Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-12 / 236. szám
Kempelen Farkas, a rejtélyes feltaláló Félidejénél jár „A pozsonyi Da Vinci" című kiállítás Komáromban 3. oldal Roland Garros: Babosék bajnokok! A tavalyi Roland Garroson és az idei Australian Openen is győztek 15. oldal 900 pszichológus írta alá tegnap délutánig azt az állásfoglalást, amelyben a szakma képviselői kiállnak a Meseország mindenkié című mesekönyv mellett Újabb jelentős szigorítások Távoktatás a középiskolákban, éttermi korlátozások, ismét vásárlási idősáv az időseknek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákiában ugrásszerűen nő a koronavírussal fertőzöttek száma, a hétvégén ezárt újra összeült a válságstáb, hogy mihamarabb bevezsthessák az újabb szigorításokat. A középiskolák már mától áttérnek a távoktatásra. A járvány az egészségügyi tárca által vártnál is gyorsabban terjed, így az sem csoda, hogy a központi válságstáb a vasárnapi ülésén úgy döntött, jelentős szigorításokat vezet be az iskolaügyben. A középiskolák már hétfőtől áttérnek a távoktatásra - nyilatkozta Branislav Gröhling oktatási miniszter. A tárcavezető szerint a ma életbe lépő intézkedés a visszavonásig tart, akár több hétről is szó lehet. Elena Prokopová, az egészségügyi tárca szakértője a középiskolák bezárását azzal indokolja, hogy a középiskolások mobilitása jóval nagyobb, így a körükben gyorsabban terjed a vírus. Ami a főiskolákat és egyetemeket illeti, Gröhling szerint ezek továbbra is saját hatáskörben döntenek a digitális oktatásra való átállásról, miközben a nagy részük már döntött a távoktatás bevezetéséről. „Az óvodák és általános iskolák továbbra is nyitva lesznek, de itt is szigorúbb óvintézkedésekre számíthatunk” - tájékoztatott a miniszter. Míg a középiskolákat már mától bezárják, Marek Krajcí egészségügyi miniszter szerint az összes többi intézkedés várhatóan csak október 15- étől -lép életbe. Krajcí szerint a mai kormányülésen azonban ez még változhat, vagyis egyes intézkedések akár korábban is életbe léphetnek. A tegnap elfogadottak szerint csütörtöktől a településeken belül már nem csupán a belterekben, hanem kint az utcán is kötelező lesz a szájmaszk viselése. Minden tömegrendezvényt betiltanak, közöttük az istentiszteleteket is. Kivételt képeznek a keresztelők, az esküvők, a temetések, ezek esetében is be kell tartani azonban az egy főre jutó 15 négyzetmétert. Magán a temetésen, vagyis a temető kültéri részein elég betartani a 2 méteres távolságot, vagyis ezen nem limitálják a résztvevők számát. Az éttermeket, kávézókat nem zárják be, de az ételt csak ezeken kívül fogyaszthatjuk majd el, vagyis csak elvitelre adnak majd ételt, italt, vagy ha az étteremnek van kinti terasza, akkor ott is. Bezárják az edzőtermeket, wellnessközpontokat, akvaparkokat, uszodákat, szaunákat. Az üzletekben egy személyre 15 négyzetméternek kell jutnia. A 65 évnél idősebbek számára délelőtt 9-től 11 óráig újra bevezetik a nyugdíjas idősávot az élelmiszerüzletekben és drogériákban. A határátkelőkön ugyanakkor egyelőre nem vezetnek be újabb szigorításokat. Részletek a 2. oldalon, (mi, tasr) 2. ZÁKA2 HROMADNYCH POOUJATt 4 JtDlD LEW ZABAIEHE A SO StBOU ALEBO V EXT» 6. flMOWAW ______ novoanjMAAUtv Igor Matovic Marek Krajőí egészségügyi miniszter a központi válságstáb által elfogadott új járványellenes intézkedéseket bemutató táblával (Fotó: TASR) IDŐJÁRÁS Többnyire erősen felhős lesz az ég. Sok helyen várható eső, zápor, amit helyenként viharos északnyugati szél kísér. A nappali hőmérséklet 7 és 18 fok között alakul. tő JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF A ▼ A ▼ 1,1795 0,9116 27,110 356,28 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 9 Déli járványgóc Drágult a tojás Pozsony. A Statisztikai Hivatal szeptember végén közzétett felmérése szerint a tyúktojás termelői ára idén augusztusban 22 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Azonban a fogyasztók számára ma már nem az ár az egyedüli, és nem is a legfontosabb kritérium a tojás vásárlásánál. Egyre többen figyelnek oda a minőségre és a tyúkok tartási módjára is. A válaszadók csaknem háromnegyede szerint a szlovákiai termelők által forgalomba hozott tojás minősége jobb, mint a külföldről behozotté. Részletek a 2. oldalon. (mi) Új járványgócra bukkantak a Dunaszerdahelyi járásban, a pozsonyeperjesi (Jahodná) szociális otthonban lakók többságánsk ás az alkalmazottak egy rászánok is pozitív lett a koronavírustesztje. Pozsonyeperjes. A szombaton közzétett adatok szerint a Dunaszerdahelytől pár kilométerre fekvő Pozsonyeperjesen az ottani Gyermekek és Felnőttek Szociális Otthonának 73 lakója közül 55-nek lett pozitív a koronavírustesztje. Az intézmény 54 alkalmazottját is tesztelték, közülük szombatig nyolcán fertőződtek meg. A Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal már múlt péntektől elrendelte az otthon teljes lezárását. A fertőzött lakók és alkalmazottak karanténban vannak, vagyis elkülönítették őket azoktól, akiknek negatív lett a tesztjük. A vírussal nem fertőzött lakókat külön személyzet szolgálja ki. Természetesen megtiltottak bármiféle látogatást is, a közegészségügyi hivatal rendelete szerint pedig az otthon az elkövetkező időszakban nem fogadhat új lakókat, a jelenlegieket pedig nem helyezheti át más intézményekbe. Az intézmény honlapja (www.dssjahodna.sk/hu ) szerint a célcsoportjukat különböző típusú fogyatékossággal élő felnőttek alkotják, akik egy másik személy segítségére szorulnak, amíg a nyugdíjkorhatárt el nem érik. (mi, TASR) NAHÁT! Új ruhák megunt pulóverekből A vásárlók szeme láttára új ruhadarabot készítenek a megunt vagy megnyúlt pulóverekből a H&M-nek, a világ második legnagyobb divatárukiskereskedelmi vállalatának egyik stockholmi áruházában. Az elhasznált pulóvert szétszálazzák, új fonalat szőnek belőle, majd szvettert, sálat vagy bébitakarót kötnek egy újrahasznosító berendezéssel, amelyet egy hongkongi textilipari kutatóintézettel közösen fejlesztett ki a áruházlánc karitatív alapítványa. A textilipar az egyik legszennyezőbb iparág. (mti)