Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-19 / 294. szám
SZALON ■ 2020. DECEMBER 19. www.ujszo.com 321 sárlóközpontok, a sajtó, az egyház. Lehet ismét szabadon rettegni a holnaptól, a jövő évtől, a sarkon túl leselkedő középkortól, a cenzúra fenyegető rémétől, a legalizált lehallgatástól, a határok lezárásától, a nők visszaháztartásiasításától, a társadalmi leszakadástól, az önként feladástól, a diktátoroktól és azoktól, akik megvédenék tőlük, rettegni a rettegőktől, lehet bátran siratni az eltűnt időt és az elszalasztott esélyeket. Elmerülni az élet törékenységének tudatában. Átélni a veszendőséget, a tervezhetedenség mámorító szabadságát. De addig. De addig van három nap. Három tökéletes nap, amikor minden rajtunk múlik. Három csodálatos nap, hetvenkét kézben tartott óra. Amikor csak rajtunk múlik, hogy mit és hogyan teszünk. Megterítünk-e a reggelihez is, vagy állva eszünk a konyhapultnál. Hagyományos karácsonyit főzünk, vagy rende-TARCA A SZALONBAN Bárczi Zsófia Karácsony lünk a kínaiból. Kifényesítjük a családi ezüstöt, vagy ücsörgünk tovább a rendetlen lakásban. Nem számít, hogy mi a vacsora, nem számít, hogy sikerül-e tökéletesre verni a tojáshabot, hogy tradicionális recept szerint készül-e a nagymama-féle sütemény, vagy a cukrászdából rendelünk az utolsó pillanatban. Nem számít, hogy csálé a karácsonyfa, hogy letört a csúcsdísz teteje (már megint), hogy elfelejtettünk csomagolópapírt venni. Mindez semmit sem számít, mert semmi köze az ünnephez. Adalék. Mert az ünnep valami más, valami megfoghatatlan, meg nem nevezhető belső történés. Önmagunk javított verziójának a megtapasztalása, az összetartozás átélése, elcsendesedés és erőgyűjtés. Lezárás és felkészülés. Ez a három nap a remény ideje. Hogy végső soron és mindenek ellenére minden rendben lesz. Vaníliás kiflivel vagy anélkül. A karácsony mégiscsak szép ünnep (fálalalala...). Ennek a furcsa, felemás évnek a végén is. Mindenek ellenére. A járvány, a megszorítások, a gazdasági visszaesés, a bedőlt vállalkozások, a csőd szélén tántorgó oktatás, a teljes bizonytalanság ellenére, mégiscsak szép. Szép, mert pár napra felfüggeszthető a külvilág. Be lehet zárkózni (önként vagy kormányrendeletre), el lehet szigetelődni attól, ami a négy falon túl történik. Erőt meríteni a családból. Erőt meríteni az egyedüllétből. Elhinni és elhitetni, hogy minden rendben van, ha csak három napig is. Kikapcsolni. (Körülvesz a karácsony.) Szép azért is, mert véget ér végre a november óta fokozódó vaníliáskifli-sütő, mézeskalács-díszítő, csak tiszta forrásból kézműveskedő adventi erőlködés, és miközben éppen összedőlni látszik körülöttünk a világ, feldíszíthető a karácsonyfa, jöhet a mennyből az angyal. Azért is szép, mert karácsonyra már leerőszakolták a torkunkon a kincstári remény utolsó morzsáit is, így szabad bizakodni, hogy az ünnep után már bátran lehet az ember borúlátó. Végre mindenki abbahagyja. A tévé, a bevá(Fotók: Shutter stock) KONYVSORSOK Furcsa karácsonyok f | arles Dickens m I _ 1843-ban írt l'"\ Karácsonyi ének % ill clnTM kisregé- JL nye jó eséllyel pályázhatna a minden idők egyik legnépszerűbb karácsonyi története címre. A műnek rengeteg fel- és átdolgozása, számos filmváltozata született, melyek igen széles műfaji skálán helyezkednek el. Ezek között giccses kivitelezésű darab ugyanúgy akad, mint a gótikus hangulatra erőteljesebben rájátszó produkció. Az utóbbira talán Nick Murphy 2019-es minisorozata lehet a legjobb példa, mely Guy Pearce-szel és Andy Serkisszel a főbb szerepekben végig tartani tudja a sötét tónust, de persze Ebenezer Scrooge pálfordulata ebben az esetben is a dickensi hagyományoknak megfelelően alakul. A különféle változtatások és betoldások azonban lehetővé teszik a központi karakter árnyaltabb kidolgozását, a komplexitáshoz pedig a horrorhatás is nagyban hozzájárul. Guy Pearce figurájáról egyébként több helyütt elmondták már, hogy más kategóriába tartozik, mint elődei; ugyanis a fekete-fehér logika helyett a jó és a rossz, az egyén és a világ között nem ellentét, hanem kölcsönhatás, komplementaritás van, így a széria igazából a mának-szól. Ez a karakterépítés és problémafelfogás emlékeztetheti a nézők egy részét a Joaquin Phoenix által zseniálisan megformált Joker mélységére, az antihős és a társadalom közti dinamikára, mely teljesen más közegben mozog, de a kontextusba helyezés kétségtelenül hasonló. Ez a fejlemény is azt mutatja, hogy a Karácsonyi ének képlékenysége bámulatos. Adódik a kérdés, van-e még ennek a történemek olyan rétege, amit ne hangsúlyoztak volna, ne tették volna ki újabb próbáknak az elmúlt bő másfél évszázad során. Érdemes-e a Dickens-alkotást újraolvasni, képes-e felvillantani bármit is az ismert mechanizmusokon túl. Meg tudja-e újítani az elvárásainkat, tud-e bármit is mondani amellett, amit már sokszor elmondtak róla. Ha visszakanyarodunk az eredeti szöveghez az ilyen típusú kérdésekkel, felfigyelhetünk máris arra, hogy bizonyos jelenetek éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy az olvasónak érzékelnie kellene valamit, ami a műben a szó szerinti és a metaforikus társítások különbségéből fakad. Például amikor Scrooge-nak megjelenik volt üzlettársa áttetsző szelleme, akkor az a megállapítás, hogy „Marleynak nincsen szíve”, többféleképpen érthető. Egyrészt szó szerint, hiszen a szellem testén ádát Scrooge, másrészt metaforikusán, hiszen az üzlettárs szívtelen ember volt. (Amit Scrooge nem hitt el, de most már látja.) Talán nem véletlen, hogy ez a jelenet témává teszi az érzékelést, melynek a jelentősége kiterjeszthető a mű több jelenetére is, amikor Scrooge nem, vagy alig hisz a szemének. Ebből kiindulva kibontható lenne a kisregény olyan olvasata is, amely szerint a karácsonyok szellemei lényegében az ' xékelés megújításán keresztül rik el Scrooge pálfordulatát, nelyet a folyamatos megketőződések nyomon követéével és kiemelésével lehetne gazolni. Mindez szakmailag nagyon is indokolt lehet, de még ebben sincs semmi váradan, mindössze érvényesítünk egy általában jól működő stratégiát. Számomra érdekesebbnek tűnik a Dickens-mű azon rétege, amely a változtatást előidéző időanomália köré szerveződik. Scrooge egy ponton, nem mindennapi éleslátásról tanúskodva, felvett a jövővel kapcsolatban, hogy az, amit éppen lát, az vajon már annak az eredménye-e, amit elhatározott menet közben; vagyis a döntése által megváltoztatott jövőt szemléli-e. Ez a gondolkodásmód tehát a történet jelenét divergenciapontként azonosítja, mely a kezded feltételhez aszerint rendel hozzá kétféle jövőképet, hogy a döntés megszületett-e. Mi lenne, ha változtatnék, és mi lenne, ha nem? Dickens ezzel a csavarral a Karácsonyi ének időszerkezetét az alternatív történelmi elbeszélésekhez közelíti, vagyis egy olyan zsánerhez, amely onnan nézve nagy jövő előtt áll, és a 20. századi populáris irodalom egyik fontos tényezője lesz. A történeti idejére és az idő érzékelésére tett utalások a mű izgalmas rétegét alkotják, hiszen a múlt identikusságát és a jövő nyitottságát ez a szerkezet oda-vissza befutja, míg Scrooge elméjének közvetítésével azzal szembesülünk, hogy az időfolyam a jelenben eltéríthető. A főszereplő „megtérése” azzal a felismeréssel társul tehát, hogy a jelen valójában párhuzamosan létező világok elágazási pontja. Az újraolvasás során érdemes figyelni erre a kérdésirányra is, nem szabad viszont abszolutizálni, men a mű hálózatában csak az egyik lehetséges centmm. Ez nem csökkenti egyébként annak esélyét, hogy az érzelem vagy a direkthatás működésbe lépjen, viszont a felvillantott logika lehetővé teszi, hogy a jövőről úgy gondolkodjunk Scrooge tudata segítségével, mint, mondjuk, ahogyan azt később Philip K. Dick teszi a Különvélemény című opusában a párhuzamos jövőkkel kapcsolatban. Ha ez a kontextus túlontúl idegennek tűnik, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy a Karácsonyi éneiken a cselekmény jelentős része temporális vákuumban zajlik. Scrooge nemcsak abban nem biztos, hogy megtörténnek-e vele a dolgok, megbízhatók-e az érzékei, de abban sem, hogy miképpen telik az idő a jelenben, és milyen az idő konkrét iránya. Ebben a kettős hurokban úgy fut össze Scrooge tényleges és lehetséges sorsa, hogy a karácsony lesz az ok és az okozat, a kiindulópont és az eredmény, de oly módon, hogy rálátunk a pillangóhatás-szerű láncolatra. Ha ennek valamely eleme megváltozik - és ezt érzékek helyesen Scrooge a szellemek közreműködésével -, akkor más kimenetre számíthatunk. Dickens ezzel a komplexitással éri el azt, hogy az olvasó szeme előtt zajló folyamatok a temporális vákuumból kikerülve egy olyan karácsonyt alapozzanak meg Scrooge életében, amely más, mint az összes többi. Most, 2020 karácsonyán aligha van ennél aktuálisabb üzenet. H. Nagy Péter
