Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)

2020-09-17 / 215. szám

www.ujszo.com | 2020. szeptember 17. KÖZÉLET 3 Az esküvőszervezós dilemmái, nehézségei Az esküvőkön csak a templomokban hord mindenki szájmaszkot, a lagzikon már kevesen (Németi Róbert felvétele) NAGYROLAND Pozsony. Bár októberben továbbra is engedélyezett lesz a 100 fős esküvők megtartá­sa, a házasodni vágyóknak így is komoly problémákkal kell szembenéznie. A nehézségek­ről egy újdonsült feleség is nyilatkozott lapunknak. Az esküvőkkel kapcsolatos köz­életi vita azzal kezdődött, hogy Ma­rek Krajcí (OEaNO) egészségügyi miniszter a járványbizottság pénteki ülése után bejelentette: a esküvők létszámát októbertől 30 főre csök­kentenék. A tárcavezető szerint azért lett volna szükség ilyen drasztikus szigorításra, mert éppen ezek a ren­dezvények számítanak a legrizikó­­sabbnak. „Már több olyan esküvőről is tudunk, ahol az emberek megfer­tőződtek. Ha idősek kapják el a ví­rust, az különösen veszélyes, és ép­pen ezeken a rendezvényeken kerül­nek legszorosabb kapcsolatba egy­mással az emberek” - magyarázta az egészségügyi miniszter. Petíció is született A javaslat akkora felháborodást váltott ki, hogy a hétvégén már létre is hoztak egy petíciót az intézkedés ellen, amelyet eddig közel 27 ezer ember írt alá. Barbora Krizanová, a petíció megalkotója az indoklásban arra hívta fel a figyelmet, hogy az es­küvőkön a legközelebbi barátok és rokonok vesznek részt, akik egyéb­ként a mindennapi életben is szoros kapcsolatban állnak egymással. Krizanová úgy véli, hogy a szigorú higiéniai előírások betartásával (mint például a gyakori szellőztetés, a kézfertőtlenítés, valamint a maszkviselés) jelentős mértékben lecsökkenthető a megfertőződés ÖSSZEFOGLALÓ A parlament szeptemberi ülése előtt Peter Pellegrini, a frissen alakult Hlas elnöke bejelentette, lemond a törvényhozás alelnöki tisztségéről. Az ülésen terítékre kerülhet a művi terhességmegszakítások kérdése és a szerencsejátékok betiltásának könnyítése is. Pozsony. Peter Pellegrini volt kormányfő szeptember 30-ával le­mond parlamenti alelnöki posztjá­ról. A pozícióra - a parlamenti vá­lasztás eredménye alapján - a Smer párt tart igényt, amelyből Pellegrini korábban távozott. A Smer már je­lezte, a posztra Juraj Blanárt, a párt alelnökét fogja javasolni. Pellegri­ni elmondta, a posztja más parla­menti alkalmazottak munkaviszo­nyát is érinti. Részben ezért kötötte a távozását a hónap végéhez. „Azt gondolom, hogy a Smer jelöltje ki­bír még két hetet e funkció nélkül” - mondta. Hozzátette, még nem zárták le azt a kérdést, hogy indulna­­e ezért a posztért a parlamentben. esélye. „Végül, de nem utolsósor­ban, nem tetszik nekünk, leendő fér­jeknek, feleségeknek, valamint az esküvőszervezőknek sem, hogy az efféle intézkedések miatt nem kevés pénzt veszítünk” - olvasható a petí­ció indoklásában. Lelki nehézségek A bizonytalanság azonban nem­csak anyagi, hanem lelki nehézséget is jelent az esküvők megszervezésé­ben. Erről beszélt lapunknak Ha­­minda Réka, aki pátjával még júli­usban házasodott össze, azonban az esküvő megszervezését így is jócs­kán megnehezítette a koronavírus­­járvány. Beszámolója szerint az egész helyzetben az a legrosszabb, hogy az ember nem tudhatja, hogyan alakul a járványhelyzet az elkövet­A Smer elnöke, Robert Fico szerint Pellegrini korábban azt mondta, a szeptemberi ülés első napján le­mond az alelnöki tisztségéről. Az­zal, hogy ezt csak a hó végén teszi meg, Fico szerint Pellegrini meg­szegte a szavát. Hiába akarnak frakciót Pellegrini szerint a Hlas párt él­vezi a nyilvánosság támogatását, és kiemelte, a parlamenti választáson a párthoz tartozó 11 képviselő szerez­te a legtöbb szavazatot a Smer szá­mára, amelynek listáján akkor meg­mérettették magukat. Arról is be­szélt, az ülésen hivatalosan kérték a frakció létrehozását. „Nem füzünk nagy reményeket a sikerhez, mivel a koalíció és a volt ellenzéki kollégá­ink is már egyértelműen nyilatkoz­tak erről” - állapította meg. Ezen­kívül azt is elmondta, ha a frakció létrejöttét nem szavazzák meg, ak­kor is teljes erőbedobással fognak dolgozni. Pellegrini kitért azokra a hátrányokra is, amelyek a frakció hiányával járnak. Például így el­vesztik az elnökségi tisztségeket az ellenőrző bizottságokban, illetve nem javasolhatják a parlamenti ülés programjának a kiegészítését. kező hetekben, hónapokban. Réka és párja Magyarországon élnek, de az esküvőt Kassán tartották, így állan­dóan figyelniük kellett a híradáso­kat, hogy megnyitják-e a határokat. „Miután a törvényi szabályozás le­hetővé tette, az emberben felmerült az a kérdés is, hogy kitegye-e az idő­sebb családtagokat annak a veszély­nek, hogy esetleg megfertőződnek” - magyarázta Réka. Elmondása sze­rint az is megfordult a fejében, hogy az esküvőt végül lefújják, de az utol­só pillanatig kivártak, hogy a jár­ványhelyzet alakulásának megfele­lően hozhassák meg döntésüket. „Azt mondtuk, hogy legkevesebb egy hónapot muszáj hagynunk a fel­készülésre, ezért június elején dőlt el, hogy végül mégis megtartjuk az es­küvőt” - tette hozzá. A koalíciós tanács már hétfőn döntött arról, képviselőik nem tá­mogatják, hogy a Hlas frakciót ala­píthasson. Az OEaNO és a Sme ro­­dina még a múlt héten megjegyez­te, hogy Pellegrini pártja nem mé­rettette meg magát a választáson. Az SaS akkor azt közölte, a válasz­tási eredmények alapján fennálló erőviszonyok megőrzése mellett áll ki. A Pellegrini körüli képviselők alkotta frakció létrehozását a Smer sem támogatja. Ján Mazgút szóvivő elmondta, a párt általában nem tá­mogatja olyan politikai pártok frakciójának a létrehozását, ame­lyek nem vettek részt a parlamenti választáson. Izgalmas ülés lesz Tegnap elkezdődött a parlament szeptemberi ülése, amely a hónap végéig tart majd. A napirenden sze­repel több olyan vitatott téma is, mint a művi terhességmegszakítás, vagy a szerencsejátékok szabályo­zásának megváltoztatása, de a mi­nimálbér, a 13. nyugdíj, az állatkín­zás elleni törvény szigorítása, az egyetemi diplomák visszavonha­­tósága és az újabb fegyveramnesz­tia is terítékre kerül. A képviselők Sokan lemondják Nem mindenki tartott ki az utolsó pillanatig, sokan már hónapokkal az esküvő előtt úgy döntöttek, hogy in­kább későbbre halasztják. Ezt iga­zolja lapunk munkatársa, Németi Róbert is, aki gyakran fotóz eskü­vőkön. Elmondása szerint az év ele­jén még több mint 20 házasságkö­tésen vett volna részt, azonban ezek­nek legalább a felét lefújták. „Né­­hányan áttették jövőre, de akadnak olyanok is, akik úgy döntöttek, egyelőre inkább meg sem rendezik, és majd olyankor tartják meg, ami­kor már csillapodik a járványhely­zet” - közölte a fényképész. Haminda Réka - saját bevallása szerint - rendkívül sajnálja azokat a menyasszonyokat, akiknek le kel­lett mondaniuk az esküvőt, hiszen összesen több mint 70 program­ponttal foglalkoznak majd. A művi terhességmegszakítások szabályo­zásával kapcsolatban az OEaNO képviselői azt javasolják, hogy a beavatkozást nevezzék át „a ter­hesség művi befejezésének”, illet­ve két független orvosi szakvéle­ményhez kötnék azt. Jana Cigáni­­ková (SaS) ugyanakkor azt emelte ki, hogy a javaslatba belefoglalnák a gyógyszerrel való terhességmeg­szakítás engedélyezését is. A téma­körrel az ülés végén foglalkoznak majd, a koalíciós pártok körében még folyik az egyeztetés. A szeren­csejátékokra vonatkozó szabályo­zást úgy változtatnák meg, hogy az egyes önkormányzatok lakossági petíció nélkül is dönthessenek az ilyen tevékenység betiltásáról a község vagy város területén. A koronavírus-járvány miatt ho­zott intézkedések a parlamentet sem hagyták érintetlenül. Juraj Seliga (Za l’udí), a parlament alelnöke pa­naszt tett a Pozsonyi Járásbírósá­gon, mivel az ESNS képviselői nem viseltek szájmaszkot a parlament legutóbbi ülésén. Seliga azt szeret­né, ha a szélsőséges párt képvise­lőit megbírságolnák. (TASR, czg) sokan már hónapokkal korábban szervezik az eseményt, készülnek a nagy napra, majd egyik pillanatról a másikra le kell mondaniuk róla, ez pedig lelkileg is kifejezetten meg­terhelő lehet. A maszkviselós Bár a higiéniai előírások már hó­napok óta érvényben vannak a lag­zikon is, Németi Róbert tapasztala­tai szerint az emberek ezt nem vet­ték túlságosan komolyan. Ugyan a templomi szertartások során szinte mindenki maszkot viselt, később a vacsoránál, valamint a táncnál és a mulatozásnál a legtöbben már le­vették a szájmaszkot. Haminda Réka szerint nem is várható el az emberektől, hogy egy lagzin betartsák a távolságot, és ne érintkezzenek. „Az esküvőnk előtt felvettük a kapcsolatot a tulajdo­nossal, aki a helyszínen kézfertőt­lenítő szereket helyezett el. Igye­keztünk arra is figyelni, hogy a fo­gadáson valamennyire megtartsuk a távolságot, a templomban például minden család külön ült, és száj­maszkot viselt. De hogy őszinte le­gyek, nem lehet egész este távolsá­got tartani. A vírus miatt fél évig nem láttam a nagyszüleimet, így el­képzelhetetlen volt, hogy egy puszi nélkül érjen véget a nap” - mesélte Réka. A fiatal házasok azonban októ­bertől már kénytelenek lesznek ko­molyan venni az előírásokat, hiszen rendőri ellenőrzések várnak rájuk. Hogy ez mennyire rettenti el az em­bereket az esküvők megszervezésé­től, a következő hetekben derül ki. Igor Matovic (OEaNO) miniszterel­nök már arra is utalt, hogy ha a rend­őri intézkedések nem válnak be, és kiderül, hogy sokan fertőződtek meg a lagzikon, akkor nem zárható ki, hogy újabb szigorítások jönnek. RÖVIDEN Matovií hallgat felesége pénzéről Pozsony. Igor Matovic kor­mányfő pem hajlandó reagálni a a felesége befektetéseiről szóló kérdésekre - tájékoztatott a Plus 7 dní hetilap. A bulvárlap úgy tudja, hogy a kormányfő fele­sége tetemes összeget, akár 10 millió eurót is befektetett az Arca Capital pénzügyi csoport­ba, amely a jelenlegi válság alatt gondokba került, s melynek igazgatója elismerte, nem biz­tos, hogy hitelezőik teljes egé­szében visszakapják befekteté­seiket. Matovic ezekre a felve­tésekre nem akart reagálni, mondván: soha nem érdeklődött felesége pénzügyei iránt és a továbbiakban sem fog. Felesé­ge, Pavlina Matovicová és az Arca Capital képviselői sem re­agáltak a lap kérdéseire. Peter Pellegrini, a Hlas elnöke szerint botrányos, hogy Matovic mint az ország miniszterelnöke nem hajlandó magyarázatot adni. „Különösen, ha felmerül a gya­nú, hogy a pénzügyi csoport fe­nyegető csődjéről előre tudott, előre tájékoztatták, s így fele­sége minden befektetését idő­ben ki tudta venni. Kötelessége megmagyarázni, mi a helyzet a felesége pénzével” - állítja Pellegrini. (pius7dni) Pellegrini a hónap végén lemond a parlament alelnöki posztjáról

Next

/
Thumbnails
Contents