Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-11 / 287. szám

SPORT www.ujszo.com I 2020. december 11. 119 BL: Átkozhatja magát az Inter, elmaradt a salzburgi bravúr PINCÉSI LÁSZLÓ Hiába a hazai pálya, hiába a jó teljesítmány, a Salzburg nem tudta legyőzni az Atlético Madridot, így Szoboszlai Dominik csapata csupán az Európa-ligában folytathatja tavasszal. De a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó fordu­lójának szerdai mérkőzésein akadt más érdekesség is. Az A csoportban a Bayern Mün­chen 2:0-ra verte a Lokomotiv Moszkvát, mögötte pedig a már em­lített Atlético jutott tovább. Pedig a Salzburg egy győzelemmel ott lehe­tett volna a legjobb 16 között, azon­ban hiába futballozott jobban, a gó­lokat a vendégek szerezték. A Diego Simeone vezette csapat az elmúlt nyolc évet tekintve hetedszer szerepelhet a BL kieséses szakaszá­ban, éppen ez a rutin segítette át a ne­hézségeken most is. „Az első félidő nagyon intenzív volt, a Salzburg egyértelműen jobban játszott. A má­sodik félidő kiegyensúlyozottabbá vált, mindkét oldalon megvoltak a le­hetőségek. Nem ez volt a legrosszabb mérkőzésünk, de az erős ellenféllel szemben akadtak nehézségeink” - mondta Simeone. Jesse Marsch, a salzburgiak edzője szerint hiába fut­balloztak kiemelkedően a csoport­ban, nem szereztek elég pontot a to­vábbjutáshoz: „Vannak még hiá­nyosságaink mindkét büntetőterüle­ten belül. Nem voltunk rosszak, de azt is el kell ismernünk, hogy a csopor­tunkban volt három kiváló csapat és a világ két legjobb kapusa.” Mindenről lemaradtak Bár az utolsó pillanatig volt esélye a továbbjutásra, végül az Európa­iigába sem került be az Inter, amely oda-vissza gól nélküli döntetlent ért el a Sahtar ellen a B csoportban. „A csapat mindent megtett, amit tudott, csupán a gól hiányzott” - összegzett szomorúan Antonio Conte edző. „Hihetetlen, hogy 180 perc alatt nem találtunk be az ukránok kapujá­ba, sőt, mindkét mérkőzésen a kapu­suk volt a mezőny legjobbja. Csaló­dottak vagyunk, pedig összességében jól teljesítettünk, nem hiányzott sem SPORTMENÜ ■ Labdarúgás NB 1,14. forduló - 20.30: Újpest-Puskás Akadémia. ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 21. forduló - 18.00: Poprad- Liptovsky Mikulás, Nitra-Banská Bystrica, Trenóín-Mí­­chalovce, Zvolen-DVTK Miskolc, KoSice-Detva. IHL, 35. forduló lelőrehozott mérkőzés) -17.30: Bra­tislava Capitals-Klagenfurt. ■ Kézilabda NŐI EB, középdöntő. 1. csoport-18.15: Franciaország- Oroszország; 20.30: Dánia-Svédország. AKTUÁLIS ► A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2023-ra halasztja a 2021 márciusára tervezett fedettpályás vb-t, amelynek a kínai Nancsing lesz a házigazdája. Az Inter hazai pályán nem bírt a Sahtar Donyeckkel, így utolsó helyen végzett a csoportjában (Fotó: TASR/AP) a koncentráció, sem az elszántság, sem az agresszivitás. Csak a gól, anélkül sajnos nem megy. De a já­tékvezetőkkel és a VAR-ral sem volt szerencsénk, valahogy úgy érzem, az Intert nem tisztelték eléggé.” Tabletes meccsnózés Ha szűkösen is, de csak kicentizte a továbbjutást a Mönchengladbach, amely a Real Madrid otthonában el­szenvedett 2:0-s vereség miatt csak akkor juthatott tovább, ha az Inter és a Sahtar döntetlent játszik. A csapat ezt (saját meccse lefújása után) egy tableten nézte a kispadon, majd a milánói iksz után kitörhetett az ün­neplés. „Ezúttal nem voltunk azon a szinten, ahol egy erős Real Madrid ellen kell. Hagytuk magunkat sarok­ba szorítani, kevés volt a hitünk, és nem tudtunk problémát okozni az el­lenfélnek. Ez a hat mérkőzés jó volt arra, hogy megtudjuk, hol a határunk, most ahhoz képest kell előrelépnünk. Büszke vagyok a csapatomra, mert nehéz csoportban szereztünk nyolc pontot” - mondta Marco Rose edző. Meglepetés nélkül A C csoportban nem történt meg­lepetés, a Manchester City és a Porto hozta a kötelezőt, a csoportharmadik pedig a 3 pontos Olimpiakosz lett, SAKK A kínai Danzhouban Rapport Ri­­chárd nagyon értékes sikerével ért véget a hagyományos Danzhou Masters viadal. Idén a nyolcrésztve­vős viadalon a nagymesterek kétszer mérték össze tudásukat egymás el­len. A versenyt az aktuális helyzet miatt online rendezték, és a partik ra­pid tempóban folytak. Ricsi veret­lenül, négy játszmát nyerve végzett az élen Ding Lirent és Alekszander Griscsukot megelőzve, íme egyik tetszetős diadala: Nimzoindiai védelem Világos: Yu Yangyi - Sötét: Rap­port 1 ,d4 Hf6 2x4 e6 3 .Hc3 Fb4 4. Vc2 d6 5.HÍ3 Hbd7 6.Fd2 e5 (Ricsi a fejlő­dés helyett a centrumért folyó harcot tekinti prioritásnak.) 7.a3 Fxc3 8.Fxc3 e4 9.Hd2 e3! (Sötét lebénítja ellenfele természetes fejlődési szán­dékát.) 10.fxe3 0-0 11.h3?! (Pontat­mert összesítésben egy idegenben szerzett góllal jobbnak bizonyult a szintén 3 ponttal záró Marseille-nél. A D csoportban a csoportelső Li­verpool menedzsere, Jürgen Klopp a fiatalokat is bevetette a Midtjylíand otthonában: minden idők legfiata­labb - 24 éves és 26 napos átlagélet­­korú - BL-kezdőcsapatát küldte pá­lyára, amely végül l:l-es döntetlent ért el. A csoport másik mérkőzésén az Atalanta -kisebb meglepetésre 1:0-ra győzött az Ajax otthonában, így cso­portmásodikként szintén nyolcad­­döntős, a hollandoknak marad az EL. lanság, amely után Rapport kelle­metlen kezdeményezéshez jut. Jobb volt 11x4 vagy ll.g3.) ll...Hh5! 12.0-0-0 Hg3 13.Bgl f5 14x4 Vg5! (Nagyon pontosan fokozza kezde­ményezését Ricsi.) 15.exf5 Hf6! 16x4 Hfxe4 17.Fd3 Hf2 18.Bdel Hxd3+ 19.Vxd3 Fxf5 (Erőteljesen érkezik sötét támadása.) 20.Ve3 Vg6 21 .Vf3 Bae8 22.Vd5+ Kh8 23.Vxb7 He2+ 24.Bxe2 Bxe2 25.Vxc7 Vg3 Ha valaki aggódna, ne tegye: a kedden rasszista botrány miatt félbe­szakadt PSG-Basaksehir mérkőzést szerdán sikerült lejátszani: Neymar három és Ky lián Mbappé két góljával 5:1 lett a vége. A brazil csatár az első a BEK/BL történetében, aki két kü­lönböző csapat (Barcelona, PSG) színeiben is legalább hússzor volt eredményes, míg Mbappé a legfiata­labb (21 éves és 355 napos) labdarú­gó, aki a BL-ben húsz gólig eljutott. A nyolcaddöntő sorsolását decem­ber 14-én, hétfőn 12 órától, az UEFA nyoni központjában tartják meg. A nap játékosa: Mo Szalah (Liverpool) Ezúttal a Liverpool tinicsapatának egyik rangidős vezére, Mohamed Szalah a választottunk, aki Heming­­ben két rekordot is megdöntött. Egy­részt már az 5 5. másodpercben ered­ményesnek bizonyult, márpedig ilyen korán egy liverpooli sem szer­zett még gólt a BL-ben. De találata egy másik klubrekordot is átírt, ez volt a 22. gólja a Bajnokok Ligájá­ban, és ezzel lehagyta a 21 gólos klublegendát, Steven Gerrardot. 26.HÍ3 Vf4+ 27.Hd2 Ve3 és világos feladta 3243. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kf7, Hd8 és e8, gy.: b7, c7 (5 báb). Sötét: Kd7, He7 (2 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küld­jék, SAKK megjelöléssel. A DUEL­­PRESS KFT. az érvényben lévő jog­szabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb in­formációért látogasson el a htt­­ps://ujszo.com/gdpr weboldal­­ra. Feladványonként mattligás meg­fejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénz­díjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 3242., a 3244. és a 3245. fejtörőkkel együtt - 2021. január 4. Mészáros Mihály EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor. 6. (utolsó) forduló. A csoport: Bayern Miinchen-Lokomotiv Moszkva 2:8. g.: Sülé (63). Choupo-Moting (80): Salzburg-Atlético Madrid 0:2, g.: Hermoso (39), Carrasco (86). A csoport végeredménye: 1. Bayern München 6 5 10 18:5 16 2. Atlético Madrid 6 2 3 1 7:8 9 3. Salzburg 6 114 10:17 4 4. Lokomotiv Moszkva 6 0 3 3 5:10 3 8 csoport: Internazionale-Sahtar Donyeck 0:0. Real Madrld-Borussia Mönchengladbach 2:0, g.: Benzema (9., 32). 1. Real Madrid 6 3 12 11:9 10 2. Mönchengladbach 6 2 2 2 16:9 8 3. Sahtar Donyeck 6 2 2 2 5:12 8 4. Intemazonale 6 1 3 2 7:9 6 C csoport: Olimpiakosz Piresu-FC Porto 0:2. g.: Otavio (10., 11-esből), Uribe (77); Manchester Crty-Olym­pigue Marseille 3:0, g.: Torres (48), Agüero (77), Sterling (90). 1. Manchester City 6 5 10 13:1 16 2. FC Porto_______6 4 11 10:3 13 3. Olimpiakosz 6 1 0 5 2:10 3 4. Marseille 6 1 0 5 2:13 3 D csoport: Ajax Amsterdam-Atalanta Bergamo 0:1, g Muriel (85): Midtjylland-Liverpool 1:1. g.: Scholz (62., 11-esből). ill. Szalah (1). 1. Liverpool 6 4 11 10:3 13 2. Atalanta 6 3 2 1 10:8 11 * 1 2 3 4 * * * * * * II. * 1 2 3 4 * * * * * * II. 3. Ajax 6 2 1 3 7:7 7 4. Midtjylíand 6 0 2 4 4:13 2 K csoport: Paris Saint-Germain-lstanbul Basaksehlr 5:1, g.: Neymar (21., 38., 50), Mbappé (42., 11-esből: 62), ill. Topái (57), 1. PSG 6 4 0 2 13:6 12 2. Leipzig________6 4 0 2 11:12 12 3. Manchester United 6 3 0 3 15:10 9 4. Basaksehir 6 1 0 5 7:18 3 ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA. 10. forduló, A csoport: Szeged-Meskov Breszt 30:27 (18:13), legjobb szegedi góldobók: Bánhidi 11, Radivojevics 5/1. FÉRFI EL, 5. forduló, D csoport: G0G Gudme-Tata­bánya 30:28 (15:15), legjobb góldobók: Pytlick 8. ill. Balogh Zs. 8/3. FÉRFIEXTRALIGA. 15. forduló: Sara-Nové Zámky 32:22 (18:11), legjobb góldobók: Polák 6/1, Petra 6, Melnik, Bogár 5-5, ill. Stranovsky 5/3, Vadkerti 5. ■ Kosárlabda FÉRFI BL, 1. forduló, D csoport: Falco Szombathely- Nyizsnyij Novgorod 88:93 (17:27, 31:22, 26:23, 14:21), a Falco legjobb dobói: Perl 19, Bruinsma 19, Benkel 5. FÉRFIEXTRALIGA, 19. forduló: Luíenec-Spisskí Ryti­­eri 92:82 (47:33), legeredményesebbek: Rozánek 22, ill. Sztevanovics, Nikolics 15-15: Bánik Handlová-lnter Bratislava 76:95 (35:48), Rakocevic 21, ill. Körner 28: Iskra Svit-Prievldza 95:84 (50:47). Parsons 22. ill. Vasi 21. NŰI EXTRALIGA. 13. forduló: Pieéfanské Cajky- $a­­morín 83:53 (42:36), legeredményesebbek: Páleníková 17, ill. Marcová 16, Suja 15, Horvátová 7. ■ Röplabda NŐI CHALLENGE-KUPA, nyolcaddöntő: Kaposvár-Ost­­rava 3:0 (19,18,20), UKF Nitra-Vardar Szkopje 3:0 (12, 17,17). NŐI CEV-KUPA, negyeddöntő: Tent Obrenovac (szerb)­­Vasas Óbuda 3:0 (20,24,19). ■ Sportfogadás L0T0, a 50. játékhét (szerda), I. húzás: 10,13,16.34. 41,48: pótszám: 22. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3399,30 euró (2); 4. díj: 32,60 euró (333) 5. díj: 15,90 euró (513), 6. díj: 5,40 euró (5239), 7. díj: 5,10 euró (6303). JACKPOT: 500 000 euró. II. húzás: 7,15,18, 39, 43,45; pótszám: 13. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (7); 4. díj: 25,00 euró (395), 5. díj: 10,00 euró (544), 6. díj: 5,00 euró (6259), 7. díj: 3,00 euró (7088). JOKER-szám: 941260. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (10); 4. díj: 33 euró (109); 5. díj: 3,30 euró (1151). L0T0 5 a 35-ből: 2,12,17,21,33, NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 173,00 euró (91), 3. díj: 3,30 eu­ró (2283). KENŐ - szerda: 4,6,7,19,23,24,27,31,42,43,49, 55,56,57,58,60,62,64,73,77. Kenő Plusz-szám: 19. KENŐ JOKER - szerda: 585784. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (11), 5. díj: 2,50 euró (84), 6. díj: 0,50 euró (1025). A magyar T0TÚ 50. heti 1. fordulójának nyertes tipp­­oszlopa: 1,2,1,1, X, 2,2, XX. 1,1,2,1-2. NYERE­MÉNYEK; telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosra 484 280, a 11 találatosokra 8650, a 10 találatosokra 1645 forintot fizetnek. GÖLT0TÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 57 800 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents