Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-08 / 284. szám

RÖVIDEN Újra kihirdethetnék a veszélyhelyzetet Pozsony. A kormány legfeljebb 40 nappal ismét meghosszab­bíthatja a veszélyhelyzetet. A háború, rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszély­­helyzet esetén érvényes, állam­biztonságról szóló alkotmány­­törvény-javaslatot a hétfői ülé­sén fogadta el a kabinet, ám csak azután lép hatályba, ha a parla­ment is megszavazta. Ajavas­­latot a kabinet azzal indokolja, hogy a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására a legfeljebb 90 napig tartó ve­szélyhelyzet nem elég. Stefan Holy (Sme rodina) jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettes rámutatott: az aktuális veszély­­helyzet, amely lehetővé teszi például az egészségügyi és szo­ciális intézmények közötti, sze­mélyzeti vagy anyagi jellegű át­csoportosításokat, december 29- ével véget ér. A módosítás ér­telmében a kormány mérsékelt módon korlátozhatná az alap­vető szabadságjogokat, például a mozgásszabadságot. Az in­tézkedések például csak bizo­nyos régiókra vagy konkrét személyekre vonatkoznának. Kolíková a gyorsított eljárást azzal indokolta, hogy az aktuá­lisan érvényes veszélyhelyzet rövidesen véget ér. (TASR) Nyitvatartás tiltakozásként Pozsony/Kassa. A tiltás elle­nére ma minimum negyven ét­terem és kávézó fog újra kinyitni Kassán; a tulajdonosok így akarnak tiltakozni a vállalkozá­sukat korlátozó járványellenes intézkedések ellen. A kezdemé­nyezéshez országszerte csatla­koznak az edzőtermek is, ame­lyek állítólag bárkit beenged­nek, s nem csak hat személyt, ahogy azt a jelenlegi szabályo­zás engedélyezi. (dp) 2 I ,________________ KÖZÉLET 2020. december 8.1 www.ujszo.com Caputová és Matovic összecsapott Az államfő által is említett bizonytalan és zavaros járványellenes intézkedésekre jó példát szolgáltat az országhatáron keresztül munkába járó személyek helyzete (TASR-feivétei) CZÍMER GÁBOR Pozsony. Zuzana Óaputová államfő szerint a miniszterelnöknek fontolóra kellene vennie, átadja-e a koronavírus-járvány kezelését a kabinet másik tagjának, hiszen a járványügyi lépések nagyon kaotikusak. Igor Matoviő (OLaNO) kormányfő ugyanakkor azt állítja, nincs miről lemondania, az elnöknek pedig inkább támogatnia kellene őt. Az államfő az Expres rádió köz­életi műsorában elmondta, nem Szlovákia lenne az első ország, ahol a kormányfő helyett valaki mást bíz­nak meg a járványkezeléssel. Konk­rét személyt azonban nem említett. „Ez egyben azt is jelentené, hogy a miniszterelnöknek maradna elég ideje és kapacitása az olyan fontos ügyekkel foglalkozni, mint amilyen például a válság negatív következ­ményeinek a leküzdése” - fűzte hozzá. Az elnök ennek ellenére egyelőre nem fontolgatja, hogy in­dítványozza a Matovic-kormány át­alakítását. Az igyekezet nem elég Caputová kijelentette, Szlovákiá­nak a káosz helyett világos tervre van szüksége a válság leküzdéséhez. Az államfő hiányolja a racionális, tár­gyilagos és a tudományos ismere­tekre támaszkodó lépéseket. Példa­ként az iskolák újranyitására vonat­kozó zavaros intézkedéseket emlí­tette. „Egy káosszal állunk szem­ben, amelynek a gyerekek a vazal­lusai” - fogalmazott. Egyben arról is beszélt, a kormánynak nem kell fel­találnia a kereket, hiszen ismertek azok az eljárások, amelyek nálunk és a világban is beváltak. Caputová el­mondta, egy világos járványkezelési terv mögé ő is odaállna. Úgy véli, a legtöbb miniszter jó munkát végez, és igyekszik megoldást találni a ki­alakult helyzetre. „Vitathatatlan, hogy mindenki igyekszik, de néha az igyekezet nem elég”-jegyezte meg. Az államfő egyben visszautasítot­ta a miniszterelnök által szombaton is hangoztatott állítást, mi szerint az országos tesztelés és a lockdown kö­zött kell választanunk. Matovic sze­rint ugyanis az országos tesztelést nem lenne értelme önkéntes alapon megszervezni, hiszen túl alacsony lenne a részvétel. A kormányfő sze­rint pedig az országos tesztelés nél­kül csak a lockdown lehetősége ma­rad. Caputová szerint azonban a mi­niszterelnök ezzel egy hamis dilem­ma elé állítja az országot. „Nem ez a helyzet”—tette hozzá. Matoviő: Ez a helyzet Matovic a tegnapi kormányülés után megismételte, még a héten ta­lálkozni szeretne az államfővel és az országos tesztelés melletti kiállásra akarja rávenni őt. „A héten meg­próbálom meggyőzni őt, hogy lép­jen a mi fedélzetünkre, tehát arról, hogy Kotlebáék és Pellegriniék ol­daláról álljon át hozzánk” - fogal­mazott a kormányfő, aki a kialakult helyzetért a médiát és az ellenzéket hibáztatta. Egyben kiállt az állítása mellett, mi szerint, aki elutasítja az országos tesztelést, az egyben a lockdown bevezetése mellett érvel. Hozzátette, ha sikerült az államfőt rávennie, hogy támogassa az orszá­gos tesztelést, akkor azt meg is va­lósítják. Ha azonban az államfő nem így tenne, akkor Matovic szerint nincs esélyük végrehajtani a tesz­telést, mert az emberek nem tarta­nák tiszteletben az intézkedést. Matovic egyben visszautasította az államfő által megfogalmazott kritikát. Szerinte nem a kormány ke­zeli a koronaválságot, hanem a ko­ronaválság irányítja a kormányt. „Nem tudom, hogyan mondhatnék le egy olyan tisztségről, amely nem is az enyém” - reagált arra, hogy Caputová szerint át kellene adnia a járványhelyzet kezelését másnak. Az ingázók Az államfő által is említett bizony­talan és zavaros intézkedésekre az is­kolák megnyitása mellett jó példát szolgáltat az országhatáron keresztül munkába járó személyek helyzete. Tegnaptól ugyanis érvénybe lépett az a rendelet, amely szerint a szlovákiai hatóságok az ingázóktól negatív ví­rustesztet kérhetnek a határon. A belügyminisztérium azonban lapun­kat tegnap arról tájékoztatta, hogy még csak szúrópróbaszerűen sem fogják ellenőrizni, hogy az országba érkező ingázók rendelkeznek-e ne­gatív teszteredményt igazoló doku­mentummal. A belügyminisztérium megfogalmazása szerint ez a helyzet a , jelen intézkedés visszavonásáig” érvényes. Az Országos Közegész­ségügyi Hivatal azonban még tegnap délután kiadott egy közleményt, amelyben arról ír, hogy a határon kö­telező felmutatni a negatív antigén-, vagy PRC-tesztet igazoló dokumen­tumot. Hozzáteszik azonban, hogy a külföldön elvégzett vizsgálatok eredményét is elfogadják. A két ál­lami szervtől érkező gyakorlatilag ellentmondásos információk egyik értelmezése az lehet, hogy ugyan a határ átlépéséhez kell teszt, de azt senki nem ellenőrzi. Több százezres kenőpénzekről vallanak ÖSSZEFOGLALÓ Rács mögött egy újabb volt szlovák rendőrfőkapitány: Tibor Gaipar után Miroslav Luöansky is előzetes letartóztatásban marad, nem védekezhet szabadlábon - döntött vasárnap este a Specializált Büntetőbíróság. Vele együtt a Júdás nevű akció során elfogott, magas rangú SIS-tisztségviselőkés rendőrségi nyomozók sem szabadultak. Pozsony. Pamela Záleská, a Spe­cializált Büntetőbíróság bírája, aki az előkészítő eljárásért felelős, úgy vél­te: Lucansky, valamint Boris Béna (az SIS igazgatóhelyettese), Peter Gasparovic (az SIS elhárításának volt vezetője), Marián Kucerka (volt nyomozó) és Ladislav Vicán (volt rendőr) szabadlábra kerülésük esetén befolyásolhatnák a tanúkat, esetleg fennáll a bűncselekmény folytatásá­nak veszélye is. A bíró ugyanakkor az esetleges menekülést Lucanskyval kapcsolatban nem tartotta veszélyes­nek, annak ellenére sem, hogy Peter Kysel, az ügyben eljáró ügyész fi­gyelmeztetett: a volt rendőrfőkapi­tánynak Horvátországban és az Egyesült Államokban, Floridában is van ingatlana. Kysel nem fellebbe­zett, ám Lucanskyék igen, előzetes letartásukat így a Legfelsőbb Bíró­ság fogja majd megítélni. Lucanskyék meghallgatása egész vasárnap zajlott - a volt rendőrfőka­pitány elleni vádak kifejezetten sú­lyosak, két „bűnbánó” is azt vallotta, hogy a férfi nagy összegű kenőpénzt fogadott el. A Denník N azt írja, Nor­bert Paksi, a különleges rendőrségi tevékenységek osztályának volt igazgatóhelyettese és Frantisek Böhm, aTakács-maffiaklánnal ösz­­szeköttetésben álló volt SIS- ügynök és vállalkozó szerint a volt rendőrfőkapitány csak 2018 au­gusztusa és 2019 vége között 510 ezer eurót zsebelt be, de Böhm szerint már 2014-ben és 2015-ben is megkenték - ekkor az első rendőrfőkapitány­helyettes posztját töltötte be. Emiatt akár 10-15 éves börtönbüntetés is fe­nyegeti, ha a vádak beigazolódnak. Nagy pénz Böhm vallomása szerint hat évvel ezelőtt kezdődött az együttműködése Lucanskyval. Egy pozsonyi gyorsét­teremben való találkozójukon ugyanis állítólag megegyeztek, hogy Lucansky segíteni fog a Takác­­maffiának. A találkozón a vallomás szerint Paksi is részt vett: az egyez­ség úgy szólt, hogy ő és a különleges rendőri tevékenységek osztályának vezetője, Jozef Rehák rajta tartják a szemüket Böhm és a Takác família más tagjainak rendőrségi aktáján. Lucansky pedig fedni fogja Böhm csalásait, méghozzá Daniel Cech se­gítségével, aki akkoriban a Pénzügyi Igazgatóság adó- és vámosztályának vezetője volt, később pedig az Pénz­ügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese lett. Rehákot és Cechet is elfogták a Júdás-akció során, róluk szombaton döntött a Specializált Büntetőbíró­ság, mindketten előzetes letartózta­tásban maradnak. Böhm a vallomás szerint 2014 őszétől 2015 tavaszáig havi 10 ezer euróval támogatta a rendszert: Pak­si, Rehák és Lucansky ebből 2-2 ezer eurót kaphatott, Cech pedig 4 ezret. Mindez azonban aprópénznek tűnhet ahhoz képest, ami 2018-tól 2019 vé­géig járt a csoportnak: Böhm akkor már havi 45 ezer eurót adott Paksi­nak, aki megtartott 14 ezret, 30 ezret adott Lucanskynak, ezret pedig Re­­háknak. Lucansky így juthatott 510 ezer euróhoz másfél év alatt. A volt rendőrfőkapitány egyelőre nem nyilatkozott a vádakkal kap­csolatban, és ezt nem tette meg vé­dőügyvédje sem. Ám nem csak Böhm és Paksi az, aki ellene vallott: Bemard Slobodník, a NAKA gaz­dasági bűncselekményekkel foglal­kozó osztályának egykori igazgatója és Eudovít Makó, a Pénzügyi Fel­ügyelet bűnüldözési osztályának korábbi vezetője, a Takác-maffia egyik segítője is emlegette őt vallo­másában. 350 ezer a számlán Marián Kucerka egykori nyomo­zó vallomásokból kirajzolódó törté­nete is kifejezetten érdekes. Őt is ke­nőpénz elfogadásával gyanúsítják, és a Denník N kiderítette, hogy fe­lesége, Katarina Kucerková, a po­zsonyi kerületi ügyészség ügyésze 2017 decemberében 350 ezer eurót tett be a számlájára - a pénz állítólag ajándék volt a vagyonbevallása sze­rint. A következő évben családi há­zat és telket vásárolt 450 ezer euró értékben. Bemard Slobodník azt vallotta, hogy Kucerkának egyszer 25 ezer eurót adott át azért, hogy ne vizsgálja Peter Ziga volt smeres mi­niszter unokaöccsét, akit körhinta­csalással gyanúsítottak. A Smer el­nöke, Robert Fico egyébként pénte­ken kiállt Kucerka mellett. Egy saj­tótájékoztatón nyilvánosságra hozta Katarina Kucerková főügyészségi beadványát, aki szerint Michal Surek és Ondrej Répa, a Speciális Ügyész­ség két ügyésze szadista módsze­rekkel hallgatta ki férjét. Répa és Surek ezért leadták az ügyet, melyet Peter Kysel vett át - ő azonban azt mondja, nem tud arról, hogy az ügyészek nyomást gyakoroltak vol­na Kucerkára. (fm, Denník N, HN)

Next

/
Thumbnails
Contents