Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-08 / 233. szám
201 ISKOLA UTCA 2020. október 8.1 www.ujszo.com Elsősegélynyújtó versenyen j ártunk 2020. szeptember 22-én iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia hatfős csapata Nagyszombatban elsősegélynyújtó versenyen vett részt. A versenyt a Nagyszombati Kerületi Hivatal és a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete rendezte a megye középiskolás diákjai számára. A verseny fö célja az elsősegélynyújtás népszerűsítése volt a fiatalok körében, továbbá annak hatásos oktatása és gyakorlása, valamint az emberi segítőkészség és a humanitáríbs eszmék terjesztése. A versenynek a megyeszékhely belvárosa adott otthont, ahol a résztvevők - a baleseti imitátoroknak köszönhetően - élethű körülmények között versenyezhettek. A versenyzők hat állomáshelyen adtak számot elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó ismereteikről. Felkészültségüket és teljesítményüket egy egészségügyi dolgozókból, tanárokból és tűzoltókból álló bírálóbizottság pontozással értékelte. A versenyről értékes tapasztalatokkal tértünk haza, amelyek segítségünkre lesznek a következő versenyre való felkészülésben. Iskolánkat a megmérettetésen a III. A osztály diákjai képviselték: Both Ákos, Csicsay Dániel, Görfölová Anna, Mátisová Kristina, Sármányová Fanny és Sármányová Tünde. Hosszú Béla testnevelő tanár Élethű körülmények közt versenyeztek a nagymegyeri diákok (Fotó nka) Rovarszállóval bővült az óvoda udvara A Komáromi Kacz Endre 39. Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda óvodásai, óvodapedagógusai, valamint Katka Vajliková mérnök és Lilla Szabóová, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség - Túzokos Kömyezetnevelési központ alkalmazottaival 2020. szeptember 25- én rovarhotelt készítettek, szépítették az óvoda udvarát. A rovarhotel megépítésével célunk az volt, hogy a gyerekeket megismertessük olyan körülmények megteremtésével, amelyek között a rovarok táplálkozni és szaporodni tudnak. ' Ä rovarszálloda egész évben nagyon hasznos a kertekben élő rovarok számára, hiszen több funkciót is betölt. Egyes rovarok fészekként használják a szállót, kibélelik homokkal, agyaggal, mohával, és itt rakják le petéiket, míg mások számára a téli hibernálódás időszakában nyújt menedéket. Míg a madarakról madáretetővel, madáritatóval gondoskodunk, addig a rovarokról rovarhotellel, darázsgarázzsal. Érdemes úgy elkészíteni a rovarhotelt, hogy külseje mutatós legyen. így egyszerre lett udvarunk hasznos és díszés kiegészítője, miközben növeltük az óvodaudvarban az élőhelyek sokféleségét (biodiverzitását). Köszönjük a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség - Túzokos Kömyezetnevelési központ alkalmazottainak odaadó munkáját. Az óvoda pedagógusai Hasznos és díszes kiegészítője lett az udvarnak (Fotó: keo) Kilenc csapat mérte össze a tudását a dunaszerdahelyi döntőben (Fotó: Katedra) Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő A jelenlegi körülmények között szinte hihetetlennek tűnhet, de - nagy örömünkre - az előírások betartásával megvalósulhatott a Katedra Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő döntője. Ez az országos forduló rendkívülinek tekinthető, hiszen még a 2019/2020-as tanév versenyévfolyamához tartozik. A hetedik alkalommal megszervezett vetélkedőre, amely 2020. szeptember 23-án 9:00-kor kezdődött, végül kilenc, háromtagú csapat érkezett (Fakasdról, Érsekújvárból, Zselízről, Zsigárdról, Felsőszeliből, Zsigárdról, Vásárútról, Gútáról, Nagyfodémesről). A regisztráció és a rövid megnyitó a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Építészeti Szakmunkásképző Iskola udvarán zajlott, ezt követően a versenyzők elfoglalták helyüket a tornateremben. A döntő két fordulóból állt, ez idő alatt hat feladatsort oldottak meg a versenyzők. Szinte hallani lehetett az agytekervények „zakatolását”; a diákok nagyon ügyesek, lelkesek és fegyelmezettek voltak. A feladattípusok ismerősek lehettek a számukra, hiszen a levelezős fordulóban is hasonlókat oldottak meg. A legközkedveltebb a Szóbravúrok, a legnehezebb pedig a Szótagkirakós című feladat volt. A legtöbb versenyfeladat szóalkotásra, valamint szókincsbővítésre irányult (szinonimakeresés, intarzia, eszperente). A következő három csapat szerezte meg a vetélkedő legsikeresebb megoldójának címét: 1. Vagányok - Tóth Alexandra, Sebő Laura, Ágh Szabolcs; József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárát; felkészítő: Tóth Mónika 2. Űrpandák - Kiss Réka, Nagy Georgina, Tánczos Laura; Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta; felkészítő: Dr. Samu Krisztina 3. Harisnyások - Kerek Lilla Flóra, Kerek Anna Ibolya, Ötvös Sebastian; Borsos Mihály Alapiskola, Nagyfodémes; felkészítő: Forró Dániel Végül szeretném megköszönni a versenyzőknek az alapos munkát, a felkészülést, a felkészítőknek a diákokkal való foglalkozást és az együttműködést! Remélem, élvezték a vetélkedő fordulóinak feladatait, és számos új kifejezést, logikai lépést tanultak! Bízom benne, hogy folytatják anyanyelvi kompetenciájuk fejlesztését, és továbbra is bekapcsolódnak a vetélkedőbe. Az új, már zajló tanévhez a játékkedv mellett kitartást, jó erőt és egészséget kívánok! Tóth Katalin versenyszervező Selyés diáklány a Nemzetközi németolimpia sikeres megoldója A németországi Goethe Intézet és a Némettanárok Nemzetközi Szövetsége kétévente rendezi meg a Nemzetközi németolimpiát, amely a világ legnagyobb német nyelven zajló rangos diákvetélkedője. Célja a fiatal tehetségek felkarolása, a német nyelv iránti érdeklődés felkeltése, a kölcsönös tolerancia erősítése, valamint a német kultúrához, gazdasághoz és civil társadalomhoz való pozitív kapcsolat kialakítása. Az augusztusban esedékes verseny a kialakult járványhelyzet miatt sajnos online formában valósult meg az eredetileg két hétre tervezett nagy nemzetközi találkozó helyett, amely Drezdában lett volna. A világ több mint 60 országából százhúsz diák mérte össze némettudását és kreativitását egyénileg és csoportosan. A résztvevők egyebek mellett Új-Zélandról, Japánból, Indiából, Kanadából, Finnországból, Kazahsztánból, Portugáliából, Dél- Affikából, Peruból és még számos más országból „érkeztek”. Szlovákiát hárman képviselték. Kovarőík Beáta (Fotó: SJG) Nagy örömünkre diákunk, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója, aló éves Kovarőík Beáta (V. N), a megváltozott körülmények ellenére is vállalkozott a megmérettetésre, és a döntőben képviselte Szlovákiát. A nemzetközi olimpiára a tavalyi országos németolimpia győzteseként választották be. Elmesélte, hogy versenyzőként nemcsak technikai kihívásokkal kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy a versenyfeladatokat egy virtuális tanteremben, illetve egy élő videókonferencián kellett megoldani. Az olimpiát minden fordulóban a kreativitás, az innovatív megoldások és az újszerű tanulási lehetőségek jellemezték. A bemutatkozó online-videóban beszéltek országukról, amely által jobban megismerték egymás kultúráját. A versenyt a Goethe Intézet drezdai székhelyéről irányították, itt működött a médiafigyelő, valamint a „kreatív központ” és egy élő stúdió. Itt fonódtak össze a szálak a számos irányító kezében. A helyszínen lévő stúdióvendégekkel folytatott élő streamprogramokat mindennap világszerte közvetítették. Az öt kontinensről érkező diákok elmondták az MDR-TV híradójának, miért is éri meg németül tanulni, miért jó ezen a nyelven beszélni, és miért szeretik Németországot. Bár a versenyzők 17 különböző időzónából érkeztek, a kitűnő szervezésnek köszönhetően az együttműködés gördülékeny volt. Csodálatos dolog, hogy a német nyelvnek sikerült összehoznia a világ minden sarkából érkező fiatalokat, akik nyitottak a kapcsolatépítésre, egymás megismerésére. Sok szeretettel gratulálunk Kovarcík Beának, aki az online Nemzetközi németolimpia döntőjének sikeres megoldója lett! Szénássy Edit felkészítő tanár