Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-02 / 228. szám

8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. október 2.1 www.ujszo.com Navalnij: Putyin mérgeztetett meg Berlin/Moszkva. „Vlagyimir Putyin áll a bűncselekmény mö­gött, nincs semmilyen másik verzió arra, ami történt” - mond­ta a német Spiegelnek adott in­­terjújában Alekszej Navalnij, aki két hétig volt kómában, miután Novicsokkal mérgezték meg. Az orosz ellenzéki Navalnijt Né­metországba kellett szállítani Oroszországból, ahol a helyi or­vosok azt is letagadták, hogy mérgezés történt volna. A 44 éves Navalnij úgy írta le a Novicsok hatását, hogy „nem érzel fájdal­mat, de tudod, hogy haldokolsz”, viszont az eset ellenére is biztos benne, hogy visszatér Oroszor­szágba teljes felépülése után: „Az a dolgom, hogy az a figura ma­radjak, aki nem fél. És nem fé­lek” - mondta Navalnij. Moszkva provokatívnak tartja Heiko Maas német külügymi­niszternek az ENSZ Közgyűlése 75. ülésszakának általános vitája keretében tett bejelentését. „Pro­vokatívnak tűnik, hogy az Alek­szej Navalnij állítólagos, a vegyifegyver-tilalmi egyezmény által betiltott harci vegyi fegy­verrel történt megmérgezésével kapcsolatos alaptalan vádjainak megismétléséhez Németország ezúttal az ENSZ szónoki emel­vényét használta fel” - olvasható az orosz külügyminisztériumi kommentárban. (MTI, 444) RÖVIDEN Brexit: felszólító levél a briteknek Brüsszel. Az Európai Bizottság felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, mert ál­láspontja szerint a brit fél meg­szegte az EU-tagsága meg­szűnéséről (brexit) szóló megál­lapodásból eredő kötelezettsé­geit - közölte az uniós bizottság elnöke. A testület azért küldte a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelentő felszólítólevelet, mert a brit kormány szeptem­berben olyan törvényjavaslatot terjesztett be a belső piacáról, amely az elfogadása esetén sér­tené a brexitről szóló megálla­podás Írországról és Észak- Irországról szóló jegyzőköny­vének rendelkezéseit. (MTI) Nők elleni erőszak, indiai tüntetések Újdelhi. Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades ál­lamban, az áldozat belehalt a sérüléseibe - a férfiakat letar­tóztatták, több politikai párt tüntetést jelentett be. A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy- szintén Uttar Prades államban- kedden belehalt a sérüléseibe egy másik, legalacsonyabb hin­du kasztnak számító dalit kö­zösségből származó lány, akin négy férfi követett el erőszakot. Az indiai kormány szerint 2019- ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, azonban ez csupán a bejelentett eseteket je­lenti, a valódi szám vélhetően sokkal magasabb, az erőszak te­rén kiemelten veszélyeztetettek a dalit nők. (MTI) Lelőtt három azeri helikoptert a karabahi haderő Vasárnap óta már házak százait rombolták le Hegyi-Karabahban (TASR/ap) Nem csillapodott az összecsa­pások hevessége az örmény és az azeri erők között a vitatott hovatartozásé Hegyi-Kara­bahban. A karabahi hadsereg lelőtte az azeri hadsereg 3 helikopterét - közölte Arcrun Ovanniszjén, az örmény védelmi tárca szóvivője. Jereván/Baku. Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium tegnap arról számolt be, hogy csapataik előző nap estétől folyamatosan tüzérségi csa­pásokat mértek az örmények állásai­ra. Jelentése szerint az örmények ágyútűzében meghalt egy civil Terter városában, amely a hegyi-karabahi háborút 1994-ben lezáró tűzszünet által lefektetett demarkációs vonal közelében fekszik. Súlyosan meg­rongálódott a terteri vasútállomás is. Az azeri főügyészség bejelentette, a harcok szeptember 27-i kezdete óta 16 azeri állampolgár meghalt és 55 megsebesült az örmény fegyveres erők ágyúzásában a harcok dúlta te­rületen, 163 lakóházban és 36 polgári létesítményben keletkeztek súlyos károk. Az örmény védelmi tárca teg­napi közleményében azt írta, hogy a szemben álló feleket elválasztó vonal mentén továbbra is feszült a helyzet, folytatódik a tüzérségi fegyverekkel és más eszközökkel vívott konflik­tus. Susan Sztyepanján szóvivő kö­zölte, hogy egész éjszaka folyt a harc Arcah Örmény Autonóm Területen (Hegyi-Karabah örmény neve). Az azeri erők több csapásirány mentén törekedtek erőik átcsoportosítására, hogy kedvezőbb állásokat foglalja­nak el, de az örmény erők ezt igye­keztek megakadályozni. A szakadár Hegyi-Karabah hadse­rege lelőtte az azeri hadsereg három helikopterét - közölte Arcrun Ovan­­niszján, az örmény védelmi tárca szóvivője. Hozzátette, az azeriek a vasárnap kezdődött harcokban 350- 360 katonát veszítettek, illetve a há­rom helikopteren kívül 15 páncélo­zott járművet, egy Szmercs típusú rakéta-sorozatvetőt és hat drónt is. A szóvivő elmondta azt is, hogy a Hegyi-Karabahban folyó harcok el­lenére a helyzet viszonylag nyugodt Örményország és Azerbajdzsán ál­lamhatárán. Egy másik minisztériu­mi illetékes arról számolt be, hogy az egyik lelőtt helikoptert Azerbajdzsán Lele Tepe (Varazatumb-magaslatok) körzetében érte találat, és a gép Irán területén zuhant le. Iráni részről ezt ; egyelőre nem erősítették meg. Az ; azeri védelmi minisztérium azonban szinte azonnal reagált a jereváni be­­; jelentésre, de egy helikopter és egy i repülőgép lelövését tagadta. A Baku és Jereván között vitatott Hegyi-Karabah térségében sürgősen be ke 11 szüntetni a harcokat, csak dip­lomáciai úton lehet megoldást találni a konfliktusra - olvasható abban a közleményben, amelyet Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetése után adtak ki. Macron egyben aggo­dalmát fejezte ki a Törökország által tett és Azerbajdzsánt Hegyi-Karabah visszafoglalására biztató harcias ki­jelentések miatt. SZFE: virrasztás, őrláng, sztrájk ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Tegnaptól sztrájkol­nak az egyetemi autonómia megszüntetóse ellen tiltakozó dolgozók, több szakszervezet, iskola is csatlakozott hozzá­juk. Az új kancellár - eredeti­leg katonatiszt - nem jutott be a Színház- ós Filmművószeti Egyetem ópületóbe. Az SZFE Szentkirályi utcai ópiiletót is elfoglalták a hallgatók. Egy hónappal azután, hogy a Szín­ház és Filmművészeti Égy etem (SZFE) hallgatói blokád alá vették az egyetem Vas utcai épületét, elfoglal­ták a filmes képzéseknek otthont adó Szentkirályi utcai épületét is. A hall­gatók közleménye szerint erről az­után döntöttek, hogy szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az ál­taluk el nem ismert kuratórium pá­lyáztatás nélkül nevezett ki az intéz­mény élére két új rektorhelyettest. Szerda éjfélkor járt le az egyetem le­mondott vezetőségének megbízatá­sa, a távozó vezetők az utolsó estén kiálltak a Vas utcai épület bejárata fölötti tetőre őrködni, alattuk pedig felsorakoztak az egyetem hallgatói. Az éjszaka során az SZFE hallgatói őrlángot is gyújtottak a magyaror­szági egyetemek szabadságáért, ezt a hétvégén fáklyás váltófutók viszik el öt egyetemi városba. Csemai Mihály és Milovits Hanna, a hallgatói önkor­mányzat elnöke és elnökhelyettese kijelentette, hogy tovább harcolnak: „Ha kicsit is engedünk, és nem ál­lunk bele, akkor van olyan erőszakos és arrogáns ez a hatalom, hogy átala­kítsa az egész iskolát a fejünk fölött.” Vidnyánszkyfenyeget Ezzel párhuzamosan az SZFE ku­ratóriumának vezetője, Vidnyánszky Attila bejelentette, Novák Emil film­rendező és Zalán János színész lesz­nek az SZFE új rektorhelyettesei, akik pályázat és szenátusi jóváha­gyás nélkül tölthetik majd be a pozí­ciójukat - erre azután nyílt lehetősé­gük, hogy a kuratórium saját, au­gusztus végén kiadott alapdokumen­tumát módosították. Vidnyánszky szerint a hallgatók azt kockáztatják, hogy érvénytelenné válik ez a félév. „Fájó lesz a kijózanodás” - fogalma­zott arról, amikor a hallgatók majd azzal szembesülnek, hogy „elment” egy hónap. A kuratórium elnöke sze­rint az egyetemen tegnap kezdődött sztrájk jogszerűtlen, és mint mondta, reméli, hogy a bíróság is így dönt. Rohamozott az ezredes Az új kancellár, Szarka Gábor ez­redes katonásan kezdte működését: „ a militarizált egyetemi pedellus” az egyetem parkolóján keresztül indí­tott rohamot, de a hallgatók feltar­tóztatták a bejáratnál. Csató Kata mesteroktató elmondása szerint azonban a kancellár újabb had­műveletbe kezdett: találkozóra hívta az egyetem középvezetőit, és közöl­te velük, hogy ha nem jöhet be az egyetemre, akkor nem ír alá semmit, nem lesznek fizetések sem. Lekenyerezés pénzzel Összesen 3 milliárd forint lesz á színművészeti egyetem jövő évi költ­ségvetése az intézményt vezető, Vid­nyánszky vezette kuratórium kérésé­re -jelentette be a tegnapi kormány­­infón Gulyás Gergely. A miniszter­­elnökséget vezető miniszter részle­tezte, hogy a pénzt mire szánják: 1,5 milliárdot a képzésre, 500 milliót infrastruktúra-fejlesztésre, 200 mil­liót bérrendezésre, de jut belőle a campus építésére, bérlésére és marad tartalék is. A miniszter szerint ez az összeg kétszerese az intézmény ed­digi költségvetésének. A miniszter az újabb épületfoglalásról csak annyit mondott, hogy „tudomásul veszik”, majd ismét arra hivatkozott, hogy a kuratóriumnak kell az oktatással fog­lalkozni. (hvg, 444.hu, MaHa) Nemzeti szégyen Trump és Biden durva szócsatája Kis híján az elnökjelölti tévévita díszlete is leesett az indulatok hevében (tasr/ap) Az amerikai média egyönte­tűen negatívan ítélte meg Donald Trump elnök és Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje első elnökjelölti vitáját, amelyet kedden az ohiói Clevelandben tartottak. Washington. A sajtó elsősorban az elnökjelölti vita hangnemét kifo­gásolta, és széles körű egyetértés mutatkozott abban, hogy zűrzavaros és kínos pillanatokkal, sértésekkel terhelt volt a kedd esti másfél óra. A The Wall Street Journal című lap „kaotikusnak” minősítette, a Politi­co „a nemzeti szégyen pillanatairól” írt, a USA Today „fájdalmasnak” nevezte a vitát. Az MSNBC televí­zióban még azt is felvetették, hogy Joe Biden elnökjelöltnek nem kel­lene részt vennie a következő két - október 15-én és október 22-én tar­tandó - elnökjelölti vitán. Magyarics Tamás Amerika-szak­­értő szerint nagyon alacsony szín­vonalú vitát láthattak, kevés tarta­lommal, de annál több személyes­kedéssel. A kutatások Bident látták egyébként jobbnak, őt hozták ki nyertesnek. Trump igyekezett min­den párbeszédet szétrombolni, ezért Joe Biden szinte egyetlen gondola­tát sem tudta kifejteni. Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság máris bejelentette: intéz­kedéseket hoznak, hogy a további vi­tákon „rend” uralkodjék. „A kedd esti vita nyilvánvalóvá tette, hogy a kö­vetkező vitákra további intézkedése­ket kell foganatosítanunk” - fogal­mazott közleményében a bizottság. Közben több republikánus politi­kus is bírálta Trumpot azért, mert a vitában nem foglalt állást a fehér felsőbbrendűséget hirdető erők ellen, sőt óvatosan még biztatta is őket. Tim Scott dél-karolinai republikánus sze­nátor - aki afroamerikai politikus - úgy fogalmazott: „szerintem az el­nöknek korrigálnia kell ezt, ha nem teszi meg, akkor nem csak egyszerű­en rosszul fogalmazott”. Mike Rounds dél-dakotai republikánus szenátor szerint Trumpnak „egyér­telművé kellett volna tennie, hogy a szélsőbaloldalnak és a szélsőjobbol­dalnak nincs helye.” (MTI, HTV)

Next

/
Thumbnails
Contents