Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-09 / 209. szám
www.ujszo.com | 2020. szeptember 9. PROGRAMTÁR 111 zott arra, hogy elénk tárja a bergmani érzelmi-lélektani tablót. Rendezte: Pataki András Főszerepben: Gál Tamás és Kiss Szilvia • Helyszín: kultúrház • Időpont: 18:00 • Belépő: elővételben 5 euró KOMÁROM Kiállításmegnyitó Üveg című, új kiállításának megnyitójára váiják a képzőművészet iránt érdeklődő közönséget a Limes Galériába. A kiállítás Vladimir Klein üvegművész alkotásaiból vonultat fel válogatást. A megnyitón fellép a Gaudium vegyes kar hangszeres kísérettel. • Helyszín: Limes Galéria • Időpont: 17:00 POZSONY Tematikus városnéző séta A téma: Zsidó Pozsony 1. - Pozsony gazdag történelmének már évszázadok óta szerves részét képezi a helyi zsidó közösség. Ezen közösség gazdag múltját és jelenét szeretné 2020-ban kétrészes, magyar nyelvű tematikus városnéző séta során bemutatni a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. „Sétáink során felkeressük városunk központjának azon helyszíneit, melyek a történelemkedvelő nyilvánosság tudatában leginkább a pozsonyi zsidósággal fonódtak össze. Az első sétán útba ejtjük az egykori Váralja ma is látható mementóit, elindulva az egykori neológus zsinagóga helyén kialakított emlékhelytől a Zsidó utcán (Zidovská ulica) át a Vár utcára (Zámocká ulica). Város-JUBILEUMI KONCERT SZEPTEMBER 15., KEDD KÖNYVBÖRZE ÓGYALLÁN Ógyalla városa szeptember 20. és 25. között könyvbörzét rendez a kultúrházban, a városi könyvtárban, amelyre szeretettel meghívnak minden kedves érdeklődőt. „Látogasson el a könyvbörzére, és találjon érdekes könyvet könyvtárába. A könyvtári állományból kivont könyvek 1-2 euróért elvihetők. Ha talál otthon olyan könyveket, amelyekre már nincs szüksége, kéijük ajándékozza oda a városi könyvtárnak. A börze bevételét a könyvállomány gyarapítására fordítjuk” - áll a szervezők felhívásában. • Helyszín: kultúrház, városi könyvtár • Időpont: szeptember 20-25. PINOCCHIO -MÁRA MOZIKBAN SZEPTEMBER 11., PÉNTEK JABLONCA Az idén huszonöt éves Rómeó Vérzik zenekar koncertjére várják a jabloncaiakat és a környékbeli közönséget. Helyszín: Jablonca, Bikarét Időpont: 19:00 SZEPTEMBER 12., SZOMBAT SOMORJA A Rómeó Vérzik szabadtéri akusztikus koncertjére várják a közönséget. Vendég: Gasparik Fecó. A koncert a vmk által szervezett Korona Udvar Zenei Napok eseménysorozat részeként valósul meg. Helyszín: Somorja, Szent István tér Időpont: 22:00 • Pinocchio ol.-fr.-ang. fantasy, filmdráma, 2019, 120 perc • Rendezte: Matteo Garrone • Szereplők': Federico Ielapi, Roberto Benigni, Rocco Papaleo, Massimo Ceccherini, Marine Vacth, Gigi Proietti, Paolo Graziosi • A filmet keresse a hazai mozikban EKECS Kuttyomfitty-meseudvar A Kuttyomfitty Társulat sok szeretettel várja a közönséget az első alkalommal megszervezésre kerülő Meseudvarába az ekecsi kultúrház szabadtéri színpadára és környékére. Lesz ott móka, kacagás, meseelőadások, kézműveskedés, fajátékok, élmény-fényképezkedés, lábfoigatás, kézmüvesvásár, viccesszájmaszk-verseny. > • Helyszín: a kultúrház szabadtéri színpada • Időpont: kapunyitás 13:30-tól • Belépő: a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött a www.onetiket.sk oldalon A kétszeres cannes-i nagydíjas Matteo Garrone rendező (Gomora, Reality) élőszereplős játékfilmként dolgozta fel Carlo Collodi máig népszerű klasszikusát, a gyermeki lélek fantáziadús, szeretettel teli meséjét Pinokkió kalandjairól. A film főszerepét, Geppetto asztalosmestert az olasz színészlegenda, Roberto Benigni alakítja, a fabábu élő megformálója pedig Federico Ielapi gyermekszínész, aki bravúros arcjátékkal és gesztusokkal kápráztatja el a nézőt. A történetet szinte minden felnőtt és gyerek ismeri valamilyen mértékben. Annyit legalábbis mindenki tud, hogy a főszereplő a szegény és magányos Geppetto asztalosmester, aki nagyon vágyik egy fiúgyermekre, ezért bábut farag egy fahasábból, és elnevezi Pinocchiónak. A kis figura, akit magának kifarag, életre kel, faképnél hagyja alkotóját, és szófogadatlan, pajkos, forrófejű iskolakerülő és csavargó lesz belőle. Bár Pinocchio rettentően szeretne igazi kisfiúvá válni, puszta kíváncsiságból képtelen ellenállni a gonosz csábításoknak. Matteo Garrone filmje Pinocchio kalandjai és mozgalmas akciók hosszú során vezeti végig a nézőt, hogy kiderüljön, vajon a bábu kiérdemli-e, hogy igazi - bátor, becsületes, okos és jó - gyermek váljon belőle. nézésünk a Zsigrai-kúriában található Zsidó Kultúra Múzeumánál ér véget” - fogalmaznak a szervezők. Társszervező: Zsidó Kultúra Múzeuma. Vendég: Borka László • Helyszín: találkozás a Hal tér (Rybné námestie) és az Úri utca (Panská ulica) végén kialakitott emlékhelynél, az egykori zsinagóga helyén • Időpont: 14:00 • Belépő: 5 euró * Enni muszáj, legfeljebb azon spórolhatunk, hogy nem azt fogyasztjuk, aminek felment az ára. Idén sajnos ebbe a kategóriába tartozik a zöldség, a gyümölcs, a marhahús és bizonyos tejtermékek is. Hol a túl sok eső, hol az aszály, hol valami kártevő, válság emeli az árakat, most mindezekhez társult a vírushelyzet is. Ok a drágulásra mindig akad, s ez a tény főleg a stagnáló bérekkel összehasonlítva érdekes, mert így kiderül, hogy Szlovákia lakosai a keresetük 1/5-ét költik élelmiszerre, míg az Európai Unió nyugati tagállamaiban csupán 10-12 %-át. Lassan ott tartunk, hogy a keresetünk jelentős részét megesszük. pracabb AZ ÉLELMISZERED VasárnapLelek - Mennyit ér a távoktatás? - melléklet ♦ 16 oldaléi Vásárnál) a családnak V Tunyogi Henriett Egy nőben száz nő Ildiül bolyfjbt élünk fel? TÁVOKTATÓ EGY KORONAPROJEKTES DÉLELŐTT és rádióműsor szeptember A DÍJAZOTT nmjbrdiipnlí ► Panaszkönyv: A pap azt tehet, amit akar? A PAP AZT TEHET, AMIT AKAR? Drága betevőnk Már kapható a Vasárnap legújabb száma