Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-24 / 272. szám
4 I RÉGIÓ 2020. november 24.1 www.ujszo.com Összefogtak az önkéntesek a kastélyért MAROSI BIANKA Megkezdődött az Esterházykastély felújítása. Az első takarítás során kiderült, jócskán akad tennivaló. Szerencsére az önkéntesek is szép számban jelentkeznek. A hónap végén ismét megrendezik a termelői piacot a kastély udvarán. Az 1760-ban épült kastély október közepén került a település tulajdonába. A tervek szerint az idegenforgalom, a helyi turizmus fellendítésében játszana szerepet az épület a felújítás után. Szálláshelyeket, rendezvénytermet szeretnének kialakítani és reprezentációs célokra szeretnék felhasználni. Már elkezdődött a szakértői csapat összeállítása, a pályázati lehetőségek felkutatása. Nem tétlenkednek Á tallósiak máris nekifogtak a munkának. A múlt hét végén önkéntesek segítségével takarítást szerveztek a kastélyban. Horváth Zoltán, Tallós polgármestere elmondta, közel negyvenen voltak, és a helyieken kivül a szomszédos településekről is eljöttek segíteni. Az épületben talált szeméttel, elsősorban régi, tönkrement bútorokkal, szőnyegekkel, amelyek az 1970-es évekből maradtak ott, megtöltöttek egy harminc Több településről érkeztek a szorgos önkéntesek, akik elkezdték a tallósi Esterházy-kastély kitakarítását (Fotó: Facebook) köbméteres konténert és négy pótkocsit. „Hatalmas munkát végeztünk, de még nem végeztünk, mert a padlás kitakarítása hátravan. Amíg a pályázatokra várunk, igyekszünk önerőből megcsinálni, amit lehet. Szeretnénk elsősorban a vízelvezető csatornákat és a szennyvízhálózatot rendbe tenni, illetve csatlakozni a csatornahálózatra, mert komoly problémákat okoz, hogy ez nem működött hosszú évekig. Nemcsak attól vizesek a falak, hogy az esővízcsatornák teljesen tönkrementek és nincs levezetve az esővíz az épületről, hanem azért is, mert legalább egy évtizede nem működött a szennyvízhálózat. Próbáltuk kamerákkal felmérni, hol lehet a probléma, hol lehet eldugulva a vezeték, de szinte nem volt hova a kamerákat bevezetni. A kiengedett szennyvíz évekig folyt az épület és annak alapja alá” - magyarázta. A polgármester azt is elmondta, jelentkeztek a Nagyszombat megye által kiírt pályázatra, amelyben ötvenezer euró támogatást lehet igényelni múzeum kialakítására. Ha sikeresek lesznek, szeretnének négy termet rendbe tenni, kicserélni az ablakokat, felújítani a padlót és a falakat, és a települést, illetve a kastélyt bemutató tárlatot berendezni. Ehhez a helyi lakosok segítségét kéri az önkormányzat. A kastélyról szóló közösségi oldalon felhívást tettek közzé, hogy aki őriz otthon olyan tárgyakat, eszközöket, amelyek a kastélyhoz és az egykori Esterházy-uradalomhoz tartoztak, az vegye fel a kapcsolatot az önkormányzattal. Szeretnék szakemberek segítségével felújítani és méltó helyen kiállítani azokat. Újraindul a termelői piac A járvány miatt szeptemberben rendezték meg a havi rendszerességgel megvalósuló termelői piacot, az októberi elmaradt. November utolsó szombatján azonban ismét vátják az érdeklődőket a kastély udvarán. „Mindenhol újra kinyitottak a boltok, a piacok is működnek, ezért úgy döntöttünk, mi is megszervezzük, hogy az emberek kicsit tudjanak fellélegezni. Az árusok támogatása szempontjából is fontosnak tartom, de azért is, hogy az érdeklődőknek lehetőséget kínáljunk a vásárlás mellett a találkozásra. Karácsony előtt még egy alkalommal megrendeznénk a termelői piacot” - egészítette ki Horváth Zoltán. Uj gócpontokat találtak Komáromban I [<»] ű i'.l ü i A Komáromi járásban az elmúlt héten, november 16. és 22. között összesen 230 új koronavírusos esetet azonosítottak - közölte lapunkkal Helena Urícková, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatalban (RÚVZ) igazgatóhelyettese és epidemiológiai osztályának vezetője. Járásszerte 382 aktív esettel számolnak jelenleg, továbbá 403 személy tartózkodik házi karanténban. A komáromi kórházban ápolt koronavírusos betegek száma csökkent valamelyest, ott most 19 személyt ápolnak. Komáromban kisebb „családi járvány gócokat” tartanak számon, míg Bátorkeszin kettő és Ógyallán egy gócpontról tudnak. Pénteken a vágfiizesi idősotthonban antigéntesztekkel 37 bentlakónál és négy alkalmazottnál állapították meg a koronavírus-fertőzést. Az otthonban elkülönítették egymástól a pozitív és a negatív eredményt produkált időseket, egyelőre négy személynél tapasztalják a betegség klinikai tüneteit. (vp) Központban a gyakorló oktatás vataSCin Péter Két olyan projektben is részt vesz a Selye János Egyetem Tanárképző Kara (SJE-TK), amelyek célja a gyakorié oktatás minőségének emelése. A tervekből nem maradnak ki a kis- és hátrányos helyzetű iskolák sem. IlMóMlMúl A két projekt közül az egyik a Mentra munkanevet viseli, s nemzetközi együttműködésen alapul, míg a másikat, amelyet az oktatási minisztérium támogat, önállóan viszi a T anárképző Kar. Új képzési program A Mentra elnevezésű nemzetközi programban összesen hat intézmény vesz részt Szlovákiából, Magyarországról, Szerbiából és Csehországból, köztük az SJE is. Az Európai Unió által támogatott és három évig tartó projekt összértéke több mint 260 ezer euró, az Erasmus+ program keretében valósul meg. „Tudatosítjuk annak fontosságát, hogy a pedagógusjelöltjeink számára a legfontosabb »deviza«, amit adhatunk, az a gyakorlatra való felkészülés” - mondta Horváth Kinga, a jelenleg 936 hallgatót oktató TK dékánja. A projekt lényege a gyakorló iskolákban a mentorpedagógusok szakmai felkészítése, akik számára az igényeik felmérését követően kidolgoznak egy képzési programot. Ez több mindent maga után von, elsősorban közelebbi együttműködést a SJE-vei, melynek során támogatni és fejleszteni fogják a mentortanárok professzionalizmusát, képességeiket és ismereteiket, együtt a peda-Horváth Kinga, az SJE-TK dékánja gógushallgatók felkészítésével. Jelenleg a tanárok igényeit mérik fel egy elektronikus kérdőív segítségével. Most 31 gyakorló iskolával és óvodával van kapcsolatban az egyetem. A képzési programok kidolgozását követően indul el a mentortanárok oktatása. Gondolnak a kisiskolákra A másik, nem egész hároméves, több mint 280 ezer eurós projekt a „Tanuljunk meg jobban tanítani” cí(A szerző felvétele) met viseli, s a szlovák oktatási minisztérium támogatását élvezi, illetve szintén uniós hátterű. A fókusz az előző projekttel összhangban áll, hiszen részben ez is a mentortanárokra irányul, s kompetenciaépítő képzés kialakításával jár. Ugyanakkor itt nagyobb hangsúly esik a hallgatókra, akiknél emelnék a pedagógiai gyakorlatok óraszámát és azok minőségét. Ez például azt jelenti, hogy mentortanár és pedagógusjelölt szorosabban együtt fog működni a gyakorlati órák elemzésében, valamint a hallgatók olyan iskolákon belüli folyamatokba fognak bekapcsolódni, amelyeket eddig kihagytak, ilyennek számít például a szabadidős tevékenységek szervezése, a versenyekre való felkészítés — egyszóval a mindennapi pedagógiai tevékenységről volna itt szó. Horváth Kinga szerint a komáromi partnerintézményeikkel már konzultáltak erről, s nyitottan álltak hozzá a javaslatokhoz. A költségvetésből a mentortanárokat anyagi juttatásban részesítik majd. „A célok között szerepel a gyakorló iskolahálózat bővítése. Főleg a kisiskolákat szeretnénk bevonni a partnerintézményeink körébe, mivel tudatosítjuk azt is, hogy minél tovább megyünk Komáromtól egészen az ország keleti vége felé, annál kisebb mértékben működnek teljes szervezettségű alapiskolák”mondta a dékán, aki szerint lényeges, hogy ezekben az intézményekben is gyakorlatra tegyenek szert a leendő pedagógusok, ahol többször találkozhatnak hátrányos helyzetű gyerekekkel vagy összevont osztályokkal. Mint mondja, egyre kevesebb olyan hallgató van, aki aztán teljes szervezettségű tanintézményben dolgozhat: „Nekünk ezekre a tendenciákra reagálnunk kell”. Úgynevezett pedagógiai kirándulások keretében a hallgatókat kiviszik az egyetemi „inkubátorból”, s csoportosan megismertetik őket a konkrét iskolákkal. Ezen túl Horváth Kinga szerint szeretnének országszerte együttműködési szerződéseket kötni olyan tanintézményekkel, amelyek kifejezetten hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoznak, legalább 5-tel — a komáromi magyar tannyelvű speciális alapiskolával például már fel is vették a kapcsolatot e téren. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)