Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)
2020-10-07 / 232. szám
201 PANORÁMA 2020. október 7. | www.ujszo.com sem nyithat ki Párizsban r S.' Vége a bulizásnak Párizsban. Hétfőn még kiszolgálták a bárokban a vendégeket, ám tegnaptól legalább két hétig zárva maradnak a bárok a francia fővárosban és az elővárosokban. Este tíz után elvitelre sem lehet alkoholt eladni vagy közterületen fogyasztani, ahogy ettől az időponttól a zene is tilos közterületen. (TASR/AP-feivétei) NAPTÁR Október 7 ► NÉVNAP Amália Az Amália női név a germán Amal- kezdetű nevekből származik, a névképző egy gót királyi családra utal, valamint megtalálható benne a védelem névelem is. ► ESEMÉNY Beiktatták esztergomi érseki székébe Mindszenty József veszprémi püspököt. (75 éve) ► ÉVFORDULÓINK 220 éve születettTelepy György színész, színházi festő és író, a magyar Nemzeti Színház első éveinek ezermestere. 210 éve született Nagy Ignác író, szerkesztő, akadémikus, a KisfaludyTársaságtagja, az első modern magyar újságíró. 135 éve született Niels Bohr Nobel-díjas dán fizikus, az atomszerkezet és a kvantummechanika kutatója. 110 éve születettTabi László kétszeres József Attila-díjas író, újságíró, humorista, a Ludas Matyi főszerkesztője. 95 éve született Raszler Károly Kossuth- és háromszoros Munkácsy Mihály-díjas grafikus, művészettörténész. 90 éve született Berek Kati Jászai Mari-díjas színésznő. 80 éves Sebestény Katalin Liszt Ferenc-díjas balettművész, balettmester. ► NAPI VICC Anasztázia grófnő a fürdőszobában tartózkodik, amikor belép az inas.- Na, de Jean - mondja a grófnő -, miért nem kopog, mielőtt bejön? Mi van, ha éppen nem vagyok felöltözve? -Az ki van zárva asszonyom, mielőtt én belépek, előbb mindig belesek a kulcslyukon. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Hidegfrontvárható. A reggeli időszakban nagy a megfázásveszély, réteges öltözet javasolt. Az erős szél fokozza a fejfájást, emellett nyugtalanságot és ingerlékenységet okoz. Egy bár MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Magyarországon 20-an meghaltak, 818-cal nőtt a fertőzöttek száma, továbbra is gyorsan nő a fertőzések száma Csehországban és Spanyolországban. Párizsban életbe léptek az új, szigorított szabályok, Olaszországban pedig lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be. Elhunyt 20 beteg, és újabb 818 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte tegnap a koronavirus.gov.hu. Az elhunytak száma 853-ra emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 22 722. Kampánnyal buzdítja vérplazmaadásra a koronavírusból gyógyultakat a magyar Országos Vérellátó Szolgálat. Az intézmény főigazgató-helyettese elmondta: olyanokat keresnek, akik bizonyítottan átestek a fertőzésen, és legalább három hét eltelt a felgyógyulásuk óta. Mindemellett a plazma csak akkor alkalmas gyógyításra, ha a gyógyult vérében a speciális antitestszám megfelelő - fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy ez döntő részben olyan embereknél adott, akik erős tünetekkel vészelték át a betegséget. 49 ország a listán Románia közben 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be mától a Magyarországról és másik 48 olyan országból érkezők számára, ahol az utóbbi két hétben a koronavírusfertőzések lakosságarányos száma meghaladta a romániai adatot. A magas epidemiológiai kockázattal rendelkező államok listáján szerepel Szlovákia és Ausztria is. Nem szükséges karanténba vonulniuk a CNSU „sárga listáján” szereplő országokból érkező utasoknak akkor, ha három napnál rövidebb időre érkeznek Romániába és friss - legfeljebb 48 órája végzett - negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni a határon. Romániában minden korábbinál több, 73 koronavírusos beteg halt meg az utóbbi napon, és tegnap 600 fölé emelkedett az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma. Aggódnak az orvosok Csehországban továbbra is gyorsan emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzések száma. Az egészség-Stockholm. A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia illetékes bizottságának indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet ügyi minisztérium honlapján tegnap reggel közölt kimutatás szerint hétfőn 3119 új esetet regisztráltak, amely a vírus felbukkanása óta a 4. legnagyobb napi szám. Jelenleg mintegy 3 8 ezret tartanak nyilván igazolt fertőzöttként. Az orvosok szerint aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi időben felgyorsult a kórházi kezelésre szorulók száma, és megugrott az elhalálozásoké is. Vasárnap 24-en, hétfőn 11 -en haltak meg a koronavírus miatt, és ezzel a halálesetek száma 758- ra emelkedett. A kórházakban 1242 beteget kezelnek, közülük 265 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Csehországban hétfőtől veszélyhelyzet van érvényben. Az uszodákat is bezárták Nemcsak a bárok nem nyithatnak ki tegnaptól Párizsban, hanem a sportolásra alkalmas helyiségek és az uszodák sem fogadhatnak legalább két hétig felnőtteket, de az iskolai osztályok számára továbbra is megtarthatók a foglalkozások - jelentette be a párizsi prefektus. A bárok tegnaptól legalább két hétig zárva maradnak a fővárosban és az elővárosokban, az éttermek viszont szigoríerőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer középpontjában. Ez a képződmény, amely a galaxis szívében meghatározza a csillagok pályáját, a jelenlegi elméletek szerint nem lehet más, mint egy nagy tömegű fekete lyuk. Penrose leleményes matematikai módszereket használt, annak bizonyítására, hogy a fekete lyukak egyenesen következnek Albert Eintott óvintézkedések mellett a megszokott nyitvatartás szerint működhetnek. Az alkoholfogyasztást is betiltotta a rendőrség este 10 óra után a közterületeken (parkokban, folyóparton, tereken). A bevásárlóközpontokban és a nagyobb üzletekben szavatolni kell, hogy egy vásárlónak legalább 4 négyzetméteres terület jusson, azaz az üzletbe belépők számát csökkenteni kell. A következő két hétben nem tarthatók meg a nagyobb szakmai találkozók, szalonok, vásárok, kongresszusok, és a sátorban rendezett cirkuszi előadások is elmaradnak - jelezte a prefektus. Bulik és családi ünnepek sem rendezhetők nyilvános helyeken. Szabadtéren viszont maximum ezer fő részvételével továbbra is rendezhetők sport- és egyéb események. A kulturális intézmények, azaz a színházak, mozik és a múzeumok, valamint az üzletek a már korábban életbe lépett szigorú korlátozások (kötelező maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés) mellett tovább működhetnek. Spanyolországban a hétvégén átlépte a 800 ezret a járvány kezdete óta regisztrált koronavírus-fertőzöttek stein általános relativitáselméletéből. Einstein maga nem hitt abban, hogy „ezek a mindent, még a fényt is elnyelő szupemehéz szörnyetegek”, a fekete lyukak valóban léteznek - írta közleményében az akadémia. Reinhard Genzel és Andrea Ghez kutatásai egyaránt a Tejútrendszer középpontjában lévő Sagittarius A* régióra összpontosultak. A világ legnagyobb távcsöveit használva olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel átláttak a csillagközi gáz és száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium. A hétfő esti jelentések szerint az elmúlt 24 órában 2099 új esetet azonosítottak, péntek óta pedig több mint 23 ezret. A halálos áldozatok száma 139-cel emelkedett az utóbbi három napban, egy hét alatt 366-an hunytak el. Kasztília és León tartomány bejelentette: lezáija a 160 ezer lakosú Palencia és a 462 ezer fős León városát a fertőzések növekedése miatt. A madridi tartomány tíz városában péntek éjszaka léptek életbe hasonló intézkedések. Lépcsőzetes szigorítások Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban. Huszonnégy óra alatt 2257 új beteget szűrtek. Kötelezővé akarják tenni a szájmaszk szabadtéri használatát egész Olaszországban. Január 31-ig meghosszabbítják a járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzetet, melyet idén január végén vezettek be. por hatalmas felhőin, a Tejútrendszer szívébe. A technológia határait kiterjesztve új technikákat alkalmaztak a Föld légköre által okozott torzulások ellensúlyozására, egyedülálló eszközöket építettek - olvasható a méltatásban. Az 55 éves Andrea M. Ghez egyébként a negyedik nő, akinek odaítélték a fizikai Nobel-díjat. A kitüntetettek 10 millió svéd koronán osztoznak, az összeg felét Penrose kapja, a másik felét Genzel és Ghez. (MTI) Fekete lyukakat kutattak a fizikai Nobel-díjasok ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, R0.B0X 222, 830 00 Bratislava 3 iE -mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ L ETIKA! KÓDEXÉT f!S KULT •••MINOR