Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-20 / 243. szám
Európai bajnokságok és Nemzetek Ligája adatbank 2020. október 20., kedd, XVI. évfolyam, 38. szám Csak két valódi esélyes van a Bajnokok Ligája új idényében Ma kezdődik a Bajnokok Ligája 2020/2021-es idényének csoportköre. A sorozat megváltozott menetrendje miatt gyakorlatilag már most tudvalevő, hogy mely csapatokkal találkozunk majd tavaszszal az egyenes kieséses szakaszban. Sorra vesszük, hogy kik a legnagyobb esélyesek, és hogy mi szól mellettük. A 2018/2019-es szezontól megváltozott a Bajnokok Ligája menetrendje. A selejtezősorozaton keresztül szinte már lehetedenség bejutni a csoportkörbe, az UEFÄ változtatásai miatt ugyanis a 32 helyből 26 előre le van foglalva. Az elmúlt években láttunk példát nagy menetelésekre (tavaly az RB Leipzig, tavalyelőtt az Ajax), a végső győztes azonban mindig a topligák csapatai és a szupergazdagok közül került ki. Várhatóan az idei szezonban sem lesz másképp. A Bayem-Liverpool-döntő lenne a csucsmeccs Az idei BL-szezon legnagyobb esélyese egyértelműen a Bayern München, és nem pusztán azért, mert a német rekordbajnok a sorozat címvédője, hanem mert a koronavírus okozta kényszerszünet miatt nemrég befejeződött idényben eddig egyedülálló módon százszázalékos mérleggel, 11 győzelemmel és 43 rúgott góllal söpörte be története hatodik BL-trófeáját. Hans-Dieter Flick együttese olyan technikailag képzett terminátorokból áll, akik mellett mindenki lassabbnak, kisebbnek és pontatlanabbnak tűnik. Ráadásul a Bayern amúgy kifogásolhatatlan kezdőcsapata mindössze egy helyen változott az átigazolási időszakban: Thiago Alcántara 24 millió euróért a Liverpoolhoz igazolt, de az ő pódása is könynyen megoldható, ha Benjamin Pavard visszatér a jobbhátvéd pozíciójába, Joshua Kimmich pedig behúzódik a pálya közepére. Ami az érkezőket illeti, a Bayernnek ezentúl a kispadon is minőségi opciói lesznek: a Manchester Citytől megszerzett Leroy Sané, az Espanyoltól igazolt Marc Roca, valamint a Paris Saint-Germaintől ingyen elkobzott Jean-Eric Maxim Choupo-Motíng beállásával biztosan nem fog sérülni a Bayern precíz gépezete. Egy bejáratott, minőségi és győztes csapat pedig előnyből indul akkor, amikor a koronavírus okozta sűrített menetrend miatt a szokottnál gyorsabb tempóban kell egymás után nyerni a meccseket. A Bayernre jellemző fizikai paraméterek a Liverpoolra is érvényesek, amely szintén kiemelkedik a mezőnyből. Jürgen Klopp csapatának tavaly nem volt szerencséje a sorolással, mivel kifogta az egyetlen csapatot (Diego Simeone Adético Madridját), amely képes ellenállni bármilyen nyomásnak. Habár a válogatott szünet előtt az Aston Villa méretes, 7-2-es pofont mén a Premier League címvédőjére, ezt inkább szükséges rosszként kell értelmeznie a szakmai vezetésnek és a játékosoknak. A Liverpool ugyanis még mindig egyedülálló abban, hogy nem hagyja élni az ellenfeleit, és labdaszerzés után két-három húzásból azonnal gólhelyzetbe kerül. Kloppnak és a klub szakmai stábjának ráadásul sikerült megszereznie azt a játékost, aki a betömörülő csapatok ellen is képes váradan megoldásokra és ziccerek kialakítására. A 29 éves Thiago r az előző idényben 3,61 sikeres cselt csinált meg 90 percenként, miközben a liverpooli középpálya legjobb játékosa (Naby Keita) p ebben a mutatóban 2,54-et. Thiago emellett A címvédő Bayern München a 2020/2021-es Bajnokok Ligája-idény legnagyobb esélyese jóval több labdát (9,91) szerzett 90 percenként, mint a Liverpool középpályásai, ami a kontrák elleni védekezésnél még nagy előnyére válhat az angol együttesnek Nem kétséges, hogy a spanyol középpályással csak tovább erősödött az amúgy is csúcsra járatott Liverpool. A kihívók Sokáig az sem volt biztos, hogy a Manchester City elindulhat a BL-ben, de a klub ügyvédeinek , . fellebbezését elfogadta a nem- Jkk zetközi Sportdöntőbíróság ' (CAS). Pép Guardiolától már mindenki nagyon vári. ja az újabb BL-sikert, ám ez a Barcelonától való távozása .. t j. % óta nem jött össze neki, sőt, S Nj még döntőbe se CHAMPIONS sikerült jutnia. Pedig a Man-LEAGUE ehester City az utóbbi években eljutott arra a pontra, amelyre talán még soha egyeden másik csapat sem, vagyis hogy már nem lehet tovább -erősí-A lehető legerősebb csoportba került az FTC A Ferencváros 25 év után jutott be ismét a Bajnokok Ligájába. A magyar bajnok jól belehúzott a sorsolásnál, hiszen a Juventus és a Barcelona mellé került, de az ukrán Dinamo Kijev is állandó BL- résztvevőnek számít. Utóbbi együttest még a Groupama Arénában fogadja a Ferencváros, a két sztárklubot viszont már a Puskás Arénában. „Ha a korábbi sikereket, a sztárfutballisták nevét vesszük figyelembe, ennél jobb helyre nem is kerülhettünk volna. A világ élcsapatai közül kettő ott van a csoportunkban, óriási élmény lesz ilyen együttesek ellen pályára lépni, a stadionjukban tétmérkőzésre készülődni. Mindhárom ellenfél nagyon erős, a Dinamo Kijev szintén kiemelkedő tudású együttes, a vezetőedzőnk, Szerhij Rebrov miatt az a két összecsapás is különösen érdekesnek ígérkezik. Szakmailag és a szurkolók szempontjából is jó csoportba kerültünk. Meglátjuk, hogy tudunk-e apró sikereket elérni" - nyilatkozta Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere a Nemzeti Sportnak. teni - már ha figyelembe vesszük a pénzügyi racionalitásokat, a klub belső dinamikáját, a csapatépítés írott és íradan szabályait. Habár a manchesteri klub idén is 135 millió eurót költött új játékosokra (ezek közül ráadásul 113 milliót két védőre, Rúben Diasra és Nathan Akéra), ezek inkább már csak látszatintézkedések, semmint valódi erősítések. A sorozatos bukások ellenére azonban Guardiola nem hajlandó változtatni a játékfelfogásán, neki már csak olyan csapatai lesznek, amelyek a szó klasszikus értelmében nem tudnak védekezni, sőt, kimondottan kihívják maguk ellen a sorsot. Ez a fajta hozzáállás működhet a bajnokságban, ahol simán belefér egy-két vereség, de a BL-ben, ahol minden egyes apró hibát kíméledenül büntet az ellenfél, nem. Miután megtörtént a katari hatalomátvétel, a PSG-t évekig a kapkodás és a megalomán költekezés jellemezte. Bár Thomas Tuchel szakmai képességeit aligha lehetett megkérdőjelezni, a német edzőt sokan féltették az azonnali eredménykényszertől és az öltözőt uraló egoktól. A mindössze 47 éves Tuchel azonban jól alkalmazkodott, maga mellé állította a sztárokat, és a 2019/2020-as idényben BL- döntőbe jutott, ahol egyenlő partnere volt a félelmetes Bayernnek. Bár mindenki a Neymar és Kylian Mbappé fémjelezte támadósorról beszélt, a PSG pont, hogy a szervezettséget és a védekezést illetően remekelt: mindössze hat gólt kapott all lejátszott meccsen. A PSG a Bayern elleni döntőben is alig engedett helyzetet az ellenfelének - miközben megvoltak a saját lehetőségei pechjére azonban így is a Bayern szerezte a mindent eldöntő gólt. Ennek ellenére azonban úgy tűnik, hogy a PSG teljesen kész van, és most már nemcsak a sztárok miatt kell esélyesként számolni vele, hanem a pályán nyújtott teljesítménye miatt is. A spanyol klubok árnyékuk önmaguknak Az elmúlt bő tíz év nemzetközi eredményeit figyelembe véve merész a kijelentés, de jelenleg sem a Real Madrid, sem a Barcelona, sem az Adético nem tekinthető favoritnak. A Real és a Barcelona talán még soha nem volt annyira gyenge, mint most, az Adético pedig hiába igazolt egy kíméleden gólvágót Luis Suárez személyében, Diego Simeone csapatának csak szerencsés sorsolással lehetne esélye a végső győzelemre — a szerencsés sorsolás pedig ebben az esetben a minél jobb képességű ellenfeleket illeti. Az Adético ugyanis akkor érzi a legjobban magát, ha nem neki kell irányítania az összecsapást. Csapatként a Real most a legegységesebb, viszont rendkívül hiányzik egy szupersztár, aki a nagy csatákban győzelemre vezetné a többieket - ez a Bajnokok Ligájában nagy hátrány. A Barcelonában van ilyen személy, nevezetesen Lionel Messi, ő viszont a hivatalos interjújában nyilvánvalóvá tette, hogy már nem akar ebben a klubban futballozni. Az ő elveszett lelkesedése, valamint a kezdőcsapat tagjainak elöregedése miatt a Barcelonától jelenleg a negyeddöntő lehet a maximális elvárás. (Fotó: TASR/AP) Ronaldóval sem jók a Juve kilátásai A Juventus a Barcelonához hasonló problémákkal küzd. A hazai színtérre elegendő a keret, ám amint a csapat elhagyja az országhatárt, félkarú óriássá változik. Az olasz bajnok védelme továbbra is stabilnak mondható, a középpályáról viszont hiányzik a minőség, a támadósor pedig annyira Cristiano Ronaldo igényei köré szerveződik, hogy az már inkább hátráltatja az együttest. Andrea Pirlo csapatának a támadásépítésben kellene a legtöbbet javulnia, ehhez azonban nincsenek meg a megfelelő emberei. A BL az utóbbi években Ronaldo saját privát játszótere volt, az ő apadhatadan győzni akarása átsegítheti a Juventust néhány akadályon, de jelenleg négy-öt csapat is van, amely sokkal nagyobb játékerőt képvisel. Akikre még érdemes figyelni Az előző idény meglepetéscsapatánál, az RB Leipzignél a 33 éves Julian Nagelsmann szakmai kompetenciája a garancia arra, hogy a német csapamái nem csak egy egyéves fellángolásról volt szó. Az Európa-liga-győztes Sevilla a Bayern ellen hosszabbításban 2-1- re elveszített budapesti Európai Szuperkupán megmutatta, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt, így az andalúz klubra is érdemes lesz odafigyelni, amely ráadásul nem is került nehéz csoportba: a Chelsea mellett a Rennes-nel és a Krasnodarral kell megmérkőznie a csoportkörben. Kovács Gábor