Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-07 / 283. szám

PIHENŐ Mai receptünk Könnyű zöldséges bableves Hozzávalók: 2 ek vaj, 1 fej hagyma, 30 dkg pa­radicsom, 60 dkg spenót, 2 doboz fehér bab, só, frissen őrölt bors, 20 dkg sajt Elkészítés: A vajat egy serpenyőben felforró­­sítjuk, és megpirítjuk benne a meg­tisztított, felkarikázott hagymát. Hozzáadjuk a meghámozott, fel­kockázott paradicsomot, és együtt pirítjuk 3-4 percig, majd beletesz­­szük a spenótot is. Alaposan ösz­­szeforgatjuk, és 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a lecsepegtetett babot, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Fedő alatt addig pároljuk, amíg a spenót össze nem esik. Ha szükséges, az elpárolgott folyadé­kot pótoljuk. Végül megsózzuk és megborsozzuk, meghintjük reszelt sajttal, majd forrón tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) 2020. december 7. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Jennifer Lopez az ötvenes éveiben járva is fiatalokat megszégyenítő kül­sővel rendelkezik, ám elmondása szerint megjelenésének üde frissessé­ge nem a botoxban rejlik, ő ugyanis a természetesség híve. „Soha nem botoxoltattam. Nem az a fajta ember vagyok. Nincs semmi ellenvetésem azok ellen, akik botoxoltatnak, ám egyszerűen nem az én világom. Én in­kább a természetes bőrápolás mellett teszem le a voksom... szeretném, ha a termékeim működnének. A hialuronsav mellett vagyok. Nem akarom, hogy eljussak arra a pontra, hogy tű alá kelljen feküdnöm. Nem mondom, hogy soha nem fogok, de egyelőre még nem tettem" - nyilatkozta a botox kapcsán Lopez. (Fotó: Shutterstock) Földrajzi nevek: NÁDSZEG NÁDUDVAR NADVIRNA NADYM NAGA NÁGAFÖLD NAGANO NAGAOKA NAGASAKI NAGAUR NAGAI NAGERCOIL NAG0 NAGPUR Előző feladványunk megfejtése: Mulgrave-sziget. <u la? u-i OXJ <u 3 Í ^ :2 U o ti x> §60 :p (U -a V3 Q ű ü u o <3o Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) A mostani körülmények között nem érdemes külföldi munkáról álmodoznia. Többet ér, ha megvár­ja, míg rendeződik az itthoni hely­zet s utána sokkal könnyebben és gyorsabban találhat magának, akár külföldön is munkát. Bika (IV. 21.-V. 21.) Csoda, hogy még ennyi energiája maradt a sok teendője mellett. Örülhet mert az ügyei jó úton haladnak, sőt még azokat a dolgokat is sikerül lerendeznie, amelyek már régóta fejtörést okoztak önnek. Ikrak (V. 22.-VI. 21.) Egy nagyon izgalmasnak és érde­kesnek ígérkező üzleti ajánlatot kaphat. Elképzelhető, hogy az első reakciója elutasító lehet de nagy felelőtlenség lenne lemondania róla, íöleg, hogy üzlettársa és csa­ládja is támogatja mindenben. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Most is számíthat kollégái segítségére, ezért nem szabadna a mostani alkalmat elszalasztania, főleg, ha tálcán kínálják önnek. Az ő támogatásukban akkor is bízhat ha rizikós helyzetbe kerül néhány feladat miatt. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Végül is nem lesz gond a han­gulatával, mert a sok probléma ellenére tud mosolyogni, a pozitív gondolatait pedig képes megosz­tani másokkal. Áz ötleteit terveit viszont szakemberekkel el tudja cserélni, s meg tudja beszélni. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Egy olyan lehetőséget kaphat a sorstól, amit nem szabad vissza­utasítania, mert nemcsak pozitív változásokat hozhat az életébe, de anyagi biztonságot is jelenthet. Sőt hosszú távra megalapozhatja a jövőjét. Ne legyen felelőtlen! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Negatív hatások érhetik, és sok a feladat s még több a problémás ügy. Valaki a környezetében összekuszálja a szálakat s olyan érzése van, mintha labilis lenne a talaj a lába alatt, sőt akiben eddig bízott, nem állt ki ön mellett. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Egy sikeres ajándékvásárlás szeb­bé teheti a napját. Ne habozzon, ha teheti, vegyen ki szabadságot és in­duljon el ajándékbeszerző körútra, főleg, ha eddig még nem tette meg. Csodálkozni fog, ki mindenkinek sikerülhet ajándékot vennie. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) A nap elején túl lehet terhelve, de délutánra már nem kell annyit rohangálnia, csak végeznie a dolgát. Sőt még arra is jut ideje, hogy segítsen kollégáinak, ezzel is bebizonyítva, hogy mekkora Bak (XII. 22.-1.20.) Csalódott néhány barátjában, mert szüksége volt a segítsé­gükre és nem álltak ön mellé. Bár az is lehetséges, hogy félreértették a kérését, ezért jobb lenne mielőbb megbeszélniük a dolgot. A harag nem jó tanács­adó, de ezt ön is tudja. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Fel kellene újítania az emberi kapcsolatait elbeszélgetni régi-új ismerőseivel, s megmu­tatni nekik, hogy valamennyien fontosak önnek. Csak így tudja eloszlatni a bennük felgyülemlett bizonytalanságot. Halak (II. 20.-III. 20.) Készüljön fel arra, hogy többen is irigyelni fogják, mert sikerült nemcsak feltöltődnie energiával, de tettre kész, és nyitott az új ismeretek befogadására. Még saját magát is sikerül meglepnie, mert nem tud semmire nemet mondani.

Next

/
Thumbnails
Contents