Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-25 / 198. szám
RÖVIDEN Pokolgépek öltek a Fiilöp-szigeteken Manila. Felrobbantottak két pokolgépet a Fülöp-szigetek déli részén, legalább 15 ember meghalt és több mint 70-en megsebesültek - közölték a hatóságok, akik az elkövetéssel az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetséges fegyvereseket gyanúsítják. Az első robbantás tegnap délben történt a Sulu tartománybeli Jolo város központi terén, egy középület előtt. A robbanásban öt katona és több civil meghalt, több tucat ember, köztük 16 katona megsebesült. Egy órával később, miközben a területen a biztonságiak még az első robbanás helyszínén vizsgálódtak, a szomszédos utcában, egy bank és egy római katolikus templom közelében egy nő robbantotta fel magát. A rendőrség egy közeli piacon még egy pokolgépet talált. (MTI) Bíróság elé állt a mecsetben öldöklő Christchurch. Szigorú biztonsági intézkedések között megkezdődött a új-zélandi Christchurchben Brenton Tarrant pere, akit azzal vádolnak, hogy 51 hívőt mészárolt le tavaly márciusban két mecsetben. A koronavírus-járvány miatt a pert többször elhalasztották. A 29 éves ausztrál férfi márciusban - korábbi álláspontját megváltoztatva - bűnösnek vallotta magát a bírósági meghallgatáson. Beismerte a bűnösségét 51 gyilkosság elkövetésében, 40 gyilkossági kísérletben, valamint terrorizmus vádjában. A bevándorlókat gyűlölő férfi nem kér védőügyvédet, saját magát képviseli a tárgyalás során. (MTI) 3 éves átmenetet javasol a junta Bamako. Hároméves átmeneti időszakot javasol a mali junta, s azt akarja, hogy ez idő alatt egy katona vezette testület gyakorolja a hatalmat; a puccsisták hajlandóak hazaengedni a megbuktatott államfőt, Ibrahim Boubacar Keitát. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) küldöttsége járt Bamakóban, ahol tárgyalt a junta által felállított átmeneti tanács képviselőivel. Ajunta javaslata szerint a kormány ugyancsak főként katonákból állna. Maliban múlt kedden katonák egy csoportja ragadta magához a hatalmat. (MTI) Török kutatóhajó hergeli Athónt Ankara. Törökország csütörtökig meghosszabbította a vitatott hovatartozású földközi-tengeri területen tartózkodó, hivatalosan földgázt kereső kutatóhajója küldetését, amit Athén újabb provokációnak tart. A két hete aktív kutatóhaj ó - török kisegítő- és hadihajók kíséretében - délnyugati irányban halad a görög kontinentális talapzat közelében, mozgását pedig folyamatosan figyeli a görög haditengerészet és a légierő. (MTI) 8^______________ MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. augusztus 25. | www.ujszo.com Őrizetben a belarusz ellenzékiek ÖSSZEFOGLALÓ Minszk. A fehérorosz hatóságok őrizetbe vették az ellenzéki koordinációs tanács két tagját egy gyárbejáratnál. Lukasenka elnök gépfegyverrel parádézik, miközben százezrek tüntettek ellene. Olha Kovalkovát és Szjarhej Dileuszkit a rendőrség különleges részlege vette őrizetbe a minszki traktorgyár bejáratánál. A koordinációs tanács Kovalkova Facebook-oldalán közzétett nyilatkozata szerint engedély nélküli tömegtüntetés szervezésével vádolják őket. Az ellenzék múlt kedden alakította meg a koordinációs tanácsot, amelynek az a célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is vannak. A hatóságok azonban csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a testület ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával, majd őrizetbe vették a tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást. Utóbbit most másodízben vették őrizetbe. A tanács tagja az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja is, aki a napokban Litvániába menekült. Orosz jelentések szerint hétfon a gyárak többségében rendben megindult a munka, az üzemi sztrájkbizottságok munkabeszüntetésre szólító felhívásai ellenére. Aljakszandr Lukasenka elnök Grodnóban elhangzott beszédében szombaton azt követelte, hogy zárják be a sztrájkoló üzemeket. Ébredő szakszervezetek Szjarhej Dileuszki, aki a minszki traktorgyár sztrájkbizottságának vezetője, azt mondta, ugyan a gyár minden részlege dolgozik, de szerinte a légkör „vihar előtti csendre” emlékeztet. Közigazgatási eljárás keretében hétfőn őrizetbe vették a minszki vontatógyár sztrájkbizottságának elnökét, Aljakszandr Lavrinovicsot - közölte a minszki rendőrség szóvivője. A Fehérorosz Demokratikus Szakszervezetek Szövetsége azt közölte, hogy az ország ipari nagyvállalatai sztrájkbizottságokat hoznak létre. A nemzeti sztrájkbizottság megalakítása hamarosan megtörténik. Sztrájkbizottságok alakulnak egyebek között a MÁZ gépkocsi- és autóbuszgyárban, a Minszki Traktorgyárban (MTZ), a MÁZ gépkocsi- és autóbuszgyárban, valamint a Belaz vontató- és földmunkagépeket gyártó vállalatnál. Gópkarabéllyal parádézik Vasárnap este tízezrek tüntetnek Minszkben a Függetlenség terén Lukasenka ellen, aki a demonstrálok szerint durván elcsalta az augusztus 9- i államfői választást. Mivel a biztonsági erők Minszkben több metróállomást is lezártak, ezért az embertömegek gyalogosan keltek útra a békés tüntetésre. A rendőrség hangosbemondókkal figyelmeztette az embereket, hogy ne vegyenek részt a hatóságilag nem engedélyezett megmozduláson. Ezzel egy időben a Belsat TV közölt egy videót, ahol azt látni, hogy Lukasenka kiszáll egy állami helikopterből, kezében gépfegyverrel. Egy órával később meglátogatta a kordont álló OMAN rohamrendőröket, akiknek megköszönte a szolgálatukat a gépkarabéllyal a kezében sétáló Lukasenka. Az 1994 óta elnöki pozícióban levő politikus ismételten az állítja, külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban, és azzal fenyegetőzött, hogy kemény kézzel fellép a nyugalom helyreállítása érdekében. A három balti államban, Észtországban, Litvániában és Lettországban emberek alkottak élőláncot szolidaritásból a Szabadság Útja nevű fehérorosz tüntetés résztvevőivel. (MTI, Azonnali) Navalnij túléli, de hónapokig cselekvőképtelen lesz Rendőri védelemre szorul Berlinben Alekszej Nsvalnij orosz ellenzéki politikus, mert valószínűleg mérgezéses támadás áldozata lett hazájában - mondta a német kormány szávivője. Az omszki kárház szerint viszont nem igazolédott be a mérgezés gyanúja. Beriin/Omszk. Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője az RT orosz állami hírtelevízió tudósítójának azon felvetésére, hogy Navalnij „súlyosan megmérgezte magát”, kiemelte: „a gyanú nem arra irányul, hogy Navalnij súlyos mérgezést okozott saját magának, hanem arra, hogy valaki súlyosan megmérgezte, amire sajnálatos módon van néhány példa a közelmúlt orosz történelmében. A német kormány is azon az állásponton van, hogy mérgezéses támadást követtek el Alekszej Navalnij ellen Oroszországban, és ezért gondoskodni kell rendőri védelméről berlini gyógykezelése során”. Seibert hangsúlyozta, Navalnij nem a szövetségi kormány vendégeként tartózkodik Berlinben, és a német fővárosba szállítását sem a kabinet szervezte. Az első német klinikai eredmények arra utalnak, hogy megmérgezhették Alekszej Navalnijt - jelentették tegnap a berlini Charité egyetemi klinika orvosai. Hozzátették, hogy Navalnij állapota súlyos, de a politikus nincs akut életveszélyben. A kómában lévő politikus védelméről a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) gondoskodik. Az orosz elnök egyik vezető bírálója múlt csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, s hazafelé, Moszkvába repülve lett rosszul a repülőn. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították, majd szombaton Berlinbe vitték. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tegnap hangsúlyozta, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vett részt a Navalnij Németországba szállítására vonatkozó döntés meghozatalában. Peszkov méltatta az illetékes orosz hatóságok hatékonyságát az elszállítás hivatalos feltételeinek biztosításában. Nem igazolódott be a mérgezés gyanúja Alekszej Navalnij politikusnál -jelentette ki tegnap Ánatolij Kalinyicsenko, a beteget ellátó omszki első mentőkórház helyettes főorvosa. Beszámolója szerint a mentőben is felmerül a mérgezés gyanúja, ezért Navalnijt azonnal a toxikológiára szállították be. „Ha bármivel is megerősített mérgezést találtunk volna, sokkal könnyebb lett volna nekünk. De két laboratóriumból kaptunk végleges választ arról, hogy méregnek vagy méreghatás termékének tekinthető vegyitoxikológiai anyagot nem találtak” - mondta Kalinyicsenko. Túléli a méreggel elkövetett támadást Alekszej Navalnij, de várhatóan hónapokig cselekvőképtelen lesz politikusként - közölte annak a német alapítványnak a megalapítója, amely Berlinbe szállíttatta a szibériai Omszkból a kómában lévő orosz ellenzéki politikust. Jaka Bizilj, a Cinema for Peace magánalapítvány létrehozója úgy fogalmazott: „Ha ép bőrrel megússza ezt - amiben mindnyájan reménykedünk - lekerül a politika porondjáról legalább egy-két hónapra.” (MTI, ú) Távozik a Fehér Házból Kellyanne Conway belpolitikai tanácsadó. Az amerikai elnök 53 éves segítője a Trump-kampány egyik vezető menedzsere volt. Conway volt az, aki az egyik interjújában Sean Spicer kormányszóvivő hazugságát magyarázva feltalálta az alternatív tények kifejezést. A Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvenciója tegnap kezdődött, és - a demokratákéhoz hasonlóan - négy napig tart. Szintén nagyrészt virtuálisan, azaz interneten zajlik. Donald Trump minden nap rövid beszédet mond. Beszédet mondanak az elnök gyermekei és a reflektorfényt kerülő first lady, Melania Trump is. (Tasr/ap) Szijjártő máris támad Budapest. A múlt héten titokban az Adrián egy luxusjachton ringatózó Szijjártő Péter magyar külügyminiszter antiszemita vádak miatt rendelte be a német nagykövetet. A külügyminisztert Michael Roth német külügyi államtitkár szavai dühítették fel - de nem az, hogy látszatdemokráciának nevezte Magyarországot. Michael Roth már régóta irritálja Szijjártót, aki szerint a német politikus „minden létező alkalmat megragad(t) arra, hogy Magyarországot és Lengyelországot támadja”. A külügyminiszter hozzátette: Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van, a zsidó honfitársainknak nem kell félniük. Szijjártő ugyanakkor egyik bejegyzésében sem tért ki arra, hogy pontosan mit nyilatkozott a német államtitkár. A szociáldemokrata politikus már korábban is számos alkalommal élesen bírálta a magyar kormányt. 2018 végén lemondta budapesti látogatását, majd a CEU egyetem Bécsbe költözése miatt kritizálta az Orbán-kormányt. Akkor a többi közt azt írta: „Magyarországon és néhány más uniós tagállamban veszélyben van a demokrácia, ezért a jövőben a jogállamiság betartásához kell kötni az uniós pénzek kifizetését.” Visszatérve az adriai nyaraláshoz, az egyik legolvasottabb horvát lap, a Jutamji arról ír, idén nyáron Orbán Viktor is az Adrián nyaralt. Eszerint a magyar kormányfő Hvar szigeténél bérelt a barátaival egy Hanse 575 típusú vitorlást, amiről megjegyezték, akár heti 2500 euróért is bérelhető. A miniszterelnök júliusban még azt tanácsolta a magyaroknak, hogy több Balaton, kevesebb Adria. (Nsz, PrivátBankár)