Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-13 / 237. szám
6 RÉGIÓ 2020. október 13. I www.ujszo.com A hónap végére felújítják a Koronát KISS BARTALOS ÉVA A végéhez közelít a somorjai Korona felújítása, a tervek szerint a hónap végén átadhatják a határon átnyúló együttműködés keretében restaurált épületet. A közeljövőben a város kulturális életének szerves része lehet az egykori kolostor. SOMORJA Somorján 2018-ban az Arrabona EGTC által szerzett támogatásból láttak hozzá a Korona, az egykori pálos kolostor felújításához. A Modem kolostorok projekt keretében párhuzamosan Győrben is dolgoztak, ott a Széchenyi téren álló bencés kolostort újítják fel a támogatásból. A Korona homlokzata már elkészült. A városi hivatal tájékoztatása szerint a héten a padlóburkolatot és a térköveket is lerakták az épületben és az udvaron, emellett a restaurátori munkákkal is a befejezéshez közelednek, épülnek a szociális helyiségek. „Heteken belül elkészül a Korona. Műemlékről van szó, így a megyei műemlékvédelmi hivatal koordinálta a felújítást, és mivel sokszor átértékeltek bizonyos terveket, például, hogy milyen anyagot mivel lehessen helyettesíteni, ez pluszköltséggel és idővel is járt”-tájékoztatott Orosz Csaba, Somorja polgármestere. Az elsődleges tervek szerint tavaly októberben befejezték volna a rekonstrukciót, de még a felújítás megkezdése előtt is hátráltató tényezők nehezítették a határidők betartását. Legutóbb az épület statikai A zárt udvaron nem csak a zenei napokon csendülhetne fel a muzsika Az önkormányzat a koronaválság ellenére nem állította le a határon átnyúló együttműködés keretében megvalósuló projektet. hibáira utaló repedések jelentek meg a falakon, amelyek miatt tovább tolódott az átadás, ugyanis a hibák kijavításához is szükség volt a Nagyszombati Műemlékvédelmi Hivatal jóváhagyására. Orosz Csaba szerint október végére befejezik a munkát. A polgármester korábban elmondta, hogy többször meg kellett hoszszabbítaniuk a projektet, majd a koronavírus-járvány is hátráltatta a befejezést. Az önkormányzat az év eleji nehéz gazdasági helyzet ellenére nem állíttatta le az épület rekonstrukcióját, pedig nőtt a felújításra fordított keret. „Az önrész összege most eléri a 150 ezer eurót, ezzel ugyan számoltunk, de nem tudtuk, hogy mennyi lesz a végső összeg” - folytatta Orosz Csaba. A jelenleg érvényes járványügyi szabályozások miatt a tervezett megnyitót is átszervezik. „Most nehéz méltó módon megnyitni a Koronát” -jegyezte meg a polgármester. Ha a megnyitó nem is alakul a tervek szerint, az épület később szerves része lehet Somorja kulturális és közösségi életének. A projekt keretében az épület földszintjét restaurálták - itt egy dísztermet alakítottak ki, van zárható folyosó, amely például kiállítások megszervezésére is alkalmas, workshopokat (A városi hivatal felvételei) is tarthatnak a Koronában, valamint turisztikai információs iroda is helyet kap a régi falak között. Nemcsak az épület belterét, hanem az udvarát is rendbe tették a támogatásból. „A díszterem ünnepi eseményeknek adhat helyet, itt a biztonsági vitrinekben egyházi ereklyéket is kiállítunk majd. A folyosón kiállításokat szerveznénk, például a Szigetközről, vagy a helyi művészek alkotásaiból. A workshop helyiségben fiatalok, iskolások is szervezhetnek találkozókat” - sorolta a lehetőségeket Orosz Csaba. A Korona udvarán nemcsak a zenei napokon csendülhetne fel a muzsika, hanem hangversenyeket, a hely szellemiségéhez illő zenei programokat is szervezhetnének, és a polgármester szerint kültéri kiállítócsarnokként is működhet, ahol egyebek mellett a régi Somorját bemutató fényképek egy részét is bemutathatják. „Számos elképzelésünk van. Ezek egyike egy karácsonyi vásár megszervezése, amire már régóta vágyunk” - közölte Orosz Csaba polgármester. Lassan új köntöse lesz Orbán-toronynak A tetőszerkezete alatti mintákat már felújították (A szerző felvétele) RÖVIDEN 50 aktív fertőzött van az acélműben Kassa. Ján Baca, a kassai U. S. Steel szóvivője elmondta, hogy az acélmű munkatársai között ötven koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván. Közülük kilencen, kezelés után ismét munkába állnak. Kijelentette, hogy a gyárban stabil a helyzet, a vírus nem veszélyezteti a gyártást, minden megrendelést időben le tudnak gyártani. A jövőt illetően nem akart találgatásokba bocsátkozni, a helyzet az országos járványügyi helyzettől függ máj d. (ie) Ittasan vezetett a 80 éves sofőr Mogyoróméi (Slaské). Négyautós balesetet okozott egy 80 éves nő Mogyorómái és Lutilla községek között a Garamszentkereszti járásban. A nő áthajtott a szembejövő sávba, összeütközött egy furgonnal és egy másik autóval, utóbbi leszakadó kereke a nő autója mögött érkező gépkocsit is megrongálta. A vétkes sofőrnél az alkoholszonda alkoholos befolyásoltságot jelzett, vérvizsgálatot rendeltek el. (ie) a kassai NÉMETI RÓBERT Az ország második legnagyobb városának szívében, a Szent Erzsébetszókesegyház közvetlen szomszédságában állé Orbán tornyot az elmúlt fél évben a felújításához szükséges állványzat teljesen eltakarta. A tető és a külső vakolat már készen van, ezért a napokban megkezdték az állványzat felső részének lebontását. A torony teteje már új köntösében pompázik. KASSA Az Orbány-tomyot több tíz méter magasan körbeölelő állványzatot a múlt hét végén kezdték lebontani. Ez szimbolizálja gyakorlatilag az építmény átfogó és korántsem olcsó felújításának, pontosabban a munkálatok első szakaszának a sikeres befejezését. A rekonstrukciónak köszönhetően az építmény azt a történelmi arculatát kapja vissza, melyet az 1966. december 3-án bekövetkezett tűzvész megsemmisített. Az Orbán-torony állapota az elmúlt évek során fokozatosan romlott, a tetőről lehulló cserepek és az omladozó vakolat miatt nemcsak a város egyik szégyenfoltjává vált, hanem még a járókelőket is veszélyeztette. A nemzetközi pályázaton elnyert, mintegy 540 ezer euróból megvalósuló felújítást a Gótikus Út Gyöngyszemei (Perly Gotickej cesty n.o.) névre keresztelt nonprofit szervezet menedzseli. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a szervezet az elnyert támogatásból a torony kétharmadát újítja fel a tetőszerkezettől a bejárat feletti alsó árkádok tetejéig . Az árkádokat a Kassa megye által folyósított 10 ezer eurós támogatásból fogják helyreállítani. A munkához szükséges, egymillió eurós összértékű uniós projektet a munkácsi görögkatolikus egyházmegyével közösen pályázták meg. A fennmaradó összeget, a valamivel több mint 400 ezer eurót az ungvári székesegyház rekonstrukciójára fordítják. Ha minden a szervezet tervei szerint halad, akkor a torony lábánál található régi sírköveket is felújítják, a munkát szintén egy határon átnyúló projektből finanszíroznák. A 45 méter magas, háromemeletes Orbán-torony, melyet 1628-ban építtetett Lindner Márton, Bethlen Gábor udvari építésze, a dóm északi oldalán áll. A torony bejárati ajtaja feletti vörös márványtáblát 2014-ben újította fel a szervezet. A torony 72 mázsás harangját az 1556-os nagy tűzvészben elpusztult kassai harangok töredékeiből öntötte 1557-ben Illenfeld Ferenc ágyú- és harangkészítő mester. A harang az 1966-os tűzeset következtében leszakadt, és örökre elnémult. Pontos másolata, melyet a Kelet-szlovákiai Vasműben 1999- ben újraöntöttek, a torony és a dóm között látható, és minden évben egyszer megkondul.