Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-27 / 200. szám

4 I RÉGIÓ 2020. augusztus 27. | www.ujszo.com Az autizmussal élők csiszolatlan gyémántok Az autistáknak állandó rendszerre van szükségük (Fotók: Csivre Zsuzsa archívuma) SOMOGYI KATALIN Húsz évvel ezelőtt még szinte mindenki, akinél felmerült az autizmus, mentálisan sérült­nek volt elkönyvelve. Manap­ság viszont nem ritka, hogy ezzel a diagnózissal egyetemi asszisztensek vagy kutatóin­tézetek megbecsült munka­társai is lehetnek. Ők épp az autizmusból eredő kényszer­szerű precizitásuknak köszönhetően vívtak ki elismerést. PUNASZERPAHELY Már a szakemberek is elfogadták azt a tényt, hogy egyre növekszik a spektrumzavarban, Asperger­­szindrómában, illetve a Kanner­­szindrómában - mely az autizmus legnehezebb formája — szenvedők száma a világban és Szlovákiában egyaránt. Csivre Zsuzsa gyógype­dagógus és pszichológus, a Duna­­szerdahelyi Gyógypedagógiai Ta­nácsadó munkatársa már 20 éve fog­lalkozik autista gyerekekkel. Kilenc munkatársával rendszeresen láto­gatja a járásbeli iskolákat, számon tartja és felügyeli azokat a gyereke­ket, akik valamilyen nehézséggel küzdenek. „Való igaz, hogy növek­vő tendenciát mutat az autista gye­rekek létszáma. Az előző évek gya­korlatához képest több mint hatszo­ros növekedést tapasztalunk. Ez an­nak is köszönhető, hogy jóval pon­tosabban tudjuk diagnosztizálni a szimptómákat. Sok autistát, bő húsz évvel ezelőtt, még automatikusan a mentálisan sérültek közé soroltak be. Hála a diagnosztizálás fejlődésének ma már szelektálni tudjuk az autiz­mus különböző megnyilvánulási formáját. Valahányszor új szülők je­lentkeznek kivizsgálásra, mert nem tudják mire vélni gyermekük rend­hagyó megnyilvánulását, mi is ab­ban bizakodunk, hogy csupán egy ADHD-s, azaz hiperaktív gyerekről van szó, de a sorozatos tesztek saj­nos rendszerint az autizmus valami­lyen formáját igazolják” — magya­rázza Csivre Zsuzsa. Bár ebben az esetben a „sajnos” meghatározás nem biztos, hogy helytálló. Más az agy struktúrája Ez a válasz a szülők által gyakran kétségbeesetten feltett:„De miért?” kérdésére. Nehéz elfogadni, de idővel minden szülő végigmegy a gyász különböző fokozatain és megérti, elfogadja és kezelni tudja a tényt, hogy az ő gyermeke más­képpen érzékeli a világot. Az au­­tisták nem szervi betegek, csak a többséggel ellentétben, másképpen működnek az agyuk idegpályái. Laikus egyszerűséggel azt mond­hatnánk, hogy az agy néhány ideg­pályája nem keresztbe, hanem kör­be van bekötve. Ez az oka annak, hogy ugyanazt a helyzetet teljesen másképpen értékeli ki egy autista és egy nem autista. A diagnosztizálás sem egyszerű. A jelenlegi gyakorlat szerint 5 éves kor előtt nem száz­­százalékos a vizsgálat eredménye, mert gyakori az átfedés. Az ugyanis, hogy a gyerek sokáig nem hajlandó beszélni, még nem jelenti azt auto­matikusan, hogy autista. Mint aho­gyan az sem, ha esetenként odacsap, vagy meghúzza társai haját, vagy nem adekvát módon reagál egy helyzetben, hiszen lehet, hogy csak nem tud kommunikálni. Meg kell várni, amíg a gyerek beszélni kezd. „Nem tudok más lenni" Mindenki másképpen működik, mindenki másképpen éli meg ugyanazt a történést, mert nem va­gyunk egyformák. Az autisták ér­zékelik és tudják, hogy mások. Hogy bizonyos módon ki vannak közösítve, ha nem is mindig a szó legszorosabb értelmében, de érzik a kirekesztettséget az által, hogy nem az elvárásoknak megfelelően rea­gálnak a velük és körülöttük vég­bemenő történésekre. Egy autista gyerekkel is meg lehet tanítani mindazt, amit a nem autistával, csak nem biztos, hogy tudja majd alkal­mazni is a tanultakat. „Mit csinál­jak, nem tudok más lenni. Miért nem lehetek olyan, mint te?” - hangzik el nem egyszer a terápiás beszélgeté­sek során. „Alsó tagozaton nincs is gond, mivel az autista gyerekek ál­talában nehézség nélkül megtanul­nak mindent, felső tagozaton vi­szont, amikor belépnek a pubertás korba, ezek a másképpen struktu­rált gyerekek általában elvesznek. Nem értik, mi történik, nem értik a társas viszonyokat, nem keresik az egykorúak társaságát és kirekesz­tődnek. És ez nem csak a közösség »bűne«, mert az autista is jobbnak látja bezárkózni a saját világába” - mesél tapasztalatairól a gyógype­dagógus. Milyen egy autista? Nem rideg, nem hideg, nem érzé­ketlen, csak más. Az autisták 99 szá­zaléka nem agresszív, annak ellené­re, hogy sajnos ez a kép rögződött a laikus közvéleményben. Az ag­resszivitás csak nagyon ritka vele­járója az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek mindennapjainak. Sőt, ellenkezőleg, legtöbbször na­gyon ragaszkodóak, de érzelmi kö­tődésüket nem tudják kimutatni. Ál­talában nagyon jó képességű gyere­kekről, fiatalokról van szó, csupán nem tudnak megfelelően a többség által felállított szabályrendszer ős­erdejében tájékozódni. Vannak úgynevezett szigetszerű képessége­ik, csak nem biztos, hogy olyan te­rületen, amely a mindennapi élethez szükséges. Csivre Zsuzsa szerint ér­dekes tapasztalat volt, hogy a karan­tén feloldása után az autista gyere­kek tértek vissza elsőként az iskolá­ba. Nem is annyira iskolatársaik, sokkal inkább a tanítóik miatt, aki­ket megszoktak, ragaszkodnak hoz­zájuk és egy biztos pontot jelente­nek a világukban. Járvány ós karantén „Mint mindenkit, az autistákat is váratlanul érte a világjárvánnyal kapcsolatban kialakult helyzet. Voltak, akik lazán kezelték, voltak olyanok, akik csak nagyon nehezen békültek ki az új helyzettel, mások viszont - főleg az idősebb diákok - kifejezetten örültek, hogy nem kel­lett iskolába járniuk” - magyarázza a gyógypedagógus. A kisebb gye­rekeknél voltak komolyabb gondok. Több szülő is azzal telefonált a kez­detekben a központba, hogy nem tudják, mitévők legyenek, mert a gyerek reggel iskolatáskával a ke­zében, indulásra készen áll az ajtó­ban. Eltartott egy-két hétig, amíg a kezdeti sírás és toporzékolás után el­fogadták az új szabályokat. A szabályrendszer Az autisták életében a szabályok a legfontosabbak. Szabályok alapján tudnak a legjobban működni. Ami­kor becsöngetnek az órára, ők már ülnek a padban előkészített köny­vekkel, füzettel, míg a többiek csak nyitják az iskolatáskát. Ok többszö­rösen erősebben koncentrálnak arra, mi a kötelességük, mint a nem au­tista társaik. Akkor vesznek el, ami­kor nincsenek strukturálva, valami­féle feszes rendszerbe fogva. „Ha szeretik, amit csinálnak, szíwel­­lélekkel teszik, ha nem, az ujjúkat sem mozdítják. Emlékszem egy kö­zépiskolát végzett fiatal férfire, akit kisegítőnek vettek fel egy ügyvédi irodába. Az ügyvéd úgy gondolta, pár hónapig majd elszöszmötöl az aktákkal. Két héten belül olyan át­tekinthető rendszert kreált az irat­halmazban, amilyen addig senkinek nem jutott eszébe. Itt mutatkozott meg az a másféle gondolkodás, ami ezeket a különleges képességű em­bereket jellemzi. Ezért vallom, hogy az autizmussal élők csiszolatlan gyémántok és megéri a belefektetett erőfeszítést” - osztotta meg Csivre Zsuzsa tapasztalatát. Nem biztos, hogy minden esetben fontos a pontos diagnózis felállítása. Elég, ha egy autista vagy autizmusra hajlamos gyerek, felnőtt egy olyan toleráns, nyitott környezetben szo­cializálódik, melynek minden résztvevője csak egyszerűen éli mindennapi életét anélkül, hogy bármiféle módon minősítené az érintett viselkedését. A dunaszer­­dahelyi autisták megsegítésére ala­pított Autisták és Egészségkárosul­tak Barátai Polgári Társulás (Pria­­telia autistov a zdravotne­­postihnutych) is őket szeretné se­gíteni. Rendszeresen szerveznek egyhetes autista táborokat, ahol fej­lesztik a gyerekek képességeit és elsősorban azoknak a szülőknek próbálnak segíteni, akik csak nem­rég szembesültek gyerekük autiz­­musával úgy, hogy útmutatást ad­nak ahhoz, hogyan kezeljék ezt a helyzetet. A diagnózis megállapítá­sa után ugyanis a szülők első reak­ciója rendszerint a kétségbeesés, a félelem, hogy mi lesz a gyerekkel, hogyan tud majd érvényesülni. Ilyenkor nagyon fontos a kommu­nikáció, egyrészt a szakemberrel, másrészt olyan szülőkkel, akik ha­sonló cipőben járnak. A táborbéli tapasztalat azt mutatja, hogy az első napok begubózása után sorra nyíl­nak meg a gyerekek és a szülők egy­aránt, hiszen hallják a történeteket, látják a másik gyereket és tudato­sítják: a természet bölcs kupec. Amit elvesz az egyik oldalon, azt a másikon bőkezűen pótolja. Csivre Zsuzsa pszichológus, gyógypedagógus 20 éve foglalkozik autistákkal

Next

/
Thumbnails
Contents