Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-13 / 188. szám
PANORAMA www.ujszo.com2020. augusztus 13. 19 Súlyos vonatbaleset Skóciában London. Kisiklott egy vonat tegnap Skócia keleti részén, hárman meghaltak és hatan megsebesültek. Nicola Sturgeon skót kormányfő a Twitteren azt írta, hogy „rendkívül súlyos baleset” történt. A szerelvény Stonehaven közelében, Aberdeentől délre siklott ki. Az interneten elérhető videófelvételeken látható volt, hogy sűrű sötét füst gomolygott a helyszín felett, ahova beszámolók szerint két mentőhelikopter és tucatnyi mentőautó érkezett. A Press Association brit hírügynökség arról írt egy szemtanúra hivatkozva, hogy a vonat vezetője is az áldozatok között van. A súlyos baleset pontos okai egyelőre nem ismertek. A tudósítások azonban megjegyzik, hogy a környéken heves esőzések voltak a balesetet megelőzően. (MTI) Mauritiuson szivattyúzással sikerült megállítani az üzemanyag szivárgását a zátonyra futott japán fehérhajóból. A panamai zászló alatt közlekedő, Wakashio nevű, rakomány nélküli japán teherhajó július 25-én futott zátonyra az Indiaióceánon, a Madagaszkár mellett fekvő üdülőparadicsom partjainál. A hajótest a folyamatos hullámzás hatására megrepedt, üzemanyagtartályából csütörtök óta folyt a gázolaj. A hatóságok ökológiai vészhelyzetet hirdettek; mert mintegy ezer tonna gázolaj ömlött a tengerbe, súlyosan veszélyeztetve a környezetet. A tartályokból ezer tonnányit kiszivattyúztak, 460 tonnányit a tengerből gyűjtöttek össze. Keddre 1800 tonna üzemanyag maradt a hajón. Bár a szivárgást megállították, most az a veszély fenyeget, hogy kettétörik a hajótest, és a megmaradt gázolaj is a tengerbe kerül. (TASR/AP) Aggasztó a fertőzöttek számának folyamatos emelkedése NAPTÁR Augusztus 13 ► NÉVNAP Ipoly Az Ipoly a görög mitológiai eredetű név, a Hippolütosz latinosítottformájából eredő Hippolit régi magyar alakváltozata. ► ESEMÉNY A magyar kormány úgy döntött, hogy Magyarországa hágai ítéletnek megfelelően nem épít gátat a Dunán. (1998) ► MAI ÉVFORDULÓINK 155 éve hunyt el Semmelweis Ignác orvos, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, „az anyák megmentője". 125 éve született Barta István olimpiai bajnok vízilabdázó. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Egy nap alatt ismét több mint százan fertőződtek meg Ausztriában, Németországban 1226 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Meghosszabbítják a szájmaszk viselésének kötelezettségét Franciaországban, ahol csakúgy, mint sok más országban, emelkedik az új fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 139 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában a helyi egészségügyi minisztérium kedd esti jelentése szerint. Az új fertőzöttek több mint felét Bécsben regisztrálták. Ausztriában jelenleg 1399 aktív beteget, illetve fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 119-en szorulnak kórházi kezelésre. Susanne Raab nőügyi miniszter közölte: az osztrák kormány enyhíteni fogja a koronavírus okozta válság miatt a családokra, elsősorban a nőkre háruló terheket. A miniszter ígéretet tett arra, hogy ősszel várhatóan nem kerül sor átfogó iskolabezárásokra. Óvatosnak kell lenni Aggasztónak nevezte a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedését tegnap Jens Spahn német egészségügyi miniszter. Rámutatott: a hazatérő nyaralók, a családi és egyéb összejövetelek, a különféle ünnepségek miatt kisebb-nagyobb mértékben országszerte jelen van a vírus. A tárcavezető aláhúzta: ha nem figyelnek egymásra az emberek, akkor beindulhat a járvány teijedése. Nagyonnagyon óvatosnak kell lennünk, mert már nem csak helyi gócokról van szó- hangsúlyozta. A Robert Koch Német Közegészségügyi Intézet tegnap közölte, hogy 1226 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Május eleje óta nem jegyeztek fel ennyi új fertőzöttet egy nap alatt. Spahn megjegyezte: az egészségügyi rendszer búja a jelenlegi terhelést, de aggodalomra ad okot, ha marad a növekvő tendencia. A tárcavezető ismét felszólította az állampolgárokat, hogy tartsák be a higiéniai előírásokat, hordjanak maszkot, és tartsák meg a kért fizikai távolságot honfitársaiktól. A miniszter szkeptikusan nyilatkozott a héten bejegyzett orosz oltóanyagról, mert szerinte azt nem tesztelték megfelelően. „Messzebb kell menni" A francia kormányfő bejelentette kedden, hogy meghosszabbítják a szájmaszk viselésének előírásait a szabadtéri közterületeken, mert a koronavírus terjedésének alakulása aggasztó. Jean Castex miniszterelnök Montpellier orvosi egyetemét meglátogatva hangsúlyozta az egyének és közösségek felelős viselkedésének fontosságát, miközben azt is kijelentette, hogy a járvány nem teljed ki az ország minden területére. Mint elmondta, egy augusztus 1-jén kiadott rendelete alapján 330 önkormányzat már elrendelte a maszkok viselését bizonyos nagy forgalmú közterületeken, de véleménye szerint „ennél sokkal messzebb kell menni”. A fő indoka az, hogy Franciaországban komolyan romlott a koronavírus-helyzet az utóbbi napokban: napi 2000 új fertőzöttet észlelnek az egy héttel korábbi ezer helyett. „Ha nem reagálunk közösen, olyan járványveszélynek tesszük ki magunkat, amelyet nehéz ellenőrzés alatt tartani, mert feszültséget okozna az egészségügyi rendszerben, de a gazdaságban és az új tanév lebonyolításában is” - mondta Castex. 22-vel többen Huszonkettővel, 4768-ra emelkedett az azonosított koronavírusfertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs. Az aktív fertőzöttek száma 634. Az aktív fertőzöttek 29 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti. Kórházban 64 koronavírusos beteget ápolnak, közülük öten vannak lélegeztetőgépen. Az utóbbi időben az új fertőzések többsége arra vezethető vissza, hogy többen, akik észlelték magukon a tüneteket, nem vették elég komolyan, és elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek. 52 ezer új fertőzött A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és kórház kedd esti adatai szerint az Egyesült Államokban kedden több múlt 52 ezer új koronavírusfertőzést diagnosztizáltak. Ezzel az országban a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma 5,11 millióra, a vírusfertőzés következtében kialakult Covid-19-ben és szövődményeiben elhunytak száma pedig több mint 164 ezerre emelkedett. Donald Trump amerikai elnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormányzat 100 millió adag kísérleti vakcina megvásárlásáról állapodott meg a massachusettsi Moderna biotechnológiai céggel. Nem reagált arra a moszkvai bejelentésre, mely szerint Oroszországnak már van vakcinája, belpolitikai tanácsadója, Kellyanne Conway azonban kételyeit fogalmazta meg a vakcina biztonságosságával kapcsolatban. 110éve hunytéi Florence Nightingale angol ápolónő, az ápolónői hivatás és képzés megteremtője. 90 éve született Gadó György újságíró, fordító. 85 éve született Fogarasi János dzsesszzongorista, a Flammond orgona egyik legjobb magyarországi zenésze. ► NAPI VICC Két székely utazik a szekéren, és beszélgetni kezdenek:-Van kendnek fia? 20 percre rá:-Van. Kicsit később:-Bajusza van-é?-Van. Egyszer csak egy teherautó nekimegy a szekérnek, felborítja, a két székely kórházba kerül. Ott fekszenek egymás mellett a kórteremben, erre megszólal az egyik:-Osztpödri? ► ORVOSMETEOROLÓGIA A kánikula többeknél okozhat panaszokat. Fejfájás, migrén jelentkezhet, csökken a fizikai és a szellemi munkavégző képesség. Többen fáradékonyak, tompák lehetnek, emellett ingerlékenység is jelentkezhet. Fokozódik a szervezetet érő hőterhelés. A kánikulában sokan keresik a felfrissülést Párizsban is. A Canal de l'Ourcq csatorna mellett párakapukkal felszerelt városi strandot létesítettek. Jean Castex kormányfő felszólította a franciákat, hogy legyenek óvatosak, tartsák be a higiéniai előírásokat. Egyben bejelentette: elrendelik majd az 5 ezer fősnél nagyobb események szervezésének tilalmát október 30-áig. (TASR/AP-feivétei) ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.uJizo.com www.facebook.com/uj8ZO I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, RO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . | Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. I ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK •;? KULT Hí MINOR