Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-13 / 188. szám
az árnyékliliom KERTI MUNKÁK A HOLD SZERINT Dekoratív évelő növény az árnyékliliom (Funkia - Hosta), aminek a levelei is nagyon szépek. Jól érzi magát félámyékban, árnyékban, fák alatt, fűpótlónak oda, ahol a pázsit nem él meg, továbbá vízfelületek mellé, ágyások szegélyére. Virágtartóban, teraszon, erkélyen egyaránt szépen fejlődik. A félárnyékot és a nedves talajt kifejezetten kedveli, de a napos helyen is szépen fejlődik. Ápolása nem igényel különösebb szakértelmet. Néhány év alatt eléri a 30-70 cm-t is. Fürtös virágai nem túl feltűnőek. Hosszú húsos szárain júliusban és augusztusban jelennek meg, amelyek lehetnek fehérek, világoslilák, világoskékek, liláspirosak. Levelei zöldek, sötétzöldek, szürkészöldek, többszínűek. Az öregebb növényeknek rövidebbek a levelei, erősebb a színük, nagyobbak, jól befedik a talajt. Legszebb, ha több fajt ültetünk egymás mellé. Leveleit csokrok díszítéséhez használják. Szaporítása egyszerű: a tövet ássuk ki a földből, vágjuk 2-3 kisebb részre, és ültessük a kiszemelt helyre. Ideális ezt tavasszal elvégezni, még mielőtt hajtani kezdene, esetleg augusztus végén az elvirágzás után. Jó tanács: az első fagyok után a levelek megfagynak és megbámulnák. Egészen tavaszig hagyja a növényéken őket. Védik a hajtásokat a fagytól és a károsodástól. Tavasszal elég, ha legereblyézzük a lehullt leveleket, adjuk a komposzthoz és ássuk a földbe. Szabó Anna KERTÉSZMÉRNÖK AUGUSZTUS Augusztus 13-14.: Takarítsa be és raktározza a termést. Ültessen őszi kikericset, sáfrányt és más tavaszi hagymást, továbbá fehér liliomot. Ültessen és szaporítson bazsarózsát. Augusztus 15-17.: Öntözze meg a növényeket, beszélgessen velük - jobban fognak fejlődni. A hang vibrációja serkenti növekedésüket. A póréhagymára húzzon földet, hogy a szár fehér legyen. Most ne takarítsa be a termést. Augusztus 18-19.: Ritkítsa meg a diófa koronáját, ritkítsa meg a gyümölcsfákat (betakarítás után) és a szőlőt. Ültessen előnevelt eperpalántát, pótolja a pázsitot. Vágja le a paradicsom csúcsát, hogy minél jobban megérjen a termés. Augusztus 20-21.: Készítsen muskátlihajtást - vágjon le. érett csúcshajtást, két levelet hagyjon rajta, a többit távolítsa el. Ferdén, fél centiméterrel a rügy alatt vágja le, tegye gyökérserkentőbe, ültesse el és fedje le üvegpohárral, fóliával. Augusztus 22-23 .: Az elvirágzott évelők tövét szedje szét, és ültesse át, télig gyökeret eresztenek. Ültesse ki a hagymásokat, amelyek tavasszal virágoznak, hogy elég idejük legyen a gyökérképződéshez. Augusztus 24-25.: Aki tél előtt még szeretne spenótot és további leveles zöldséget szedni, itt az utolsó lehetőség a vetésre. A gyógynövényeket ültesse virágtartóba, hogy kora tavasszal hajtsanak. Augusztus 26-27.: Ültesse el az előnevelt eperpalántát, pótolja a pázsitot. Oltson gyümölcsfákat, különösen csonthéjasokat. Augusztus 28—29 .: Készítse fel a melegágyat a karfiol, a gumós zeller és a bimbóskel ültetéséhez. Az új eperágyás legjobb előnövénye a korai burgonya vagy a bokros bab. Augusztus 30-31.: Vágjon virágot szárításra, vázába. Sötét helyen, enyhe huzatban szárítsa, mert fényben kifakul a színe. SZEPTEMBER Szeptember 1.: Törje le az elvirágzott részeket, oltson rózsát - ha kedvező az időjárás, még egyszer fog virágozni. Szeptember 2-3.: Gyűjtsön gyógynövényt és gombát. Ne takarítsa be és ne raktározza most a termést. Trágyázza a karfiolt, serkenti a levélképződést. Szeptember 4-6.: Ezek a legalkalmasabb napok a betakarításra és a termés raktározására - minden ellenállóbb most a romlással szemben. Szeptember 7-8.: Szedje fel és raktározza a gyökérzöldséget. Folyamatosan gyomláljon, hogy a gyom magja ne szóródjon szét. Szeptember 9-11.: Takarítsa be a káposztát és a kelkáposztát, reszelje le és tartósítsa. Ültessen évelőket, tavaszi hagymásokat és gumós növényeket. Szeptember 12-13.: Öntözze meg a növényeket, főleg reggel. Az azáleát és a rododendronokat ne öntözze - a rügyeknek tél előtt jól meg kell erősödniük, hogy elviseljék a fagyot. Szeptember 14-16.: Ápolja a pázsitot - kaszálja le a füvet, ha kell, pótolja és trágyázza meg. Ültessen foghagymát. Ültesse ki az előnevelt eperpalántát, a gyümölcsfákat és bokrokat. (wWW.KRASNAPANI.cz ) Sikeres szeretne lenni, örömét szeretné lelni az új eperültetvényben? A siker alapja a jó minor ségű, egészséges, gazdag gyökerű palánta. Mi az idén is ÍO-es packban kínáljuk az eperpalántát, gyönyörűen gyökerestől ki lehet belőle ültetni az epret Korai fajtát szeretne, vagy későbbit? Folytontermőt, vagy nagygyümölcsűt? Jöjjön és válasszon gazdag kínálatunkból! íme garantáltan sikeres receptünk az ültetéshez: Végy legalább három fajta nagygyümölcsű eperpalántát 10-es packban - korait, félkorait, későbbit. A kiszemelt területet a kert napsütötte, esetleg félárnyékos részében alaposan lazítsd meg. Dolgozz bele 0,15 kg/m2 granulált marhatrágyát (MarhaJó). Takard be az ágyásokat fekete anyaggal. A palánták helyén vágj kereszt alakot. Ide ültesd a palántákat. Ültetés előtt a palántákról szedd le a virágokat és a zöld terméseket. (Ha nálunk vásárolsz palántát nem lesz ilyen gondod.) A fekete anyag takarja majd a palánták tövét. Vigyázz, hogy a palántákat ne ültesd mélyre. A táp-ÜLTESSEN EPRET KITŰNŐ FAJTÁINKBÓL! kocka teteje a föld felett legyen. Ültetés után alaposan locsold be őket, majd később legalább egyszer Teldor 500 SC-el permetezd le. Úgy hetente tápoldatozd Bi-Stim természetes táppal. Az eredmény csodálatos lesz jövő májusban, júniusban! Nemcsak a családi asztalra kerül friss, illatos, mézédes eper, de jut a fagyasztóba és lekvárnak is! Ezért gyere csakis hozzánk, ha kedveskedni akarsz a családodnak és epret akarsz ültetni! Néhány fajta a széles választékunkból: • Lofty - szuperkorai eper. Hajtatásra is alkalmas, vagy fátyollal takarni, s már május közepén szedhető. Őrült sokat terem. • Honeoye-a kedvenc fajtám, mert jó korai, ellenálló, illatos és édes. A háziasszonyok le szokták fagyasztani. A frigóból elővéve pont olyan elragadó illata van, mint frissen. • Clery - a nagyüzemek is termesztik, mivel korai és nem betegszik meg. A szállítást, rövidebb tárolást is jól tűri. • Sonata - jó ellenálló középkorai szamóca, igazi minőséges holland nemesítés, csodálatos eper illattal, édes lédús gyümölcsökkel. • Joly-június közepén érik. Nagyon nagy gyümölcsei tűzpirosak, szép egyöntetűek, s természetesen édesek. ^ Senga Sengana - régi, hagyományos, de sokat bizonyított fajtánk. Sokan esküsznek rá felejthetetlen aromája miatt. • Florence - június végén érik. Gyümölcsei nagyok, súlyosak, sötétpirosak. Egészségi állapota kiváló. • Aromas - viszonylag nagy termései vannak, egészségi állapota remek. Folyamatosan terem június elejétől az október végi fagyokig. Az eperpalántákhoz vásárolhatnak nálunk fekete anyagot, MarhaJó granulált marhatrágyát, Bi-Stim természetes alapú tápot és Teldor 500 SC gombaölőszert is. Térjen be hozzánk, vagy használja ki futárszolgálatunkat! Telepítsen epret bevált receptünk szerint, családja örömére! Angyal József, AGROCENTRUM Nyárasd KONTÉNERBEN: PRÉMIUM ( W REZISZTENS SZŐLŐK , MAGNÉLKÜLI, ' REZISZTENS, KLASSZIKUS CSEMEGESZŐLŐK BOGYOSGYUMOLL - ÁFONYÁK, MÁLN MOGYORÓ, EGRES, RIBISZKE, KIWI FÜGE, SZEDER, HOMOKTÖVIS NÖVÉNYVÉDŐSZEREK ^güYilPfVf ÍKÍÍjj \ -A VALÓBAN GAZDAG termésért FAJTALEÍRÁS, RENDELÉS: www.agrocentrum.sk HASZNÁLJA KI CSOMAGKÜLDŐ SZOLGALATUNKAT Webáruház: www.agrocentrum.sk-mail: agrocentrum@agrocentrum.sk AGROCEnTRUm TOPOtnfKV AGROCENTRUM Nyárasd AZ ÖN MEGBÍZHATÓ PARTNERE A KERTBEN ES AZ UDVARBAN. Topol'níky, Hviezdna 233/89, ügyfélszolgálat — tel.: 031 55 82 664 2020. Augusztus KERTésUDVAR HIRDETÉS . DP200112