Új Szó, 2020. szeptember (73. évfolyam, 203-226. szám)
2020-09-08 / 208. szám
www.ujszo.com | 2020. szeptember 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Kocner győzött? Mintha egy T-34-es tank gyalulta volna földbe HEGEDŰS NORBERT P ár hónapja írtam egy jegyzetben, de most leírom még egyszer: a kis halak lebuknak, a nagyok mind befutnak. Soha nem volt ez ennyire igaz Szlovákiában, mint a Speciális Büntetőbíróság múlt heti ítélete után. Nehéz csalódottság nélkül írni a Kocnert és Zsuzsovát felmentő ítéletről, mert pontosan azokat a zsigeri, cinikus ösztönöket erősíti meg, amelyek mindannyiunkban ott vannak, ha az államról, politikusokról, maffiózókról és bírákról esik szó. Hát persze, hogy felmentették őket, hát persze hogy nem fognak megbünhődni, hát nem vetted még észre, hogy itt mindenkit meg lehet venni - ezek azok a zsigeri reakciók, amiknek nem szabad most engedni, bármennyire értelmetlennek, szélmalomharcnak tűnik is az igazságért folytatott küzdelem. Mert ha feladjuk, akkor a gyilkosok győztek, ezt pedig nem engedhetjük. Az ítélet kihirdetése olyan volt, mint egy pofon, mint egy váratlan gyomros a társadalom számára. A parlamenti választás óta (a pandémia ellenére) ápolgattuk a reményt, hogy itt és most leszámolunk a maffiaállammal. Ha ez a remény egy kis, törékeny virág volt, ami épp csak gyökeret eresztett a februári választás után, akkor a Kocnerékat felmentő ítélet egy T-34-es tank, ami a földbe gyalulta a virágocskát, minden reményünkkel együtt. Fábry Sándor egyik régi szkeccsében hangzik el a következő alapvető igazság: „Mer'elvtársak: ami ami, az az.” És hát „ez” a felmentő ítélet nagyon „annak” tűnik. Nem csoda, hogy megindultak a találgatások és Szlovákia hirtelen ötmillió jogász és nyomozó országa lett: „Persze, hogy elengedték, hiszen a börtönben még véletlenül énekelni kezdene. Zsuzsovát pedig ugyanezért kellett kihozni, mert ő Kocnert márthatta volna be” - hangzik a következtetés, amivel első blikkre elég nehéz vitatkozni. De mi van, ha nem ez történt? Mi van akkor, ha nincsenek sötét patrónusok, akik a háttérből mozgatják a szálakat? Mi van akkor, ha a Kuciak-gyilkosság felderítése során mindenki a lehető legtöbbet hozta ki magából, a rendőrségtől kezdve az ügyészeken keresztül egészen a bírákig? Mi van akkor, ha ebben ennyi volt? Mi van, ha tényleg nem elégségesek a bizonyítékok, ha ennyi alapján nem lehet elítélni ezt a két embert? Egy jogállam végül is így működik. El tudnánk ezt fogadni? Egyelőre biztos nem, túl nagy a köd, túl sok a kérdés és az elvarratlan szál. Az ügyet talán legjobban isa reményt merő újságíró, Monika Tódová a DenníkN podcastjében azt mondta, hogy a bíróság szenátusában lényegében alkalmatlan személyek ültek, akik nem kommunikáltak egymással és egyszerűen nem bírtak egy ekkora volumenű üggyel. Ezért fordulhatott elő, hogy a szenátus elnökét - aki ténylegesen ismerte az ügy részleteit - leszavazta a két, kevesebb információval rendelkező bíró, akik nem vették a fáradtságot, hogy beleássák magukat a 23 ezer oldalas ügyiratba. Tódová szerint ez magyarázhatja azokat az ellentmondásokat is, amelyek az ítélet indoklásában vannak. Ha tényleg ez a helyzet, az nem fest jó képet a szlovák igazságszolgáltatásról, de így még mindig él a remény, hogy a Legfelsőbb Bíróság kiköszörülheti a csorbát, ami az igazságérzetünkön esett. Egy biztos: az igazságszolgáltatás megtisztításáért folytatott küzdelem nem egy gyors sprint lesz, inkább maraton, ahol sok múlik a kitartásunkon. Egyszerű emberként nem sokat tehetünk azon kívül, hogy figyeljük az eseményeket, kérdezünk és magyarázatot követelünk. Ez kevésnek tűnhet, de létfontosságú. A bűnösök ugyanis semmit sem szeremének jobban, mint hogy az ügyet apátia és érdektelenség övezze, a felmentő ítéletről olvasva pedig csak rezignáltan legyintsünk. A nagyhalak befutnak, Kocner győzött? Csak akkor, ha hagyjuk. (Kotrha) Cifraszűrös álca JUHÁSZ KATALIN ngem nagyon meglepett, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem „modellváltása” a szélesebb nyilvánosságot is érdekli, és nem maradt egyetemi belügy az egyetemi autonómia letárolása. Az elmúlt hét eseményei akciófilmbe illőek, és remélem, nem az lesz a vége, amit én a pesszimista fejemmel gondolok. Először is tisztázzuk: a regnáló magyar kormányt nem érdekli a művészet. Csupán azok érdeklik őket, akik lojálisak - márpedig a hatalom kegyeit kereső művészetet mindig is propagandának hívták. Minden hatalomnak az a célja, hogy kevesebb legyen a kritikus gondolkodású honpolgár, ehelyett inkább megmondóemberekre hallgasson a nép. A színészek, rendezők, forgatókönyvírók stb. pedig alaposan meg tudják mondani a tutit, a reflektorfényben álló, népszerű emberek akár „privátban” is, hiszen honpolgárok ezreit befolyásolják világlátásukkal, okos véleményükkel egy-egy fontos témában. A színház és (főleg) a film propagandaerejét már Goebbels is felismerte, és ügyesen alkalmazta. Magyarországon most a nemzeti és a keresztény a két hívószó, művészberkekben minden fronton nagy verseny folyik a párt tápláló szeretetéért, ami ezekben a járványterhes időkben sokak számára a túlélést jelentheti. Nos, e két hívószó vezérli Vidnyánszky Attilát, a színművészeti új kuratóriumának elnökét is, aki igazán nem tehet róla, hogy az illetékes minisztérium nem egyeztetett az egyetem vezetésével a jó előre felvázolt jövőt illetően. O valódi magyar, nemzeti, keresztény szellemben képzeli el az intézmény működését. Az ő szájából hangzott el a „hüllőkeltető” szó is, ami alatt az SzFE teljes volt és jelenlegi tanári és hallgatói apparátusát értette. (Mily szép és kifejező tud lenni a magyar nyelv!) Vidnyánszky Attila egyébként érdekes karakter, ha filmrendező lennék, az ő eddigi pályafutására építeném a Mephisto című film második részét. Adott egy kreatív, tehetséges színházi ember, aki rendezőként csodákra képes, és mindent megtesz azokért a kollégáiért, akiket elismer. Nagy tervekkel települt át Kárpátaljáról Magyarországra, amikor a hatalom lehetőséget adott erre. És elhiszem neki, hogy őszintén hisz abban, amit csinál. Már első blikkre világos, hogy egy szubkultúra képviselője a parasztingével, zsinóros mentéjével, vallásosságával. És a jelenlegi magyarországi hatalom képviselői hálásan mutatják fel ezt a szubkultúrát, szinte pajzsként tartva maguk előtt Vidnyánszkyt, mintha ők is olyanok lennének (hagyományőrzők, istenhívők stb). De ők nem olyanok. Ok állami géppel az Adriára röpködő, baráti oligarchák jachtjain pihenő, prostituáltak melléről kokét szippantó, Balaton-elfoglaló, az országot fűtballstadionokkal megszóró, színházba ritkán, templomba csak az imázs miatt járó társaság. A parasztinges-ciffaszűrös-szentkoronás felszín csak álca. Émiatt frusztráltak, és mindent odaadnak annak az embernek, aki „tényleg olyan”, amilyeneknek ők hirdetik magukat. Az az ember meg úgy gondolja, illik rászolgálnia erre ajóindulatra... be magák mint aki baráti viszonyba került a híresen tartózkodó és távolságtartó Melania Trumppal. Wolkoff az eddig gondoltnál agresszívabbnak úja le Melániát, és azt állítja az 50 éves exmodellről, hogy rivalizál Trump idősebb lányával, Ivánkával, aki az elnök tanácsadója is a Fehér Házban. Mint írja, a first lady gyakran nevezi hercegnőnek és kígyónak Ivanka Trumpot, például a ruhatárából kirakta azoknak a divattervezőknek a ruháit, akiktől Ivanka is rendelt. A first lady sajtófőnöke hazug önreklámnak nevezte a könyvet, (mti) FIGYELŐ Melania, a mostoha ós a kígyó hercegné' Donald Trump felesége, Melania és idősebb lánya, Ivanka rivalizál egymással az amerikai elnök családjáról megjelent új könyv szerint. A Melania és én című könyvet Stephanie Winston Wolkoff írta, aki korábban a divatiparban dolgozott, és 2017-től egy évig az amerikai elnök feleségének tanácsadója volt. Információk kiszivárgása miatt kellett távoznia a Fehér Házból. A könyvben úgy állítja Már Merkel is az északi orosz földgázvezeték leállításáról beszél Angela Merkel is elképzelhetőnek tartja, hogy leállíttatják az orosz földgázt Németországba szállítá földgázvezeték építését, válaszul Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére. Szóvivője, Steffen Seibert elmondta, Merkel szerint helytelen lenne bármit is kizárni a mérgezésre válaszképpen tehető lépések közül, de egyelőre Moszkván a sor: választ kell adnia a Navalnij-ügy körüli súlyos kérdésekre. Merkel teljesen egyetért a külügyminiszter, Heiko Maas kijelentéseivel, aki azt mondta: sok jel utal arra, hogy az orosz állam van a mérgezés hátterében. Ha nincs köze az orosz ellenzék vezetője megmérgezéséhez, akkor ezt a saját érdekében igazolnia kell, de ha folytatja a ködösítést, akkor van rejtegetni valója - mondta Heiko Maas. Az Északi Áramlat-2 Ukrajna és Lengyelország megkerülésével szállítaná az orosz földgázt Németországba. Heiko Maas visszautasította az orosz állítást, hogy Németország akadályozza az orosz hatóságokat a mérgezési ügyben, Moszkva ilyen panasza szintén a ködösités része. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről. A Kreml értelmezése szerint viszont senki nem erősítette meg, hogy Navalnijt megmérgezték, így nincs miért nyomozást indítani. A Kreml vádol Vladimír Putyin orosz elnök szerint az orosz orvosok Omszkban nem találtak mérget Navalnij szervezetében, ezért Németországnak kell magyarázatot adnia, hogy „mi vezetett a berlini páciens megbetegedéséhez”. A Kreml szóvivője azt mondta, nem tartják reálisnak azt a veszélyt, hogy Berlin leállítja az Északi Aramlat-2 építését. „Elfogadhatatlanok azok a kísérletek, amelyek bármilyen módon összefüggésbe kívánják hozni a történtekkel Oroszországot vagy az orosz vezetést” - mondta Navalnijról Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Kacagtató hangfelvétel Peszkov az orosz titkosszolgálatok hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy mennyire hiteles az a hangfelvétel, amelyet Aljakszandr Lukasenka bocsátott Moszkva rendelkezésére a Navalnij-üggyel kapcsolatban. A párbeszédben - amely Minszk szerint egy varsói és egy berlini telefonáló között hangzott el - arról volt szó, hogy a Navalnij-mérgezést a németek rendezték meg, hogy megnehezítsék Putyin számára a fehérorosz ügyekbe való beavatkozást. Ugyanakkor még a Kreml-párti orosz média is derűvel tálalta a hangfelvétel felbukkanását. Különösen az gyanús mindenkinek, hogy az egyik telefonáló jól kihangsúlyozva és elismerőleg „kemény diónak” nevezte Lukasenkát. (mti, úsz)
