Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-15 / 290. szám

RÉGIÓSPORT WWW.ujszo.com | 2020. december 15. Újraéledt a futsal Komáromban Remekül kezdték a járváYiy miatt félbeszakított bajnokságot A komáromiak két hazai meccset tudtak eddig lejátszani (Fotók: Karol Schoitz) ÁBELGÁBOR Eggyel bővült a csapatok létszáma a Szlovák Labdarúgá-szövetság égisze alatt folyé VARTA Futsal Liga mezőnyében. A komáromi Futsal Team ugyanis bejelentkezett a teremfoci­bajnokság legmagasabb osztályába. „2006-ban a Selye János Egyetem akkori tanára, István István ötletére jött létre a Komáromi Kispályás Fo­ciliga, majd nem sokkal később én vettem kézbe a nem mindennapi küzdelemsorozat szervezését. Az elején 18-20 csapat is indult a nagy népszerűségnek örvendő csatáro­zásban, ám folyamatosan alábbha­gyott a lendület, és 2018-ban már csak óriási nehézségek árán tudtunk összekaparni hat kollektívát. Ekkor aztán kénytelenek voltunk pontot tenni a tizenegy éven át tartó siker­­történet végére. Csak érdekesség­ként említem meg, hogy olyan egyé­niségek is pályára léptek, mint Lé­­rant Péter, Szórád Csaba, Németh Zsolt vagy Cubomír Michalik” — tá­jékoztatott Ehrenbergér Erik testne­velő tanár. A fociliga egykori főszervezőjét azonban nem hagyta nyugodni, hogy a mintegy 34 ezer lakosú város te­remfoci nélkül maradt, így örömmel vette, amikor szeptember elején fel­kereste őt a szenvedélyes sportimá­dó, Mihalicka Róbert. „Viszonylag váratlanul ért Robi terve, hogy ala­kítsunk egy kispályás focicsapatot. Egyértelműen rábólintottam az öt­letre, és Góth Gáborral, a komáromi fociliga sokszoros győztesének, a Barracudának hajdani menedzseré­vel karöltve szinte egyik napról a másikra véghezvittük az elképzelést. Kezdésként a II. ligában szerettük volna megmérettetni magunkat, ám a szóban forgó bajnokság mezőnyét pozsonyi illetőségű alakulatok al­kotják, amelyek nem hívei a gyakori utazgatásoknak, ezáltal nem maradt más választásunk, mint az országos elit együttesei között szerepelni” - árult el részleteket Ehrenberger Erik. Játékoskeretük 20-22 tagú, akik között III. ligás labdarúgók is akad­nak. Valamennyien nagypályás baj­nokságokban rúgják a bőrt, így nem volt lehetőségük a taktika és a játék­­helyzetek begyakorlására a jóval ki­sebb küzdőtéren. „Őszintén szólva, eleinte szkeptikus voltam, ám evés közben jön meg az étvágy. Már a ha­zai nyitómeccsen is szalonképes tel­jesítményt nyújtottunk. Az érsekúj­váriak annyira állították a győzel­met, hogy 3:3-as döntetlennél a vé­gén még a kapusukat is mezőnyjáté­kosra cserélték, mégsem sikerült mindhárom pontot elvinniük. A má­sodik bajnokinkat Léván játszottuk, ahol a fiúk ugyan a maximumot ad­ták ki magukból, ám a nagyobb ta­pasztalat a vendéglátók felé billen­tette a mérleg nyelvét. A harmadik összecsapásunkat újra hazai környe­zetben vívtuk a zsolnaiak ellen, és 6:3-as diadallal könnyedén vettük az akadályt. Sajnos ezt követően a jár­vány miatt felfüggesztették a baj­nokságot. Az viszont büszkeséggel tölt el bennünket, hogy három for­duló után újoncként olyan tapasztalt kollektívákat előzünk meg a táblá­zaton, mint a zsolnaiak, az érsekúj­váriak, a privigyeiek és a beszterce­bányaiak” - tudtuk meg a csapatot irányító trió egyik tagjától. Feljutásra vágynak a nagykaposi sakkozók A másodosztályból tavaly az előző idényben kiesett nagyka­posi sakkozók a járvány miatt még nem ismerik a III. liga új ki­írásának időpontjait, így azt sem, mikor fogadhatják első ellenfe­lüket, a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) együttesét. Papp László, az Ung-vidéki sakk-klub elnöke optimistán nyi­latkozott lapunknak a II. ligába való visszatérés esélyeit illetően. „Sajnos játékosaink gyakori hiányzása - munkahelyi, iskolai kötelezettségek, betegség miatt - rányomta bélyegét teljesítmé­nyünkre. Pedig egy jól össze­szokott gárdával rendelkezünk, amelyben a fiatalos lendület, a merészség és a tapasztalat jól ki­egészítik egymást. Amennyiben két ukrán játékosunk, Bemak Mihail és Vorovics Arkagyij a 9 fordulóból álló bajnokság több­ségében asztalhoz ülhet, akkor a II. ligába való visszatérés nem lehet kérdéses. De rögtön hoz­záteszem, hogy ez csak akkor valósulhat meg, ha a már emlí­tett problémák nagyrészt elke­rülnek minket, s a járvány miatti intézkedések is enyhülnek. Az edzéseket ki-ki a maga módján végzi. Gyakori kapcsolatban vagyunk egymással, s a felme­rülő kérdéseket, ötleteket a technika bevonásával is igyek­szünk megoldani” - mondta a klubelnök, aki szerint a keret tagjai jó formában érzik magu­kat, s már alig várják az első megmérettetést. (pan) _____119

Next

/
Thumbnails
Contents