Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-28 / 276. szám
2020. november 28., szombat, 14. évfolyam, 47. szám Bartók Imre tárcája a Szalonban Mire jó a digitális pedagógia: ? Vizsgálható-e önmagában a digitális pedagógia? Hol található az egyensúly a technooptimizmus és -pesszizmus között? Mit jelent a tudatos digitálistechnológia-használat? Egyebek mellett erről beszélgettünk Szűts Zoltán médiakutatóval, akinek új könyve A digitális pedagógia elmélete címmel az Akadémiai Kiadónál jelenik meg. M ilyen új kihívások elé állítja az online kommunikáció és média a pedagógiát? A történelem során egyetlen technológiai újítás sem transzformálta át olyan gyorsan és olyan mértékben a civilizációnkat, mint a digitalizáció. A digitalizáció amellett, hogy jelentősen befolyásolja a társadalmat, a gazdaságot, az ipart, az oktatást, már képes közvetlenül az emberi elmére is hatni, és a jövőben a mesterségesintelligenciafejlesztések hatására pedig akár ki is tudja terjeszteni az emberi elme -képességeit. A digitalizáció része az online kommunikáció és média jelensége is. Ha már bekerültek a digitális eszközök az osztályterembe, és a tanulók az osztálytermen kívül nagyrészt csak online kommunikálnak egymással, nem lehet elzárkózni a technológia használatától. A legnagyobb kihívást a tudatos és a feladatnak megfelelő használat jelenti. A cél mindig az, hogy mi irányítsuk a technológiát, és ne az irányítson minket. Mi az a digitális pedagógia? Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy az 1990-es évektől az oktatásban egyre nagyobb szerepet kaptak a számítógépek, az okostelefonok, a hálózatok, az interaktív online tartalmak. Ezt a folyamatot nevezi meg a digitális pedagógia. Hogy mennyire új, vitatott jelenség, arról tanúskodik az is, hogy az elnevezésben sincs konszenzus. A szakirodalom használja az elektronikus tanulási környezetek, az IKT az oktatásban vagy az e-learning kifejezést. Saját definícióm szerint a digitális pedagógia olyan osztálytermi vagy távoktatási módszertanok, gondolkodásmódok, szervezési folyamatok és munkaformák egysége, amely infokommunikációs eszközökre, képernyőkre, adatbázisokra és digitális tartalmakra épül. nyugat-európai, ázsiai és más fejlett országokban? A posztszocialista országok specifikus helyzetben, azt is mondhatnánk, késésben vannak. Való igaz, hogy véleden egybeesés folytán a World Wide Web a rendszerváltás után, az 1990-es évek elején kezdett el terjedni vüágszerte. így egyszerre szabad hozzáférést kaptunk nemcsak korábban COCOM tiltólistán szereplő számítógépekhez, hálózati eszközökhöz, hanem a hálózathoz magához is. Ne felejtsük el azonban, hogy már az 1980-as években ellátták az USA-ban az iskolákat számítógépekkel. Nekünk azonban az eszközök beszerzésén felül jelentős szemléletmódbeli hátrányt is le kellett ledolgoznunk. Azt mondanám, hogy technológiai szinten az anyagi lehetőségekhez mérten nagyrészt mi is felzárkóztunk. A trendekről szólva, tőlünk nyugatra és keletre az osztálytermek masszív digitalizációja zajlik. A dél-koreai HUFS egyetemen oktatva ezt például már a 2000-es évek közepén megtapasztaltam. Én viszont nem gondolom, hogy ez a követendő irány. Az elavulás miatt a folyamatos fejlesztéseket nem lehet tömegesen végrehajtani, már csak a magas költségek miatt sem. Néhány multimédia termet kell kialakítani az iskolákban, amelyek a szemléltetést, kísérletezést szolgálják. Sokkal inkább a saját eszköz Gyorsan és hatékonyan reagálnak a posztszocialista országok oktatási rendszerei a társadalomban végbement digitális változásokra? Milyen trendek vannak a használatának (BYOD) logikáját kell követni. így a tanulók túciatosan és kontrolláltan használják az okoseszközeiket az órán és azon kívül. Ehhez konkrét módszertanokat kell fejleszteni, néhány jó gyakorlatról már be is számolhatunk. A feleltetést játékosított formában már meg lehet oldani, ezt szolgálja a Kahoot. De jó példa az is, hogy az okostelefonon a Google keresőjét használva az egyes állatokat „ki lehet vetíteni” és a képernyőn keresztül a valós térben lehet megfigyelni. A legfontosabb, hogy megfoganjon a tanulókban a felfedező kíváncsiság a technológia tanulást támogató használata iránt. Szűts Zoltán média-, digitálispedagógia- és információstársadalomkutató. Az Eszterházy Károly Egyetem Digitális Kultúra Tanszékének vezetője, az intézmény docense. Az ELTE-n doktorált irodalomtudományból és habilitált szociológiából, az EKE-n doktorált neveléstudományból. A világháló metaforái - Bevezetés az új média művészetébe (Osiris, Budapest, 2013) és az Online - Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei (Wolters Kluwer, Budapest, 2018) szakkönyvek szerzője. Országos televízió- és rádiócsatornák, illetve nyomtatott lapok állandó szakértője. Érdemes szembeállítani a hagyományos és a digitális oktatási formákat? A digitális pedagógiát nem egy új, független reform, radikális olvasatban iskola romboló irányzatként, hanem a hagyományos oktatás rendszerébe szervesen beépülő, a hagyományos oktatási módszerekkel egy rendszerben létezőként kell elképzelni. Nem szabad teljesen elverni a frontális oktatást sem, hiszen az előadás, a magyarázat mint módszer több ezer éve a tanítás egyik alapvető, sikeres eleme. A technológia azonban jobbá tudja tenni például szemléltetést. A digitális technológiát nem kell mindenáron használni, hanem mindig a hatékonyság, az eredményesség, az oktatás legyen a fő szempont. Egy Otdik Géza-regényt nyomtatott formában érdemes olvasni, hiszen az emberi elme működését is még a gutenbergi kognitív habitus jellemzi. Ez azt jelenti, hogy szemben a képernyőről való olvasással, a hagyományos olvasás mozzanatai, a lapozás, a szöveg statikus képe könnyebbé teszik az elmélyülést és később az emlékezést. Azonban, ha azt szeretném, hogy valaki beleélje magát a korabeli Budapest környezetébe, akkor már a Google utcakép rendszerét is érdemes használnom. Létezik például egy olyan alkalmazás, mely a Hajnali háztetők kisregény bedigitalizált történeti helyszíneit a GPS koordináták alapján egy pesti séta közben elénk tárja az okostelefonunkon. Ennek a használata szindépést jelent például az irodalomoktatásban. Magas szintű élményszerűséget nyújt. És ez a kulcs. A jelenben a közösségi média (Facebook, Instagram) és a különböző videojátékok élményszerűsége magas. Az oktatásnak is fel kell zárkóznia ezen a téren, egyrészt, hogy hatékony, másrészt, hogy versenyképes maradjon a tanulók idejéért és figyelméért folytatott pusztító küzdelemben. Lehetnek negatív hatásai a digitális pedagógiának? A digitális technológia hatása diszruptív - kreatívan bomlasztó - jellegénél fogva erőteljesen pozitív vág)'- negatív lehet. Ha nem kellő didaktikai elvek alapján használjuk a technológiát az oktatásban, meggátolhatjuk az oktatási célok elérését. A negatív hatások közé sorolhatjuk a digitális demencia fellépését, amely az ismeretek elraktározásának hiányából fakad, és végül egyszerűen csak butábbak leszünk A veszélyek közé tartozik a figyelemzavar is, hiszen a technológia használata erősen összefügg a több tevékenység párhuzamos végzését jelentő multitaskinggal, és a tanulók figyelme ebben a környezetben - ha nem köti le őket a feladat - könnyen elkalandozik Kihívás az állandó jutalmazási kényszer is, amely a tanárokkal szemben teljesíthetetlen elvárássá fejlődhet, hiszen a Facebookon a lájkok azonnal jönnek, de a zárthelyi dolgozatokat csak napokkal később javítjuk ki, és mindenki munkájára sem lehet reflektálni az órán. Tudatosítani kell a tanulókban, hogy ez a tempó nem tartható. Nemcsak az oktatásban, de a valós életben sem. Ha nem érünk el változást ezen a téren, csupa figyelemzavaros ember vesz majd körül bennünket. Probléma a leegyszerűsítő gondolkodás is, a csupán a címszavakat kereső magatartás vagy a társas kapcsolatok leépülése. A koronavírus-járvány idején az iskolabezárásokat követően felerősödött a távoktatás és az online kontextus jelentősége. Kikényszerítheti az új világjárvány a pedagógia reformját? Fontos leszögezni, hogy amit most tapasztaltunk az oktatásban, az külső kényszer szülte szükségmegoldás volt. A cél az volt, hogy érvényes maradjon a tanulók féléve, és hogy az oktatás ne álljon le. Láthatóvá vált a digitális szakadék, mely a digitális kompetenciákkal és eszközökkel rendelkezők, valamint nem rendelkezők között húzódik. Nagyon gyorsan felszínre került a technológia árnyoldala is. Mondok egy példát. A Zoom, Google Meet videókonferencia segítségével az egyetemeken oktató kollégák például arra panaszkodnak, hogy a tanulók rutinszerűen kikapcsolják a webkamerájukat és a mikrofonjukat. így az oktató szó szerint „a falnak beszél”, és visszajelzéseket is nehezen kap. A digitális pedagógia ennél sokkal több. Az online kommunikáció és média használatára épülő pedagógia támogatja a tanulók kreativitását; segíti őket szélesebb skálán és gyorsabban ismereteket szerezni; hatékonyabb együttműködést alakít ki horizontálisan, a társakkal, lehetővé teszi az egymástól való tanulást; biztatja őket, hogy kísérletezzenek és ne féljenek hibázni, ráadásul időt és energiát is képes megtakarítani, gondoljunk csak az online elérhető könyvtárakra, vagy a távoktatásra. Mennyiben tekinthető A digitális pedagógia elmélete a korábbi könyvek (A világháló metaforái és az Online-Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei) folytatásának? Kinek szól elsősorban az új könyv? A három könyv egységet alkot úgy is, hogy látszólag különböző témákkal foglalkozik. A vezérfonál azonban ugyanaz, az internet. A világháló metaforáit az online művészi kifejezésmód territóriuma iránti érdeklődés jellemezte. Az Online az internet evolúciójának folyamatára volt kíváncsi, miközben bemutatta, hogy a számítógépek, hálózatok és digitális tartalmak milyen változásokat hoztak a kultúrában és a társadalomban. Az Akadémiai Kiadónál most megjelent A digitális pedagógia elmélete az oktatásra fókuszál. A könyv alapvetően a pedagógusoknak és a tanárképzésben résztvevőknek szól, de bízom benne, hogy a téma iránt nem szakmabeli érdeklődők is haszonnal forgathatják. Falus Iván professzor például a hátsó borítón a következő szavakkal ajánlja a könyvet: „Szűts Zoltán átfogó elméleti keretbe helyezi a digitális pedagógia témakörét, s mindezt közérthetően, érdekes példákkal megvilágítva nyújtja az olvasónak.” Sánta Szilárd
