Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-19 / 242. szám
www.ujszo.com | 2020. október 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Feminista hisztérika A nőjogi szervezetek higgadtan és szakmai érvekkel BOLEMANT LILLA A feministák miért csak utólag reagálnak, ha támadásba lendült valaki a nők jogai ellen? - kérdezik viszonylag gyakran és őszinte érdeklődéssel a szemükben olyan emberek, akik nem foglalkoznak a nők esélyegyenlőségének témájával, csupán érdekli őket a probléma. Ha visszanézzük az elmúlt 30 év médiamegjelenéseit, ritka kivétellel valóban az olvasható ki belőlük, hogy a feministák, a nők jogainak védelmében kiálló szervezetek és egyének mintha csak akkor reagálnának a jogaikat megnyirbálni vagy sárba taposni készülő törvénytervezetekre, problémákra, amikor már szinte lecsengett az érdeklődés, vagy amikor már mindenki, a politika, az egyház, az utca embere elmondta a véleményét. Akkor jön a dühös fúriaként fellépő hisztérika, aki néhány összefüggéstelen mondatban próbálja elmondani, hogy miért dühös. Miért nem tudja érthetően elmagyarázni, hogy mit is akarnak a nők? A tévénézőben, újságolvasóban, rádióhallgatóban az az érzés alakulhat ki, hogy bár nagyon szeretné megérteni, milyen célokért harcolnak a nőjogi szervezetek, de nem tudja, mert ha külön forrásokban nem néz utána, nem kezd el komolyabban foglalkozni a témával, nem olvas nőjogi, feminista témájú anyagokat a megfelelő forrásból, sajnos nem áll össze a kép. Nézzük meg azt a példát, amelyet nemrég e hasábokon említettem. Az emberi jogi civil szervezetek által kezdeményezett ellenállást, a fakanalakra irt üzenetek elhelyezését a parlament előtt. Ugyanazon a napon nemcsak a pozsonyi parlament előtt voltak tüntetések a nők reprodukciós és szexuális jogaiért és a parlamentbe beterjesztett törvénymódosítások visszavonásáért, hanem Besztercebányán, Liptószentmiklóson, Kassán, Prágában és Manchesterben is! Próbálja meg felidézni a kedves olvasó, mennyi információ jutott el hozzá ezekről a tényekről. És most próbálja meg felidézni azokat a megnyilvánulásokat, amelyek a magukat a keresztény erkölcs zászlóvivőinek tartó politikusoktól és az egyház képviselőitől, valamint az úgynevezett család- és életvédő szervezetektől lát a médiában. Ha nem sikerült, visszaidézem: a fősodorba tartozó médiumok szinte észre sem vették a sok ezer tiltakozót, csupán egy sajtóügynökségi hír lett belőle, ahelyett, hogy az összes tévéhíradóban, főműsoridőben mutatták volna be. Nem szóltak arról a szakmai elemzésről sem, amelyet a nőjogi szervezetek a parlamentnek és a médiának is eljuttattak. Megjelentek viszont cikkek néhány országos szlovák lapban arról, hogy a törvénytervezet hogyan kíván segíteni a nőknek ezzel a törvénnyel, és még arról is írtak, hogy tíz parlamenti képviselő hogyan imádkozott azért, hogy sikerüljön keresztülvinniük az emberijogok megnyirbálásáról szóló tervüket. Ha minőségi tanulmányok születnének a médiáról, azokból megtudhatnánk, hogyan járulnak hozzá egyes médiumok ahhoz, hogy a nyilvános diskurzust nagymértékben a vallásos fundamentalizmus formálja, a feminizmus témája így nem kaphat teret, és a médiafogyasztókhoz nem jutnak el az erről szóló valódi információk. így továbbra is nehéz sok embernek elmagyarázni, hogy a feministák nem örökké elégedetlen hisztérikák, hanem a nők emberi jogait védő társadalmi szereplők, akik higgadtan és szakmai érvekkel, sőt mindenki számára érthetően el tudják magyarázni, milyen célok érdekében dolgoznak. 'NEM HAGYOM MAGAM LETESZTELNI, NEM HAGYOM MAGAM LETESZTELNI! ^GYILKOSOK!J m GYILKOSOK, | TOMBOL A $ JÁRVÁNY ÉS I NEM JUT MINDENKINEK k TESZT?!! Mindeközben a koronavírust ezt szép egyenletesen nem érdekli. Ennyi. (Cartoonizer) Lemondott a pedofília eltussolásával gyanúsított lengyel püspök Ferenc pápa elfogadta a lengyelországi Kalisz egyházmegye főpásztorának lemondását, a püspököt pedofflia eltussolásával gyanúsítják. Már júniusban felmerült a gyanú, hogy Edward Janiak gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket tussolt el. Akkor arra kötelezték, hogy a visszaélések ügyében folytatott eljárás befejezéséig az eddigi egyházmegyéjén kívül tartózkodjon. A megyés püspök elleni vizsgálatot a lengyel prímás, Wojciech Polak kezdeményezte egy májusban bemutatott, a kaliszi egyházmegyében történt pedofil esetekről szóló dokumentumfilmre reagálva. Az ügyben folytatott hatósági eljárás még nem zárult le. A „Tylko nie mów nikomu” (Csak senkinek se mondd el) című film a gyermekkorukban papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatait mutatja be. Akkor a prímás köszönetét mondott az alkotóknak, Tornász és Marek Sekielski testvérpárnak a bátorságukért. Wojciech Polak érsek pedig kijelentette: „Bocsánatot kérek mindenkitől, akit az egyház emberei részéről erőszak ért”. A film feltálja: egy szexuális visszaélésben bűnösnek talált pap, Darius Olejniczak számára megengedték, hogy továbbra is fiatalokkal dolgozzon. Márciusban a lengyel katolikus egyház tanulmányt hozott nyilvánosságra, amely szerint 1990 és 2018 között az egyház vezetői 625 gyermek ellen elkövetett szexuális visszaélésről kaptak jelentést. A gyermekek több mint fele 15 éves, illetve annál fiatalabb volt, a legkorábbi esetek az 1950-es években történtek. (MTI) Garázdák és más háborgók SZILVÁSSY JÓZSEF M inden törvénytisztelő polgár nyilván elítéli a pozsonyi Slovan ultráinak és Marian Kotleba híveinek szombat délutáni agresszív randalírozását a kormányhivatal előtt. Utcakövek, füstbombák, hanggránátok és egyebek hajigálásával, alpári bekiabálásaikkal legfeljebb önmaguknak és a hasonszőrűeknek szerezhettek pszichiáterekre tartozó kielégülést. A kivezényelt kommandósok és rendőri alakulatok - miután felszólításra sem távoztak a tüntetők - teljes joggal vetettek be könnygázt és vízágyút is, hiszen veszélyhelyzet van kihirdetve, és a hatályos rendelet szerint hatnál több személy nem gyülekezhet sehol. Itt pedig legalább ezren ordibáltak, miközben feltehetően egymás között is terjesztették az életveszélyes vírust. Mégis súlyos hiba lenne, ha a politikai döntéshozók legyintenének a történtekre, s úgy reagálnának, mint a kormányfő szombaton este a Markíza televízióban, amikor kijelentette: az agresszív tüntetők ilyen rendőri választ érdemelnek. Jogos megállapítás, csakhogy Matovic megfeneklett ezen a szinten. Ugyanis egyre többen fáradnak bele a kormány kapkodásába, átgondolatlan, napokon belül megváltoztatott döntéseibe. Ok egyelőre családi, baráti körben háborognak. Főleg azok a vállalkozók és különféle szolgáltatók, akiknek a kemény munkával eddig szerzett bevételeik alaposan megcsappantak, vagy egészen elmaradtak. A beígért állami segítség meg hónapokig késett, nemritkán meg sem érkezett. A kabinet, különösen a miniszterelnök iránti fokozódó ellenérzést legutóbb az AKO és a Focus közvélemény-kutató felmérése is jelezte, az AKO szerint Matovic pártjának támogatottsága a február végi választáson elért 25,02 százalékról 15,3-ra zuhant. A választás óta először vezet ellenzéki tömörülés, méghozzá Peter Pellegrini még mindig csak alakulgató politikai formációja, a Hlas. Persze ebből nyilván még nem lehet végső következtetéseket levonni, ám aligha tévednek azok, akik szerint e számok jól tükrözik a vészesen romló közhangulatot. Már több politikai elemző is úgy véli, Matovic képtelen ellátni az egyébként sem könnyű, az elharapózó járvány miatt pedig még bonyolultabb kormányfői feladatokat. Hebehurgya viselkedésével, folyamatos viszálykodással, értelmetlen bűnbakkereséseivel traumatizálja koalíciós partnereit, de a közvéleményt is. Most nagy társadalmi kísérletre készül. Két egymást követő hétvégén mindenkit letesztelne az országban, kivéve a tízévesnél kisebb gyerekeket. Ez a próbálkozás nem sikerült a cseheknek, más európai országban nem is kísérleteztek ilyesmivel, mert a gyorsteszt nem teljesen tökéletes, elég jelentős a hibaszázalék, nem mindenkinél mutatja ki a fertőzést. Két nap alatt kellene elvégezni a sok millió tesztet, a kormányfő ezt a hadsereg segítségével, a lehető legtöbb ellenőrzőpont kialakításával, sok orvos bevonásával igyekszik megvalósítani. Szerinte ez a módszer olcsóbb, mint a lockdown, vagyis a termelés és a közélet teljes kikapcsolása, a lakosság nagy többségének karanténba küldése legalább tíz napra. Matovic azt is közölte, ha nem sikerül megszervezni ezt a bonyolult egészségügyi hadműveletet, akkor lemond. Nagy kérdés, vajon mennyien mennek el a tesztelésre, mert a jó szervezésen kívül csak a lakosságjelentős többségének részvétele révén lehet bizonyos mértékig eredményes ez a megavállalkozás. Kotlebáék és más szélsőségesek álhírekkel és egyéb ostobaságokkal már most igyekeznek megfúrni a kabinet tervét. Sorsdöntő lesz, hogy mennyien dőlnek be nekik, illetve hányán hallgatnak a kormányra. Es még inkább a szakemberekre. FIGYELŐ Kotleba fütyül az emberekre Akik szombaton úgy állították be, hogy a szabadságjogokért tüntetnek, valójában semmibe veszik az embereket, az emberek életét és egészségét, kihasználják ajárványba belefáradok csüggedését. A fasiszták cinikus módon visszaélnek az emberek félelmeivel és dühével, bármilyen elképzelések, segítséget jelentő tervek nélkül - írja kommentárjában a Sme. „Nem csak azokat használják ki, akik sört szeremének inni a kocsmában, kiabálni a focimeccseken vagy csinálni száz fekvőtámaszt a konditeremben. Hazudnak azoknak is, akik már nem nyitják ki többé a vállalkozásukat. Csakhogy a vírus egyáltalán nem törődik azzal, mekkora ennek vagy annak a pártnak a támogatottsága, az ilyen tüntetés pedig ideális a terjedéséhez” - fogalmaz a lap. Milyen tervei vannak a szélsőséges ESNS-nek, amely kisajátította a tüntetést? Marian Kotleba nyilvánosan kijelentette, szeremé, ha pozitív lenne a Covid-tesztje, hogy karanténba kelljen vonulniuk a parlamenti képviselőknek, az újságíróknak, mindenkinek, aki jelen volt a tárgyalásán, és azoknak is, akik velük érintkeztek. Ez már nem is nevezhető egy politikai párt mélypontjának minden lehetséges szempontból, ez Kotlebáék valódi arca, a rövidlátó önzés. „Az, hogy a helyzet ennyire rossz és még rosszabb lehet, nem valamiféle trükk, hogy házi őrizetre kárhoztassák a lakosságot. Amit mi tehetünk, az az, hogy vigyázunk magunkra és egymásra, maszkot hordunk és betartjuk a szabályokat, nem verődnek össze nagyobb csoportokba az emberek. Aki arra használja ki ezt a helyzetet, hogy szavazókat szerezzen, álhíreket és butaságokat terjesszen a maszkviselésről, aki annak az egy dolognak az ignorálására szólít fel, amit tehetünk, hogy védjük szeretteinket, az tovább rontja annak esélyét, hogy megfékezzük a járványt, és további tömegeket taszít a bizonytalanságba” - írja a Sme. (úsz)