Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-18 / 293. szám
4 RÉGIÓ 2020. december 18. | www.ujszo.com Léva nagyszabású beruházásokat tervez Egymillió eurót fordítanak a főtéri művelődési központ nagyszabású felújítására Léván (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Kiegyenlített költségvetést hagyott jóvá legutóbbi önkormányzati ülésén a lévai önkormányzat, a bevételi és kiadási oldalon egyaránt 32 637 231 euré van. A DruSba kultúrház felújítására egymillió aurát fordítanak a jövő évi büdzséből. íren A Hősök terén lévő művelődési központ már több mint egy évtizede üresen áll, legutóbb katonai gyakorlatra használták. Kongresszusi központ A Druzbával kapcsolatos botrányok sorozata 2009-től húzódik. A város korábbi vezetése annak idején egy vállalkozóra bízta volna a felújítást, ám a cég végül mégsem kapott hitelt a rekonstrukcióra. A város akkori vezetése hosszas huzavona után visszalépett az adásvételi szerződéstől. A tervek szerint kulturáliskongresszusi központot nyitnának az épületben, melynek felső emeletén a megyei könyvtár kapna helyet, alatta esztrádterem, néhány ülésterem és színházi terem nyílna, a földszinti részen kávézó és gyerekközpont működne. Egyéb fejlesztések A tőke jellegű kiadások közé tartozik még Léván 2021-ben a Szaratov utcai új parkoló kiépítése 250 ezer euró értékben, és új játszóterek megnyitása 177 480 euró ráfordítással. Az idei önkormányzati üléseken gyakori téma volt a Schoeller városi park revitalizációja. A történelmi park megújulásával kapcsolatos tervdokumentáció kidolgozására 14 ezer eurót szán a város. További két régi parkot is felújítanak mintegy 8 ezer euró értékben. Megszépülhet a Bars utcai óvoda, a város mintegy 36 ezer euró önköltséggel járul hozzá a mintegy félmilliós, pályázati támogatásból megvalósuló beruházáshoz. A Kender utcai óvoda korszerűsítésére 95 ezer eurót hagyott jóvá a testület. Újabb futópálya épül a városban, ezúttal a 6-os számú szlovák alapiskola udvarán, 42 ezer euró ráfordítással, az 5-ös számú alapiskolában járdákat építenek és meghosszabbítják, valamint megvilágítják az ott található tartanpályát. A Juhász Gyula Alapiskola számára 7 ezer eurót hagytak jóvá járdák kiépítésére. Új szervezet alakul A legutóbbi önkormányzati ülésen a lévai testület jóváhagyta a Barshonti kerékpáros régió szervezet létrehozását. A szervezetet Léva, Obars és Garamkelecsény önkormányzata alapította, az új kerékpárút kiépítésére és az idegenforgalom fejlesztésére, a történelmi jellegű látványosságok népszerűsítésére. A 2021-2027-es időszakban közös pályázatokat dolgoznak ki erre a célra. Elengedik a bérleti díjat A koronavírus-helyzetre való tekintettel a testület nyolc vállalkozónak elengedte a bérleti díjat, mivel kénytelenek voltak a boltjaikat bezárni, és szüneteltetni a szolgáltatásaikat. A kávéházi, vendéglői teraszok üzemeltetőinek ez év októberétől jövő év márciusáig elengedik a bérleti díjat, de csak abban az esetben, ha visszamenőleg nincs tartozásuk a várossal szemben. Nem bővülhet a vörösmajori hulladéklerakó (Fotó:Senec Moje Mesto Facebook oldala) TORNYAI BIANKA Nem fogadta el a képviselőtestület a vörösmajori szemétlerakó újabb bővítését. A decemberi ülésen személyeskedéstől sem mentes heves vita bontakozott ki a polgármester és egyes képviselők között. SZENC A testületi ülésen egyrészt amiatt merültek fel kétségek a képviselőkben, hogy milyen jogi következményei lehetnek annak, ha az AVE hulladékkezelő vállalat azon a területen építi meg a hulladéklerakó újabb részét, amely a Márton-erdő közvetlen szomszédságában lenne, vagyis a védősávban. A város korábbi területrendezési tervében ez a terület szemétlerakóként szerepel, az újabbikban, amely 2015-ben készült, viszont zöldövezetként. Káros hatások Több képviselő azzal érvelt, hogy köztudottan sok onkológiai megbetegedést észleltek az elmúlt években Avörösmajorí hulladéklerakó a lerakó közelében élők között, nyilvánvaló, hogy rendkívül káros az egészségre a szeméttelepen keletkező gázok párolgása, nem beszélve a bűzről, amit kénytelenek a helyi lakosok elviselni. Janka Turanská képviselő felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a város fontosabbnak tartja, hogy méltányos legyen egyetlen beruházóval szemben, mint azt, hogy megvédje a természeti kincseket, a saját környezetét. Mária Hudáková amiatt bírálta a városi hivatalt, hogy nem akar együttműködni a képviselőkkel abban, hogy közösen kidolgozzanak egy olyan hulladékgazdálkodási tervet, amely egyrészt megfelel a törvényi előírásoknak, tehát összhangban áll majd a területrendezési tervvel, másrészt olyan megoldást kínálna, amely a lakosokat és a környezetet is védelmezné. Hudáková szerint itt lenne a lehetőség, hogy a város véget vessen a környékbeli lakosok szenvedéseinek. Magas kiadások Dusán Badinsky polgármester azzal érvelt, hogy amennyiben a környezetvédelmi hivatal nem engedélyezi a lerakó bővítését, minden további nélkül elfogadja majd a döntést és nem fog fellépni ellene. Addig azonban, amíg a hivatal kivizsgálja a problémát és elkészül a környezeti hatástanulmány, eltelhet újabb fél év úgy, hogy a hulladék elszállítása csak részben megoldott a városban és a. környező településeken. Az ugyanis, ha más gyűjtőhelyre kell elhordani a szemetet, akár négyszer annyiba is kerülhet a városnak, a költségeket pedig a lakosoknak kell majd megtéríteniük. ZdenekCemay képviselő azzal egészítette ki, hogy ez egy komplex, örökölt probléma. A szemét tárolása egy szükséges rossz. Az viszont, ha más szemét-Biztonságos kerékpárút Érsekújvár központjában SZÁZ ILDIKÓ A korszerű kerékpárút kiépítésével összekötötték a város központi részét a vasútállomással, valamint a közelben lévő autóbuszmegállóval, hogy ezek biztonságosabbá, elérhetővé váljanak a bringások számára. A közlekedési és építésügyi tárca 141 867 euró pályázati támogatást adott erre a célra, a város önrésze 7093 euró volt. A koronavírushelyzetben még a téli hónapokban is sokan biztonságosabbnak tartják a kerékpáros közlekedést, mint a helyijáratok használatát a járási székhelyen. Komoly problémát okoz a sűrű gépkocsiforgalom, ezért ha többen pattannának bringára, valamelyest tehermentesíthetnék az utakat. A Nyárhíd utcától a Szlovák Nemzeti Felkelés utcáig új közlekedési lámpákat helyeztek ki a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságos átkelése érdekében. Az autóbusz-megállóknál lévő négysávos úton már eddig is bonyolult volt a vasútállomás felől érkezők átkelése az úton. A közlekedési lámpákat úgy állították be, hogy a főúton közlekedő gépkocsik az Az érsekújvári bringások előszeretettel használják a korszerű kerékpárutat (A szerző felvétele) telepre kell hordani a helyben termelt hulladékot, éves szinten 60 ezer kilométert jelent az elszállításnál. Akadékoskodók? Peter Krasnec, az AVE vállalat ügyvivője is szót kért a vitában. Hangsúlyozta, az összes illetékes hivatal szerint rendben van a vállalat működtetése, csupán egyetlen ellenőrzés során találtak hiányosságot, amelynek kiküszöbölésén jelenleg is dolgoznak. Az ügyvivő szerint a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet csak a most is felszólaló néhány képviselő és néhány helyi aktivista felhívására függesztette fel a lerakó működését. Elutasította a felvetést, hogy a szeméttelepen keletkező gázok onkológiai megbetegedéseket okoznának. Kijelentette, ezzel addig nem hajlandó foglalkozni, amíg nem kap róla igazolást az egészségügyi minisztériumtól vagy a Közegészségügyi Hivataltól. A hulladéklerakó bővítését a jelen lévő képviselők közül heten támogatták, ketten ellenezték és tízen tartózkodtak az erről szóló szavazáson. úgynevezett „zöld hullámon” zavartalanul haladhassanak át a városon. Az önkormányzat a gyalogos átkelőhelyek előtt Vigyázz, jelzőlámpák figyelmeztető táblákat helyezett ki. Ottjártunkkor a Nyárhíd utcánál azt tapasztaltuk, hogy időnként még a gyalogosok is használják a kijelölt kerékpárutat, némi időbe telhet, mire az érsekújváriak megszokják az újfajta megoldást. A kerékpárosok városában a legtöbben örömmel fogadták az ilyenfajta fejlesztést, és várják, hogy további kerékpárutakkal bővüljön a közelmúltban átadott szakasz.