Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-17 / 241. szám
www.ujszo.com | 2020. október 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Csupa vicces ember Ha a nevetés a helyszínt kicseréljük; aktuálisak a régi politikai viccek M ivel keserves időket élünk, eldöntöttem, hogy vidám cikket fogok írni. A nyugalom és ajókedv erősíti az immunrendszert, és most épp erre van szükségünk. Ezért megosztok néhány viccet, amelyek némely múltbéli köztársasági elnökünkről szólnak. íme, az első. Novotny bemegy dolgozni. Az irodában egy ember a zárat javítja. Miután az elnök befejezi a munkát, indul haza, de az ember még mindig a zárat javítja. Novotny feldühödik. Hogyan lehet ezt ilyen soká csinálni? Én két perc alatt megjavítanám. Mire az ember: maga biztosan, elnök elvtárs, hiszen maga a lakatos. Ennek a viccnek a lényegét tömörebben is megfogalmazták a következő viccben. Miért van megint feltúrva a Vencel tér? Novotny keresi az inaslevelét. S itt egy harmadik. Hatvannyolcban beköszönt a tél. Svoboda a bundát próbálgatja, amit Moszkvában kapott, egyenesen Brezsnyevtől. Valahogy rövid, amikor ott helyben felpróbáltam, hosszabb volt, mondja a nejének. Mire az asszony: azért ne felejtsd el, hogy akkor térdeltél... Csak nekem van olyan érzésem, hogy ha a neveket és a helyszíneket más nevekre és más helyszínekre cseréljük, s persze inaslevél helyett egyetemi diplomát írunk, akkor ezek teljesen aktuális viccek? S hogy elmegy a kedvünk a nevetéstől, ha ezt tudatosítjuk? Még jó, hogy a következőnek nincs semmi, de semmi aktualitása, ez a színtiszta múlt. Ugye? Gottwald megkérdezi Zápotockytól, hogy mekkorák az élelmiszer-tartalékok. Lisztünk van két évre, rizs fél évre, cukor három hónapra, válaszolja Zápotocky. Hát akkor nem értem, mit zúgolódik a nép, értetlenkedik Gottwald. Tudod, Klement, én a mi kettőnk tartalékairól beszélek... Persze a mostani keserves idők sem telnek vicces momentumok nélkül. A legfrissebb épp most terjed a világhálón. Én az egyik hazai televízió oldalán vettem észre. A kormányfő az uniós brüsszeli csúcson belesült egy élő interjúba. De amit sikerült elmondania, az nagyon rá vall. „Ha mi tíz év alatt lassan zöldebbek leszünk a fáknál, de a partnereink azt fogják csinálni a természettel, amit...”. Itt valószínűleg a szokásos vádaskodás következett volna. Legalábbis ezek a szavak erre utalnak, és erre utal Matovic fokozatosan szigorodó arckifejezése. Ami nem meglepő, hiszen ő mindig és mindenben mást hibáztat. Érdekelne, hogy meddig. És érdekelne, hogy milyen partnerekre gondolt. De félbeszakadt a mondóka. Megnéztem, elég volt. Nem tudok rajta nevetni. Akinek most igazán oka lenne a nevetésre, az Martin Klus, az SaS külügyi államtitkára. O az, akit a kormányfő kihagyott a delegációból, hogy Sulikkal truccolhasson. Vagyis egyszerű emberi bosszúból. Bár azt gondolom, ha nevet is Klus, csak kínjában teszi, mert a „főnök” szégyenét a beosztottnak is viselnie kell. És megpróbálni jóvátenni, ami jóvátehető. Mondom, hogy keserves időket élünk. AZ ŐSZ SZÍNEI 2020 (Cartoon izer) Oltogatnak NYERGES CSABA A ENSZ egészségügyi szervezetének egyik vezető szakértője szerint sokat kell még várni arra, hogy a ZJk M Föld teljes lakosságát be lehessen oltani a koronaví- A JBlMLJí rus elleni vakcinával. Reálisnak látja ugyan, hogy jövőre elkészüljön a biztonságos oltóanyag, de abból az első időszakban nem tudnak majd eleget gyártani, és szétosztani a világon ahhoz, hogy mindenkinek jusson. így a fiatal és egészséges nemzedéknek 2022-ig várnia kell, ha szeretné megkapni az oltást. A WHO szakértőjének forgatókönyvében első helyen az egészségügyben dolgozók, a legveszélyeztetettebb csoportok és az idősek szerepelnek egy tudományosan megalapozott protokoll szerint, és az átlagemberek 2021 -ben még nem juthatnak oltáshoz. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államok elnöke már egy hónappal ezelőtt kijelentette, hogy az új típusú koronavírus elleni vakcinajövő év áprilisára minden amerikai számára elérhető lesz. Akkor azt mondta, hogy az amerikai oltóanyag akár heteken belül is kész lehet, és az engedélyezés után 24 órán belül megkezdik a forgalmazását. Most október közepét írjuk, a „heteken belül” időszaka már letelt. Mindenesetre Trump szerint év végéig legalább 100 millió adag vakcina áll majd rendelkezésre az USA-ban. Éközben Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a Covid-19 elleni második orosz vakcina bejegyzését is. Ugyanakkor az Európai Bizottság csak annyit közölt, hogy eddig hat nagy gyógyszergyártóval kötöttek szerződést, és „amint hatékonynak bizonyul valamelyik védőoltás, 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára elérhetővé válik a magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyag”. Minden tagország egyidejűleg, népességarányosan fog majd hozzájutni a koronavírus elleni oltóanyagokhoz. Nincs meg tehát az összhang, ahQgy forog a földgolyó, úgy változik az ígérethalmaz, az átlagember pedig csak kapkodja a fejét. Azért is nagy baj ez, mert a Covid-19 nem csak a szervezetet támadja meg. Félelmet, bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot kelt sokakban. Pontosan azokat a tartóoszlopokat gyengíti meg, amelyekre az életünket építjük, hiszen ki ne szeretne kiszámítható, biztonságos világban élni. Az oltóanyaggal kapcsolatos egymásnak ellentmondó nyilatkozatok pedig tovább erősíthetik a bizonytalanság érzését. Ugyanakkor a felelőtlen ígérgetések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hamis biztonságtudatot keltsenek sokakban. Mondván, minek az újabb megszorító intézkedések, ha úgyis mindjárt kész az oltóanyag. Mindaddig' amíg nem tudni biztosat, nem arra lenne szükség, hogy eltérő információkkal oltogassanak bennünket a világ különféle szegleteiből a Vakcinákkal kapcsolatban. Sokkal inkább arra, hogy a vírus terjedésének megakadályozásában legyünk hatékonyak - helyben. Amennyire csak lehet, jól megindokolt, időben kommunikált, kapkodást mellőző intézkedésekkel, arra buzdítva az embereket, hogy az így meghozott intézkedéseket be is tartsák. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság érzetének további erősítése nélkül. FIGYELŐ Poroszos oktatásban nem terjed a vírus Szinte teljesen elkerüli a német iskolákat a koronavírus . A legnépesebb tartományban, Észak- Rajna-Vesztfáliában a kétmillió iskolás közül 853 fertőződött meg, vagyis tízezer tanulóra négy fertőzésjut. Ugyancsak 0,04%-os arányt regisztráltak Bajorországban és Schleswig-Holsteinben. Szász-Anhalt tartományban egyetlen fertőzöttet sem találtak az őszi szünetig, és a legkevésbé jó helyzetben lévő Berlinben is csupán a tanulók 0,07%-a - tízezerből hét - kapta el a vírust. Eddig nem igazolódtak be tehát az aggodalmak, hogy tömegesen fertőződnek meg gyerekek - írta a német sajtó. A tanári kart sem érinti a járvány más foglalkozási csoportoknál erősebben. Észak- Rajna-Vesztfáliában például a tanárok 0,1 százaléka, Berlinben 0,14 százaléka fertőződött meg. A jelenség részben az igen szigorú, például a tantermek óránként háromszori szellőztetését előíró szabályoknak tulajdonítható, és annak is fontos szerepe lehet, hogy a szülők óvatosabbak lettek, hogy csökkentsék az egész családnak terhes távoktatás veszélyét. Az iskolarendszeren kívül viszont egyre gyorsabban teij ed a vírus, legutóbb egy nap alatt 7334 fertőződést regisztráltak. (mti) Fagyasztott áruval kerülhetett vissza Kínába a koronavírus Aki Kínába érkezik, az minden kárdós nélkül azonnal karanténba kerül, ezért most azt találgathatják, hogyan terjedt el ismét az országban a koronavírus. A kelet-kínai Csingtao egészségügyi hatóságainak vizsgálata szerint az ottani kikötői munkások importált mélyhűtött élelmiszerekkel érintkezve fertőződhettek meg, és ezután gondatlanság miatt terjedt szét a fertőzés. Két kikötőmunkást szeptember 24-e óta orvosi megfigyelés alatt tartottak Csingtao mellkassebészeti klinikáján. Egyiküknél 20 nappal az első pozitív vírustesztjét követően jelentkeztek a Covid-19 tünetei. A kikötőmunkások szeptember 19- én importált mélyhűtött élelmiszereket rakodtak ki. Külföldről származó fagyasztott élelmiszercikkekben már korábbi esetekben is a vírus újabb felbukkanásának feltételezett forrásait gyanították. A Pekingben júniusban lezajlott második járványhullám valószínűsíthetően szintén ilyen árucikkek felszínén megtapadt vírus okozta fertőzésekből alakult ki. A Santung tartományban található Csingtaóban összesen mintegy 11 millió emberen végezték el a vírustesztet öt nap alatt, és összesen 13 fertőzöttet azonosítottak, mindegyikük a mellkassebészeti klinikához köthető. Az egészségügyi hatóságok megállapították, hogy a fertőzésekhez a kórház CT-vizsgálatokhoz használt helyiségének nem megfelelő fertőtlenítése vezetett. A vizsgálat idejére felfüggesztették a város egészségügyi bizottságának vezetőjét, és menesztették a kórház igazgatóját. A csingtaói esetek előtt Kínában két hónapon át egyetlen belföldi fertőzésből fakadó Covid 19-es megbetegedést sem regisztráltak. (mti)