Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-26 / 274. szám
j A jövő útlevele T öbb kezdeményezés is napvilágot látott az utóbbi napokban, ezek mindegyike arra enged következtetni, hogy más lesz az utazás, a repülés a jövőben. Viszont ami jó hír: lesz rá lehetőség, még akkor is, ha az útlevél, a repülőjegy és a beszállókártya mellé még egy igazolást, dokumentumot is elkérhetnek. Minden bizonynyal - egy ideig - ez lesz a jövő útlevele. Az első „ötlet" a Qantas vezérigazgatójától származik, Alan Joyce ugyanis egy helyi lapnak azt mondta, hogy amint elérhető lesz a vakcina, megváltoztatják az utazási feltételeket, és azt követően csak azok léphetnek majd a járataik fedélzetére, akik igazolni tudják, hogy már megkapták a koronavírus elleni oltást. Amennyire logikusnak tűnhet ez a feltétel, annyira meredek is - a tömeges oltás ugyanis hónapokat vehet igénybe, így gyakorlatilag ezzel lemondana arról, hogy 2021-ben visszatérjenek az utasok a légitársaság gépeinek fedélzetére. Nem véletlen, hogy a legnagyobb európai légitársaságok máris jelezték, egyelőre nem terveznek hasonló korlátozást, és végső soron, hogy ki utazhat egy-egy országba, és milyen iratokkal, azt nem a légitársaság, hanem a célország szabja meg. Ahogy eddig is volt - ha valahova vízum kellett, akkor csak ennek felmutatása után foglalhattuk el ülőhelyünket a repülőgép fedélzetén. Egy másik ötletről pedig egyre többet hallani Európában és Szlovákiában is - ez pedig az úgynevezett Covid-pass. Ennek lényege, hogy mindenkinek lenne egy ilyen dokumentuma, ebben pedig azt jegyeznék fel, hogy a tulajdonosa mikor volt teszten, mikor kapott oltást - ha már kapott -, illetve azt, hogy adott esetben már átesette a fertőzésen. Ez utóbbi azért is fontos, mert aki az utóbbi hónapokban átesett a fertőzésen, az a mostani adatok szerint legalább fél évnyi védettséget is szerzett ezzel, így ő ez alatt az idő alatt nem kockázatos. Már van is néhány ország, amely a kivételek között megemlíti ezt a kategóriát, köztük Magyarország is - és hamarosan Szlovákiában is életbe léphet ez a szabály. A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján. Bármi is lesz, annyi már most biztos, hogy 2021-ben más lesz az utazás, az idei félelem hullámai még érintik a következő évet. így bár minden ország visszavárja a turistákat, azért óvatos is lesz. Ha azonban egy ilyen dokumentum felmutatása az ára annak, hogy újra utazhassunk, barangolhassunk az öreg kontinensen . vagy a nagyvilágban, ám legyen! Ahogy egy vízumköteles országba is elutazunk, mert szeretnénk bejárni, és nem okoz gondot az utazási engedély beszerzése, így az új szabályok sem jelenthetnek problémát - ha kell, beszerezzük ezt az iratot is. Hiszen hamarosan újra utazhatunk, és visszakapjuk a szabadságunkat. Szabó Laci