Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-09 / 209. szám
6 RÉGIÓ 2020. szeptember 9. I www.ujszo.com RÖVIDEN Nem mindenki koronavírusos Tömeges elbocsátás a Cargónál? Komárom. Negatív a komáromi munkaügyi hivatal néhány dolgozójának koronavírustesztje. A többi alkalmazott eredményére csütörtökig még várni kell. A hivatal a megszokott munkaidőben fogadja az ügyfeleket.„A tesztelt alkalmazottak első csoportjának eredményei negatívak. Ok semmijeiét nem mutatják a Covid- 19-fertőzés-nek, munkába állhatnak. A másik csoport teszteredményét várhatóan csütörtökön kapjuk meg, ők továbbra is otthonról dolgoznak” - közölte megkeresésünkre Dasa Racková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője. Mária Hrehová, a munka, szociális- és családügyi hivatal munkatársa érdeklődésünkre elmondta, a komáromi hivatal ezekben a napokban is a megszokott rendben működik. A 11 hivatalnok az elmúlt napokban otthonról végezte a munkáját. Múlt héten röppent fel a hír, hogy koronagyanús a komáromi munka-, szociális és családügyi hivatal 11 dolgozója. Az eredményeket gyorstesztek produkálták, amelyek a vírus antitestjeit is kimutatják, ezért az alkalmazottakon elvégezték az RTPCR-teszteket is. (vp) AJÁNLÓ Szeptember 9. (szerda) Léva -17.00: Nagyné Mészáros Gabriella festménykiállításának a megnyitója a Reviczky Házban. Szeptember 9. (szerda) Érsekújvár- 18.00: vezetett tárlatbemutató a szobrászati szimpózium alkotásainak a bemutatásával a csillagászati kabinet melletti parkban. Szeptember 11 -én ugyanebben az időpontban lesz még egy vezetett tárlatbemutató. Szeptember 9. (szerda) Párkány-16.00: a Hadisírok nyomában című kiállítás megnyitója a Párkányi Városi Múzeumban. Szeptember 11-12. (péntek és szombat) Érsekújvár-A főtér megtelik művészettel a kultúra városában. Péntek-14.00: alkotóműhely, zongoraj áték a főtéren, festett színes esernyők a sétányon. Szombat-9.00: utcai alkotóműhely, szabadtéri tánc- és zenei produkciók, filmvetítés. . Szeptember 11. (péntek) Komárom -17.00: Kempelen Farkas A pozsonyi Da Vinci kiállítás megnyitója a Zichypalotában. Szeptember 11. (péntek) Komárom -17.00: Vladimir Klein Üveg c. kiállításának megnyitója a Limes Galériában. Szeptember 13. (szombat) Érsekújvár-16.00: a szobrászati szimpóziumon készült alkotások bemutatása, a szoborpark megnyitója a csillagászati kabinet melletti parkban. A tiszacsernyői vasúti komplexumban még a mai napig is évente több millió tonnányi szállítmányt rakodnak át (A szerző illusztrációs felvétele) NÉMETI RÓBERT Információink szerint tömeges lótszámleópítósre készül a Cargo Slovakia, a cég elismerte, hogy a munkahelyek észszerűsítósén dolgozik. TISZACSERNYi A Cargo Slovakia tiszacsernyői részlegének egyik vezető beosztásban levő alkalmazottjától megtudtuk, hogy a tervezett létszámleépítésre már a közlekedési minisztérium is rábólintott. „Hivatalos döntés még nem született, de már 99,9 százalékig biztosak vagyunk abban, hogy rengeteg alkalmazott elbocsátását tervezik. Pontos számokat sajnos nem mondhatok, de több száz alkalmazottról van szó. Mivel a vállalat egy éve Tiszacsemyőn is 65 százalékra módosította a dolgozók munkaszerződését, sokak szerint várható volt ez a lépés. Az irodákban kedd reggel megjelentek a könyvvizsgálók, most az egyes részlegek felmerésein dolgoznak” - nyilatkozta lapunknak a vállalat neve elhallgatását kérő alkalmazottja. Lapunk megkereste az Andrej Dolezal (Sme rodina) vezette szaktárcát is a tömeges elbocsátás miatt, lapzártánkig azonban nem foglaltak állást. Hrivnák Vladimír, a Kelet-szlovákiai Vasutasok Szakszervezetének elnöke telefonon megerősítette a híreket, de mivel hivatalos döntés csak a csütörtökre tervezett tárgyalás után várható, a részletekről ő sem volt hajlandó beszámolni. „Tény és való, hogy a vállalatban elindult egy bizonyos folyamat. Én is kaptam meghívót arra a tárgyalásra, melynek első pontjában a munkahelyek optimalizálásáról, zárójelben a tömeges elbocsátásról lesz szó. A tömeges elbocsátás híre tehát igaz, és az is, hogy több auditor is megjelent a tiszacsernyői részlegen, hogy valamiféle ellenőrzéseket hajtsanak végre” - nyilatkozta az Új Szónak Hrivnák Vladimír azzal, hogy a szóban forgó munkahelyen évek óta fokozódik és egyre jobban érezhető az alkalmazottakra nehezedő teher. „A telefon egész nap csörög, az emberek nyugtalanok. Nem tudom, hogy fognak reagálni, ha ez az egész napvilágra kerül. Mindenki ideges, valóban rossz a hangulat” — zárta a szakszervezeti elnök. Silvia Kuncová, a Cargo Slovakia vezérigazgatójának hivatalvezetője lapunk megkeresésére elmondta, hogy a Cargónál mindent elkövetnek azért, hogy stabilizálják a vállalat helyzetét. Jelezte, hogy a kohászatban tapasztalható recesszió, a megrendelések visszaesése és a koronavírus-járvány is komoly bevételkiesést jelent a vállalatnak. A vállalatnál ezért elkerülhetetlen a munkahelyek racionalizációja. „Jelenleg folyamatban van a humán erőforrás átvilágítása, eredményétől függenek a további lépések” — közölte Silvia Kuncová. A rendszerváltás előtti időkben a „legnagyobb szárazföldi kikötőként” emlegetett komplexum egykor hatezer embernek adott munkát, de napjainkban már csak nagyjából ezer fó dolgozik Tiszacsemyőben és Mátyócon. Míg a 80-as és 90-es és évek fordulóján Tiszacsemyőnek közvetlen vasúti kapcsolata volt Prágával, Pozsonnyal (éjjeli és nappali gyorsvonatok egyaránt) és Budapesttel. 2001-ben Keszthely volt az egyik vonat végállomása, ma már innen csak Kassára lehet eljutni. Hagyományőrzésre ás kultúrafejlesztósre nyert ötvenezer aurát egy közös uniás pályázaton az Interreg program keretében Muzsla község és a magyarországi Ipolydamásd település. A megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a Duna és az Ipoly mente turisztikai látogatottsága, a regionális kulturális álét is erősödik. MUZSLA Az elnyert összegből Muzslán befejezték a község szabadtéri színpadát, kialakították a hajlított födémszerkezetet, befejezték a tetőt és villanyszerelési munkákat végeztek el. Ipolydamásdon pedig felújították, komfortosabbá tették és bővítették a szabadtéri színpad és a közösségi játszótér mellett található, a sportpályához tartozó ö jtözőt és vizesblokkot. Itt épületgépészeti munkák zajlottak, illetve a víz- és elektromos vezetékeket korszerűsítették, továbbá bővült az illemhelyek száma is. A megvalósult fejlesztések alapvető célja, hogy a Duna és az Ipoly mentén minél több embert vonzzon a regionális kulturális élet és erősödjön a kulturális turizmus is. A nyertes projektnek köszönhetően évente legalább háromezer látogatóval nő a térség látogatottsága - állapította meg a sajtótájékoztatón Csókás Judit pályázati menedzser. Csókás szerint az ipoly-Rományik Ferenc, Farkas Iván és Csókás Judit a sajtótájékoztatón damásdi fejlesztés az Ipolyfest - nemzetközi, határon átnyúló kulturális fesztivál megrendezését is elősegíti. Farkas Iván, Muzsla polgármestere hangsúlyozta, hogy az új szabadtéri színpad mérete és kialakítása miatt most már akár országos rendezvények, profi együttesek és színházi produkciók helyszíne lehet, ezzel pedig Muzsla kis kulturális központtá válhat a régióban. A muzslai szabadtéri színpadra uniós forrásból mintegy harmincezer eurót nyertek, az önrész 5500 eurót tett ki. A építmény legdrágább eleme a speciális, rétegelt és hajlított gerendákból épült födém, amely statikai szempontból is jobb és hatékonyabb, még téli időjárás esetén is, mint a hagyományos tetőzet. Ipolydamásdon 20 ezer eurót nyertek korszerűsítésre, ebből 3354 euró volt az önrész. Az euró-forint árfolyam különbözetéből eredő nyereségből pedig - a pályázati hatóság engedélyével - úgynevezett hőgombákat vásároltak, hogy zimankós időben is tudjanak szabadtéri rendezvényeket tartani. Bár a muzslai szabadtéri színpadot már tavaly átadták, az ipolydamásdi öltözőt pedig a napokban avatták fel, a koronavírus-járvány miatt a pályázat lezárása elhúzódott, épp ezért a kulturális zárórendezvényre is most, szeptember 19-én kerül sor Muzslán. (A szerző felvétele) Ez egy zenés fesztivál lesz, melynek keretében a muzslai és a kéméndi folklórkincsből is ízelítőt kapnak a látogatók. Szeptember 11-én, pénteken pedig a Komáromi Jókai Színház mutatja be az új muzslai szabadtéri színpadon Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjátékát. A sikeres nemzetközi pályázat részeként film is készül a Muzsla és Ipolydamásd közös kulturális rendezvényeiről. „A pályázat legnagyobb értéke nem a felújított építmények kivitelezési árában van, hanem a két község hosszú távú összefogásában, a régió kulturális fejlesztésében” - mondta el a sajtótájékoztatón Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere. Erősödhet a regionális kulturális élet BUCHLOVICS PÉTER