Új Szó, 2020. október (73. évfolyam, 227-253. szám)

2020-10-06 / 231. szám

www.ujszo.com I 2020. október 6. SPORT 113 50 ezer dollár múlt másfél kilós pluszsúlyon Végh Attila: Yes, no, dollar „Lajos" Klein edzője, Végh Attila, a legismertebb szlovákiai MMA-s alkalmi tolmácsként is közreműködött a közel-keleti gálán. „Lajos­tól megkérdezték, tud-e angolul, amire azt mondta, van tolmá­csom, azAttila. Csakhogy én annyit tudok csak, hogy yes, no, dol­lar" - mesélte Végh a tegnapi sajtótájékoztatón, azzal, hogy min­dig nagy volta show, ha rájuk került a sora nyilatkozatoknál. Klein győzelmét nem kicsit ünnepelték meg. „Úgy üvöltöztünk, mint a falusi vadparasztok. Sok disznóságot rendeltünk a szobára a bu­nyó után, és rendesen kirúgtunk a hámból" - tette hozzá Végh. OROSKY TAMÁS Első szlovákiaiként mutatkoz­hatott be a legnagyobb presztízsű szervezet, az UFC gáláján Ludovít „Lajos" Klein. A kevert harcművészetek (MMA) 25 éves, érsekújvári származású ketrecharcosa bő egy héttel a nagy debüt után is örömmel válaszolgatott az újságírók kérdéseire. Hogy érzi magát néhány nappal az abu-dzabi bunyót követően? Brutál happy vagyok. Rengeteg mindent éltünk át minden nap, óriási élmény volt. A megérkezésünk után rögtön várt minket egy hölgy az UFC-ből, aki aztán mindenről gon­doskodott, az ujjúnkat sem kellett mozdítani. Külön ember volt példá­ul arra, hogy személyre és konkrét időpontra szabott tápláló italokat keveijen nekem. Két napig voltunk karanténban, de azt is, a médiameg­jelenéseket és minden pillanatot él­veztem. Az új-zélandi Shane Young el­len tartalékként ugrott be, ezért nagyon gyorsan kellett leadnia megszokott versenysúlyából, hogy beleférjen a limitbe. Igen, váratlanul jött a lehetőség. Bár volt egy fülesünk, hogy össze­jöhet egy UFC-s meccs, de csak ok­tóberben. Azonban egyik napról a másikra ajánlatot kaptunk, hogy 66 kilóban mehetek bunyózni. Bólin­tottunk azzal, hogy a mérlegelésig leadom a szükséges kilókat. A vé­gére kb. 1,8 kilóval voltam a határ felett, de a csapatommal úgy dön­töttünk, hogy az egészségem már nem enged újabb fogyasztást. Ez az én saram volt, megígértem valamit, és nem teljesítettem, amit sajnálok. De megegyeztünk az ellenfél me­nedzsmentjével, hogy a nekem járó pénzdíj 40%-át megkapja tőlem, cserébe rendesen bunyózhatunk. Igaz, utólag ezt aztán előhúzták a csapatánál. Mi járt a fejében, útban a ket­recbe? Tiszta fejjel mentem oda. Tudtam, hogy eleget edzettem, remek csapat volt körülöttem, de azt is, hogy éle­tem teljesítményét kell nyújtanom. Az járt a fejemben, amit még itthon is mondtam, hogy KO-zok, mert még sosem ütötték ki Youngot pályafu­tása során. Nagyon örülök, hogy ne­kem sikerült elsőként. Ráadásul nagyon gyorsan, 76 másodperc elteltével... Ahogy a magas rúgásom betalált, láttam, hogy kivan tőle, akkor pedig- magam sem tudom, honnan jött ez- egy bokszos kombinációt húztam elő. Brutálisan sikerült. Amikor a földre esett, már sejtettem, hogy be­fut a bíró és véget vet a küzdelem­nek. Nézők nélkül zajlott a gála, de a lehető legjobban kiélveztem így is. A gála KO-jának választották az ön győzelmét, de az ezért járó 50 ezer dolláros jutalmat viszont nem kapta meg. Igen, ekkora bonuszt kaptam vol­na, ha a súlyom nem lépte volna túl a 66 kilót. Jobb nem gondolni rá, mert sajnálja az ember. De jönnek az újabb meccsek, és lesz még egy pluszmotivációm, hogy újra meg­próbáljam kiérdemelni a bonuszt. Állítólag ha nem győzött volna, az UFC végleg kihúzta volna a lis­tájáról. Igen. Az UFC vezetése megorrolt rám a súlyproblémák miatt. Ez egy valós feltétel volt, amiről nekem nem szóltak a meccsem előtt. De jó fény­ben mutattam meg magam a ketrec­ben, szerintem tetszett nekik a telje­sítményem. És remélem, az sem ke­rülte el a figyelmüket, hogy milyen nagy rajongótáborom van, számos hivatalos felületre küldtek a szurko­lók szlovák zászlókat. Érzett már akkor örömet életé­ben, mint közvetlenül a győzelme után? Azt hiszem, nem. Az első másod­percekben nem is akartam elhinni, mi történt. Amikor a csapatom be­jött utánam a ketrecbe, kértem, hogy keverjenek le egy pofont, hogy álmodom-e vagy ez a valóság, olyan gyorsan pörgött le minden. Érsekújvárból jutott el ilyen magasra. Mi kellett hozzá legin­kább? A kitartás nagyon sokat számít, és jól kell teljesíteni a meccseken. Én mindig azt akarom, hogy show le­gyen a meccsemen, nem unalmas küzdelem. Nagyon fontos, hogy zaj­lik egy-egy küzdelem. Egy amerikai ügynök szólított meg két éve, mos­tanra sikerült feltolnia az UFC-be. Szülővárosában volt valamilyen szervezett ünneplés? Igen, a város szélén hatalmas tűzijáték fogadott, a hídon pedig egy molinó We are brutal happy felirat­tal. Nagyon örültem neki, de csak a mostani hétvégén ültünk le a have­rokkal dumálni, mert öt napig ka­ranténban kellett lennem. Mit tart a legnagyobb erősségé­nek? Azt, hogy komplex harcos va­gyok, hogy fejben rendben vannak a dolgok. Százszázalékosan koncent­rálok a meccsre. Egyáltalán nem stresszelek, nyugodt tudok maradni. Mit hozhat ez a siker a jövőre nézve? Milyen program vár önre? Konkrétum még nincs, minden­képpen szeretnénk még egy meccset idén. Folyamatosan edzek, remé­lem, összejön egy decemberi harc. Olyasvalakivel szeretnék küzdeni, aki előttem áll a rangsorban, mert csak így juthatok én is előrébb. Négy bunyóra van szerződésem az UFC- vel, azaz még három vár rám. Hihe­tetlenül élvezem, és örülök neki, hogy nagy a felhajtás körülöttem. Fucsovics a nyolcaddöntőben búcsúzott a Roland Garroson Fucsovics Márton négy szettben kikapott hétfőn a 13. helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. A világranglistán 63. Fucsovics már a mérkőzés előtt beállította ed­digi legjobb Grand Slam­­szereplését, hiszen a 2018-as és az idei Australian Openen is a negye­dik körig jutott. A magyar játékosok közül előzőleg csak Kehrling Béla, Asbóth József, Gulyás István és Ta­­róczy Balázs tudott a legjobb 16 kö­zé kerülni a Roland Garroson. A meccs Fucsovics brékkel kezd­te, majd 3:3-nál riválisa utolérte őt, aztán ismét elvesztette az adogatá­sát. A magyar teniszező 5:4-nél nem tudta kiszerválni a szettet. A rövidí­tésben azonban Fucsovics 1:3-ról sorozatban öt megnyert labdame­nettel játszmalabdákhoz jutott, és a másodikat egy remek röptével érté­kesítette. A nyíregyházi játékos továbbra is türelmes salakteniszt mutatott be, Fucsovics Márton (Fotó: Facebook) kiválóan irányított az alapvonalról, és váratlan ritmusváltásokkal hozta zavarba Rubljovot. Ennek eredmé­nyeként 3:l-re meglépett, majd egy 14 labdamenetes szervagémben 4:1- re növelte az előnyt. Nemsokára, 5:3- nál ismét a játszmáért szerváit, és bár csak két labdára volt tőle, a moszk­vai rivális ezúttal is brékelt. Rubljov nem állt meg, ismét elvette Fucso­vics adogatását, és sorozatban öt nyert gémmel hozta a szettet. A har­madik felvonásban 3:1 -nél Fucso­vics egymás után három játékot vesztett. A hullámzó szett ötödik brékjét követően Rubljov 5:4-nél ki­­szerválta a szettet. A negyedik játsz­mában mindketten összeszedték magukat, 5:4-ig - 46 percen át - egyetlen bréklabda sem akadt. Ek­kor Fucsovics rögtön háromhoz is jutott, melyek egyben szettlabdák is voltak, de nem tudott élni velük. Az újabb tie-breakben már az orosz volt jobb, így 3 óra 53 perc után ő vonult le győztesen a pályáról (6:7,7:5,6:4, 7:6). A 28 éves Fucsovics a jövő hét­től így is visszatér a top 50-be a vi­lágranglistán. „Úgy érzem, jól játszottam, meg­felelő taktikával, pozitív hozzáállás­sal, de a másik oldalon egy olyan te­niszező állt, aki Novak Djokovics után a második legeredményesebb az idényben, fantasztikus formában van, fizikailag és mentálisan is el­képesztően erős—mondta Fucsovics a Nemzeti Sportnak. - A második szettben 5:3-ra vezettem és harminc semmim volt adogatóként... Ilyen­kor van bennem hiányérzet, csaló­dottság. De az edzőm, Nagy Zoltán azt mondta a mérkőzés után, hogy az összképet kell nézni: jó versenyen vagyok túl, a játékom összeállt, le­győztem egy topteniszezőt, és egy másikat is megszorítottam.” A szerb világelső, Novak Djoko­vics könnyen, 6:4,6:3,6:3-ra verte a torna 15. kiemeltjét, az orosz Karen Hacsanovot. Petra Kvitová könnyedén győzte le a kínai Csang Suajt. A csehek kivá­lósága, aki a 7. kiemelt a tornán, 6:2, 6:4-re verte az ellenfelét, így nyolc év után újra bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe, ahol a német La­ura Siegemund lesz az ellenfele. (MTI) SPORTATV-BEN 11.55 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Roland Garros tenisz­torna 12.10 - EUROSPORT 2: Giro d'Italia kerékpárverseny, 4. etap 17.00 - ÚT SPORT: Karlovy Vary-Sparta Praha cseh bajnoki hokimeccs 19.00 - AREN A 4: Darts, World Grand Prix, 1. nap 19.00 - SPORT 1 (magyar), NOVA SPORT 1: Kiel- Hannover-Burgdorf német baj­noki férfi-kézilabdameccs 20.00 - ARENA SPORT 2: Darts, World Grand Prix, 1. nap 20.05 - CT SPORT: Fiydek Místek-Karviná cseh bajnoki kézilabdameccs 22.00 - SPORT 2 (magyar): Baseball, MLB, rájátszás 3.05 (szerda) - NOVA SPORT 2: Miami-LA Lakers kosárlab­da NB A-döntő AKTUÁLIS ► A koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kerül sor november közepén a Forma-l-es Török Nagydíjra, amelyet 10 év után rendeznek újra. Mester és tanítványa: Végh Attila és „Lajos" Klein

Next

/
Thumbnails
Contents