Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-24 / 247. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2020. OKTOBER 24. Tzl tánciskola iskolákba vitte a nép­zenét és a néptáncot, és bevonta, pontosabban felvitte a színpadra a gyerekeket is. A Finomhangolás, amellyel Avignonban aratott nagy sikert, tükröt tart a társadalom elé: tessék, íme, a 21. században még mindig, talán egyre inkább van csa­ládon belüli erőszak. Igen, táncban is meg lehet fogalmazni, lépések­kel, mozdulatokkal, mint ahogy a Hontalanításhoz sem volt szükség egyeden magyarázó szóra sem. Mit tapasztalnak, milyen az Ifjú Szivek fogadtatása, ha úgy tetszik, presztízse: mit jelent a szlovákiai magyaroknak, mit jelent az összmagyar kultúra szempontjából, mit jelent Szlo­vákiában, mondjuk, szlovák kö­zegben, és milyen tapasztalatokat hozott a nagy kiugrási kísérlet az európai színházi térbei Gon­dolok itt elsősorban az avignoni szereplésre... VL: 2012-ben a budapesti Vár­színházban, az akkori Nemzed Táncszínházban láttam a Honta­­lanítást. A végén állva tapsolt a közönség. Azóta teljesen mindegy, hogy a Kakukktojást, az Allegro Molto Barbarát, a Finetuningot vagy a Határon túli nemzed táncot mutatjuk be, mindig áll a közön­ség az előadásaink végén. Mivel nem tudok mindig minden elő­adáson jelen lenni, gyakran én is csak a közösségi médiában látom a közönség reakcióját egy-egy kis videón. Eleinte aggódtam, hogy Brünnben vagy Sanghajban, vagy éppen Avignonban vagy Füleken hogy reagálnak az emberek, hiszen annyira különböző tematíkájúak az egyes műsorok. A közönség 2012- ben felállt és azóta állva maradt. GA: Ehhez csak két apró szemé­lyes adalékot tennék hozzá. Ami­kor a Szivekbe kerültem, abban az évben Amerikában turnézott az együttes három hétig. Érdekes tapasztalat volt, bár nem az első az életemben, hasonlóban volt részem Svédországban 1990-ben, hogy sok helyen magyaros étkekkel terítették a műsort. Volt, ahol töltött káposz­tával, máshol gulyással, rétessel, pogácsával, hurkával, kolbásszal. Egy csöppet furcsállottam, de mi­után néhány emberrel beszéltem az idősebb nemzedék tagjai közül, megértettem, hogy a második, harmadik generáció már nem úgy magyar, ahogy az első. Hogy a kisunoka fölveszi a hímzett mel­lényt, de értelemszerűen nem azt érzi, amit a nagymama, nagypapa. És a néptánc, népzene szerelméhez is a gyomron keresztül vezet az út. Ha belegondolunk, annak idején Zselízen, Gombaszögön is lacipe­sem ért magyarul, mégis élvezte a Felföldi leveleket, pedig abban van összekötő szöveg. A fiontalanítás után pedig bizony törölgette a sze­mét. Egészségesebb időkben, ami­kor például a jubileumi gálákon összejönnek az egykori és mai szívesek, jól érezhető, hogy ez a közösség olyan, mint egy sok generációt összefogó nagy család. De a profi lét azért más kérdé­seket is felvet. Honnan érkez­aki idén szeptemberben kezdett. Az ádagos hivatásos táncos karrier nagyjából 10 év, de ez nagyon egyé­ni. Az elmúlt 20 évben itt dolgozó táncosok mára együttesvezetőként, táncoktatóként működnek az or­szág különböző pontjain. A Szivek korábbi története, az intézményesülés és az azóta el­telt időszak is időről időre meg­mutatta, hogy a táncszínház léte nemcsak szakmai, művészeti kérdés, hanem részben politikai VL: Nem tisztem találgatni, de velünk talán az a baj, hogy min­ket nem lehet „használni”. Tűnhet úgy, hogy emiatt néha hátrányos helyzetbe kerülünk. Az Ifjú Szivek az elmúlt 20 évben egyetlen poli­tikai rendezvényen sem vett részt. Ez tudatos döntés, én nem gondo­lom, hogy a kultúrát vagy a művé­szetet propagandacélokra kellene felhasználni. Amikor falusi zené­szekkel együtt muzsikáltam, azt ta­pasztaltam, hogy a zene számukra a legelemibb önkifejezési eszköz. A mindennapjaik teltek ezzel a kultúrával, generációk nőttek fel, a faluközösségekben szerelmek, házasságok köttettek, de a halotta­ikat is ezzel a zenei világgal siratták el. Nem hiszem, hogy kizárólag a nemzeti identitásunkat lehet a ha­gyományos kultúrával bizonygat­ni. Sokkal többre tartom annál. A 20 év csenyével, kolbásszal a kezükben nézték a műsort az emberek, ha el nem mosta az eső, mert akkoriban a tudósítások java úgy kezdődött, hogy a zuhogó eső, a vihar sem tán­torította el a közönséget. Amúgy azt is el kell mondani, hogy a hazai szakma teljes ménékben elismeri Hégli Dusán munkásságát, ezt az is bizonyítja, hogy a szakma jeles képviselői eljönnek a bemutatók­ra, sőt volt idő, amikor a szlovák népi együttes táncosai a Szivekbe jártak tanulni, nálunk próbáltak. A nem szakma? Erről is van sa­ját tapasztalatom, élményem. A diabetológusom ruszin, meghívtam őt néhány előadásra. Egy kukkot nek, akik ma színpadra lépnek az előadásokban, és mit mutat az elmúlt két évtized, merte ka­nyarodik az életük, ha az ért­hető okokból záros időtartamú táncoskarrier végére érnek? VL: Az augusztusi felvételire 30-an jelentkeztek táncos munka­körbe. Jönnek táncosok a Táncmji^ vészeli Egyetemről, Budapestről, de voltak már a VSMU-ról, Pozsony­ból is. Számtalan olyan jó amatőr együttes van a Kárpát-medencében, ahonnan szívesen látunk minden­kit. Fontos a táncos előképzettség, az előadói készség és a munkabírás, de a nyitottság is elengedheteden. Van, aki 20 éve itt dolgozik, van, is, legalábbis az érdekérvényesítés lehetőségének vo­natkozásában. Nyugodt helyzetben nyugodtan folyt a szakmai munka, aztán amikor billent a status quo, „ügyek” jöt­tek: volt példa az együttes által megvétózott igazgatói pályázat­ra, a táncszínház vezetése által vegzálásnak minősített ellenőr­zésekre, a rendes tevékenységet akadályozó intézkedésekre... Most, amikor ez a külső erőtér megint átíródik, mit gondol­nak, mennyiben van hatással ez a Szivekre? Folyamatosság vagy megszakítás várható? 25 bemutató, 1220 előadás közel 340 000 néző 370 000 km utazás, 4 kontinens 15 országában 124 alkalmazott és 60 külső munkatárs legkisebb gömöri kultúrházban és az avignoni színházakban is helye van. Nekem ez fontos. GA: Egy államilag támogatott profi együttesnek mindig voltak, vannak, lesznek irigyei, akik azt gondolják, nekik jár mondjuk az igazgatói poszt, mert milyen jól hangzik bemutatkozáskor, hogy X. Y. vagyok, az Ifjú Szivek Táncszínház igazgatója. Már az én időmben is voltak bonyodalmak, bár a komoly gondok később kez­dődtek. 2020 az élő emberemlékezet­ben példádan év: a pandémia hogyan érinti a társulatot? VL: Mi nem vártuk meg a sza­bályokat, az első pillanattól az ép ész diktálta módon működünk. Mielőtt újra próbálni kezdtünk, kollektív PCR tesztet csináltattunk minden alkalmazottunknak, így a próbatermi munkából adódó veszély némileg csökkent, de arra sajnos nincs anyagi keretünk, hogy ezt kellő gyakorisággal elvégezzük. A rendelkezéseket betartjuk, folya­matosan figyelemmel kísérjük, ho­gyan reagálnak más intézmények, színházak itthon vagy akár külföl­dön. Van egy forgatókönyvünk ez ügyben, ehhez igazodva dolgozunk most. Nyolc előadást sikerült a nyár végén és szeptemberben meg­tartani, a további 54 tervezett ittho­ni műsorunk sajnos átkerül a jövő évre. Az Allegro Molto Barbara francia nyelvű változata, amely­ben Jean-Marc Barr-ral és Parti Nagy Lajossal dolgoztunk együtt, szintén nem kerül­hetett idén színpadra. Jó hír viszont, hogy mind a 18 előadás bekerült az avignoni Golovine Tánc­színház 2021-es feszti­válprogramjába. Közben dolgozunk három új előadáson, novemberben megjelenik a zenekarunk Giuoco Piano című új le­meze, melyet épp a napokban rögzítettek Budapesten a Pannónia Stúdióban. A november 19-i le­mezbemutatót a pozsonyi Prímási palotában megpróbáljuk olyan minőségben rögzíteni, hogy esedeg más módon juttassuk el a közön­séghez. Egy kimondottan az online térbe készülő darab főpróbáján is túl vagyunk. Közben persze zajlik az épületfelújítás a maga nehézsé­geivel és meglepetéseivel együtt. Bí­zom abban, hogy február l-jén már nézőket is fogadhatunk a megújult színházban. Lakatos Krisztina A magnumbajusz mögött érző szív dobog Az interneten terjeng egy olyan mém, amely arról szól, hogy a Vissza jövőbe című filmben szereplő Doki figyelmezteti Marty McFlyt, 2020-ba ne utazzon előre az időben. Nos, egy dolog miatt mégiscsak megérné átruc­canni 2020-ba, ez pedig nem más, mint az Apple szolgáltató Ted Lasso sorozata. T ed Lasso először az NBC Sport rö­vid reklámjaiban bukkant fel, ame­lyekkel a sport­­csatorna Amerikában szerette volna promózni az eúrópai focit. Ezekben a szkeccsekben Lasso még egy arrogáns amerikaifoci­­edző volt, aki szemernyit sem ért az itteni labdarúgáshoz, mégis azt gondolja, ő fedezte fel a foci­labdát. Nos, Ted Lasso az Apple szériájában továbbra sem ért az európai focihoz, még a 10. rész végére sem tudja pontosan, mi az a lesszabály, a partjelzőt kéri meg, magyarázza el neki, a sorsdöntő meccs közben(!), folyton megle­pődik azon, hogy döntetlent is játszhat egymással két csapat, és amerikaifocis formációban küldi fel a pályára a játékosait. Viszont az arroganciáját örökös optimiz­mussá nemesítették, ennek társa az a bárgyú vigyor, amely a soro­zat szinte egészében ott ül Lasso arcán. Ez a kincstári optimizmus és a fülig mosoly olyan, mint Don Quijote és Sancho Panza kettőse. A hasonlat nem véleden: Ted Las­­sót kinevezik az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő AFC Richmond csapat edzőjének. A klub igazgató asszonyának ezzel azonban csak egy célja van: hogy az amerikaival a másodosztályba süllyessze a klubot, mert az együt­tes az egyeden dolog, amit a friss exférje igazán szeret az életben, így tulajdonképpen minden Lasso ellen van, szélmalomharcot vív a körülményekkel, a tulajdonossal, a játékosokkal és a helyi médiával. A sorozat érdekes állatorvosi ló, hiszen minden megvan benne, ami miatt nem szabadna működnie. Egy végtelenül naiv, már-már ka­rikatúraszerű főhős, az unalomig ismert mellékszereplők (a gonosz főnök asszony, akiről kiderül, hogy mégis van szíve; nagyképű tehet­ség; a levitézlett, morcos veterán; a biodíszletnek induló, ám a végére az egyik legjobb karakterré érő cica­baba), kiszámítható cselekmény (a rutinos sorozatnézők szinte percre pontosan belőhetik a történéseket), az elcsépelt kulturális különbségek­re kihegyezett helyzetkomikumok (tea tejjel, melyik oldalra nézzünk előbb, ha Angliában lelépünk a jár­dáról). Mégis működik, mert van benne még egy dolog - ami a mos­tani, futószalagon gyártott soroza­tok legtöbbjéből hiányzik -, óriási szíve van! És ez a szív egyértelműen Jason Sudeikis (Förtelmes főnökök, Családi üzelmek), aki a címszerep­lőt alakítja. Meglepő választás, hi­szen Sudeikis mindig a fanyar, cini­kus humoráról volt ismert, mégis, mintha ráöntötték volna Ted Lasso szerepét. Ez a bajszos, mindig vigyorgó pali, akinek a naivitása már-már a baleki magasságokat súrolja, egyre több mélységet kap (egy haldokló házasság, amelyet úgy próbál meg­menteni, hogy több mint 4000 km-re utazik a feleségétől és a fiá­tól), és az első részekben még kari­katúraszerű figura egyre emberibb és esendőbb lesz. Drámája ellenére a boldogságba és az optimizmusba vetetett hite lassacskán a körülötte élőket is átformálja. A másik főszereplő a fiktív AFC Richmond igazgató asszonyát, Rebeca Weltont alakító Hannah Waddingham. Az ő visszafogott és kimért karaktere összhangban van Ted Lasso bohókás nyüzsgésével. Waddingham remekül árnyalja a karakterét, érzékeny megformá­lásában először gyűlöljük a Lasso sikere ellen áskálódó igazgató sze­repében, idővel aztán, ahogy ő is egyre jobban Lasso hatása alá kerül, megjelennek az első repedések a ki­mért álcáján, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy mégis kedveljük a karakterét. Jason Sudeikisnek több emléke­zetes pillanata is van a sorozatban. De kettő igazán kiemelkedik a já­tékidőből: az egyik a monológja dartsozás közben, amikor a Walt Whitmantől származó „Légy kí­váncsi, ne ítélkező” idézetére ref­lektál. A másik pedig, amikor egy sportriporter kérdésére elmondja, hogy ő nem a pályán aratott győ­zelmekben méri a sikert, hanem abban, hogy a játékosai a pályán és azon kívül is a legjobbat nyújtsák. És ahogy mondja: „Ez nem mindig könnyű, de felnőni sem az, ha nem hisz senki az emberben.” Ez a két szemlélet vonul végig a sorozat 10 részén. Egy magnumbajszos, regge­lente sütit sütő, a bubis ásványvizet meginni képtelen és naiv fociedző kellett ahhoz, hogy 2020-ban, ami­kor az emberiség a történetének egyik legmélyebb gödrében van, megértsük, hogy a rosszat ugyan cinizmussal könnyebb elviselni, de ha igazán boldogok akarunk lenni az életben, ahhoz nyitottság, türe­lem és végtelen optimizmus kell. Mészáros György

Next

/
Thumbnails
Contents