Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-16 / 214. szám
6 I KULTÚRA 2020. szeptember 16.1 www.ujszo.com Lett egy közös témánk - a járvány A karantén idején születtek H. Nagy Péter miniesszéi a Covid-19 művészetekre gyakorolt hatásáról A borítókép eredeti címe: A csomagküldemény 10:00 és 17:00 között várható kiszállításának napján 8:12-kor JUHÁSZ KATALIN Az Érsekújvárban élő H. Nagy Péter irodalomtörténész, popkultúra-kutaté, a Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa eddig több mint húsz önálló kötetet jegyez. Ez a tegnap megjelent legújabb azonban nem volt tervben. Március közepén a Facebookon kezdett el reflektálni a járvány hatására átrendeződő kultúránkra, háromnégy naponta posztolt egy-egy rövid esszét. És hogy az időfaktorral is eljátsszon, úgy adta közre őket, mintha részletek lennének egy 2025-ben megjelenő monográfiából. Ezekből született a Karanténkultúra és járványvilág című kötet, amely a Prae Kiadó gondozásában jelent meg. „Kezdetben még nem konkrétumokról szóltak az írások, inkább csak találgattam, mi lesz ebből. Valahol a tudomány, az esszé és a paródia határmezsgyéjén mozogtak. A jóslataim egy része bejött, például megjelentek a maszkos graffitik, a járványtémájú szépirodalmi müvek, a karanténdrámák. Később, amikor a zenei élet és a képzőművészet is elkezdett reagálni az új helyzetre, világossá vált, hogy hatalmas mennyiségű anyag születik, amelyet kultúratudományi szempontból is érdemes lesz elemezni. Ekkor jött az ötlet, hogy egy picit csavarok a helyzeten, nem élből reflektálok az egyes kulturális jelenségekre, hanem megpróbálok egy előre futó szerkezetet működtetni, azaz úgy tekintek vissza, hogy még nem látom a tendenciák végét. Feltételezek egy 2025-ös kiadású könyvet, amelyből csak részleteket közlök” — magyarázza H. Nagy Péter, hozzátéve, hogy június közepéig negyven ilyen miniesszét posztolt, de később sem állt le az írással, hiszen a történet folytatódik. Közben többen javasolták neki, hogy adja ki előbb ezt az anyagot, mert így szinte a jelenséggel egy időben lehetne olvasni a róla szóló reflexiókat, amelyek később tényleg képezhetnék egy monográfia alapját. A szájmaszkból, ebből a fél éve még ismeretlen holmiból mára kulturális üzenethordozó, önkifejezésre alkalmas eszköz, sőt divatcikk lett, ezért jó példa a trendek átalakulására. „A divat világa szorosan összekapcsolódik a kultúrával, gondoljunk például Lady Gaga szürreális maszkjára a pár héttel ezelőtti MTV zenei díjátadón. Újabb és újabb módokon próbálják meg vonzóvá tenni a maszkviselést, akár úgy is, hogy a divat részévé teszik.” H. Nagy Péter elemzi a karanténképeket is, amelyek ismert vagy kevésbé ismert festmények szellemes parafrázisai. Könyvének borítójára is egy ilyet választott. A hátlapon egy 19. századi festő, Lazzaro Pas ini képe, amelyen a kislány kinyúl a rácson a szőlőfürtért, a címlapon Binder Natália fotója, amelyen nincs miért nyúlnia. Ez a fajta otthoni képalkotás nagyon elterjedt a karantén idején, a magyar nyelvben a sufniművészet kifejezés honosodott meg rá, az angolban az art recreation. Ilyen „festménybe bújással” bárkiből válhat művész egy rövid időre, amíg alkotása gyűjti a lájkokat. „Az Egyesült Államokban és Oroszországban múzeumok is hirdettek ilyen versenyeket. A könyvben szó esik egy olyan képről is, amelyet egy nő egyedül fotózott. A Hölgy hermelinnel cimü Leonardofestményt próbálja visszaadni, de a hermelint egy plüssállattal helyettesíti, rossz a beállítás, rosszul tartja a fejét, mert nincs mellette senki, aki segítene. Ezáltal a kép a magány szimbólumává válik.” Érdekes performatív jelenség az Ausztráliából elterjedő „kukakultusz” is. A karantén idején a szemétlevivéshez extrém jelmezekbe öltöztek az emberek, és erről videót, fotót készitettek. „A szemetet mindenképp ki kell vinni, tehát a lakáskörülményektől függően el kell jutni a kerítésig, szeméttárolóig. Volt, aki Pókembernek öltözött a feladathoz, vagy állatfigurának, legófigurának. A kortárs kultúra valamennyi vetülete megjelent, és nagyon komoly nézettséget értek el ezek az anyagok a gyűjtőoldalakon.” A kötet második része kritikákat tartalmaz olyan horror-, fantasy- és sci-fi könyvekről, amelyekben valamilyen módon megjelenik témaként a járvány, a vírus, a karantén. Sok közülük idén újra népszerű lett, sőt olyan is akad, amelyet annak idején több kiadó visszadobott, mert a szerkesztők túl meredeknek találták. Peter May sztorijára azt mondták, ilyesmi nem történhet meg. Az állítólag 2005-ben írt Vesztegzár alaphelyzete, hogy Londont lezárják egy terjedő vírus miatt. Idén aztán világszenzáció lett a könyvből. „Ez szép példa arra, hogyan fiigg össze a járványhelyzet és a marketing. A Vesztegzár azért vált hirtelen kiadhatóvá, mert a szöveg rekontextualizálódott. Egyébként nem értem, miért nem jelentették meg annak idején, hiszen a szerző megmagyarázza, miért épp Londonban tör ki a járvány. Ez egy nyomozás története, egy vírus elterjesztése generálja a bűnügyet, ami nem szokatlan, már Robin Cook is írt hasonlót.” Adódik a kérdés, hogy a koronavírus-járvány mennyire változtatja meg a művészet és a kultúra egészét. „Sokan próbálnak jósolni. Vannak, akik szerint egy művészt nem zökkenthet ki járvány, ugyanúgy kell alkotnia, mint azelőtt. Sok költő nyilatkozta, hogy nem fog elolvasni egyetlen karanténregényt sem. Mások viszonyt azt mondják, alapjaiban változik meg a kultúránk. Általában az előadóművészek vélik így, akik közvetlenül függnek a közönségtől, vagy a képzőművészek, akik esetleg nem jutnak hozzá a szükséges alapanyaghoz. Mert egy vers megírásához ugyebár csak papír és ceruza kell, vagy még az sem.” H. Nagy Péter szerint a járvány hatására megfigyelhető a tömegkultúra és az elitkultúra egymáshoz való közeledése, és ez a jelenség izgalmas jövőt ígér. Annál is inkább, mivel lett egy közös témánk, amely mindenkit egyformán érint, és az erre való reflektálás valamennyi művészeti ágban megjelenik. Áz emberiséget összeköti valami, és ez az egymásra utaltság a művészetekben is nyomot hagy majd.
