Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-28 / 276. szám

www.ujszo.com | 2020. november 28. SZOMBATI VENDÉG 9 Bekerült Meryl Streep könyvébe Magda Vásáryová: „Miután bejelentettem, hogy már nem vállalok új szerepeket, hirtelen elözönlőitek az ajánlatok..." „Dél-Kaliforniában három előadást tartottam politikusként..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Harminc évvel azután, hogy kimondta, színészi pályáját végérvényesen lezárta, Magda Váééryová most elá­rulja: igent mondott egy rend­kívüli felkérésre. Ennél tovább azonban nem jutott az úton. De nem rajta múlott. O már a for­gatókönyv elolvasása után, a leghal­ványabb rendezői győzködést is el­kerülve úgy érezte: ezt a lehetőséget vétek lenne kihagynia. Arról nem is beszélve, hogy a filmnek nagyon sok köze lett volna színészi pályájának egyik ékkövéhez, a Sörgyári capric­­cióhoz. Ily módon pedig korunk két legendás alkotójához, Bohumil Hra­­balhoz és Jirí Menzelhez. Beszélgetésünket mégsem ezzel a történettel kezdjük, hanem egy könyvvel, az amerikai Erin Carlson magyarul most megjelent, Meryl Streepről szóló életrajzával, a Holly­wood királynőjével. A kötet harma­dik fejezete ugyanis, a Sophie válasz­tása margóján behozza Magda Vásáryovát. A nyolcvanas évek leg­elején, amikor Alan J. Pakula a len­gyel holokauszttúlélő, Sophie Zawi­­towska szerepére keresett színésznőt, sok önjelölt próbálta meggyőzni a rendezőt, hogy miért őt kell válasz­tania erre a kivételes feladatra. Még Barbra Streisand is belendült, sőt je­lezte, hogy kisebb gázsival is beéri. Az utolsó körben ketten kerültek Pa­kula látókörébe. Meryl Streep volt az egyik, Magda Vásáryová a másik. Ahogy a könyvben is olvasható: a szlovák színésznő komoly esélyek­kel indult, hiszen arcvonásaiban is autentikus európai. „Igazán akartam azt a szerepet - mondja Meryl Streep, Hollywood elsöprő erejű királynője. - Elmentem Pakulához, és a padlóra vetettem magam. Kérlek, Istenem, hadd csináljam meg, könyörögtem.” De Pakula irodája akkor már Magda fotóival volt tele. „Nem engedheti, hogy ő játssza el! - utal Magdára az amerikai színésznő. - Nekem kell ez a szerep!” A végén ki is harcolta ma­gának, és öt hónapig lengyelül tanult, hogy alaposan kiismerje Sophie-t. Csaknem negyven évvel a történé­sek után hogyan emlékezik minderre Magda V ásáryová? Kivel találkozott hamarabb? Pakulával vagy a bestseller írójá­val, William Styronnal? Pakulával. Morvaországban for­gattuk a Sörgyári capricciót, amikor Prágából, a Barrandovi filmgyárból kerestek telefonon, hogy ott van Pa­kula, és látni szeretne. Rendben. Ak­kor mondják meg neki, hogy forga­tok, nem mozdulhatok. De ha eljön a forgatás helyszínére, Jirí Menzellel is találkozhat. Erre megérkezett Tre­­bícbe. Este beszélgettünk egy jót, másnap végig engem nézett a kamera mögül. Nem kérdeztem, hogy miért. A következő napon szólt, hogy be­szélni szeretne velem. Négyszem­közt. Elmondta, hogy Varsóból jött, lengyel színésznőt keresett Sophie Zawitowska szerepére, de nem talált senkit, aki megfelelt volna az elkép­zeléseinek. Végül Andrzej Wajda és Krzysztof Zanussi tanácsolta neki, hogy keressen meg engem. Kérdezte, hogy olvastam-e Styron regényét. Nem olvastam, mert sem csehre, sem szlovákra nem volt még lefordítva. Megígérte, hogy majd elküldi ango­lul. Készített rólam néhány videófel­vételt, lefényképezett és elment. Én már el is felejtettem az egészet, ami­kor megjött a könyv, úgyhogy estén­ként azt olvastam. Fél évvel a talál­kozásunk után felhívtak New York­ból, hogy próbafelvételre várnak. Mondtam, hogy nincs útlevelem, be­vonták, anélkül pedig nem utazhatok. Kétszer megszakadt a vonal, míg a beszélgetés végére értünk. Lehall­gattak bennünket. A nyolcvanas évek elején! Végül mégis megkapta a kiuta­zási engedélyt. Kértek, tegyek meg mindent, hogy mehessek. Pozsonyban, a rendőrsé­gen semmi biztossal nem kecsegtet­tek.^ Koliba akkori igazgatója, Mar­tin f apák filmrendező intézte el a pa­pijaimat az amerikai nagykövetsé­gen, de megígértette velem, hogy nem maradok kint, mert ha igen, neki annyi. Kezeskedett értem. Viszont ha már utazom, akkor előbb meglátoga­tom Kaliforniában az ott élő, addig sosem látott nagybácsimat. O várt rám Los Angelesben, a repülőtéren. Ak­kor már Styronnal is beszéltem tele­fonon, aki elküldte könyve német fordítását. Pár nappal később átrepül­tem San Franciscóba, ahol találkoz­tam Andrej Mihalkov Koncsalovsz­­kijjal, a neves orosz rendezővel, és el­mentem az ottani filmintézetbe, ahol az egyik falon a saját portrémat lát­tam a Frantisek Vlácillal forgatott Markéta Lazarová című filmből. Jé­­zusmária, ez hogy került ide? - cso­dálkoztam. Itthon évekig trezorban volt a film, aztán onnan is eltűnt. San Franciscóban meg azt mondták: azért van kitéve a képem, mert az egyete­mes filmművészet egyik remeke a Markéta Lazarová. Kérdezték, miért jöttem, merre tovább? Mondtam, hogy próbafelvételre hívtak a Sophie választásába. Minden színésznő, aki­vel ott megismerkedtem, irigyelt, hogy Pakulához megyek. Bizonyára életre szóló élmény maradt a próbafelvétel. O, hogyne! Tizennégy éves korom óta forgattam, negyven filmmel a há­tam mögött volt már némi szakmai tapasztalatom, mégis úgy kezeltek a stúdióban, mint egy pályakezdő, sze­rencsétlen szülésznőt, aki még nem látott kamerát. Miután végeztem, vit­tek a stúdióvezetőhöz. Egy irodába, ahol producerek is ültek. Cipő nélkül, asztalra felrakott lábakkal. Döbben­­ten néztem őket. Nem akartam hinni a szememnek. Sarkon fordultam, és j kimentem. Visszatessékeltek. Tisz­teletük jeléül talán felállnak, ha meg­látnak, futott át az agyamon, de nem. Másodszorra sem álltak fel, csak a ci­pőjükbe léptek bele. Szakmai körök- j ben futótűzként teijedt el a hír New Yorkban, hogy egy ismeretlen kelet- : európai színésznő illemre tanította a New York-i stúdió moguljait. Milos Forman fetrengett a nevetéstől, ami­kor ezt elmeséltem neki. Vacsorára hívott meg bennünket Pakulával. Azt mondta neki: „Ha Magdának adod a szerepet, Oscar-díjat kap a film. Ha Meryl Streepnek, ő kapja az Oscart, a filmet viszont szép lassan elfelejti a világ.” És pontosan ez történt. Milos elképesztően okos ember volt. Pakula pedig sok évvel ezelőtt, a Karlovy Vary-i fesztivál vendége­ként, és bizonyára nem udvarias­ságból, azt nyilatkozta: „Sajnos nem úgy sikerült a Sophie válasz­tása, ahogy szerettem volna, mivel Streep miatt sok mindent meg kel­lett változtatnom a forgatókönyv­ben, és kimaradtak nagyon fontos motívumok.” Nem találkoztam Meryl Streeppel a próbafelvételen. Pakula nem mu­tatta meg a vele felvett anyagot, de el­mondta, hogy Meryl valóban sokat könyörgött neki, hogy ő kapja a sze­repet. Sírt, zokogott, a haját és a ru­háját tépte, a földhöz verte magát, olyan nagyon „azonosult” a szerep­pel. Egy másik könyvben, amelyet szintén róla írtak, elmeséli, hogy ő is hallotta, hogy megleckéztettem a producereket. És hogy kicsit meg­ijedt tőlem, amikor a fülébe jutott, hogy milyen sok filmben szerepel­tem. Egy helyen megjegyezte azt is, hogy azért sem kaphattam meg a sze­repet, mert nem volt tökéletes az angolnyelv-tudásom. De hát nem is kértek tőlem tökéletes angoltudást. Sophie Zawitowska lengyel volt. A próbafelvételen is sokat kellett be­szélnem lengyelül. Igen, Pakula azért döntött Meryl Streep mellett, mert nem dönthetett másképp. A stúdió­­vezetőknek a Kramer kontra Kramer Oscar-díjas színésznője kellett, aki pénzt hoz a konyhájukra, nem pedig az ismeretlen, szocialista országbeli Magda Vásáryová. Dollármilliókra ment ki a játék. Nathan szerepét ere­detileg Dustin Hoffman játszotta vol­na. Ezt is Pakulától tudom. Dustin Hoffman ügynökei azonban kemény feltételeket szabtak a stúdiónak. Azt kérték, ne Sophie neve szerepeljen a film címében, hanem Nathané. És hogy amíg neki tíz közelije lesz, ad­dig a főszerepet alakító színésznőnek csak egy lehet. Ez már Pakulának is sok volt. így kapta meg a szerepet vé­gül Kevin Kline. Idézőjelbe téve: szép történet. Mondom a poént. Égy évvel ez­előtt Londonból hívtak, hogy portré­­filmet készítenek Pakuláról, és a fe­lesége kéri, hogy szólaljak meg ben­ne én is. O ugyanis külpolitikai szak­értő, és kétszer találkoztam vele Lon­donban. Rokonszenvesnek talált. Pa­kula szörnyű baleset áldozata lett, el­csapta egy autó az utcán. A portré­­film végül elkészült, de kimaradtam belőle. Kevés a pénze a produkció­nak, mondták, nem tudják fizetni az utaztatásomat. Nem baj, mondtam, megveszem az oda-vissza repülője­gyet, elég, ha szállodát biztosítanak egy vagy két éjszakára. Egy hónapig senki nem keresett. Amikor felhív­tam őket, hogy számoljak-e még ve­lük, közölték, hogy már készen van­nak, vége a forgatásnak. William Styronnal sikerült sze­mélyesen találkoznia? Dél-Kaliforniában három előadást tartottam politikusként. Egy plakát­ról tudtam meg, hogy jön Styron is, egy ünnepségre. Leültem az első sor­ba, onnan hallgattam a beszédét. Idős volt már, az egészsége sem volt rend­ben. Nézett rám, de nem voltam biz­tos benne, hogy megismert. Véget ért a ceremónia, odaléptem hozzá, hogy Styron úr, örülök, hogy végre kezet foghatunk. „Ismerős az arca - mond­ta. - Láttam már valahol.” Én lettem volna a maga Sophie-ja, a nevem Magda Vásáryová, mutatkoztam be neki. Nem sokkal később meghalt. Az alkohol rabja volt. Visszatérve a Sörgyári capricci­­óhoz: filmbeli partnerei közül ket­ten is elmentek már. Előbb a Grun-Még valami... Könyveket ír, szaklapokban publikál, női szervezetet irá­nyít, egyetemi oktató, és ő maga is tanul. Prágában, a Károly Egyetemen. Színészi diplomája sosem volt, hiszen szociológiátvégzett. Nem­sokára a politikai tudomá­nyok doktora lesz. tórád doktort alakító Rudolf Hru- Sínsky, majd a tűzoltóparancs­nokot megformáló Petr Cepek. Mindketten legendás alakjai a cseh filmnek. Flrusínsky urat a rendező, Jirí Menzel ugyanúgy meggyötörte munka közben, mint engem. Nekem a cseh kiejtéssel volt a legtöbb bajom, örökké azt csiszoltam, hogy tökéletes legyen, Hrusínsky úrral egy jelenetet hússzor is lepróbáltatott. Mintha színházban dolgoztunk volna. Én nem kávézom, nem dohányzom, a forga­tás szüneteiben, az átállások és bevi­­lágítások idején mindig olvastam. Fogtam a könyvet, és félrevonultam. Nem regényekkel, hanem filozófiai írásokkal. Jirkát ez mérhetetlenül idegesítette. Ha meglátott egy sarok­ban könyvvel a kezemben, teljesen kiborult. Talán azt várta, hogy a for­gatókönyvet bújjam. „Már megint olvas! - szakadt ki belőle. - Állan­dóan olvas!” Nehezen viselte, hogy amint kiléptem a kamera fókuszából, azonnal leraktam a szerepet. Hru­sínsky úrral egyébként nem találkoz­tam a forgatás után. Különleges em­ber volt. Szófián, befelé forduló. Sem nevetni, sem mosolyogni nem tudott, legfeljebb vigyorogni. Petr Cepek is csodás színész volt, de ő is nehezen megközelithető, kommuni­kálni nem nagyon tudó ember. „A ha­lálomon vagyok, Magduska - mond­ta, amikor utoljára láttam őt. - Me­gyek el.” Nem tudtam, hogyan rea­gáljak erre. Hosszasan és némán ölel­tük egymást az utca forgatagában. Bár huszonvalahány évig több filmes felkérésre is nemet mondott, volt egy, amelyre nagyon készült. Miután bejelentettem, hogy sem színpadon, sem filmben nem válla­lok szerepet, hirtelen elözönlöttek az ajánlatok. Minden rendező azzal keresett meg, hogy: „Még ezt az egy szerepet játssza el, kérem!” Hívtak Prágából, Londonból, Budapestről. Mészáros Márta készülő filmjében lett volna szerepem, de már tényleg nem akartam játszani. Elég volt. Színházban is, filmben is megkap­tam mindent, amiről egy színésznő álmodik. Petr Weigl csodás opera­­filmjeiben is nagyon szép szerepe­ket formálhattam meg. Az évek múlásával aztán mégis utolért egy ajánlat, amire nem mondhattam ne­met. Jirí Menzellel forgattuk volna a Harlekin millióit, amely a Sörgyá­ri capriccio folytatása lett volna. Mariska, Francin és Pepin bácsi az idősek otthonában. Francin egész nap a tévé előtt ül, Pepin ágyban fekvő beteg, a történet végén meg is hal, Mariska az otthon kertjében az erotikus szobrokat nézegeti. Még nyolcvanévesen is derűs, örökmoz­gó asszony, csak éppen kihullott az összes foga. Az volt az egyetlen problémám, hogy ezt hogyan lehet megoldani, hiszen mind a harminc­két fogam megvan. Hogy leszek én a filmben fogatlan öregasszony? Jirkajókatkacagottakérdésemen. O már tudta a megoldást, csak nem árulta el. Sajnos nem is fogom már megtudni tőle, hiszen elment. Na­gyon beteg volt. Élete utolsó hó­napjaiban már csak szelíden mo­solygott. Ez a sorsunk. Lassan mi is sorra kerülünk. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents