Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-14 / 265. szám
www.ujszo.com I 2020. november 14. SZOMBATI VENDÉG 9 Peking után öt évvel norvég film Bandor Éva: „Meglátjuk, hogyan folytatódik. Nem vágyom hollywoodi alkotásokra titokban sem, csak értékes produkciókra." „Megy tovább az életem, nem várt ajándékokkal..." (Szkárossy Zsuzsa felvétele) (Bandor Éva archívuma) SZABÓ G. LÁSZLÓ Peking 2015-ös nemzetközi filmfesztiválján ő kapta a legjobb női mellékszereplő díját. Bandor Éva azóta több cseh, szlovák és magyar filmben játszott. De most először egy nyugat-európai produkcióban. A norvég színekben készült Play Schengenben. A pekingi díj után, amelyet a Jaroslav Vojtekkel forgatott Gyerekekben nyújtott nagy erejű játékáért kapott, egy évig várt a következő filmszerepére. Azt viszont már napjaink egyik legjelesebb cseh rendezőjétől, Jan Hrebejktől kapta A tanítónőben. Azóta folyamatosan foglalkoztatják a filmesek. Öt év telt el Peking óta. Visszagondolva az ott töltött napokra, mit őriz belőlük életre szólóan? A díjátadó pompáját, eleganciáját, nagystílűségét és a találkozásomat két, általam is nagyra becsült rendezővel, a francia Luc Bessonnal és a dél-koreai Kim Ki-dukkal. Nem is ott, a helyszínen, hanem már itthon, jóval később fogtam fel, hogy nem mindennapi élményben volt részem. Van egy képem a díjátadóról, a férjemtől kaptam ajándékba. A nappali falán lóg, a könyvespolc mellett, hogy ne élje a nap. „Nem gyanús neked valami ezen a képen? - kérdezte az én Gáborom, amikor átadta bekeretezve. - Nem hiányzik róla valami?” Valami? Valaki! A kínai színésznő. Azonnal észrevettem, hogy az én drága párom „levette” a fotóról, ahogy ott állt mögöttünk, a háttérben. Hogy csak ketten legyünk a képen. Kim Ki-duk, a nagy kedvencem, akinek a kezéből átvehettem a díjat, és én. Három filmje járja most a világot. Az Agnieszka Hollanddal forgatott Sarlatánt a berlini mustrán mutatták be, és ott volt Velencében is, akárcsak Horváth Lili rendezése, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. Kis Hajni Külön falka című családi drámáját már díjazták is az idei Karlovy Vary-i fesztivál szakmai programjában. A norvég filmet pedig Locamo fesztiváljára válogatták be. Maradjunk előbb a cseh-szlovák koprodukcióban készült Sarlatánnál. Agnieszka Holland filmjeibe hosszas válogatás után csak a legjobbak kerülnek be. Hogyan talált önre? Látott egy fotót rólam, amelyen megakadt a szeme. Többen pályáztak a szerepre, végül engem választott. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor megtudtam, hogy mellettem döntött. Találkoztunk mi már évekkel korábban is, ami nem azt jelenti, hogy azóta naponta gondolt rám, de ránézett a képre, és azt mondta: őt akarom! így csöppentem bele a filmjébe, mint egy fiatal szövetkezeti asszony, aki egy tucat vizeletmintával állít be Jan Mikolásekhez, a híres népi gyógyítóhoz, és rezzenéstelen arccal közíi vele, hogy vannak, akik az ő falujában is kuruzslónak tartják. Egyik nap még Jan Hrebejkkel forgattam Brünnben, másnap már Agnieszka Hollanddal és Ivan Trojannal Prágában. Iszonyatosan izgultam. Alighogy megjelentem a forgatás helyszínén, éppen hogy bemutattak a stábnak és a filmbeli partneremnek, már vittek is a sminkbe. Rám adták a jelmezt, és gyerünk, most mutasd meg! Nincs annál nehezebb, mint amikor egyetlen jelenetben kell megrajzolni a figurát. Nagyon nagyot kell villantani ahhoz, hogy a néző emlékezetében megragadjon. De volt konkrét elképzelésem erről az asszonyról, aki meglehetősen magabiztosan állít be Mikolásekhez. Tudtam, milyenfajta kommunikációt enged meg magának. Agnieszka vázolta az elképzeléseit, én örültem, hogy mindent ugyanúgy gondoltam, mint ő, aztán tupíroztunk még egy kicsit a szlovák szövegen. Tupíroztak? Ott, hirtelen, közvetlenül a felvétel előtt benyomtunk még pár mondatot, amitől én teljesen kikészültem, mert fejben már készen álltam. Ráadásul egy kivételes kaliberű színész ült velem szemben, Ivan Trojan. Vele játszani őrületes nagy élmény. Láttam rajta, mennyire koncentrál, mi mindent akar belevinni a közös jelentünkbe. És ott állt mellettünk egy világklasszis rendezőnő, aki a maximumot akarja Még valami... Legközelebb magyar filmekben láthatjuk őt. A Felkészülés...-ben egy feleséget játszik, aki agyműtétre kíséri el a férjét, a Külön falkában pedig védőnőként egy börtönviselt férfi mellett tölt be békítő szerepet. Mindkétfeladat új helyzet elé állította. Gunhild Enger társaságában kihozni mindkettőnkből. Óriási kaland volt ez számomra. S a norvég film hogyan jött? Zsűritag voltam tavaly a kassai fesztiválon. Gunhild Enger a rövidfilmek kategóriájában zsűrizett. Ilyen még nem történt velem. Több alkalommal találkoztunk, ebédeltünk is együtt, s egy alkalommal megkérdezte, van-e ügynököm. Nincs, mondtam. Egyelőre nem is kell, mindent magam intézek. Elmentette az elérhetőségeimet, megnézett rólam pár anyagot a világhálón, és azzal búcsúztunk, hogy mielőbbi viszontlátásra! Gunhild volt egyébként az ; Oscar-díjas Négyzet casting directora. Azon a terepen is otthonosan mo: zog. Kedves, rokonszenves ember. Egyszer csak jött tőle az email, hogy forgatni fog, és hogy lennék-e a filmjében egy schengeni bürokrata. Ilyen ; nőt sem játszottam még soha, azon: nal igent mondtam neki. Annyit kérdeztem csupán, hogy milyen nyelven fogok beszélni. Magyarul, angolul, netán norvégul? Megegyeztünk, hogy elküldik az angol nyelvű szöveget, de a biztonság kedvéért magyarul is megtanulom. Felkészülök mindkét lehetőségre. Később aztán elküldtem neki az otthon felvett anyagok hogy én ezt így képzeltem el, Gunhild pedig azt mondta: Ez nagyon jó út, majd úgyis lepróbáljuk a jelenetet, ha megérkeztem. Január 23-án Oslóba repültem forgatni. Gondolom, csonthideg várta. Melegebb volt, mint nálunk. Ilyen meleg januárban sosem volt még Oslóban, mondták. Megnéztem a Rómeó és Júliát a Nemzetiben, másnap kosztümpróba, és belecsöppentem egy teljesen idegen közegbe, ahol csak a rendezőt ismertem. Azért volt nagyon szuper az egész, mert mielőtt kamera elé álltunk volna, a három norvég színész és én olyan szinten tudtunk kommunikálni egymással, mint akik évek óta ismerik egymást. Milyen nyelven folytak végül a felvételek? Minden jelenetet felvettek angolul is, magyarul is, végül az angol verzió mellett döntöttek. Tolmács nem volt. Csak magamra számíthattam. De ez volt a szép az egészben. Boldogultam egy teljesen idegen környezetben. Gunhild mindig igazított egy kicsit a játékstílusunkon, hogy az abszurd felé csússzon el a történet. Az én kis bürokrata nőm ugyanis azt akaija elérni, hogy Schengen közös kulturálisföldrajzi-történelmi hely legyen, ahol kommunikálni tudnak egymással az emberek. Tehát nem egy száraz kékharisnya, és nem is egy elvetemült perszóna. Ezek után hívhatja akár Kim Ki-duk is Dél-Koreába, hiszen bebizonyította: a nyelvi közeg nem gátolja a munkában, a jég hátán is megél. Óriási tapasztalás volt a norvég film. Kiléphettem egy szűk közegből, amely alatt most nem pusztán Komáromot értem. A szlovák-cseh koprodukciók mellett a magyar film még nem annyira ismert talaj nálam, bár úgy érzem, valami elkezdődött. Meglátjuk, hogyan folytatódik. A Play Schengen után mindenesetre vállon veregettem magam egy kicsit, hogy bakker, Éva, annyira szuper, hogy hirtelen Nyugat-Európa is kinyílt előtted! Nem vágyom hollywoodi filmekre titokban sem, csak értékes produkciókra. A nyarat mivel zárta? Egy bankigazgatónőt játszottam Rasfo Boros Fehér lovon fekete című filmjében. Egyébként szokatlanul rapszodikus volt az idei nyaram. Volt benne minden. Pihenés, feszültség, várakozás, menjek már el otthonról, legyek a családommal, már eleget voltam velük, legyünk végre túl a Lüszisztraté bemutatóján a Jókai Színházban... erős érzelmi hullámveréseket éltem meg. Szép volt, amikor meglátogattak a vígszínházi kollégáim, Reider Péter és Dino Benjamin, de istenigazából akkor éreztem, hogy nyár van, nyár, amikor a családdal együtt sikerült elutaznunk Szardínia szigetére. Csodás helyet választottam, ahová bármikor szívesen viszszamennék. És persze zoomoltam is sokat, amikor Ivan Viripajev darabját, az Illúziókat próbáltuk az Angliában élő Lévay Adina rendezésében. Kettőkor befejeztük a Lüszisztraté próbáit a Jókai Színházban, és már rohantam is haza, hogy fél háromkor már a zöld abrosszal kialakított zoomszobában ülhessek a konyhában, és fél hatig a technika segítségével igyekeztünk a lehető leghitelesebb pillanatokat megteremteni. Őrületesen nehéz munka volt. Fel is akartam adni párszor, azt mondtam, én így nem tudok játszani. Ezt is egészen új tapasztalásként éltem meg, mint online projektet. Két házaspárról, egy baráti társaságról szól a történet. A haldoklásuk előtt vallanak az életükről, a szerelmeikről, a házasságukról. Én Margaret vagyok, a társaság titokzatos tagja, aki egy pillanatra sem fedi fel a legbelső gondolatait, a végén aztán... de nem, nem árulom el a történet végét! A Jókai Színház milyen feladatokkal kínálta meg az új évadban? Egyelőre nem kaptam felkérést. De nem vagyok elkeseredve. Megy tovább az életem, nem várt ajándékokkal. A szerző a Vasárnap munkatársa
