Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-26 / 248. szám
www.ujszo.com | 2020. október 26. PANORÁMA 119 Nem elegendő az eddigi járványügyi szigorítás Nápoly után utcai csatatérré változott Róma belvárosa is, ahol szélsőjobboldali csoportok szombaton a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen tüntettek. A feketébe öltözött tüntetők éjfélkor zöld, fehér, piros színű tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtaka rendőrökre. Luciana Lamorgeseolasz belügyminiszter szerint nem polgári tiltakozásról, hanem szervezett zavargásokról van szó. A belügyminiszter elismerte, „nehéz ősz" ígérkezik. Tegnaptól a bárok, presszók, fagylaltozók, éttermek és más vendéglátóhelyek esti zárását 18 órára tették, újra bezárnak a mozik, színházak, koncerttermek. (TASR/ap) ÖSSZEFOGLALÓ Világszerte már 43 millió ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1155 000. Egyre szigorúbb korlátozások lépnek életbe. Magyarországon szombaton meghalt 35 beteg, és újabb 3149 állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Soha nem végeztek ennyi tesztet, mint most (18 932), soha nem találtak annyi új fertőzöttet, mint most, és a nagyon sok teszten belül rekordmagas a pozitív vizsgálatok aránya (16,6%), ami azt mutatja, hogy nagyon kiterjedt lehet a járvány Magyarországon. Miközben több országban már kijárási korlátozás van, Budapesten szombaton 16 ezer néző volt kíváncsi a Ferencváros-Újpest mérkőzésre... Babiá félreveri a harangot Csehországban a járvány megfékezése érdekében meg kell hoszszabbítani a november 3-ig érvényben lévő szükségállapotot - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök. Hasonló véleményt fogalmazott meg Roman Prymula egészségügyi miniszter is, aki meglebegtette, hogy ma lemond. Csehországban szombaton 12 472 új fertőzöttet azonosítottak, ami hétvégi rekordnak számít, s több mint 3000- rel meghaladja a múlt szombati adatot. A járványban eddig elhunytak száma 2077-re emelkedett. Brüsszel éjjelre megbénul Éjszakai 22 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalom lép érvénybe mától Brüsszelben, kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró maszk köztéri viselése, nem tarthatnak sportrendezvényeket, valamint a moziknak és színházaknak egy hónapra be kell zárniuk a belga főváros és a hozzá tartozó régió egészében - erről döntött a brüsszeli régió vezetése rendkívüli ülésén. Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke a járvány tavaszi időszakában elrendelt szabályokhoz hasonlóan szigorú előírásokat a főváros és környékének folyamatosan emelkedő fertőzési mutatóival indokolta. Belgiumban éjfél és reggel öt óra közötti időszakra érvényes kijárási tilalom van érvényben. A bárok és éttermek legalább egy hónapra bezártak. A szombati döntés értelmében a következő hónapban valamennyi brüsszeli üzletnek 20 órakor be kell zárnia. Családonként egyszerre egy ember vásárolhat. A francia nemzetgyűlés első olvasatban megszavazta szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások kihirdetéséhez törvényi keretet biztosító egészségügyi rendkívüli állapot meghosszabbítását, miközben az elmúlt 24 órában több mint 45 ezer új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít. A szenátus szerdán szavaz a javaslatról. A február közepéig kért felhatalmazás ellenére a kormány bármikor feloldhatja a vészhelyzetet, amennyiben a helyzet javul. A törvénytervezet szerint április 1-ig lehetségesek korlátozások a vészhelyzetet követő átmeneti időszakban. A járvány egyre fokozódó teijedése miatt péntek éjféltől a kormány az ország száz megyéjéből 54-re kiteijesztette az éjszakai kijárási korlátozást, ami a franciák több mint kétharmadát, mintegy 46 millió lakost érint. A járvány terjedésének megfékezése érdekében a spanyol kormány vasárnap ismét szükségállapot elrendeléséről döntött, amely törvényi keretet biztosít az éjszakai kijárási tilalom bevezetéséhez. Klicskót kiütötte a vírus Kötelező maszkviselés, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés, saját toll használata és egyéb különleges intézkedések mellett tartották vasárnap Ukrajnában a helyhatósági választást az országban egyre terjedő koronavírus-fertőzés közepette. Közben Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester közölte, pozitív lett a koronavírustesztje, különben jól érzi magát, házi karanténban van. A közölt adatok alapján vasárnapra 6088 új esettel 343 498-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 102 újabb halálos áldozattal 6391-re. Szlovénia egy hétre bezárt Már a 140 ezerhez közelít a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, napról napra újabb fertőzöttségi rekordok dőlnek meg a térség országaiban, a kormányok azonban egyelőre nem akarják sem nehezíteni a határátkelést, sem teljesen lezárni a határokat, inkább csak a meglévő intézkedések betartására kémek mindenkit. Szlovéniában szombattól bezárt a boltok zöme, leállt a szolgáltatóipar egy része és az idegenforgalom, miközben ismét megdőlt a korábbi csúcs az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek számában. Szlovéniában egy hétre zártak be a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák és a diákotthonok is. Keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, múlt hétfőtől pedig az oktatási intézmények - az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével - digitális oktatásra álltak át. (MTI, tasr, 444) NAPTÁR Október 26 ► NÉVNAP Dömötör A Dömötör a görög eredetű Demeter alakváltozata. Jelentése: Démétérnek ajánlott. ► MAI ÉVFORDULÓINK 73 éves Hillary Clinton amerikai demokrata párti politikus, jogász, 1993-2001-ben First Lady, 2009-2013 között külügyminiszter, az első női amerikai elnökjelölt. (1947) 130 éve hunytéi Carlo Collodi olasz író, újságíró, Pinocchio megálmodója. (1890) 130éve hunytéi Pettkó János bányamérnök, akadémikus, Selmecbánya vidékének geológiai kutatója. (1890) ► NAPI VICC Az étteremben a pincér a vendég asztalánál szervírozza a halételt. Egy-két perc után a vendég így szól a pincérhez:- De uram, ennek a halnak pálinkaszaga van! A pincér pár lépést hátralép, majd megkérdezi:-Még most is, uram? ► ORVOSMETEOROLÓGIA Nem érkezik front, de reggel a hűvös, nyirkos idő többeknél okozhat panaszokat. A napsütéses tájakon azonban kellemesen alakul a komfortérzet. Sokan az óraátállítás hatását is megérzik. Duda lengyel államfő is fertőzött Pozitív lett Andrzej Duda lengyel elnök szombati koronavírustesztje, éppen aznap, amikor az országban tovább szigorítottak, bezártak az éttermek, betiltották az ötfősnél nagyobb csoportosulásokat. Pozitív lett az amerikai alelnök kabinetfőnökének koronavírustesztje, de Mike Pence folytatja a kampányolást az elnökválasztás előtt. Pozitív lett Bojko Boriszov bolgár kormányfő vírustesztje is. Karanténba vonult a 3 balti ország külügyminisztere és Szvjatlana Cinahouszkaja, a fehérorosz ellenzék vezetője is, miután talál kozott Anze Logar szlovén külügyminiszterrel, aki pozitív vírustesztet produkált. (MTI) Megemlékezését az Új Szóba október 26-ig az alábbi elérhetőségeink egyikén adhatja fel személyesen vagy telefonon: Idén Ön sem utazhat elhunyt szerettei távoli sírjához? Szeretné tudatni az ott j élőkkel is, hogy gondol rájuk? Az Új Szó segít, hogy akár határokon túlról is í leróhassa kegyeletét: hirdessen ez alkalomhói kedvezményesen lapunkban. 1 Az Új Szóban október 31-én távol élő rokonai is elolvashatják, i hogy nem feledkezett meg róluk. R*e n dlk4ivjüű>it kcAezm^n^ j csak* a| ke^e%t4l mcA^e nT l-e kezGS^krvCjf j silvia.kis@ujszo.com, tel.: 0918/865 748 DUNASZERDAHELY Új Szó/Vasárnap hirdetőiroda, Komensky utca 5872/1 1., livia.mihalovic@duelpress.sk, tel.: 031/551 13 24 NAGYMEGYER Panta Rhei könyvesbolt, Fürdő utca 2. NAGYKAPOS Magyar Közösségi Ház, Csepely utca 64., tel.: 056/638 23 86 új szó szlovákiai magyar napilap www.uj8zo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály. +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanönou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m El/OGAOJUK AZ ÚJSAG/ROK ETIKAI KÚOCXET •■«KULT őii MINOR