztön­ző csomagban. A 900 milliárd dolláros ösztönzőcsomag a má­sodik a járványban, és egyúttal a második legnagyobb az Égye­­sült Államok történetében. Az elsőt, amely 2300 milliárd dollár értékű volt, márciusban hagyták jóvá, de egyrészt ez a keret né­hány héten belül elfogyott volna, másrészt sok szektor alkalma­zottai kimaradtak belőle, amit a mostaniban igyekeztek pótolni. A csomag révén sok magánsze­mély kap egyszeri 600 dolláros segélyt, heti 300 dollárral emelik a munkanélküli-segélyt, és hit­eltámogatást nyújtanak a vállal­kozásoknak. (MTI) Trump még mindig nem adta fel Washington. Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata ismét keresetet nyújtott be a szö­vetségi legfelsőbb bírósághoz, amitől azt reméli, megfordul a november 3-i elnökválasztás eredménye, miszerint ellenfele, a demokrata Joe Biden győzött. Rudy Giuliani, Trump ügyvédje bejelentette: követelik a legfel­sőbb bíróságtól, hogy változtassa meg azokat az ítéleteket, ame­lyekben egy pennsylvaniai bíró­ság értelmezte a tagállami levél­szavazás szabályait. Az elnök szerint a pennsylvaniai levélsza­vazatok szabálytalanok voltak, így nem szabadna figyelembe venni azokat. Ha Pennsylvania 20 elektori szavazata mégis va­lamilyen módon az elnököt tá­mogatná, az is kevés volna az eredmény megfordításához. (MTI) Orosz katonák Közép-Afrikéban Bangui. Katonákat vezényelt Oroszország és Ruanda a Közép­­afrikai Köztársaság fővárosába, Banguiba azt követően, hogy 4 napja fegyveres csoportok tá­madást indítottak, amit a helyi kormány államcsínykísérletnek minősített. Az országban de­cember 27-én elnök- és parla­menti választást tartanak. Maxi­me Kazagui kormányszóvivő elmondta, hogy Oroszország több száz katonát és nehézfegy­vereket küldött egy kétoldalú együttműködési megállapodás alapj án az országba. (MTI) A magyar ellenzéki pártel­nökök idei utolsó ülésén biztossá vált, hogy az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson. Budapest. A Demokratikus Koa­líció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momen­tum Mozgalom és a Párbeszéd Ma­gyarországért Párt közös közlemé­nye értelmében mind a 106 körzet­ben közös jelöltekkel, közös mi­niszterelnök-jelölttel, közös prog­rammal és immár közös listával in­­dulnakmajd. Céljük, hogy az Orbán­­rendszert lebontva megadják a MTI ÖSSZEFOGLALÓ London. Egyre több ország döntött úgy, hogy nem enged területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból, mert Délkelet- Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel. Leállt a forgalom Dover kikötőjében. A sort Hollandia kezdte, majd Bel­gium és Ausztria is úgy döntött, hogy nem enged be utasszállító repülőgé­peket az Egyesült Királyságból. Őket követte vasárnap estig Olaszország, Németország, Franciaország, Íror­szág, Románia, Bulgária, Kuvait, Salvador. Tegnaptól Norvégia, Dá­nia, Finnország és a három balti ál­lam is leállította a közvetlen légi köz­lekedést az Egyesült Királyságból az új típusú koronavírus fertőzőbb va­riánsa miatt - az intézkedések mini­mum 48 óráig érvényesek, de van, ahol az év végéig. Az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét az év végéig betöltő német kormány arra törekszik, hogy a tagállamok lehető­leg egységesen válaszoljanak a mu­­tálódott vírus rohamos terjedésére. Dover bedugult Franciaország csak 48 órás beuta­zási tilalmat vezetett be, ám minden­kire vonatkozik, aki az Egyesült Ki­Budapest. A helyi iparűzési adó (hipa) megfelezése már órákkal Or­bán Viktor kormányfő hétvégi be­jelentése után országszerte komoly indulatokat szült, miután azt sokan a 2019-es önkormányzati választáson a nagyvárosokban született ellenzé­ki győzelemmel szemben politikai bosszúként értékelik. A kormány el­engedte a kisvállalkozások által fi­zetett iparűzési adó felét, de így ke­vesebb pénz jut majd bölcsődékre, óvodákra és helyi bérpótlékokra is. Országosan nagyjából 150 milliárd forintot tesz ki a kormány döntése következtében elengedett kis- és kö­zépvállalkozások által fizetett iparűzési adó, ennek 70 százaléka pedig a nagyvárosok költségvetésé­ből hiányzik majd - mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Karácsony Gergely budapesti fő­polgármester és 37 kerületi és vidéki polgármester közös közleményben nemzetnek mindazt, amit a rend­szerváltáskor megígértek neki: sza­badságot és jólétet. Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartal­mazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyil­vánítják: szövetségük célja megte­remteni a független, élhető és büsz­ke Magyarországot. Ez a gyakorlat­ban annyit tesz, hogy a közös listát állító pártok vállalják, csak olyan személyeket indítanak jelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselek-ményben és nem játszot­tak össze a Fidesszel. A pártok közös közleménye kitér ugyanakkor arra, hogy a közös vá­rályságból érkezne, akár repülővel, komppal vagy vasúton. Írország szintén korlátozza a légi, a tengeri és a szárazföldi érkezést az Egyesült Királyságból, egyelőre csak két nap­ra. Ma fogja eldönteni, hogy meghosszabbítja-e. Emiatt leállt a Franciaországba tartó járműfor­galom a délkelet-angliai Dover ki­kötőjében. A doveri kikötői hatóság tegnapi közleménye szerint a komp­terminálokból további értesítésig sem a személy-, sem a teherjárművek nem tudják elhagyni Nagy- Britanniát. Ez olyan járművekre vo­natkozik, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, követeli, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szó­ló, szerintük „az önkormányzatok ki­végzését jelentő” döntését. A Szabad Városok Szövetsége szerint az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politi­kájához van köze. A közleményt alá­író polgármesterek közös tiltakozás­ra hívták azokat az önkormányzato­kat, amik meg akarják védeni a pol­gáraiknak nyújtott közszolgáltatá­saikat és saját cselekvőképességü­ket. „Közösen kell fellépnünk a sötét időket idéző, sötét szándékok miatt meghozott kormánydöntés ellen” - írták. A csatlakozó önkormányzatok tiltakozásuk jeléül, „a közszolgálta­tások védelmében” december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják a díszkivilágításokat, hogy felhívják a polgárok figyelmét az önkormányza­tok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. (444, Mérce, Npsz) lasztási lista nem jelenti az ellenzéki pártok összeolvadását, mert azok továbbra is világos értékrenddel és önálló identitással rendelkeznek majd, most csak félretették az ellen­téteket, hogy arra koncentráljanak, ami összeköti őket. Ennek megfe­lelően az önálló parlamenti frakciók megalakulása alapvető érdeke az együttműködő pártoknak. A közös listába tömörülő ellenzék új alkot­mányt hozna létre, az alkotmánybí­róságot pedig újra az alkotmány és minden magyar ember alkotmányos jogainak megbízható őrévé tennék. Teljesen újraírnák a választási tör­vényt is, valamint erős legitimitás­sal és személyes integritással ren­utasok - is átkelnének Franciaor­szágba. Az utazószemélyzet és uta­sok nélküli teherszerelvények átke­lését a francia hatóságok továbbra is engedélyezik. Az átkelő teherforga­lomban gyakori, hogy csak a pótko­csikat viszik fel a kompokra, és eze­ket a szerelvényeket a szemközti parton várják helyi szállítmányozó cégek nyerges vontatói. A Franciaországból Nagy- Britannia felé tartó forgalmat az in­tézkedés nem érinti. Dover és a szem­közti Calais a világ két legforgalma­sabb nemzetközi tengeri kompkikö­tője; a karácsonyi áruszállítási csúcs­­időszakban naponta átlagosan tízezer Minszk. Negyvenkét nap fogva tartás után szabadon engedték Fe­héroroszország 2008-as szépség­királynőjét, Olga Kizinkovát, az ellenzék egyik eltökélt hangadóját, ugyanakkor a rendőrség a hétvé­gén Minszkben őrizetbe vett mint­egy száz, Aljakszandr Lukasenka elnök ellen tüntetőt. Kizinkova szabadulása után közölte, hogy nem tört meg, és nem hagyja el Fe­héroroszországot, amire már több ellenzéki aktivista rákényszerült. A tüntetőket - a belügyminisztérium szerint - azzal az indoklással vet­ték őrizetbe, hogy megszegték a demonstrációtilaímat. „Az egész világ figyeli ezeket a tüntetéseket” — üzente litvániai száműzetéséből Szvjatlana Ciha­­nouszkaja ellenzéki vezető, és arra buzdította honfitársait, hogy gyűjtsék a bizonyítékokat a bűntettekre, amelyeket fehérorosz tisztségviselők követtek és követ­delkező köztársasági elnököt vá­lasztanának. A választási törvény decemberben elfogadott módosítása szerint a 2022-es országgyűlési vá­lasztáson az a párt állíthat országos listát (és kaphat ennek megfelelő kampánytámogatást), amely leg­alább 14 megyében 71 egyéni jelöl­tet képes a rajtvonalhoz állítani. A módosító javaslat beadása után vált biztossá, az ellenzék közös listát ál­lít majd, ami mögé most beállt a hat legnagyobb ellenzéki tömörülés. Mivel a módosítás, amit a Fidesz szorgalmazott, közös listára terelte az ellenzéket, és akár segíthet is ne­kik, akár jöhet még egy nagyobb csavar a 2022-es választásig. (Tx, 444) kamion kel át a két dokk között. A brit Élelmiszer- és Üdítőital-szövetség (FDF) vezérigazgatója, Ian Wright közölte: a Dover és Calais közötti át­kelő teherforgalom felfüggesztése komoly fennakadást okozhat kará­csony előtt a friss élelmiszerek nagy­­britanniai kínálatában, illetve a brit élelmiszerek és italáruk exportjában. Wright szerint fennáll annak a koc­kázata, hogy a kontinensről nagy­­britanniai célállomásra tartó kamio­nok sofőrjei sem lesznek hajlandók átkelni, ha attól kell tartaniuk, hogy nem tudnak visszautazni. Máris terjed a mutáns Nem fogad kompokat Nagy- Britanniából Hollandia sem. A Eu­­rotunnpl, a La Manche csatorna alatt húzódó vasúti alagút üzemeltetője vasárnap éjjeltől lezárta a délkelet­angliai Folkestone-ban működő ter­minálját a Calais-ba tartó forgalom elől, jóllehet a francia oldalról to­vábbra is át lehet kelni vasúton Nagy - Britanniába. Boris Johnson brit mi­niszterelnök szombati tájékoztatóján jelentette be, hogy az elsősorban Londonban és Délkelet-Angliában terjedő új koronavírus-variáns fertő­zőképessége az eddigi vizsgálatok szerint akár 70 százalékkal is meg­haladhatja a korábban azonosított változatokét. Az eddiginél fertőzőbb kórokozó felbukkant Dániában, to­vábbá Hollandiában, Olaszország­ban és Ausztráliában is - mindegyik­ben egy-egy betegnél regisztrálták. nek el. Hozzátette, a felelősöknek fel kellene kerülniük az Interpol körözési listájára, és hogy az illetők megnevezése bűntetteikkel páro­sítva további szankciók kiszabását tenné lehetővé az Európai Unió számára Lukasenka rezsimjével szemben. Az EU már eddig is be­fagyasztotta több fehérorosz tiszt­ségviselő bankszámláját és megtil­totta nekik a beutazást. Az intézke­désekkel az unió megpróbálja megakadályozni, hogy pénzek jus­sanak Lukasenkához. Fehéroroszországban az au­gusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott vá­lasztás után az országot 26 éve irá­nyító Lukasenkát hirdették ki el­nöknek a szavazatok 80,1%-ával. Az azóta tartó hétvégi tüntetése­ken többször százezren is részt vettek, többen életüket vesztették, százak sérültek meg, eddig már 30 ezer ember került őrizetbe. (MTI) Sínylődő önkormányzatok Tart a belarusz ellenállás Nem engedik be a brit repülőket Az Eurostar-járatok terminálja a párizsi Gare du Nord állomáson. Az üresen kongó csarnok jelzi, vasárnap éjféltől nem utazhatnak a britek. (tasr/ap)

Next

/
Thumbnails
Contents