Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-05 / 206. szám
[18 SZALON ■ 2020. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com TÁRCA A SZALONBAN Bartók Imre Zodiákus II öngetnek. Résnyire nyitom az ajtót. A Zodiákus az. Állok egy percig, amíg megkérdezi, mi lesz, beengedem-e végre. Kiakasztom a láncot, és félreállok. Leveszi a kabátját, kissé hanyagul, de a vendégjoggal mégsem visszaélve lehajítja az egyik székre az előszobában. A csizmáját nem veszi le, noha vastag rétegekben ragadt rá a sár. Hangtalanul lép a szőnyegre, de a parkettán csikorognak a talpába szorult kavicsok. Mutatom, hogy merre menjen, arra van a nappali, üljön le, mindjárt jövök én is, csak fel kell takarítanom. A többiek bármelyik pillanatban hazaérhemek. Leül, én teszek egy kört a lakásban, visszamegyek a szobámba, lefekszem az ágyra, elképzelem, hogy vasárnap van. Lázas vagyok, és valaki Trója ostromáról és a régi hősökről mesél. Lekászálódom az ágyról, kimegyek a konyhába, a cselédszobába, kinézek a szomszédos gangra, végignézek a polcokon, Az undor története, Hogyan valósítsuk meg álmainkat, Kilencvenkilenc trükk betörők ellen, Seneca hétköznapjai, A kék oltár, majd, valamivel mellette (innen alighanem eltűnt egy könyv), a Mit tegyünk, ha úgy érezzük, hogy követnek?. Visszamegyek a nappaliba. Nem biztos, hogy ő az, de a hangja ismerősnek tűnt. Ugyanott ül, mint az imént. A jelek szerint kiszolgálta magát. Kivett egy csészét a bárszekrényből, beleöntött egy kis vermutot, a tányérkába pár szem sós mogyorót szórt. Ritka pillanat, amikor egy mogyorót székében sikerül elharapni, amikor egy apró harapás hatására a szférikus létezés e ragyogó gyémántja, a gyönyör enyhén elliptikus kelyhe egyszerűen kettéválik. Földlemezek csúsznak el így egymáson, nagy egyetértésben, sebészi pontossággal. (Figyeljünk rá, hogy hasonlataink ne utánozzák a hétköznapok unalomig ismételt megpróbáltatásait.) Belekortyol a vermutba. Talán meg kéne kérdeznem, elégedett-e az italával, tölthetek esedeg valami mást, egyáltalán, szóval kéne tartanom a vendéget. Mr. Zodiac, egyenesen az ábécé végéről érkézén ide hozzánk, mondja, jól utazott? Ősidők pókfítylain rebbent keresztül, amíg megáílhatott az ajtónk előtt, kitartó ember. Nem kérdezek, nem mondok semmit, ő csendben csipeget, látom rajta, hogy türelmetlen. Mit mondtál, mikor érnek haza? Nem mondtam semmit. Azt kéne felelnem, hogy nem mondtam semmit, de ezzel csak a gyengeségemet árulnám el. Annyit mondanék ezzel, hogy nem értettem meg a helyzet irtózatos gravitációját. Árulás volna a félelemmel szemben. Ugyanakkor, villan át rajtam, ha így teszek, ha együgyű válaszokat adok, megfosztom egy fontos fegyverétől. A beszélgetésben valaki mindig alul marad. Éppen ezért ő nem is beszélgetni akar velem, amikor megszólít, világossá teszi, hogy nem választ vár - éppen azt várja, hogy ne válaszoljak. Odakint felélénkül a forgalom. Tompán, de az emeletig hallatszik a dízelmotorok nyúlós, rekedtes, azbesztízű károgása. A folyó felett költöző madarak rikoltoznak. Mit mondtál, mikor érnek haza? Bármikor hazaérhetnek. Akkor még várok egy kicsit. Várakozzunk együtt. Leülök mellé. Nem vele szemben, nem átellenben, hanem mellé, a térdünk összeér, a vállunk összeér, pontosabban a vállam a felkarjához ér, valami feszültséget érzek benne, valami túlságosan régen olajozott, száraz merevséget. Ami egy kitérővel indult, most túlzott közelségbe vált, ezzel védekezem, ha már hallgatni nem sikerült. Valahol kés lapul - hol lehet? Bárhol, a kabátja belső zsebében, a combjához ragasztva, a cipője orrában, a gerincében, amit egyenesen a csigolyái alól ránt majd elő. Bárhol lehet. Várakozzunk. A fal felé fordulok. Sorjáznak a könyvek a vékony, művérrel lefestett polcokon. A tundra gyermekei. Fözöiskola. Hétszázan a ponyva alatt. Csigaháton Tibetbe. Halld szavam, emlékezet. Míg van élet, érdemes ölni. Nem tehetek semmit. Járkálok, de csak képzeletben. Várunk. Mintákat figyelek a falon, a polcokon. A könyvek színeváltozását. Valaki mintha most ébredne az egyik szobában. Túl sok fotelt zsúfoltak ebbe a nappaliba. Legalább egyet ki kéne vinni az előszobába, de már az is tele van. A vécé mocskos, a csempék sárgák, a zománc sárga, a víz is sárga. Időnk, mint a tenger. Tényleg maga az? Maga telefonált? Előfordult, hogy telefonáltam. Miért nem veszi elő a kését? Az ajka lebiggyed, reszket, aztán belemar a mogyoróba, habzsol, ráiszik néhány korttyal, újratölt. Feláll, az ablakhoz megy, kinyitja a széles ablaktáblákat, kihajol, nem, kimászik a párkányra, a galambürüléken fekve kémleli az utcát, mikor bukkannak fel végre a többiek, lássák ők is. Mögötte állok, fogom a lábát. A félreszabott, krokodilbőr csizmáját fogom. Miért ez a félelem, ez a tétovaság, miért bennünk álmodja legszörnyűbb álmait a szellem. Visszaereszkedik, újra elfoglalja a helyét a fotelben, iszik. Rövidre nyírt, fekete haja alatt kitágulnak a pórusok A homloka még az árnyak közt is csillog. Én vagyok az, mondja. Én vagyok az, aki bevégzem majd. De valaki más parancsol. Az igaz szerelmet keresi a pornófüggő muszlim srác „ Tudom, hogy nem nézitek a sorozatot. ” Ezt a mondatot címezte a közönségnek a januári Golden Globe-díj-átadón a színpadról Ramy Youssef, miután a legjobb vígjátékszínésznek választották. Januárban még valószínűleg igaza is volt, azonban pont a Golden Globegyőzelemnek köszönhetően rengetegen figyeltek fel a srácra, aki egy nagy hollywoodi díjátadón ,Allah akbar”-ral köszönte meg az elismerést. A Hulu sorozatának (felénk az HBO-n látható) népszerűsége azóta rengeteget emelkedett, a második évadhoz ráadásul megszereztek egy két Oscardíjas filmsztárt is Mahershala Ali személyében. Az amerikai szórakoztatóipar az utóbbi években felismerte, hogy van értelme az országban élő különböző kisebbségeknek saját filmeket és sorozatokat készíteni, és ennek fiatalnak egyensúlyoznia a nyugati világ csábítása és lazább erkölcsei, valamint a vallásának szigorúbb szabályai és tilalmai között. Ez elsőre talán nagyon komolynak hangzik, de a Ramy távol áll a komolykodástól: ezeket az erkölcsi próbatételeket gyakran provokatív Jkj* i j>i| «-* «áj Ül a hullámnak az egyik legfrissebb, legeredetibb és legbátrabb terméke a Ramy. Miért a legbátrabb? Mert Amerikában minden kisebbség közül a muszlimokhoz kötődik a leg-SOROZATDARALO több negatív sztereotípia, így félő volt, hogy egy közegükben játszódó vígjáték nagyon kis közönséget fog érdekelni. Csakhogy a főszerepet játszó, a sorozatot pedig producerként, forgatókönyvíróként és sokszor rendezőként is gondozó Ramy Youssef tényleg olyan eredeti módon mutatja be a közeget, ahol él, hogy azzal még azt is bevonzza, aki elsőre talán idegenkedik attól, hogy a muszlimok lelki és vallási problémáiról nézzen meg egy szériát. Youssef a főhősén keresztül azt vizsgálja, milyen nehéz egy nyugati országban élő, a hitét fontosnak tartó muszlim és vicces helyzetekbe csomagolja. A második rész egyik csúcsjelenetében például a bűnbánó Ramy kirángatja a mozgássérült barátját egy vegasi táncosnő/prostituált privát öltáncáról, ám közben nem számol azzal, hogy a haverjának már erekciója lett, és mivel a kezei nem működnek, képtelen magán segíteni, elkezd fájni neki odalent, a prostimáit pedig már nem áll rendelkezésre... Hogy ez elég meredeken hangzik? Az is, ugyanakkor Youssef sosem Adam Sandlermódra mutat be ilyen helyzeteket, nála mindig az erkölcsi próbatételen és az emberségen van a hangsúly még akkor is, amikor például az egyik részben megkívánja a saját unokatestvérét. Valahol elképesztő, hogy 2020-ban egy fiatal alkotó sorozatot készíthetett a saját hitbéli elbizonytalanodásáról, és egy olyan sikersorozat született, amelynek a középpontjában a vallás és a kulturális különbségek állnak, a végeredmény mégis rendkívül könnyed és szórakoztató. Youssef képes közel hozni sokakhoz a korábban nyugaton maximum bottal piszkált muszlim kultúrát, és úgy mesélni róla, hogy az muszlimok és nem muszlimok számára is izgalmas legyen. Emberünk ráadásul még csak 29 éves, épp csak elkezdte bontogatni a szárnyait. Sok van még benne. Tóth Csaba A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
