Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-20 / 269. szám
www.ujszo.com | 2020. november 20. RÉGIÓ 5 SOMOGYI KATALIN Lakók és dolgozók is megfertőződtek az ekecsi bentlakásos szociális otthonban. iCASZAKALLAS Az országos tesztelés első körében szűrték ki az első pozitív eseteket, a második tesztelésnél tovább nőtt a fertőzöttek száma, így a járási közegészségügyi hivatal az otthon bezárásáról döntött. Több dolgozó házi karanténba vonult, mások, köztük az intézmény igazgatója, Veres Tibor is az otthonban tölti a karantén idejét. „Az otthonban 52 lakó és 57 fős ápolószemélyzet van. A lakók nagy része megfertőződött, a személyzetből kevesebben, 21-en kapták el a koronavírust. Még tavasszal kidolgoztunk egy krízistervet arra az esetre, ha tömeges fertőzés ütné fel a fejét közösségünkben, ez alapján hoztuk meg a szükséges intézkedéseket. Szerencsére senkinél sem tapasztaltunk komolyabb egészségügyi nehézségeket, általában enyhe lefolyású a be-SZÁZ ILDIKÓ Az éghajlat káros hatásainak enyhítésére a város önkormányzata az Environmentális Alaptól kér támogatást, hogy fákat ültethessen ki a főtérre. Emellett cserepes virágokkal és bokrokkal szeretnék zöldebbé varázsolni a meglévő betonfelületet. rremmv:Ti A Fő téren és a Hliník parkban mintegy 46 ezer euróért ültetnének ki növényeket, az ötszázalékos önrészt a város költségvetéséből fedeznék. A napokban talajradar segítségével vizsgálják át a főtér betonburkolatát. A talajradar elektromágneses impulzusokat bocsát ki, melyek a talajba hatolva visszaverődnek, a szakértők szerint ez a legjobb rontegség. Néhány napon át tartó hőemelkedés, fáradékonyság, valamint a szaglás, ízlelés elvesztése a jellemző tünetek” - mondta az igazgató. Hozzátette: „mindenki teszi a dolgát, a pozitívan tesztelt ápolók a fertőzött lakókkal foglalkoznak, szálláshelyet jelöltünk ki a számukra az egyik házban. A nem fertőzött dolgozók pedig ugyanúgy, mint korábban, az egészséges lakókról gondoskodnak. Szerencsére a gondozottak sokkal jobban viselik ezt a különleges helyzetet, mint ahogyan vártuk, gond nélkül alkalmazkodnak és betartják a higiéniai előírásokat.” Az igazgató szerint nagyon jó volt az együttműködés a háziorvossal, folyamatosan tartották a kapcsolatot. Nagyszombat megye pedig vitaminokról gondoskodott mindenki számára. Az otthonban rekedt dolgozóknak, gondozottaknak egy pszichológus is segített átvészelni a karanténidőszakot online beszélgetések formájában. „A beszélgetések jót tettek, de a legfontosabb az a tudat volt, hogy törődnek velünk és nem feledkeztek meg rólunk” - magyarázta Ve-Érsekújvár főterét zöldövezetté, kellemestalálkozóhellyé átalakítanákát (A szerző felvétele) Vasárnapig lesz lezárva az otthon rés Tibor, aki pozitívumnak tarja, hogy a bezártság ideje alatt új barátságok, esetenként új csoportok alakultak ki az ápoltak között, és szembetűnővé vált az egymást segíteni akarás és összetartozás érzése is. Nemcsak a bennrekedtek között, hanem a házi karanténban levő csolásmentes vizsgálati módszer arra, hogy megtudják, hová ültethetők ki fák. Az önkormányzati honlapon arról tájékoztatták a lakosokat, hogy a geofizikai felmérés során két műszert vetettek be, a vizsgálatok várhatóan egy hétig tartanak. Olyan felvétel készül, amelyen a kőburkolat alatti talaj oldalirányú keresztmetszete lesz látható. Érsekújvárban még 2016-ban tárgyalt a testület a főtér átfogó felújításáról. A lakosok már évek óta nehezményezték, hogy nagy hőségben nincsenek árnyat adó fák a közelben, hiába helyezett ki az önkormányzat padokat a Szentháromság-szobor köré és az autóbusz-megálló közelébe. Egy évre rá, 2017-ben ismét szakmai találkozót tartottak a városházán, a tervezők által kidolgozott javaslatokat a lakosok is véleményezhették. Többen nehezményezték, hogy a tervjavaslat kidolgozói nem dolgozókat is beleértve, ők naponta érdeklődtek telefonon kollégáik és a bentlakók állapota felől. így senki nem érezte magát kirekesztettnek, vagy mellőzöttnek. Vasárnap lejár a kötelező karantén, lesz ellenőrző tesztelés, de információink szerint a többség tünetmentes. főtérért vették figyelembe Érsekújvár gazdag történelmi múltját. A főtér felújítási tervjavaslatát a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem tizenöt diákja dolgozta ki, merész, nem szokványos terveket mutatott be a városháza csarnokában Michal Sarafin építész. A tervezők nem azt tartották elsődleges szempontnak, hogy a főteret az egykor körülbástyázott erődváros történelmi magjaként megőrizzék, ehelyett szökőkutat, patakot, piknikezésre alkalmas zöldövezetet javasoltak, ami a képviselőknek nem tetszett. A főtér teljes felújítása mintegy 1,55 millió euróba kerülne. Az idei büdzsében a tervdokumentáció kidolgozására már elkülönítettek pénzt, és a 2021-es és 2022-es évekre szóló költségvetésjavaslatban is számolnak a főtér felújításával kapcsolatos többletkiadásokkal. RÖVIDEN Új szeméttárolókat építenek Losonc. Évvégéig 11 további körzetben helyeznek el félig a földbe süllyesztett konténereket, fedett, zárható konténertárolókat Losoncon - közölte Alexandra Pivková, a város polgármestere. A tárolók létesítésére már megkapták az építési engedélyt, a napokban átadják az építési területeket. A projektet a város önerőből finanszírozza. A szeméttárolók elhelyezése során figyelembe veszik az egyes körzetek átfogó revitalizációs tervét, valamint a lakosok kéréseit is. TASK) Újabb tesztelőpont Érsekújvárban Érsekújvár. A járási székhelyen új helyen nyitottak tesztelőpontot, amely az Ajax vendéglő közelében lévő szürke épületben található. A Mihálybástya 27-es szám alatt naponta 12-től 16 óráig végeznek antigéntesztelést a lakosok számára. Csütörtöki látogatásunk során mintegy hatan sorakoztak ezen a tesztelőponton, és négyen várakoztak a főút melletti járdánál az eredményeikre. Két helyen végeznek antigéntesztelést a járási székhelyen. Az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet parkolójában lévő mobil mintavételi ponton 6-tól 10 óráig a kórházba érkező betegeket tesztelik, ezt követően 10-től 14.30-ig bárki érkezhet antigéntesztelésre. Az egészségügyi központ válságstábja úgy döntött, két esetben tesz kivételt a tesztelés alól. A veszélyeztetett újszülöttek osztályára naponta érkező édesanyáknak elegendő, ha felmutatják a három napnál nem régebben készült antigénteszt eredményét. A rendszeres terápiára érkező onkológiai betegek esetében is elegendő egy ilyen teszt felmutatása a kórházba való belépéskor, (száz) Talajradarral vizsgálódnak a zöldebb