Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-31 / 253. szám
12 ÜNNEP PRESSZÓ 2020. OKTOBER 31. www.ujszo.com Az ereklyelopásoktól a szent fityma tiszteletéig A hitet többé nem tagadhatnák A katolikus egyház tanítása szerint a szentek azok, akik Istennél közbenjárnak lelkünk üdvéért. A 2. század óta rájuk emlékezünk mindenszentek ünnepén - ma csendes imával, a múltban akár harccal, földi maradványaik elrablásával is. A szentek a római katolikus és a görögkeleti egyházak tanítása szerint azok a szellemi lények, azaz angyalok vagy elhunyt emberek, akik Isten környezetében élnek és az ő közvetlen szolgálatát látják el. Őket Isten vagy kifejezetten erre a célra teremtette, vagy földi életükkel érdemelték ki ezt a szerepet. A szentté avatás feltétele, hogy valaki életében hősi szinten gyakorolja az erényes életet, és csoda is fóződjék a személyéhez. Soraikba tartoznak az apostolok, a vértanúk, az aszkéták, a hitvallók, a szent püspökök és a rendalapítók, egyes szüzek, özvegyek, élükön pedig Mária áll. Szűz Mária érdemeivel és dicsőségével az összes angyalt, szentet, boldogot megelőzi, és a legnagyobb közbenjárói hatalommal rendelkezik, ezért neki különös tisztelet jár. A vértanúk csontjainak és vérének az összegyűjtése, emléknapjaik megünneplése a keresztényüldözés idején kezdett szokásba jönni. A 3. századtól kezdve azokat az ún. hitvallókat is kezdték tisztelni, akik hitüket valamely bíróság előtt megvallották, ezért büntetést szenvedtek, de nem haltak meg. A 4. századtól azokat is tiszteletben részesítették, akik életük vitelével tettek tanúságot hitük mellett. Harangkötél mint ereklye A római katolikus vallásban a védőszentektől nemcsak azt kívánták az évszázadok során, hogy közbenjárók legyenek a Mindenhatónál, hanem konkrét követelményekkel álltak eléjük: esőt küldeni a szántóföldekre, segíteni a szerencsés szülésben, megvédeni a bajtól, betegségtől stb. A szentek hatékonyságával rendelkeztek mindazok a tárgyak is, amelyek egykor hozzájuk tartoztak, elsősorban csontmaradványaik. A 3. századtól megfigyelhető ereklyekultusz a középkor folyamán továbbfejlődött. A hívők vetélkedtek egy-egy olyan ruhafoszlányén, amelyet valamikor a szent hordott, egykori hajszálaiért. Tours-ban folyamatosan új és új harangkötelekre volt szükség, mert a zarándokok azokat is ereklyének tartván, levagdosták. Egyesek tárgyakat vagy szövetdarabokat helyeztek a szentek sírjára, hogy azoknak az ereje a tárgyakba átszálljon. A lámpaolaj a tiszteletükre szentelt kápolnában, a gyertyaviasz, sőt maga a por is, amit össze lehetett kaparni a sírjukról, ereklyéül szolgált. Érdemes is volt az ilyesmikkel kereskedni, mert tisztes jövedelmet hoztak. Krisztus keresztjének darabja A katolikus egyház államegyházzá alakulásával és főként a nagyvárosi gyülekezetek meggazdagodásával előtérbe került a gazdagságra és pompára törekvés, az érzékekre ható dolgok hangsúlyozása. Az egyház pazar templomokkal, gazdag liturgiával, fényes ünnepekkel igyekezett versenyre kelni a pogány szentélyek és eretnekek kultuszával. Sok korábbi szentnek a sírját felkutatták, azonosították, és ereklyéik szállításakor körmeneteket rendeztek. A 4. századtól a legszentebb ereklyévé Krisztus keresztjének darabja vált, amelyet Heléna, Nagy Konstantin anyja talált meg. Ennek emlékére rendelte el Nagy Gergely pápa több mint két évszázad múlva a kereszt feltalálásának ünnepét. A Szerit Kereszt darabjai közül olyan sok létezett szerte Európában, hogy Kálvin János szavai szerint: ha ezeket mind összegyűjtenék, egy egész hajórakomány összegyűlne; pedig Krisztus keresztjét egy ember hordozta a hátán! A legenda szerint egy Anjou gróf ki is harapott egy darabot egy Szent Kereszt-ereklyéből Jeruzsálemben. A magyarországi nyúli plébániatemplomnak még a 18. században Mária Terézia ajándékozott egy Szent Kereszt-darabot. A Palesztinába irányuló zarándoklatok különösen Heléna híres utazását követően jöttek szokásba. A zarándoklatot értékes aszketikus cselekedetnek tartották, amely kapcsolatot teremt a zarándok és a szent között. Palesztina szent helyein kívül (megkeresztelkedés a Jordán vizében, hit a megszentelt föld csodatevő erejében) a hívők Rómába is elzarándokoltak az apostolok sírjaihoz, továbbá Szent Márton tours-i sírjához és a Sínai-hegyhez. Zarándokok a sírhelyeknél Szent Ágoston hosszú időn át tiltakozott a vértanúk és szentek kultusza ellen. Nemigen hitt a szentek csodáiban, és megbélyegezte az ereklyékkel való kereskedést. Azonban amikor Szent István vértanú ereklyéit 425-ben Hippóba vitték, és azok csodálatos gyógyulásokat eredményeztek, véleménye megváltozott. A vértanúk, majd a hitvallók túllépték az emberi létet; Krisztusnak áldozva önmagukat egyszerre voltak Isten mellett, az égben és itt a Földön. Ereklyéik a szentséget zárták magukba. Nemcsak a vértanúk tudtak közbenjárni Istennél, hanem az ereklyéik is képesek voltak csodákra, látványos gyógyulások véghezvitelére. A vértanúk sírjai és ereklyéi kiváltságos helyek lettek, ahol az ég és föld kapcsolatban áll egymással. Bármerre járt, bármit is érintett a szent ember, hátrahagyott valamiféle földöntúli erőt, amelyből a hívők is részesülhettek, ha elzarándokoltak a szent sírhelyéhez. Hasonló erőt tulajdonítottak a szent földi maradványainak is. A 4. század végétől a 6. századig az ereklyék tisztelete a Nyugati Birodalomban mindenhol elterjedt. A vértanúk sírjai, a temetőközpontokban emelt épületek a városok szélén a környék vallási életének a központjai lettek. A temetőket páradan tisztelet övezte, Szent Félix sírja körül például olyan méretű épületegyüttest emeltek, amit az idegenek akár egy másik városnak is gondolhattak. A püspökök hatalma ezekben az „új, városon kívüli városokban” volt. Számos szertartás, éppúgy, mint Keleten, a sírok mellett zajlott, amelyek körmenetek és zarándoklatok első számú célpontjává lettek. Szent Márton hétszáz temploma Az ereklyék végtelenségig aprózása az egykori birodalom egyik végétől a másikig hozzájárult a kereszténység elterjedéséhez és a közös keresztény élmény egységéhez. A 9. század végén már minden templom rendelkezett ereklyékkel. Egyikmásik szent bámulatos hírnévre tett szert. Szent Mártonnak - a Franciaországban kiterjedő működése folytán - hétszáz temploma volt. Egy egyháztörténész csak Galliában és csak a Karoling-dinasztia kezdetéig (751) ezerháromszáz szent nevét szedte össze, de a kimutatás nem teljes. Ezek mindegyikének megvolt a maga legendája, amely nemzedékről nemzedékre nemcsak öröklődött, hanem terjedelemben terebélyesedett, csodákban gazdagodott. Az ereklyék tiszteletét az 787-es niceai zsinat hagyta jóvá a következő szöveggel: „Megváltónk ereklyéket hagyott ránk, amelyek a betegekre mindenféle jókat kiárasztanak. Azok, akik a vértanúk szent ereklyéit megverni merészelnék, legyenek kiközösítve.” Ekkor engedélyezte az egyház a szentek képi ábrázolását is. Egy ismereden középkori író így értelmezi a szentek helyi tiszteletének keletkezését: „Mivel a nép és különösen az egyszerű emberek még oly gyengék voltak a hitben és csak nagy fáradsággal lehetett őket pogány tévedéseiktől eltéríteni - mert titokban mindig visszatértek örökölt pogány szokásaikhoz - azért úgy találták, hogy akkor térnének meg legkönnyebben a hitedenségükből, ha előkerítenék egy híres szentnek a tetemét, aki ahogyan az történni szokott, csodák és jelek és gyógyulások által feltűnést keltene, mire a nép elkezdené őt tisztelni és hozzászokna, hogy segítségét kérje; főleg mert azok, akik a hithirdető szavainak nem hittek, annak amit szemükkel lámának és javukra megértenének: a hitet többé nem tagadhatnák.” Mindenkinek volt védőszentje Az ereklyék kultusza mindinkább fokozódott: egyre értékesebbé és keresetebbé váltak Erről tanúskodik például III. Károly frank király magatartása (898-922) aki I. Henrik német királynak (919-936) Szent Dionysius kezével kedveskedett, s ezzel az ajándékkal pecsételte meg a megkötött szövetséget Az ereklyék tisztelete gyakran babonás formákban nyilvánult meg és szélsőséges méreteket öltött. IX. Gergely fellépését megelőzően a nép döntött arról, ki tekintendő szentnek, 1170 óta a szentek kanonizálása a pápa előjoga volt. Az első Róma által kezdeményezett szentté avatás Ultik augsburgi püspöké volt XV. János uralkodása alatt (993). Különösen a keresztes háborúk adtak új lendületet a szentek, az ereklyék és szentképek tiszteletének Az előző századok hagyományos formái (érdemszerzés, csodahit, zarándoklatok, szentek és ereklyék tisztelete, búcsú) tovább erősödtek és még hangsúlyosabbá váltak. Különösen érvényes ez az engesztelő, megváltó hatalommal felruházott Máriára, aki mellett Krisztus zord ítélőbíróként a háttérbe szorult. Minden országnak és városnak, minden templomnak és rendnek, minden betegségnek és bajnak, de még az istállóban lakó jószágnak is külön védőszentje volt. Az ereklyében a hívek az istenit anyagi, tapintható formában érzékelhették Minthogy az ereklyék tisztelete öszszefiiggésben állt a bűnbocsánattal, az emberek súlyos áldozatokra, még becstelenségekre is hajlottak volna azért, hogy ereklyékre tegyenek szert. Bölcs Frigyes pfalzi választófejedelem gyűjteményét 1509-ben pl. már 5005 darab ereklyetöredék gazdagította, és ezzel nem állt egyedül. A szent helyekre irányuló zarándoklatok népszerű célpontjai voltak az apostolok római sírjai, az Ancona melletti Loreto, a spanyolországi Santiago Compostela, Jeruzsálem, Normandia (Szl Mihály), Németországban Wilsnack (szent vér, ostyacsoda), a csodatevő Mária-képek, Aachen, majd 1519 utáni évekig Regensburg stb. A temetett szent akarata A szentek, vértanúk sírjánál összesereglett zarándokok kezdetben a sírnál égő mécseseket vitték haza, később a szent ruhadarabjait, majd testi maradványait is. A középkorban szinte kötelezővé vált, hogy minden templomban valamely szent ereklyéje kapjon helyet. Mivel több kultuszhely volt, ahány szent és ereklye, a szentek maradványait szó szerint szétszedték. Először a hajat és a körmöt, majd a csontokat, a koponyát, a ruhadarabjait, a szenttel közveden érintkezésbe került tárgyakat - ezek voltak a másodlagos ereklyék. A keresztes háborúk idején került Magyarországra Szent Simeon ereklyéje, I. István pedig bulgáriai hadjáratáról hozott magával Szent György-ereklyét, amelyet a középkori krónikák szerint Veszprémben tartottak és Szent István Odilo cluny apáttól is kért ereklyéket. Ebben az időszakban a leggyakoribb bűncselekmény az ereklyelopás, a szent tolvajlás volt, de az egyház ezt hallgatólagosan elfogadta. Az volt az általános nézet, hogy a szentek testrészeit nem lehet anélkül elmozdítani, hogy a szentek erre ne adnának engedélyt. Azok, akik elrabolták az ereklyét, a szent akaratát teljesítették, mert rosszul érezte magát ott, ahol volt, és azt kérte, vigyék máshová. Szent Miklós ereklyéjét például bari tengerészek rabolták el, és a miraiak ahelyett, hogy visszakövetelték volna, magukat vádolták, hogy a szent nem érezte jól magát náluk. A szent fityma kultusza Jézus bölcsőjét minden szenteste kiállítják a Szűz Mária-főtemplomban Rómában, hogy az emberek meg tudják csodálni. Több templomnak is „birtokában voltak” Jézus gyermekruhái. Még a körülmetéléséből származó előbőrt is mutogatták a charrouxi apátság szerzetesei. A szent fityma ereklyéjét minden újévkor körmenetben ünnepelték még a 20. században is, noha később a Vatikán egyre keményebben lépett fel a legenda ellen, amely mind kínosabbá vált számára. 1900-ban a szent előbőrről való beszédet és írást kiközösítés terhe mellett megtiltották; a II. vatikáni zsinat az 1960-as években a körülmetélés ünnepét is eltörölte. A kultusznak végül az ereklye 1983-as eltűnése vetett véget. A Tridenti zsinat (1563) megerősítette a képek és az ereklyék tiszteletét. A katolikus egyház fő támasza a Jézus Társasága lett. A jezsuiták tevékenységét fokozódó szakramentarizmus, a szentek és ereklyék tisztelete és a csodákban való hit kísérték. Számos új szentet is avattak, például Szent József, Szent Szaniszló és Alajos, Csehországban Nepomuki Szt. János stb. A jezsuiták nevéhez kötődik a Mária szíve kultusz elterjedése is. A 17. században a Máriát tisztelő búcsújárások újra fellendültek A kegyhelyek részben az ott őrzött ereklyék és kegyképek, részben a Mária-jelenések, a csodálatos imameghallgatások, hiheteden gyógyulások és egyéb csodák miatt váltak a kultusz színhelyeivé. A Szűzanya tiszteletét öregbítette a májusi ájtatosság, amely a 17. század végén Nápolyból indult hódító útjára. Oltárra emelt szentjeink A boldoggá, illetve szentté avatás részletes rendjét a 17. században VIII. Orbán pápa határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes. A boldoggá és szentté avatást „oltárra emelésnek” is nevezik, mivel a szentek sírjait felnyitják, és az ereklyéket egy templomba viszik át. A legfontosabb magyar vallási ereklyék a Szent István-bazilikában őrzött Szent Jobb és a győri Nagyboldogasszony Székesegyházban őrzött Szent László Hermája. A Szent István királyunk természetes módon mumifikálódott jobbját őrző neogótikus ereklyetartó ugyan 1862-ben készült, de az ereklye tisztelete már all. században elkezdődött. A László király koponyáját őrző díszes herma valamikor a 15. században készülhetett, miután a korábbi, fából készült ereklyetartó 1406-ban egy tűzvészben elpusztult. A legfrissebb ereklye II. János Pál pápa vérereklyéje - vérét halála előtt hígították, és állítólag ebből maradt meg néhány ampullányi. A 16. századi reformáció A 16. századi reformáció az őskereszténység hitét és kultuszát próbálta annak eredeti tisztaságában visszaállítani. Minden olyan cselekménytől, dogmától és rítustól igyekezett függetleníteni magát, aminek nincs bibliai alapja, csak később jött létre. A kegyelem közvetítésének és a szentek égi közbenjárásának gondolata miatt elvetették a Mária-tiszteletet, a szentek és az ereklyék kultuszát is. Luther tanítása a katolikus vallásra is hatással volt - a szentek tisztelete azóta sokkal visszafogottabb. Ma már nem kötődik tárgyakhoz, földi maradványokhoz, sokkal inkább a gondolatiság, életük példája jellemzi. Vrabec Mária A szerző a Vasárnap munkatársa Jézus keresztjének darabja, Schatzkammer, Bécs (Fotók: Wikipedia)
