Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-24 / 272. szám

www.ujszo.com | 2020. november 24. SPORT 115 Az érsekújvári jégcsarnokból is nagyon hiányoznak a szurkolók Bajtek (21-essel) a legaktívabb érsekújváriak közé tartozott (Fotók fb) OROSKYTAMÁS Nem tudták megőrizni a pénteken visszaszerzett első helyüket a tabellán az érsekújvári jégkorongozók, mivel a Tipos Extraliga 16. fordulójában 5:2-re kikaptak otthon a poprádiaktól, akik ezzel az élre ugrottak. Persze a tabella így is kicsit csa­lóka, mivel hol az egyik, hol a másik csapat kerül(t) karanténba, s halasz­tották él a meccseit. így aztán épp az érsekújváriak játszották le eddig a legtöbb bajnokit, 15-öt, míg a másik véglet a zólyomi gárda, amely még csak 9-néljár. Kongó lelátók Ennél jóval átláthatóbbak (saj­nos) a jégcsamokok lelátói. A zárt kapus mérkőzések ellenére a fény­visszaverő mellényes rendezők lel­kiismeretesen odaálltak a bezárt kapukhoz mindkét szünetben, a meccs alatt pedig elfoglalták helyü­ket a nézőtér előtt. Maguk mögé nem kellett figyelniük - a tucatnyi új­ságíró rendbontásától nem kell tar­tani —, így szurkolhattak kedvükre, a legvehemensebb időnként bekia­bált pár keresetlen szót a vendégjá­tékosoknak. Nagyon szokatlan volt úgy végig­hallgatni a csapatok bemutatását, hogy semmilyen reakció nem érke­zik a lelátókról. Egy-egy helyzetnél az volt az ember érzése, hogy bizto­san nem hallotta a bírói sípszót, és az akciót már lefújták, mert sem fel­hördülés, sem sikítás, sem csalódott sóhaj nem kísérte a támadást. Egye­dül néhány bulinál kerekedett ki­sebb hangzavar, amikor önkéntele­nül a B-közép üresen tátongó helye felé fordultak a tekintetek - hogy az­tán mindenki rájöjjön, az érsekújvá­ri cserepadon ülők/állók biztatták társaikat némi dübörgéssel és a kis­­padok falának megcsapdosásával. Pech vagy hiba? Kellett is a biztatás hazai részről, mert a poprádiak kavargattak veszé­lyesen többször is az érsekújvári ka­pu előtt. Egy kicsivel voltak gyor­sabbak és magabiztosabbak, mint a zöld-fehérek, amit jól szimbolizált a tény, hogy szinte kivétel nélkül a vendégeké lett-a korong, valahány-Attila, a kabalabika szór egy palánk melletti odaszorítós tömegjelenet alakult ki. Mégis, az emberelőnyök, ponto­sabban az alattuk elkövetett hibák döntötték el a meccset. „Mi nem tud­tunk gólt lőni két kontrából. Ellen­ben elkövettünk két hibát fórban, amit a poprádiak megbüntettek” - össze­gezte a meccs után (sajtótájékoztató híján az öltöző előtt) Martin Hmcár, az érsekújváriak vezetőedzője, Az általa említett esetek hazai részről még 0:0-nál voltak, azaz Obdrzálek, majd Jurík is megsze­rezhette volna a vezetést az érsekúj­váriaknak emberhátrányban. 0:1 -nél viszont kettős fórt packáztak el úgy, hogy az egyik, kispadról visszajövő poprádi hokis fejezte be góllal a ket­tő az egy elleni szituációt -0:2. Még fájóbb volt, hogy szinte ugyanez a helyzet játszódott le 1:2- nél is, abban a harmadik harmadban, amelynek az elejét nagyon meg­nyomták az érsekújváriak. Egyenlí­tés helyett azonban 1:3 lett az állás Hascák szólója után. Második hely „Felvállaltuk a rizikót, és már négy perccel a vége előtt mezőnyjátékost küldtem jégre Kiviaho kapus he­lyett, hogy fokozzuk a nyomást és legyen esélyünk egyenlíteni. Sajnos két gólt kaptunk üres kapuba” - tette hozzá Hmcár az 5:2-es poprádi si­kerrel zárult találkozóról. Az érsekújváriak ezzel vissza­csúsztak élre ugró riválisuk mögé a tabella második helyére, ami így is remek eredmény. Mindezt amellett, hogy Hmcár és asszisztense, Marek Dubec karanténja alatt beugró edző, a munkahelyén szabadságot kivevő Milos Seliga irányította a gárdát, és szerzett három meccsen 7 pontot. A kilenc győzelemmel és hat ve­reséggel álló érsekújváriak pénteken az utolsó előtti trencséniekhez láto­gatnak, vasárnap pedig Miskolcon játszanak.

Next

/
Thumbnails
Contents