Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-16 / 214. szám
12 KÖNYVESPOLC ■ 2020. SZEPTEMBER 16. www.ujszo.com Költészet a magyar történelem egyik legsötétebb évében Márai Sándor 1944-ben kegyeden és reményvesztett szarkazmussal jegyezte be a naplójába: „A »Harc« című zsidóellenes szaklap, »Európa legjobb antiszemita hetilapja« hirdetésben közli, hogy új számában »az utóbbi idők egyik legszebb antiszemita versével jelentkezik A. G., a kiváló költő«. A hírt megkönnyebbüléssel olvasom. A magyar líra él.” A költő monogramja alighanem Alföldi Gézát rejti, aki Száláéi tiszteletére írta A Vezér! című költeményét, melyet a korszak főműnek kijáró tisztelettel magasztalt. 1944 a magyar történelem egyik legsötétebb éve: Zoltán Gábor Szép versek 1944 című kötete ennek a tragikus időszaknak a költészetéből készített egy öszszeállítást, valójában kommentált szemelvénygyűjteményt. A Szép versek cím az 1964 óta máig megjelenő, egy-egy év verstermésének legjavát kínáló antológiasorozatra utal, ezúttal persze ironikus értelemben, hiszen Zoltán Gábor célja nem az esztétikailag a szépség kategóriájához köthető költemények felmutatása, inkább a kor irodalomszemléletébe szeretne bevezetni. Csakhogy 1944-ben számos egymást kizáró irodalmi és politikai narratíva, szemléletmód, szerkesztői elgondolás jöhet szóba, s ezekkel a szerző el is játszik: ki lenne az ideális összeállító? A Vigilia szerkesztője? Egy nyilas lap szócsöve? Egy betiltott irodalmi újság rejtőzködő szerkesztője? Zoltán Gábor minden szerepet felpróbál, de leghatásosabban a kommentátori posztot uralja. A könyv öt nagyobb tematikus egységre oszlik: a bombázások traumatikus élményéről írt versekkel indul, majd Erdély és Balaton címmel az idill, a menekülés és az összetettebb nemzed retorikához köthető szövegek következnek, külön fejezetet kap a teátrális és a valós vallásosság, a szerelem és a lehető legplasztikusabban elgondolt hazakép megannyi verses megfogalmazódása. Megindító és vérlázító egy könyvben olvasni például Radnóti, Vas István, Szerb Antal, Aprily Lajos létszorongatottságról valló egzisztencialista költeményeit és Erdélyi József, Liszt Nándor ügyedenül vagy Mécs László körmönfontabban fasiszta verseit, melyek annak idején nyilas vagy hungarista lapokban jelentek meg. Meglepő lehet Kormos István „helyezkedéseinek” története, aki például ugyanazt a versét szükség szerint dedikálta más és más neves halott emlékének. Kónya Lajos pályaképe is szimptomatikus: Zoltán Gábor bemutatja, miként lett egy szélsőjobboldali lapokban közlő poétából fokozatosan elismert kommunista költő. Erdélyi József, aki ugyan sose látott harcteret, s akit később a szocialista magyar irodalom ismét a keblére ölelt, a magyar katonát egyenesen halhatatlannak mondja, de a túlzás retorikájának nála sincs határa: „Egy különb van, az az Isten, / de az magyar”. Boldog versezetben ünnepli, hogy végre „zsidólakáshoz” jutott Budapesten, megszámlálhatadan antiszemita klapanciát közöl. Géza Ottó versben elmélkedik azon, hogy inkább megtagadja az Istent, ha a zsidókat is testvérének kell tekintenie. Zoltán Gábor egészen pontosan mutatja be, hogy miként él vissza a korszak lírai köznyelve Petőfi Sándor örökségével, a keresztény etikával, mocskolja a Nyugat, kivált Babits költészetét. Ironikus hangol számol be Szabó Lőrinc költői „gyűlöletretorikájáról”, de vet néhány pillantást az amerikai seregben szolgáló Faludy György hadszíntérverseire is, kritikai tünetgócokba osztva elemzi a Weöres Sándor-féle új líranyelv bírálatát, de megszólal például a zsidó asszimiláció totális csődjét megéneklő h'ra tónusa (Nagy Zoltán versei), Kassák avantgárd érzékenysége, a szégyenérzet lírája is (pl. Urr Ida versében). Emellett a kismesterek, dilettánsok és versfaragók népes tábora is szóhoz jut. A kötet szemléletesen mutatja be a korszak kódjait, például hogy a „pestiség” bizonyos beszédmódban a „zsidóságot” jelenti, hogy bizonyos propagandafogalmak miként telepednek rá ma látszatra ártadannak ható szövegekre. A Hetedik edoga vagy a Levél a hitveshez mellett olyan szerelmesvers-kuriózumok is helyet kaptak a kötetben, mint Gellért Sándor A magyarok háborúja című eposzának részlete, mely egyebek közt arról szól, hogy a költő miként tett magáévá' az ukrajnai front közelében, megszállt területen egy aszszonyt (akit később „partizánná” stilizált), s a nő miként viszonozta a váratlan „boldogságot”. Egészen más tónusúak Vas István versei, melyekről Zoltán Gábor megállapítja, hogy „a szenvedélyektől hajszolt emberi szívek” dobognak bennük. A Jár a szerelem szörnyű malma című fejezet külön érdekessége, hogy az egymástól elszakított szerelmesek érzéseit nemcsak a domináns férfi szempontból láttatja, hanem az otthon maradt nőkéből is. Igaz ugyan, hogy ez utóbbihoz sokkal kevesebb szövegemlék kapcsolódik (pl. Hajnal Anna, Szabó Magda, Nemes Nagy Agnes versei), de költői energiákban ezek sem maradnak alul. Hajnal Anna Elvettek tőlem című költeményéről Zoltán Gábor megállapítja, hogy „akkora erővel jeleníti meg az egyedül maradt szerelmes nő testi-lelki szenvedését, hogy már-már egymaga ellensúlyozza a sok férfi költő hazagondoló versét”. A Szép versek 1944 című „abszurd antológia” nemcsak a versbeszéd alakulástörténeteit mondja el, hanem a hallgatások, elhallgatások és elhallgattatások történeteit is. Dutka Ákos például nem tudott verset írni 1944-ben: a köteteben régebbi szövegeivel és „aktuális” csendjével van jelen. A haza megtagadta fiai egy részét: Vas István csak a ha-ha! rímet képes hozzárendelni, Fenyő László már csak a költői képzeletét tekinti hazájának. Háborúban sem hallgattak a múzsák, vagy ha igen, a hallgatásnak is költői értéke volt. Zoltán Gábor könyve izgalmas olvasmány, egyszerre kordokumentum-gyűjtemény és rendhagyó verskötet. Polgár Anikó Zoltán Gábor: Szép versek 1944 - Abszurd antológia Pesti Kalligram, 2020 368 oldal .tJrvsr^jirtlílAJW tgiyröriK XhE spK7AT0R TOLLAS ÁLLAT-óul **v ; » mariit* rd»rt PORTEN Ttieoesfn Varjú mint társ és terápia Max Porter regényének öt szereplője van: egy apa, egy fiú ikerpár, egy halott feleség-anya és Varjú. A The Telegraph szerint „vicces” könyv; inkább szellemesnek mondanám. A helyzet adott: a feleség, a két kisfiú anyja még a történet előtt meghal, halála okáról s körülményeiről nem tudunk, illetve annyi csak a jelzés, hogy „a betegség szünet nélkül dolgozott”. A könyv azt mutatja meg, hogyan viselik ezt a tragédiát a hozzátartozók. És Varjú, aki csak úgy befészkeli magát hozzájuk, részint anyapótlékként („Volt egyszer egy bébiszitter-madár, nevezzük most / Varjúnak”), részint a gyászban osztozóként, mintegy azt demonstrálva, hogy ahol többek közt oszlik meg a gyász, ott könynyebb elviselni. De persze ez csak látszat és matematika, á fájdalom alig-alig elviselhető: „tele a hely súlyos gyásszal, minden felület halott anya” - konstatálja Varjú. Sorsukat Apa viseli a legrosszabbul, a gyerekek úgy-ahogy elvannak, őt azonban a veszteség paralizálja. Vagyis Varjúnak épp vele van a legtöbb dolga. „Hiányzik a feleségem” - olvassuk egy kilencsoros epizódban: mind a kilenc sor ezt a mondatot tartalmazza. „Annyira hiányzik, / mint egy hatalmas arany herceg, egy koncertterem, / ezer fa, egy tó, kilencezer busz, egymillió autó, / húszmillió madár és még sok minden más. / Az egész város az ő hiányzása nekem” - olvassuk egy Apa-fejezet végén. A fiúknak annyival könnyebb, hogy gondolatban továbbra is az anyjukkal vannak, beszélnek hozzá, ő pedig válaszol nekik. És a maguk koravén gyerekes módján számos példáját adják ragaszkodásuknak „Lepisiltük az ülőkét. / Nyitva hagytuk a fiókokat. Azért csináltuk / mindezt, hogy hiányozzon nekünk, hogy / továbbra is akarjuk őt.” S természetesen apjukhoz is jó viszony köti őket: „Néha megmondjuk az igazat. Mi így kedveskedünk / apának.” A könyv amúgy három részből áll - nem egészen világos, mit szolgál ez a fejezeteke osztás, mert sem a részek témája, sem dinamikája nem változik; talán csak arról van szó, hogy minden rendes regénynek vannak fejezetei... A fejezetek jobbára egy- vagy kétoldalas epizódokból állnak, a cím mindig azt jelzi, k beszél: APA, FIÚK, VARJÚ. Varjú egyébiránt valóban varjú: csőre van s főleg tolla, egy szép napon bekopog és beront a gyásszal teli házba, vigaszként és a monoton gyászt felforgató minden lében kanálként. A cím innen értelmezve azt jelentheti, hogy Varjú egy tollas állattal társul, mintegy a bánat ellenpólusát alkotva ebben a különös, csonka, de eggyel mégis több tagú családi koreográfiában. (A fülszöveg „a Varjú’-nak nevezi, de nem, ő ugyanolyan hús-vér alak, mint a szomorú ház ember lakói, megilleti hát ez a tulajdonnév.) Az pedig, hogy éppen e háromtagúvá apadt családhoz költözik, alkatából ered: „Az embert csak / akkor nem találom unalmasnak, amikor bánatos” - vallja. Na, ez az árván maradt ks család egyáltalán nem nevezhető unalmasnak. Az idézetek tagoltságából látható, hogy nem szokásos prózáról van szó: a sorok versszerűen rövidek, legalábbis rövidebbek, mint az oldal szélessége. A szövegképben is sok a versszerű elem: van csupa nagybetűs rész, bizonyos sorok beljebb és még beljebb kezdődnek. És lírainak tartható a soksok különös szó és szókapcsolat: ezek vagy a szómágiából eredő poetizmusok (csőrömben / csűrök és csavarok”), dadaizmusok („Egy dobb. / Egy lob. / Egy dugg-ó. / Egy ó-ó-ó”), vagy a dadogás, a nyelv meg-megakadásának hordozói és kfejezői. Mindahány zseniális megoldás, ez is a fordító, Totth Benedek érdeme. Apa egyébként könyvet ír, Ted Hughes régi kedvence. Varjú jobbára az ő társa, aki, meglehet, mégiscsak képzelt lény, egy terápia fedőneve: „Majdnem elnevettem magam, ahogy Varjúra / gondoltam, amint betelepszik a dolgozószobámba, / Varjúra, ahogy a csőrével kiállítja a számlát, / Varjúra, akit a háziorvos javasol...” S valójában ebben áll a könyv egyik titka: szabadon annak s olyannak képzeljük Varjút, aminek s amilyennek akarjuk. Könnyen lehet, hogy apa alteregója, vagyis hogy a gyerekek apja néha Apa, máskor meg Varjú. Ám néha például Varjú a legkiszolgáltatottabb a családban. Önmagától egy helyen így vall: „Szerettem várni, a délután közepén, egyedül / az otthonukban, várni, hogy mikor érnek haza az / iskolából. Elismerem, nem alaptalanul vádolhattak / volna azzal, hogy be nem teljesült anyai vágy- / képekhez kapcsolódó tüneteket produkálok, / de varjú vagyok, és mi, varjak, sok mindenre / képesek vagyunk a sötétben, még anyucit is / tudunk játszani.” Az utolsó szó az apáé: „Megmondtam nekik, hogy ez az őrület Varjúval / véget ért, vállalok néhány plusz tanórát, és nem / foglalkozom többé Ted Hughesszal.” Szellemes szomorújáték, melyben nem babra megy a játék: anyát és feleséget kell valahogy pótolni, továbbszeretni. A regény az életben maradottak tipródásáról és az elhunyt hiánya elviselhetőségének ötletességéről szól." Rövid, de kifogyhatadan tárház. Csanda Gábor Max Porter: A bánat egy tollas állat Jelenkor, 2020 136 oldal A mellékletet szerkesztette: Lakatos Krisztina. E-mail: ujszo@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó - Könyvespolc, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3.
